2009. február 22., vasárnap


Szégyenlős orvosok - maszatos szabályok

Hiába tehetnék, nem számolnak fel díjat a tb által nem fizetett szolgáltatások jó részéért a háziorvosok, mert nem haragítják magukra a betegeket.
MOK Díjtételi Bizottság Ajánlása


A MOK által javasolt orvosi díjtételek meghatározására haladéktalanul szüksége van a magyar orvostársadalomnak.

Minél jobban mélyül az egészségügy válsága, annál több tragédia történik a rendszer anomáliái miatt. A kormányzat mindent elkövet, hogy az elégtelen működésből fakadó következményekért a felelősséget a benne dolgozókra, elsősorban az orvosokra hárítsa. A nem megfelelő tárgyi feltételek, a gyalázatos finanszírozási viszonyokból eredő elégedetlenség egyre fokozódik. Egyre több orvos fordul bírósághoz jogainak érvényesítése érdekében. A forráshiány leküzdése érdekében megkezdődött a létszámleépítés, a munkakörök összevonása, az intézmények működtetésének magánkézbe adása, aminek szükségszerű következménye az orvosok munkaviszonyának megváltozása, azaz a közalkalmazotti státuszok megszüntetése. Az új munkavégzésre irányuló jogviszonyok létrehozásának alapvető feltétele, hogy az orvosok segítséget kapjanak a kamarától munkaerejük áruba bocsátásának meghatározó eleméről, az orvosi munkaerő áráról, azaz az orvosi díjakról. Még akkor is így van, ha kezdetleges, hiányos. A hibákat lehet korrigálni, a díjakat karban lehet tartani, ki lehet bővíteni, részletesebbé lehet tenni.

Jelen helyzetben a jogszabályi lehetőségek alapján a következőkre van lehetőségünk:

1. Javaslatot tenni az egyes orvosi szolgáltatások díjtételeinek alsó határaira. 2. Javaslatot tenni az egészségügyi szolgáltatásra a társadalombiztosítás keretében nem jogosult személyek által fizetendő díjtételekre - többek között a külföldi biztosítóknak benyújtható számlán szereplő "piaci" díjtételekre. 3. Javasolni a 284/1997. Kormányrendelet módosítását. 4. Javaslatot tenni az ügyeleti, azaz a rendes munkaidőn túl végzett orvosi tevékenység díjaira - itt is a minimumokra.

Ad 1. A Magyar Orvosi Kamaráról 1994. évi XXVIII. törvény 2. § (1) i) bekezdése alapján a MOK feladata az orvosi minimum díjtételekre szóló javaslat megadása.

Ezen díjtételek ezért csak és kizárólag az orvosi tevékenységek díjazását tartalmazzák. Nem feladata a szükséges asszisztencia és kisegítő személyzet bérköltségei, ellátási körülmény, közüzemi díjak, hotelszolgáltatás, anyagköltség, műszerek amortizációs költségei, stb. volumenének meghatározása. Ezeket a díjakat a tulajdonosnak, működtetőnek vagy fenntartónak a joga megállapítani és érvényesíteni.
A javaslatban szereplő minimum díjtételek alkalmazhatók minden szakmában, annak eljárási szabályait alapul véve. A minimum díjtételek megállapítása nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy az orvos-szakmai képzettséget, tudományos fokozatot, speciális jártasságot magasabb díjazás illesse meg, amelyet az alapdíj többszöröseként – progresszivitási szorzó alkalmazásával - célszerű meghatározni. Az egyébként TB által nem finanszírozott intézményen belüli orvosválasztásért is külön díjazást kell megállapítani. Az orvosi ellátás szakmai szabályai szerint (jelen állapot meghatározása, diagnózis felállítása, terápia meghatározása)

1. Első orvosi vizsgálat, a jelen állapot megállapítása:
– alap díj: 5000 Ft

2. A diagnózis megállapításához szükséges egyszerű eszközös vizsgálat:– alapdíj+kiegészítő díj: 10 000 Ft – 20 000 Ft

3. Kiegészítő szakorvosi és speciális diagnosztikus vizsgálatok a diagnózis felállításához:
– konzultációs szakorvosi díj: 5000 Ft

4. Ellenőrző, követő vizsgálatok:
– az első vizsgálat 50%-a

5. Terápiás beavatkozások:
– Ismételt gyógyszerfelírás: 500 Ft/recept
– Parenterális gyógyszeres terápiás kúra: 2000 Ft/alkalom

6. Műtéti terápia:
– Kis műtét: 15 000 Ft
– Közepes műtét: 20 000Ft – 40 000 Ft
– Nagy műtét: 50 000 Ft – 100 000 Ft

Ezek a díjak a minimum tételek, melyekhez hozzáadódnak az un. „rezsiköltségek”, tehát a tulajdonos, működtető egy ellátásra vetített költségei. A díjtételek megállapításának legfontosabb szempontja az az anyagi és erkölcsi kockázatvállalás, melyet egy orvosi ellátás jelent!!!!!

Ad 2. Egészségügyi szolgáltatásra a társadalombiztosítás keretében nem jogosult személyek által fizetendő díjtételek:

1. Gyermekkori szűrővizsgálatok - gyermekgyógyászati szakvizsgálat : 5000 Ft
2. Fogazati rendellenességek megállapítása
3. Iskola- és ifjúságegészségügyi ellátás keretében végzett szűrővizsgálatok – szakvizsgálat: 5000 Ft
4. a 18 éven felüli korosztály az életkornak és nemnek megfelelő rizikófaktorok által indukált betegségek tekintetében végzett szűrővizsgálatok – szakvizsgálat: 5000 Ft
5. munkaköri alkalmasság megállapítására irányuló, szakmai és személyi higiénés alkalmassági vizsgálatok – szakvizsgálat: 5000 Ft
6. fogászati szűrővizsgálat
7. életkortól függetlenül sportegészségügyi vizsgálat – 5000 Ft
8. betegsége esetén a háziorvosi rendelőben történő orvosi vizsgálat és gyógykezelés – szakvizsgálat: 5000 Ft
ismételt gyógyszerfelírás: 500 Ft/db
konzíliumkérés: 500 Ft/db
eszközös beavatkozás: 2000 Ft/db
– ideértve az ellátás során felhasznált, az elsősegély keretében alkalmazott gyógyszert, illetve kötszert is
9. betegsége esetén otthonában történő orvosi vizsgálat és gyógykezelés
kiszállási díj: 3000 Ft
10. életvezetési tanácsadás és a gyógykezeléshez szükséges diagnosztikus és terápiás eszközök használatának megtanítása – 1000 Ft
11. az alapellátás keretében végzett szakápolás
12. egyéb orvos szakértői vizsgálat és szakvélemény – 6000 Ft
13. a járóbeteg-szakellátás keretében végzett vizsgálat, gyógykezelés – 5000 Ft
ideértve az ellátás során felhasznált – az ellátás finanszírozása során figyelembe vett – gyógyszert, illetve kötszert is, továbbá
14. a járóbeteg-szakellátás keretében a gyógykezeléséhez szükséges orvosi szakvélemény – 6000 Ft
15. a járóbeteg-szakellátás keretében a keresőképességének elbírálására – 5000 Ft
16. foglalkozás-egészségügyi ellátás
17. járványügyi tevékenység – ÁNTSZ hatáskör
18. Magyarországon kötelező védőoltások – ÁNTSZ hatáskör
19. családtervezési tanácsadás, terhesgondozás, gyermekágyas anyák gondozása – állami költségvetési hatáskör

Ad 3. A 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítására tett kamarai javaslatok:

A kormány rendelet megjelenése, 1997 óta, a térítési díjak változatlanok. Tekintettel arra, hogy az orvosi tevékeny-ségek díjtételeinek alsó határaira a MOK javaslatot tehet, valamint arra, hogy a különböző szolgáltatások díjai, valamint államigazgatási illetékek az elmúlt 7 évben közel a duplájára emelkedtek, a következő javaslatot tesszük: A 8. pontban szereplő “Tengeri hajózási egészségi alkalmassági vizsgálat” díjtételeit a 237/2002. (XI.8.) Kormány rendelet 11.§-a iktatta a szövegbe, tehát a szektorsemlegesség elve alapján is időszerűvé vált az egyéb egészségügyi alkalmassági vizsgálatok díjtételeinek felülvizsgálata.





A szolgáltatások jó r...
A szolgáltatások jó részéért nem számolnak fel díjat
Kurucz Árpád

Aki járóképes ugyan, de a zsúfolt rendelőben való várakozás helyett a vasárnap délutáni otthoni ellátást választja vagy önmaga akarja megmondani, mit írjon a receptre a háziorvos, könnyen kaphatna öt-tíz ezer forintos számlát az extraszolgáltatásról. Ám ritkán fordul elő, hogy az ilyen helyzetekben az orvos számlázzon. Maximum hagyja, hogy olykor-olykor egy-egy hálapénzes boríték a zsebébe csússzon. Pedig a háziorvosi kompetenciát meghaladó feladatokért, illetve az egészségbiztosító által nem fizetett, de a beteg kényelmét szolgáló ellátásokért a doktorok díjat kérhetnek. A fizetős feladatok és az azokért elkérhető összegek egy részét jogszabály rögzíti, míg jó néhányat nem. Rendelet határozza meg például a lőfegyvertartási engedélyhez vagy a jogosítványhoz szükséges vizsgálatok, vagy a látlelet, a detoxikálás díját. Ám ezeken felül még tucatnyi eljárást számlázhatnának ki a háziorvosok. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet vezetője szerint ilyen a nem kötelező szűrések, a háziorvosi rendelőben végzett fizikoterápiás kezelések, a beteg kérésére kiállított szakvélemény, a szociális ellátásokhoz szükséges igazolások, a házi patika felülvizsgálata vagy a már szóba került, lakáson történő orvosi vizit. A számlázható díjakról Háziorvosi Szakmai Kollégium és az Országos Alapellátási Intézet közösen, illetve a Kasszaorvosi Szervezet külön készített ajánlást a háziorvosoknak. Ennek ellenére elenyésző azon praxisok száma, ahol pontosan közlik a betegekkel, milyen ellátásért és mennyit kell fizetni, a többség hagyja, hogy mindenki lehetősége és szándéka szerint borítékban adjon valamennyit.

E helyzet megértéséhez Borsi Éva, a Kasszaorvosi Szervezet elnöke az influenzaoltások beadása körül néhány hónapja folyt vitát is fölidézi. A tardi háziorvos történetéről, aki nem akarta ingyen beadni az állami térítésmentes oltóanyagot, a Népszabadság is beszámolt. A nem kötelező védőoltások beadása elvben a fizetős szolgáltatások körébe tartozik, a háziorvos ebből kiindulva jutott arra: csak különdíjazásért hajlandó oltani. (A szabályok szerint az orvosok a nem kötelező védőoltásokért a patikában fizetendő térítési díjat kérhetik el a betegtől.) A szaktárca viszont a jogszabály másik olvasata alapján úgy vélte: az influenzaoltás, noha nem kötelező, de egy másik szabályozás alapján, a járványmegelőzés keretében kell megítélni, azaz ingyenes vakcina beadásáért nem lehet pénzt kérni. Az orvos végül hatósági büntetés kilátásba helyezése mellett oltott, ám ez a nyilvánosság előtt zajló vita nemcsak az orvosokat, de a betegeket is megosztotta.

Nemzetközi adatok is bizonyítják, hogy az alapellátásban az orvos-beteg találkozások csaknem felében nem a beteg állapota, hanem a személyes kérése alapján rendelnek vizsgálatot, írnak receptet a gyógyítók. A beteg akarata az esetek csaknem tíz százalékában akkor is teljesült, ha az orvos kifejezetten aggodalommal tett eleget a páciens óhajának.


-
-
Fotó: Kurucz Árpád
Az országos szakfelügyelő főorvos, Komáromi Zoltán saját körzetének tapasztalatai alapján 5-10 százalékosra becsüli az ár helyett adott hálapénzből megszerezhető extrajövedelmet. Mint mondja: a helyzet rendezéséhez nem kell egyéb, mint a váróban kifüggeszteni azt a listát, amit csak számla ellenében vállal a háziorvos. Emlékei szerint a rendelőkben viszont csak egy nagyon szűk lista, a kötelezően meghatározott szolgáltatások díjai láthatók.

A lapunk által megkérdezett háziorvosok megerősítették a szakfelügyelő háziorvos szavait. Többen azt mondták: ugyan szükség volna a vállalkozás fönntartásához erre a pluszpénzre, sőt ez a fajta jövedelem kiszámíthatóbb, mint a hálapénz, mégsem kérik. Nem akarják magukra haragítani a betegeiket. Salamon Terézia, nyíregyházi háziorvos még azt is hozzátette: biztosan vannak körzetek, ahol természetes a nem kötelező orvosi munka díjazása, az ő területén viszont minden harmadik lakásban a családfenntartó munkanélküli vagy csak nincstelen, így a fizetős ellátások listáját nincs miért kifüggesztenie.

Nincsenek megjegyzések: