A light cigi is erős méreg
Tévhit az, hogy az alacsonyabb kátránytartalmú dohánytermékek csökkentenék a tüdő- vagy szájüregi daganat kockázatát. A „könnyű” cigaretták ugyan kevesebb kátrányt és nikotint tartalmaznak, ám az ezernyi másik méreganyagban nincs különbség.
Már nemcsak orvosok és egészségvédők hangoztatják, hanem – az USA-ban – bíróság is kimondta: félrevezető a cigarettákon a „light”, az „ultralight” és hasonló megnevezések használata, mert azzal a gyártók azt sugallják, hogy ezek a dohánytermékek „egészségesebbek” a normál cigarettáknál.
Ez nem igaz, sőt egyes vonatkozásokban a light cigaretták még veszélyesebbek is. Ugyan kátrány- és nikotintartalmuk valóban kisebb, mint a normál dohánytermékeké, viszont a kátrány és a nikotin csak kettő azokból a több mint ezerféle rákkeltő anyagokból, amelyek kimutathatók a cigarettafüstben.
A veszély éppen ebben rejlik: a könnyűnek tartott cigarettákból ugyanis sokan nyugodt lélekkel szívnak több szálat a dohányzók, mert azt gondolják, három-négy light cigaretta ér fel egyetlen normál cigi károsító hatásával. Mindeközben pedig minden egyes doboz elszívott cigarettával ugyanúgy gyülemlik szervezetükben a méreganyag, mintha erősebb változatot szívnának. Ráadásul több kutatásban arra is kitértek a szakemberek, hogy a light cigarettákat mélyebben tüdőzik le, ezért még fokozottabban érvényesülhet azok károsító hatása.
Könnyű cigit a babáknak?
A könnyű cigarettáknak marketingértékük sem elhanyagolható: a fiatalok és a nők is előszeretettel vásárolják a light termékeket. A terhességük alatt káros szenvedélyükről lemondani képtelen nők is gyakran váltanak az általuk könnyebbnek tartott dohánytermékekre, holott ezzel nem védik magzatukat, hanem még az is előfordulhat, hogy több mérget juttatnak gyermekük szervezetébe, mintha megmaradnak eredeti szokásaiknál. A cigarettafüst pedig méreg.
Az Európai Unió a fenti megfontolások miatt ugyan már betiltotta a dohányáruk félrevezető elnevezését, ám a dohánygyártók mindig találnak kibúvót: a dobozok erős vagy halványabb színeivel jelzik azt, hogy az általuk forgalmazott cigaretták mennyi nikotint és kátrányt tartalmaznak.
Országos Egészségfejlesztési Központ 06-40/200-493-as, helyi tarifával hívható számon adnak felvilágosítást.
A Rákgyógyítás.hu portál főlapjáról elérhető térkép segítségével megtalálhatja az Önhöz legközelebbi helyet, ahol orvosok segítenek letenni a cigarettát. Segítséget kérhet az Országos Egészségfejlesztési Intézet (06-40) 200-493-as, helyi tarifával hívható telefonszámán is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése