Még mindig nem késõ megszólalni - avagy miért hallgat az orvoselit

"A magyar egészségügy, minden magyar állampolgár személyes sorsát is évtizedekre meghatározó finanszírozási „reform” kapcsán jóformán egyetlen árva hangot sem hallattak a szakmai testületek, sem az õket alkotó vezetõ orvosok. Kórházigazgatók, szakmai kollégiumi tagok, szakmai társaságok vezetõi – számuk ezer körülire tehetõ. Ritka és éppen ezért nagyon becses kivételektõl eltekintve sem személyesen, sem testületileg nem voltak képesek arra, hogy az eltelt másfél év egészségügyi ámokfutása ellen felemeljék a hangjukat. Észre kell venniük végre, hogy a hallgatásnak üzenetértéke van, hiszen az arisztokratikus távolságtartásnak köpönyege mögül a gyávaság, a beletörõdõ félelem és a haszonlesés álarca villan elõ. "

A rendszerváltás történetének legnagyobb privatizációs kísérlete elõtt állunk. Az évi 1500 Mrd Ft-os társadalombiztosítási kasszának a magánosításáról fog dönteni az országgyûlés. Egy olyan modellt kívánnak bevezetni, amelyik eddig még mindenütt megbukott a világon. Amelyik a versenyjog hatálya alá akarja helyezni a közfinanszírozott egészségügyet. Ahol végérvényesen elveszíthetjük a köz befolyását az egyik legnagyobb és minden magyar polgárt érintõ rendszer felett. Elveszíthetjük, mert ha versenyjog alá helyezünk egy területet, akkor nem elegendõ a politikai szándék, hogy visszaállamosítsuk. Ha a máig nem minden részletében nyilvános GATS szerzõdés szerint felajánlunk egy közszolgáltatást piaci szereplõk számára, akkor azt rendkívül nehéz és költséges onnan visszaszerezni. (Három év átmenet, illetve az üzleti világ számára egyenértékû kompenzáció felajánlása a feltétel. Honnan fog a jövendõ magyar kormány 1500 milliárdos kompenzációt felajánlani?) S ugyan e reformõrület bizonyosan érdekeket szolgál, de valójában az egészségügy egyetlen alapvetõ problémájának megoldásához sem jutunk közelebb.

A tervezett magánosítás ellen már felemelte szavát a WHO finanszírozási ügyekben illetékes európai referense, felemelték szavukat a szakszervezetek. Számos civilszervezet, az egészségügyi szakértõk döntõ része. Pedagógusok és vasutasok sztrájkoltak ellene. Betegszervezetek tiltakoztak ellene. A koalícióban lévõ két párt kivételével talán az összes bejegyzett magyarországi párt ellenzi a „reformot”. December 17-n Magyarországon eddig példátlan, határozatlan idejû sztrájk veheti kezdetét – vasutasok, villamosipari dolgozók, tanárok s a legújabb hírek szerint pedig egészségügyi dolgozók részvételével is.

Az orvosok eddig hallgattak. Csendben voltak az utolsó másfél évben, amikor - deklaráltan a fûnyíróelvnek megfelelõen - százmilliárdos nagyságrendben vontak ki forrásokat az egészségügybõl. Amikor a teljes betegforgalom 50%-át ellátó vidéki kórházakat padlóra küldték anélkül, hogy a járóbetegellátás legminimálisabb fejlesztésére sor került volna, egyáltalán gondoskodás az ellátatlan betegekrõl.

A magyar egészségügy, minden magyar állampolgár személyes sorsát is évtizedekre meghatározó finanszírozási „reform” kapcsán jóformán egyetlen árva hangot sem hallattak a szakmai testületek, sem az õket alkotó vezetõ orvosok. Kórházigazgatók, szakmai kollégiumi tagok, szakmai társaságok vezetõi – számuk ezer körülire tehetõ. Ritka és éppen ezért nagyon becses kivételektõl eltekintve sem személyesen, sem testületileg nem voltak képesek arra, hogy az eltelt másfél év egészségügyi ámokfutása ellen felemeljék a hangjukat.

Észre kell venniük végre, hogy a hallgatásnak üzenetértéke van, hiszen az arisztokratikus távolságtartásnak köpönyege mögül a gyávaság, a beletörõdõ félelem és a haszonlesés álarca villan elõ.

Talán abban reménykednek, hogy ha csöndben maradnak, akkor megõrizhetik vezetõ beosztásukat. Megõrizhetik az ezzel járó járulékos elõnyöket: klinikai gyógyszerkipróbálás, külföldi kongresszusokra történõ utaztatás lehetõsége.
Reménykedhetnek abban, hogy a halálra ítélt városi kórházak közül azok is elesnek, melyek idén még talpon maradtak, s így erõsödhet azon klinikák és megyei kórházak szerepe, ahol a vezetõ orvosok döntõ része dolgozik.

Bízhatnak abban, hogy a társadalombiztosítási alapok 49%-nak eladása után felgyorsul az egészségügyi vagyon eladása: kórházak után klinikák is magánkézbe kerülhetnek. Nagyobb eséllyel juthatnak (nyugdíjas éveikben) ezek igazgatótanácsaiba és felügyelõ bizottságaiba azok, akik most csöndben vannak, s beosztottjaikat is csendre inti.

Lehet, hogy azért hallgatnak, mert egyetértenek mindazzal, ami az eltelt másfél évben történt. Ennek ugyan viszonylag kicsi a valószínûsége, hiszen magánbeszélgetésekben, fõorvosi értekezleteken, kongresszusi elõadások szünetében, szakmai referálókon megszólalóktól csak a panaszt hallani, az elkeseredettséget. De ha mégis vannak közöttük a „reformokat” támogatók, azoknak illene véleményüket nyilvánosságra hozni.

Lehet természetesen, hogy az egyszerû fásultság miatt van csendben az orvoselit. A máig tartó kontraszelekció évtizedeiben kitermelõdött vezetõ garnitúra azt tanulta évtizedeken át, hogy aki vihar esetén csendben a sarokba húzódik, az nagyobb eséllyel kap vezetõ beosztást, gyógyszergyári megrendelést, ússza meg a háborúságot. Van abban valami kelet-európai báj, ahogyan a mások által megvívott csaták után a vackaikból tipp-topp öltözékben elõmerészkednek, s rövid helyzetértékelés után kiválóan alkalmazkodnak bármihez…

Egy részük hallgathat azért is, mert zsarolható. Azokról beszélek, akik az egészségügyben kialakult tarifarendszer kialakulásának és mûködtetésének fõ felelõsei és haszonélvezõi. Akik azért is okolhatók, hogy az õ bûnüket ürügyként használva, magyar viszonyok között is szégyentelenül alacsony bért kapnak a „mezeiek” is. Felelõsek azért is, hogy e bûnnek az egész orvostársadalomra történõ mélyen igazságtalan, a kollektív bûnösség eszméjében fogant kiterjesztését a „reform” egyik vezetõ okaként tálalhatják.

Azok, akik évi tízmilliós nagyságrendben zsebeltek be korrupciós pénzeket, bármikor lebuktathatók. Számukra különösen fontos, hogy az állam szemforgató módon - beteg állampolgárokat cserbenhagyva, tisztességes orvosok ezreit a média szabad prédájává téve -, ahogy évtizedek óta, úgy továbbra se üldözze e nyilvánvaló köztörvényes bûncselekményt Nem kell pedig hozzá két tanú, hogy a kenõpénz átvételét igazolja, elegendõ lenne egy egyszerû vagyonosodási vizsgálat. Nem kizárható egy „gentlemen’s agreement” a politikai elit s a vezetõ orvosok egy része között: ha csendben leszel, s nem zavarod a köreimet, akkor továbbra is távol tartom tõled az adóhatóságot.

Vannak helyzetek, amikor hallgatni bûn. Ez egy ilyen, lassan másfél évre nyúló pillanat. Nem burkoltan, hanem nyíltan, totális támadás éri a társadalom nagyon kevés összetartó szövetének egyikét, az egyrendszerû, a köz ellenõrzése alatt álló társadalombiztosítást. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom adóinkból eltartott döntéshozói és a fizetett szakértõk egyetlen valódi érve a piacosítás mellett az, hogy õk, az állam képviselõi rossz gazdák. Elszabotálják azt a munkát, amiért õket megfizetjük, az egészségügy rendszerének a köz érdekei szerint történõ átalakítását. E nyilvánvaló, gyomorforgató cinizmus képviselõit terheli elsõsorban felelõsség mindazért, amit tesznek.

Észre kell venni, hogy a vezetõ orvosok végképp a döntéshozók cinkosává válnak, ha legalább az utolsó pillanatban nem emelik fel szavukat. Mert látni kell, lehet bármilyen kiváló is szakmailag egy orvos, a betege mellé most nem recepttel, szikével kellett volna odaállni, hanem egyszerû szavakkal és nyílt kiállással. Romokban hever a magyar orvos ethosza. Ha nem volt elég a hálapénz és a gyógyszergyári megvesztegethetõség ahhoz, hogy ezt lerombolja, most a néma cinkosság bizonnyal megteszi ezt.

Csak két út van. Az egyik, hogy leszámolnak a belsõ félelemmel, ezrekhez hasonlóan õk maguk is kockára teszik egzisztenciájukat, azaz demokrataként viselkednek. S ezzel, példát mutatnak a papírdemokrácia keretei között alattvalóként élõknek is. A másik lehetõség az önmagán túl mutató erkölcsi bukásuk.

Õszinte, mély tisztelet és hála azoknak a vezetõ orvosoknak, akik nyilvánosan is felemelték a szavukat az eltelt másfél évben. Õk lehetnek azok a kõsziklák, akikre egy új orvosi erkölcsiséget lehet alapozni, akármilyen idõk jönnek is betegre, nõvérre, orvosra. Nyitva az út mások elõtt: még van tétje, az utolsó pillanatig van tétje a megszólalásnak, a miniszteri tanácsadó testületbõl való kilépésnek, a nyílt kiállásnak!

Solymosi Tamás,

orvos

forrás: www.konzilium.hu/orvoselit