2009. február 25., szerda


A hála pénzben mérhető?



Magyarországon az egészségügyben évente nagyjából 40-100 milliárd forint közötti összeget tesz ki az orvosoknak adott hálapénz. Ha saját szobát szeretnél, ha magad választanád meg a kezelőorvosodat, ha altatást kérnél egy műtéthez, amelynél felnőttkorban már nem altatnak, fizetned kell. Természetesen senki sem akar az egészségén spórolni, éppen ezáltal nyer teret magának a paraszolvencia. Pedig a cél éppen az ellenkezője lenne.

A hála pénzben mérhető?

Érdekes kérdés, mi motiválja az embert, hogy borítékot csúsztasson a kézfogás mellé, vagy papírpénzt dugdosson a nővérek köpenyzsebébe. A válasz egyszerű: mindenki azt szeretné, hogy megfelelő bánásmódban részesüljön, hogy több odafigyelést kapjon, hogy biztonságban érezhesse magát - vagyis ne kerüljön hátrányba más betegekkel szemben. Ha pedig megkapja, kellőképpen hálás érte. Utólag. A hálapénz gyakorlata azonban ellentmondani látszik ennek, főként akkor, amikor a betegnek már-már az az érzése, hogy az orvos elvárja tőle a plusz pénzt. Ha adni akarsz, adj, de kizárólag rajtad kellene múlnia, hogyan döntesz a kérdésben: hogy meghálálod-e a törődést egy borítékkal, azonfelül, hogy az orvosi ellátásért egyébként is fizetsz a TB által.

Hippokratészi eskü, modern felfogásban

Az orvosok a hippokratészi eskü letételével olyan erkölcsi és etikai szabályokat állítanak fel önmaguk számára, melybe csak erős jóindulattal fér bele a hálapénz.
- Képességemnek és ítéletemnek megfelelően előírom mindazt, ami szükségesnek tűnik pácienseim javára, és senkinek sem fogok ártani – szól az eskü szövege, érintetlenül hagyva azt, hogy mindezt ingyen, illetve éppen csak a hivatalos jövedelmének fejében teszi. Lehet tágan értelmezni az eskü szövegét, és a legtöbben így is teszik, hiszen mindenki a maga erkölcsi normája szerint dönt arról, hogy elfogadja vagy visszautasítja a borítékot.

Ha azonban azért nem jutsz hozzá a megfelelő ellátáshoz, mert nem kívánsz hálapénzt adni az orvosodnak vagy az ápolásban részt vevő többi egészségügyi dolgozónak, az már túlmutat az egyszerű etikai kérdéskörön. Talán még súlyosabb vonatkozása ennek, ha egy beteg mások kárára szerez magának előnyt egy orvos közreműködésével, vagyis például azért nem kapja meg valaki a szükséges szervet, miközben átültetésre vár, mert volt, aki többet fizetett érte.

Tudtad?

Ez utóbbi eset akár a vesztegetés kategóriájába is sorolható, ami a Büntető Törvénykönyv hatályos rendelkezése szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, amennyiben azt hivatalos személy követi el. A vesztegetés meghatározása a törvény szerint: az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el.

A vonatkozó jogszabályt itt találod »

A boríték vastagsága és a probléma megoldása

A legtöbben tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mikor, kinek és mennyit is adjanak: a kezelőorvosnak, a nővéreknek, műtét esetén az altatóorvosnak vagy a betegszállítóknak? Az összegek esetenként és kórházanként változnak, hiszen a hálapénz mértéke nincs szabályozva - ellenkező esetben éppen a lényege veszne el, vagyis az, hogy mindenkinek saját joga eldönteni, mennyire volt elégedett a bánásmóddal.

A hálapénz mértéke
  • Szülés - 40-300 ezer forint.
  • Szemműtét - 70 ezer forint.
  • Diagnózis gyorsított laborvizsgálat alapján - 30 ezer forint.
  • Vényköteles gyógyszer beszerzése kórházi ápolótól - 10 ezer forint.
Vastagbélrák-műtét esetén:
  • Sebész - 30-50 ezer forint.
  • Altatóorvos - 10 ezer forint.
  • Ápolónő - 1000 forint hetente.
  • Betegszállító - 5-600 forint.
Forrás: Haszon Magazin.

Szemléletváltásra lenne szükség

Hogy létezik-e megoldás a hálapénz problémájára, azt egyelőre csak találgatni lehet. Sokan az orvosok béremelésében látnak előrelépést, ez azonban önmagában kevés ahhoz, hogy egy, a betegekben régen beidegződött szokást semmissé tegyen, hiszen a páciensek felelőssége tagadhatatlan.

Más vélemények szerint büntetni kellene a hálapénz elfogadását, de ez ugyanannyira nem jelentene megoldást a betegek szempontjából, mint a béremelés. Kiutat talán az jelenthetne, ha bizonyos szolgáltatásokat megvásárolhatóvá tennének, így a beteg legálisan jutna hozzá azokhoz az előnyökhöz, amelyekre vágyik. Összességében véve azonban alapvető szemléletváltásra volna szükség mind az orvosok, mind a betegek részéről, amelynek elérése egyelőre a távoli jövő zenéje.

http://www.femina.hu/terasz/halapenz_korkep


A hálapénz kérdés a magyar egészségügy örökzöld témája, mellyel számtalan tanulmány, könyv, bizottság foglalkozott már. Valamennyi szakember egyetért abban, hogy nemcsak az egészségügy belső viszonyait és az orvos-beteg viszonyt megmérgező jelenségről van szó, de a hálapénz jelenség az egyik komoly akadálya az egészségügy átalakításának, a szerkezetváltásnak is. A közelmúltban a Hálapénz.hu honlap kapcsán elindult történések a kérdést ismét az érdeklődés homlokterébe emelték. A kiemelt érdeklődést és a pozitív társadalmi hangulatot kihasználva célszerű újra-értelmezni a kérdést, és egy többlépcsős programot kell meghirdetni hálapénz ügyben. A téma kifejtése >>>>



Nincsenek megjegyzések: