2009. február 5., csütörtök


Mindenkinek jobb (de akkor miért nem terjed?)

A lean alkalmazási lehetőségei gyógyszertárakban, kórházakban

CQ volt olyan kedves, hogy írt egy nagyon klassz összefoglalót arról, milyen is az ügyfélközpontú egészségügy (a néhány nappal ezelőtti zalaegerszegi hírrel kapcsolatban):

Úgy szereztem tudomást a megyei kórház fejlesztéséről, hogy sajnos ősszel a mamámat be kellett vinni. Vérvétel, csontritkulás-vizsgálat, kb. ezeket csinálták, mielőtt bevonult volna az ispotályba. Anya kísérte el a vizsgálatokra, és közben kérdezte, hogy mikor menjenek vissza a háziorvoshoz a leletekkel. Akkor mondták nekik, hogy ne törődjenek ezzel, mert a háziorvos majd a neten lekér mindent. Ez azért nem rossz, mert a mamám már nehezen mozgolódik, meg a kórház is legalább 1 óra busszal. (Egerszegen a legsűrűbb járatok is 20 percenként közlekednek csúcsidőben....)

Ő ezzel mindenképpen jól járt: hisz nem felejti otthon a beutalót (amit esetleg hiányosan töltöttek ki), a TAJ kártyát, nem kell neki utazgatni pár nap múlva vissza a kórházhoz, nem kell őt kísérgetni, ill. mást sem, aki esetleg nehezen mozog, stb. És amikor visszamegy a háziorvoshoz, akkor pedig a leletek már régen a dokinál vannak.

A háziorvosnak is jó, mert egyszerűbb a web alapú beutaló, mint ha papírt kellene töltögetni, és időpontot is tud a páciensnek foglalni a vizsgálatokra. (Eddig mindenki maga intézte az időpontfoglalást a kartonozóban, azokra a vizsgálatokra, amikhez kellett időpont.) "November 1-től ugyanis minden Zala megyei háziorvos rákapcsolódhat a kórház újonnan vásárolt szerverére, ahonnan valamennyi szakrendelés elérhető."* A kórházi dolgozók munkáját pedig úgy segítik, hogy november 1 óta minden szakrendelésen csak azokat fogadják, akik időpontot kértek a kartonozóban. Eddig ugyanis a "forgalmasabb szakrendeléseken a betegnek több hetet kell várnia, amíg ellátáshoz jutott, s a beutaló nélkül is igénybe vehető rendelésekre sokan időpontkérés nélkül érkeznek, ami hosszú várakozást és egyenetlen forgalmat eredményezett."* S most az orvos akár elektronikusan is bejelentheti az embert.

Ami pedig a kedvencem, és amin csodálkozom, hogy csak most hoznak erre akciót, az ez: "A rendszer arra is lehetőséget kínál, hogy mind a kórházi szakemberek, mind a háziorvosok betekintsenek a hozzájuk tartozó betegek korábbi leleteibe, zárójelentéseibe. Különösen nagy jelentősége lehet ennek akkor, ha a beteg sürgősséggel kerül kórházba, s nincs mód őt kikérdezni vagy a leleteket elővenni."*

CQ

* forrás: digitális leletek és változások a kórházban

CQ-nak köszönjük a kiváló bejegyzést!!! Ha valakinek megjött a kedve az íráshoz, ne fogja vissza magát, jelezze nekem! Ha csak néha szeretne írni, e-mailben működhet a dolog, ha valaki olyan grafomániás mint én, akkor kell nekem egy e-mail és egy freeblog user és némi egyeztetés után mehet a menet!


Pontosabb diagnózis

Egy régebbi hír MedIQ blogjáról:

"Interneten keresztül is beutalhatják a betegeket a háziorvosok januártól a Zala Megyei Kórház járóbeteg-szakrendeléseire, radiológiai és laboratóriumi vizsgálatokra, az eredményeket pedig közvetlenül lekérhetik a kórház adatbázisából - tájékoztatott Horváth László, a megyei kórház informatikai osztályának vezetője.

Az elektronikus rendszer előnye, hogy a beteget megkímélik az utazgatástól, jelentősen csökken a papírmunka és az adminisztráció. Az adatokat pontosan rögzítik, így nem fordulhat elő, hogy azért késik a vizsgálat, mert a beteg hiányosan kitöltött beutalóval, taj-kártya nélkül érkezik a szakrendelésre. A korábbi vizsgálati eredmények is nyomon követhetők; minél több információval rendelkezik a szakorvos az előzményekről, annál pontosabb diagnózist tud felállítani."

Direkt vártam vele ilyen sokat, mert érdekel, vajon tényleg működik-e. Van Önök között esetleg, aki már tapasztalta ennek előnyeit?

Nincsenek megjegyzések: