2009. február 27., péntek

Na álljunk meg egy szóra!!!

Futni hagyták anyám gyilkosát! PÉCS – Igazságot követel anyja halálának ügyében Fintha Dénes . A férfi édesanyját egy hónappal ezelőtt brutális módon lemészárolták. A kiérkező orvos figyelmét azonban elkerülte a 18 késszúrás, és agyvérzésnek jelölte meg a halál okát. Ezzel öt nap egérutat adott a gyilkosnak. Tragédia. Katalint (†65) 18 késszúrással ölték meg, ám az orvos először agyvérzést állapított meg. A meggyilkolt asszony fia, Dénes a laptopján őrzi a tragédia helyszínének fotóját, amin látszik, csupa vér minden. A sógorom, a testvérem és a szomszédasszony is látta, hogy vérben úszik a lakás. Ennek ellenére az orvos, dr. D. András agyvérzést állapított meg.Ha nem ilyen felelőtlen, már biztosan rendőrkézen lenne a bűnöző, aki ezt tette az édesanyámmal – mutatta a helyszínen készült sokkoló fotókat Fintha Dénes, a gyászoló fiú. – Egészen biztos ismerte a gyilkos az édesanyámat, hiszen a lakás ajtaja érintetlen volt, az ékszerek és a pénz úgy tűnt el, hogy nem volt különösebb kutatásnak nyoma. Mint megtudtuk, a hozzátartozók, miután elszállították a holttestet, feltakarítottak a lakásban, így minden nyomot eltüntettek. Csak két nap múlva, a boncasztalon derült ki, hogy mi okozta az idős asszony halálát, akkor már hiába siettek a rendőrök a nő lakásához, nem volt mit helyszínelni. Fintha Dénes ügyvédhez fordult, hogy a mulasztást elkövető orvos elnyerje büntetését. A súlyos hibát elkövető orvos, dr. D. András ugyanis azóta is praktizál, mintha mi sem történt volna. A regionális tiszti főorvos, dr. Scháffer Károly csak feddésben részesítette a háziorvost. A Baranya megyei rendőrfőkapitányság az ügyben nagy erőkkel vizsgálódik. – Emberölés gyanúja miatt indult nyomozás az ügyben, és várjuk a tanúk jelentkezését, aki bármit tud az idős hölgy meggyilkolásával kapcsolatban – nyilatkozta Zsobrák Péter sajtóreferens. Az ügyben érintett orvost lapzártánkig nem tudtuk elérni, de mint asszisztensétől megtudtuk, ma délelőtt – mint általában – várja betegeit rendelőjében. ( Blikk-információ )


BLOGGER KOMMENT:

No akkor lássuk a tényeket. A történet szép lassan kikerekedett, mely szerint rablógyilkosság történt. Legalábbis annak van beállitva ( eltünt ékszerek és készpénz ) Szinte önmaguktól adódnak a következő kérdések. Elsősorban az, hogy az áldozat fia és a hozzátartozók miért nem a rendőrséget értesitették azonnal, amikor rátaláltak a meggyilkolt és vérbefagyott édesanyjára és látták, hogy az egész lakás vérben úszik?

Mennyire életszerű az, hogy valaki amikor rátalál a brutálisan meggyilkolt hozzátartozójára , akkor fotókat kezdjen el elkésziteni róla ? Mennyire elfogadható az, hogy ezekután sem a mentősöknek, sem a halottszemlén résztvevő körzeti orvosnak nem hivta fel a figyelmét arra, hogy márpedig az egész lakás vérben úszik és itt bizony gyilkosság történt!!

A hozzátartozók hatóságot félrevezető magatartását ki kifogásolta?


Mennyire életszerű az, hogy a mentősök sem a rendőrséget értesítik , amennyiben észlelték volna azt, hogy gyilkosság történt és az egész lakás vérben úszik ? Mikor , miért és kik tüntették el a nyomokat?? Soroljam még??? És vajon miért is kérte az orvos a boncolás elvégzését, ha biztos volt az agyvérzés diagnózisában?

"A regionális tiszti főorvos, dr. Scháffer Károly szerint az orvos - akinek több súlyos betegséggel kezelt, régi páciense volt az idős nő - nem tapasztalt semmilyen rendkívüli, gyilkosságra utaló körülményt a helyszínen, amit a mentők jelentése is alátámaszt." Akkor mikor is "takaritottak ki" -tüntették el az árulkodő nyomokat - a hozzátartozók? "A háziorvos, aki nem volt biztos a diagnózisában, maga kérte a boncolást" - mondta Schaeffer Károly.
Az a hirekből még mindig nem derült ki, hogy miért történt a boncolás, ha az orvos biztos volt a természetes halálban.

És végül de nem utolsósorban.
Felmerül az a kérdés is bennem, hogy jól van-e ez így, ahogy jelenleg van. Fizetség nélkül, kötelezően, saját -helyesen kezelt, vagy helytelenül gyógyított - betegről ( önmagunk tevékenységéről ) véleményt formálva hivatalos papírt kell kiállitani. Vagy legyen mégis független szakértőgárda, mint régen volt... Úgy látszik az nem zavar senkit sem, hogy az a tevékenység már önmagában véve is jogellenes, melynek során a halottvizsgálatot az az orvos végzi, aki korábban az elhunytat kezelte. A halottvizsgálatából expressis verbis ki kell zárni azt az orvost , aki a halált megelőzően a beteget kezelte. A halottkémlelésnél maximum jelen lehetne.

Nincsenek megjegyzések: