2010. április 28., szerda



Biblia Sirák fia könyve

38. fejezet

Orvos és betegség

1.Tiszteld az orvost, mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye.

2.A gyógyulás úgy jön a Magasságbelitől, mint az ajándék, amit a királytól kapsz.

3.Tudása miatt az orvos emelt fővel járhat, még a hatalmasok körében is megcsodálják.

4.A gyógyszereket a földből adja az Úr, és az okos ember nem veti meg őket.

5.Vajon nem fától lett talán édes a víz, hogy így megmutassa, mily erő van benne?

6.Az embernek is ő adott értelmet, hogy magasztalja hatalmas műveit.

7.Ápolás, enyhítés céljára használja a gyógyszerész is a gyógyszert, azért készíti.

8.Működése soha meg ne szűnjék, jóvoltából az egészség terjed a földön.

9.Fiam, ne késlekedj, hogyha megbetegszel, imádkozz az Úrhoz, és meggyógyít téged.

10.Menekülj a bűntől, s legyen tiszta a kezed, tisztítsd meg a szíved minden gonoszságtól.

11.Mutass be tömjén- és lisztlángáldozatot, s adakozz bőkezűen, amint telik tőled.

12.De hívd az orvost is, az Úr alkotta őt is, ő se hiányozzék, mert rá is szükség van.

13.Van, amikor az ő kezében van az egészség,

14.mert hiszen ő is könyörög az Úrhoz, hogy munkája nyomán javulás álljon be, s adjon gyógyulást az élet javára.

15.Az, aki vétkezik Teremtője ellen, az orvosoknak kerül a kezébe....



2010. április 27., kedd




Ringass még.......


Ringass még, ringass még!
A tegnap messze már, a holnap messze még.
Ringass el, ennyi kell, ez most elég.

2010. április 26., hétfő


írta Giulio


http://www.cultureunplugged.com/play/1081/Chicken-a%20la%20Carte


Te mennyit zabálsz egy nap?



Naponta 17 ezer gyermek hal éhen. Évente több, mint hat millió.


Napi 1-2 dollár elég lenne nekik.


Nézzétek meg a filmet, jobb, mint egy szívátültetés...


2010. április 24., szombat



A Kasszaorvosi Szervezet és a finanszirozási
szerződés




A finanszírozási szerződések lényegi és a háziorvosok számára is elfogadható módosítását, valamint egységes fellépést kezdeményez a Magyar Orvosi Kamarától független Kasszaorvosi Szervezet. Jogi képviseletükkel és a javaslat kidolgozásával Kovácsy Zsombor ügyvédet, az Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi vezetőjét bízták meg.






Betelt a pohár a vállalkozó háziorvosoknál, az eddig megismert formájában nem óhajtják aláírni a nemsokára esedékes új finanszírozási szerződést – foglalható össze a több száz doktor érdekeit védő Kasszaorvosi Szervezet (KSZ) minapi fórumának hozzászólásai alapján.





Azért hívták össze a fórumot, hogy az orvosok összegyűjtsék kifogásaikat és javaslataikat, s ezzel közösen megelőzhessék azt a többéves gyakorlatot, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) „diktátumot” ad az egészségügyi szolgáltatóknak.











A KSZ kifogásai a háziorvosok máig fennálló ellentmondásos jogi helyzetéből adódnak. Többségük vállalkozó – ezért például iparűzési adót is fizet –, ám közfeladatot lát el, és közvetlenül szerződik az OEP-pel. Munkájáért közfinanszírozást kap, amelyből azonban munkáltatóként a maga és alkalmazottja bérét s annak közterheit fizeti, tartja fenn rendelőjét.















„Márpedig ennyi idő után nem lehetek még mindig apáca és örömlány egyszerre” – mondta lapunknak Borsi Éva elnök. Az ellentmondásos helyzetet – vagyis azt, hogy a háziorvos közszolga és vállalkozó is – szerinte föl kellene oldani, és egyenlően elbírálni az egészségügyi szolgáltatói kör szereplőit. A szervezet tagjai nehezményezik azt is, hogy miközben az OEP szolgáltatásvásárlónak minősül, a finanszírozással mégis maga szabja meg a vételárat, ráadásul ellenőrzi a pénz felhasználását, s jogában áll visszavonni a finanszírozás egy részét, ha szerinte a háziorvos nem jó jelentést küldött az ellátásról. Az orvosnak azonban nincs joga a pénztár megállapítását kétségbe vonva saját igazát bizonyítani.















Mindezt tetézi, hogy a társadalom több évtizedes szokásjog alapján is számos feladatot vár el a háziorvosoktól: például mielőbb érkezzen házhoz, legyen mindig elérhető. Nem jár finanszírozás a betegellátástól időt rabló és sokszor fölösleges papírmunkák zöméért sem.








Borsi Éva szerint az OEP fiókjában lévő új szerződésben változatlanul szerepelnek azok a több éve meglévő és kifogásolható passzusok, amelyek ellen az orvostársadalom már többször tiltakozott. Emellett a szerződés felmondásának kilencvennapos idejét ellátási érdekre hivatkozva bármikor meghosszabbíthatja az OEP. A szerződéstervezetről a KSZ már korábban elmondta véleményét, de az elnök szerint nem törődtek a kifogásaikkal.













Az egyeztetés tehát nem vezetett eredményre, ezért kezdeményezik a szerződés általuk is elfogadható módosítását. A javaslat kidolgozására Kovácsy Zsombor ügyvédi irodája kapott megbízást a KSZ-től. Az egységes fellépést a FAKOOSZ – Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége is támogatja, vezetőjük, Selmeczi Kamill együttműködést ajánlott föl. „Az új finanszírozási szerződéseket 2010. december 31-ig kell megkötni, így várhatóan ősszel küldjük meg azokat a szolgáltatóknak.






Természetesen az új szerződés kialakítását szakmai egyeztetések előzték meg, amelyeken huszonkét szolgáltatói érdek-képviseleti szervezet vett részt, köztük a Kasszaorvosi Szervezet is. A szervezetek azon javaslatait, módosításait vagy észrevételeit, amelyek nem ütköznek jogszabályba, figyelembe vettük. Az így elkészült új szerződéstervezetet az Egészségbiztosítási Felügyelet is jóváhagyta” – áll az OEP lapunknak küldött válaszában.



MH


2010. április 22., csütörtök

Közszolga vagy vállalkozó

a háziorvos?

Egységes fellépésben látnak lehetőséget a számukra elfogadható szerződés megkötésére az OEP-pel a Kasszaorvosi Szervezet tagjai.



Nem reformprogramokkal akarunk előállni, hanem olyan követelésekkel, amiket kőkemény indokokkal, megcáfolhatatlan tényekkel tudunk igazolni – fogalmazott köszöntőjében dr. Borsi Éva, a Kasszaorvosi Szervezet elnöke a tegnapi fórumon. Azért gyűltek össze a Magyar Orvosi Kamarától független, a vállalkozó háziorvosokat tömörítő szervezet tagjai, hogy megfogalmazzák elvárásaikat az új Általános Szerződési Feltételekkel (ÁSZF) kapcsolatosan.

A szervezetet 2008 januárjában jegyezték be azzal a céllal, hogy az egyéni/társas vállalkozásaikban közszolgáltatást nyújtó orvosokat összefogják gazdasági érdekvédelmük megszervezésére. Mint Borsi Éva a Weborvosnak elmondta, olyan kistelepülésekről is keresik őket, amelyeket nagyítóval kell keresni a térképen, ebből is látszik véleménye szerint, hogy a vállalkozó háziorvosok nagyon magukra vannak hagyva, nincs kihez forduljanak.

Mint a fórumon kiderült, egy évekkel ezelőtt született (2007.) társadalombiztosítási törvénymódosítás írja elő, hogy a vállalkozó háziorvosokkal új szerződést kell kötnie az OEP-nek többek között a jogi környezet változásai miatt. A mai napig azonban nem tisztázódott – nemhogy szerződés nem köttetett –, hogy mit is tartalmaz az Általános Szerződési Feltétel (ÁSZF). A jelenlévők közül néhányan lapunknak elmondták, hogy 2009 nyarán látták az utolsó verziót, amit nem tudtak a szakma torkán lenyomni. Most azért gyűltek össze, és igyekeznek hallatni hangjukat, hogy a hírek szerint már elkészült újabb változatot nehogy diktátumként akarja velük az új kormány elfogadtatni.

Bár az új ÁSZF nem módosul jelentős mértékben, dr. Kovácsy Zsombor ügyvéd, a Kasszaorvosi Szervezet jogi tanácsadója (korábban az Egészségbiztosítási Felügyelet vezetője) szerint fontos, hogy a szervezet jogosítvány kapjon arra, hogy észrevételeket tehessen az OEP-nek. A rendszeri egyik legnagyobb gondjaként jelölte meg, hogy az egyébként szerződéses viszonyban álló partnerek az OEP révén hatósági kontroll alatt is vannak. A kettősség kezelése egyik félnek sem könnyű, és hazánkban még nem sikerült rugalmassá tenni a máshol is alkalmazott rendszert.

Az OEP iránymutatását nem tartotta ugyan tökéletesnek a jogi tanácsadó, de arra mindenképpen alkalmasnak ítélte, hogy tárgyalási alap legyen, ezért a szerződés aláírásának tömeges megtagadását (ez ugyanis felvetődött a találkozón) nem látta igazán célra vezetőnek. Ráadásul a kifogások általában nem alkotmányos és jogi jellegűek, hanem inkább célszerűségi észrevételek, amelyek a napi munkát érintik. Az új kormány felállása véleménye szerint lehetőség a „tabula rasa"-ra, s érdemes hatni a jogalkotóra. Pénz azonban nem lesz kétszer annyi, lehet, hogy nem is lesz több - hűtötte le a kedélyeket. A közös fellépéssel korrektséget, szemléletváltást, a vállalkozói lét tolerálását lehet elérni álláspontja szerint.


A beharangozottól eltérően Vadász Iván adószakértő a légtérzár miatt nem tudott jelen lenni az összejövetelen, de néhány észrevételét tolmácsolta: az OEP szolgáltatást vásárol a vállalkozó háziorvostól, amiért három hónapos csúszással fizet. Ezután még jogot vindikál magának arra, hogy a számviteli törvénnyel szemben ellenőrizhessen, s akkor is kutakodjon, ha az orvos a számviteli szabályoknak eleget tett.

Az OEP nem a vállalkozó háziorvosokra, hanem a költségvetési intézményekre „szabott" szerződést akar elfogadtatni dr. Selmeczi Kamill, FAKOOSZ – Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége ügyvezető elnöke szerint. Ráadásul gond a finanszírozás nagysága is, hiszen a háziorvosok saját magukon takarítanak meg az OEP-nek, egyes infók szerint akár évi harmincmilliárd forintot is.

Mi a háziorvos: közszolga vagy vállalkozó? – tette fel a kérdést dr. Borsi Éva, hozzáfűzve: amikor adózni kell, akkor vállalkozó, amikor dolgoznia kell, akkor közszolga. Szokásjogok alapján olyan feladatokkal terhelik, amelyek nem tartoznak a háziorvos feladatkörébe. Ilyen például az igazolások kiadása, ami nemcsak egy aláírás, hanem felelősségvállalás is az orvos részéről. Mindezt ingyen és bérmentve végzik tömeges mértékben. Korábban (a múlt században) még szakértői feladatért kaptak az orvosok pénzt, mára ezt elvonták a finanszírozásból, akárcsak az amortizációt.

Hibrid rendszerben dolgoznak a vállalkozó háziorvosok, ám az elemeket nem lehet úgy összeválogatni, hogy a lehető legrosszabbul járjanak – fogalmazódott meg a találkozón, amelyen felhatalmazták dr. Kovácsy Zsombort a Kasszaorvosi Szervezet észrevételeinek, kifogásainak megfogalmazására az OEP számára.

2010-04-22
Forrás: Weborvos - Sándor Judit


2010. április 21., szerda


Üzenet a győzőknek


2010. április 21.



Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem irigylem önt. Nem irigylem pártját, a Fideszt sem. Nyakukba szakad egy kifosztott ország minden gondja, köztük nem is a legkisebb: a betegellátás. In medias res: az egészség(beteg)ügyben két dolgot tegyenek meg. Határozzák meg az egészségbiztosítási csomag tartalmát, konkrétan: mi jár minden betegnek egyformán az egészségügyijárulék-befizetés fejében. És biztosítsák, hogy a betegellátásra szánt közpénzből profitot ne szivattyúzhasson ki senki.

Kezdjük a nehezebbel, a biztosítási csomag meghatározásával. A mai orvostudomány bámulatos lehetőségei drágák, a korszerű orvoslás sok pénzbe kerül, egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy minden betegnek minden és azonnal járjon. Azaz (és ez a nehéz!) ki kell mondani, hogy nem jár mindenkinek minden azonnal. A biztosítási csomag tartalmát korlátozni kell, és ez azt jelenti, hogy a járulékbefizetés ellenében egyes orvosi ellátások nem járnak. Mert nem futja. Hát akkor? Nos, ezekre kiegészítő biztosítást kell kötni. Nemcsak az egyágyas kórteremre, hanem egyes diagnosztikai és terápiás eljárásokra is. Vagy önrészt (co-paymentet) kell fizetni. A kiegészítő biztosítás kiterjedhet az önrész fedezetére is. Sok országban van ez így. Az persze magától értetődik, hogy akik nem tudnak önrészt fizetni, azok helyett az állam fizeti meg. Tudom, hogy a 2008-as "háromdíjas" (vizit-, kórházi napi-, tandíj) népszavazás után nem kis dolgot kérek. Azonban a betegellátás így működik - nemcsak a posztszocialista, hanem - a legtöbb "régi" uniós országban is, ahol a miénk többszörösét költik gyógyítására. A többszörösét! Kifosztottságunk miatt mi nem tudjuk a jelenlegi 600 dollár/fő/év (ennyi jut egy magyar állampolgár gyógyítására) összeget több ezerre növelni. De a kiegészítő biztosítások rendszere azokban az országokban is létezik, amelyek nálunk sokkal többet költenek a betegellátásra.

Ön is tudja, hogy a népszavazás tétje nem a "díj", hanem az MSZP-SZDSZ-kormányzatnak adandó pofon volt. Megkapták, belerendültek. De ettől még a gyógyításra költhető közpénzek összege nem nőtt. (Sőt csökkent.) A vizitdíjjal nem az volt a baj, hogy vizitdíj, hanem az, hogy a konvergenciaprogram miatt végbevitt drasztikus pénzkivonás enyhítésére szolgált. Ráadásul az igazi szegények ellátása károsodott volna. És ami a lényeg: az egészségbiztosítási járuléktömeg lenyúlásával akarták társítani. Bevezetésének dilettáns módja csak ráadás volt, a vizitdíj-auto­mata csak tovább ingerelte a betegellátókat. A kiegészítő biztosítás jelentheti azt a pénzforrást, amiből az egészségügy dolgozóinak jövedelme nőhet. A jóké jobban, mint a gyengébbeké. A "választott orvosé" még jobban. Legálisan, etikusan. Amiből némi pénz visszacsorgatható a közfinanszírozott rendszerbe. Infrastruktúrára, működtetésre. Mert a betegellátás a padlón hever. Kivéreztetve. Fiatal orvosaink, de már szakdolgozóink is "húznak" Nyugatra. A szolidaritás elvét éppen a javasolt rendszer védi meg. Mert nem sérül a szolidaritáselv, amikor paraszolvencia fejében valaki nagyobbat szakajt ki magának, mint amennyi jutna? De, sérül. Sérül akkor is, ha valaki "elintézi", hogy olyan vizsgálatot vagy kezelést kapjon, amit más nem tud "kijárni" magának. Súlyosan sérti a szolidaritás elvét az is, ha valaki - bár megtehetné - nem a tényleges jövedelme után fizet járulékot, de a "bőség kosarából mindenki egyaránt vehet". Akivel én nem akarok - de ma kénytelen vagyok - szolidáris lenni.

A biztosítási csomagban kell meghatározni, hogy mi jár és mi nem. A viszonyok nagyon zavarosak, a teljesítményvolumen-korlát miatt sokan nem kapnak olyan ellátást, amit mások igen. Nyúlnak a várólisták. De az, hogy mi jár - mindenkinek egyformán - mindmáig "forró kása". Nincs tiszta, világos beszéd. Politikai­lag most nagyon kockázatos a tiszta beszéd. Önre vár a feladat, hogy kimondja: a király meztelen. S országunk gazdasági helyzete talán még súlyosabb is, mint amilyennek tűnik. A betegellátás rendszere finanszírozhatatlan, ezt látja - betegsége esetén érzi - mindenki. De a rossz helyzet is romolhat tovább. Mi, az egészségügyben évtizedek óta dolgozók ezt joggal állíthatjuk.

A második feladat is nehéz, de az elsőnél jóval könnyebb. Le kell állítani a pénzszivattyúkat, amelyek a betegellátás közpénzeiből (adókból, járulékból) profitot termelnek. A népszavazással megakadályoztuk, hogy az egészségbiztosítási járulékösszeg forprofit biztosítók kezébe jusson. De a közpénzeket szivattyúzzák - ha nem is globálisan, csupán lokálisan, ha nem is az egészből, csupán a részeiből - azok a forprofit gazdasági társaságok is, amelyek az OEP pénzén (a mi pénzünkön) fenntartott kórházakat, szolgáltatókat üzemeltetnek. Nemcsak a biztosítás, hanem a szolgáltatás területén sem engedhető meg a profitérdekű vállalkozások működése. Bízunk abban, hogy a lehetségesnél egy kicsivel több pénz jut majd a betegellátásra. Az adósságban úszó kórházaknak, a szégyenteljesen fizetett egészségügyi dolgozóknak. De mi is tudjuk, hogy a gazdaság érdekében jó lenne járulékot is csökkenteni, ami apasztja a betegellátásra jutó pénzmennyiséget. Van elegendő adóbevétel a járulékcsökkentés ellensúlyozására? Ugye, nincs.

Miniszterelnök Úr! Kérem, fogadja meg mindkét javaslatomat. Nem az enyémek, a betegellátásban dolgozóké. A számos egyéb - bár fontos - részletkérdést (prevenció, járóbeteg-ellátás, kórházi ágyak, duális finanszírozás, amortizáció, ápolásbiztosítás, ÁNTSZ, minőség-ellenőrzés, szakorvosképzés stb.) hagyja a szakpolitikusokra.

Szilvási István
orvos, egyetemi tanár



Kedves István!


Azért írok itt nyilvánosan Neked a mai Magyar Hírlapban megjelent cikked (http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/uzenet_a_gyozoknek.html) miatt , mert szerintem a KSZ tagjait alapvetően érintő kérdésben félreérthető az írásod.


A kötelező tiszteletköröket nem akarom leróni: az írásod majd minden mondatával, az időzítéssel is egyetértek.



Ugyanakkor a megjelent szöveg (azért írok így, mert elképzelhető, hogy az általad jóváhagyott és a megjelent szöveg nem fedi 100%-ban egymást - én legalább is jártam már így a magyar médiával, amikor egy-egy kötőszó nagyvonalú elhagyása a mondandót is torzította) alábbi részével mint "for profit vállalkozó" (másmilyen vállalkozást, azaz kht.-t csak a politikai pixisben benne lévő kollégák tudnak kijárni) orvos nem értek egyet:


"De a közpénzeket szivattyúzzák – ha nem is globálisan, csupán lokálisan, ha nem is az egészből, csupán a részeiből – azok a forprofit gazdasági társaságok is, amelyek az OEP pénzén (a mi pénzünkön) fenntartott kórházakat, szolgáltatókat üzemeltetnek. Nemcsak a biztosítás, hanem a szolgáltatás területén sem engedhető meg a profitérdekű vállalkozások működése." (kiemelés tőlem)



Ebből a mondatból - nyilván szándékoddal nem egyezően - azt a következtetést lehet levonni, hogy "le a háziorvosi szolgálatokat működtető egzisztenciavállalkozásokkal". A szocialistáknak nem volt erejük véghezvinni azt, amit a 2006-s első kovergenciaprogramban leírtak - 2008-tól kistérségi alapon működött volna a háziorvosi ellátás, de facto megszüntetve a háziorvosi szolgálatokat. Ugyanakkor ez ellen pl. a FIDESZ sem ágált. Az új kormánynak 8 éve éhező szájakat kell betömni. Abszolút nem ismerem a FIDESZ terveit, de mondjuk százharmincakárhány kisrtérségbe szervezve az alapellátást, sok éhes szájat tömhetnének be az alapellátás bedarálásával. Semmiképp sem adhatunk ilyen muníciót FIDESZ-s sötét lovaknak.


Nem háziorvosként azért voltam a legelső pillanattól kezdve aktív kezdeményezője a KSZ létrejöttének, mert szent meggyőződésem, hogy a ma magyar egészségügyének jóformán egyetlen progresszív tényezője az alapellátást vállalkozásban működtető - egyébként végletekig kizsigerelt, többszörösen átvert háziorvosi vállalkozói réteg. S ha ezen réteget valódi vállalkozókként engednék profithoz juttatni, ez lenne minden magyar állampolgár legelemibb érdeke. Saját példámat tudom mondani, aki járóbetegrendeléseket működtetek 15 éve, hogy igen is baromi fontos dolog a profit. Mert ebből tartom el a családomat az átlagosnál jobb színvonalon, s ebből működtetem, fejlesztem az eü. ellátást nyújtó vállalkozásomat a betegek érdekében is.



A következőkben már nem biztos, hogy egyetértünk. A szellemi szabad foglalkozású fából vaskarika szerintem szemfényvesztés. Ma sem akadályoz meg senkit semmi abban, hogy egy heti 40 órás munkaidőt szétdarabolva alkalmazottként leszerződjön annyi kórházzal, amennyivel akar. Nincs akadálya. Nevet lehet neki adni, ettől a dolgok nem mennének előre.


Előrevivő az lenne, ha a járóbetegellátás szintjén ugyanúgy elterjedne az orvosvállalkozás, mint ahogy a háziorvoslásban. Most durván leegyszerűsítve fogalmazok: a kapitalizmus innováció, a szocializmus alkalmazodás. A vállalkozói lét autonóm embereket, az alkalmazotti lét szolgákat termel. Nagyon durván fogalmaztam.

Értékarányos díjtételek, világos átlátható szabályok mellett a ma magyar eü.-nek egyik legfontosabb aranytartaléka lehet, ha a megnyomorított, proletárrá tett szakorvosi réteg vállalkozóvá lehetne. Ha a finanszírozás nem a kórházhoz kötöődne, hanem az orvos által megtestesített szaktudáshoz. Ha a kórház lenne az orvosért (betegért), s nem az orvos (beteg) a kórházért.



Tudom, hogy illúzió, amit írok. Megvalósulásának esélye nagyon-nagyon minimális, de 15 éve realitásnak tűnt. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne essünk abba a csapdába, amibe 20 éven keresztül tuszkoltak bele a liberálisnak csúfolt szadeszes strómannok. Abból a tényből, hogy a szocializmus alatt azt tapasztaltuk, hogy az állam rendszerszerűen egy hatalmi elit érdekében működtette az államot, nem az következik, hogy az "állam rossz gazda". Hanem az, hogy arra kell törekedni, hogy a szabélyozókkal az állam mindannyiunk javára felvirágozzék ott, ahol helye van.


Abból, hogy gengszter vállalkozások szedték szerte-szana a közvagyont, herdálták el az eü. közvagyont is, nyúlják le a szűkös finanszírozás egy részét, abból nem az következik, hogy a kapitalista vállalkozás a rablóbanda szinonimája.

Baráti üdvözlettel.

Dr.Solymosi Tamás



2010. április 19., hétfő




A táltos nőgyógyász




Hogy ne csak dicsérjem az orvosokat, előhorgásztam egy olyan sztorit is, ahol nem voltam megelégedve az orvossal. (Rögtön az elején kérném is a nagyérdeműt, javasoljanak nődokit a fővárosban, mert azóta is az isten háta mögötti régi, vidéki orvosomhoz járok, csak az oda-vissza 500 km...)


A panasz: in situ elkezdett dőlni belőlem a vér. (Partner nem szado-mazo párti, úgyhogy ő csak csendben ájuldozott a sarokban.) Nem akart elállni, gyógyszer mellett pedig ez nem normális. Kerítettem egy orvost, aki a kórházból az ajtóban azzal zavart el, hogy itt a névjegye, menjek a magánrendelésre. (Kösz, bmeg...) Mivel be voltam tojva, hogy mi okozhatja, elmentem. Megvizsgált, akkor már kezdte visszafogni magát a vérzés. Mivel sok-sok éve volt egy kellemetlen "balesetem", egy rossz mozdulattól megrepedt a bőröm - kértem, nézze meg, hogy nem ilyenről van-e szó, bár egy hámsérülés miért vérezne két napig? Nézegetett, vakarta a fejét. Mondom jó, akkor méhszájat nézzünk, mert nincs túl sok opció, hogy honnan jöhet vér. Nézte mikroszkóppal, szemmel, nem talált semmit, mondta, hogy biztos begyógyult, ha volt is valami. Mivel a nyálkahártya gyógyulási idejét nem ismerem, elhittem.


Nem éreztem, hogy rendesen elláttak volna, ezért egy online "orvos válaszol" oldalon is leírtam a tüneteket. Az akkor még nagyon szimpatikusan tűnő orvos, annyit írt vissza,hogy hívjam fel. Felhívtam, figyelmesen meghallgatott, mondta, hogy menjek be hozzá, megnéz. Kibumliztam, első blikkre mondta, hogy méhszáj megrepedt (két héttel később meg látszott már???). Akkor úgy éreztem, hogy rendesen átnézett, UH is volt, ha már ott voltam nézzenek meg mindent alapon. Szóba került, hogy a családban sok az egyke, amiatt, hogy nehezen esnek teherbe a nőnemű vérrokonaim és ebben lehet genetika. Felajánlotta, hogy csináljunk egy termékenységi tesztet, ne 5-10 év múlva kapkodjak, amikor már aktuális lenne a gyerekvállalás, derüljön ki idejében, ha nem működik valami. Oké, miért ne, kíváncsi is lettem, hajrá.


Emiatt és kontrollra visszahívott. Eddig teljesen elégedett voltam vele, örömmel mentem vissza. Ekkor jöttek a furcsaságok. Mivel első alkalommal azonnal megvizsgált, nem volt lehetőségem körbenézni - bementem, vetkőztem, vizsgált, öltöztem, kijöttem. Most kicsit várni kellett, valamit pötyögött a gépen, én meg nézegettem ki a fejemből. A padlón megláttam egy sárga színű laminált papírt, felálltam, hogy felveszem, biztos leejtette valaki. Oda volt ragasztva. Az asszisztense - egyben felesége - mondta, hogy direkt van ott, ne fáradjak. Kérdem, miért? Hát az tereli el a vizsgálóasztalról a Harmann zóna káros hatásait. He? De jó is, hogy szóba került, megnézi, mi okozhatja a problémámat (azt hittem ezt előző alkalommal az orvos már diagnosztizálta..), álljak fel. Nem értettem miről van szó, boci az újkapura fejjel felálltam. A hölgy - nem viccelek, egy meghajlított dróttal az egyik kezében, a másikkal előttem hadonászva mindenféle zónák nevét mondta ki, közben hümmögött, bólogatott, mintha valami láthatatlan baráttal beszélgetne. Miután alaposan megmolesztálta az aurámat, közölte, hogy rossz zónában fekszem, nekem is kellene színes papírlap. (Hááát höhöhö, köszi, nem ide jövök, ha valami vajákosságra vágyom, maradnék tisztelettel a nyugati orvoslás mellett.) Köszönettel nem vásároltam színes rajzlapot, de akkor már felébredt a kisördög, megkérdeztem, mégis mi volt ez az előző dolog?



Hát ő kéremszépen kimondta a keresett zóna nevét, jobb kézzel detektált (!!!) az agya pedig átvitte az ingert a bal kezében tartott drótra. Ekkor már erőlteljesen kerestem a rejtett kamerákat, mondom ez biztos kandi kamera, ilyen nem létezik egy nőgyógyászati rendlőben... auratapizás, aggyal meg dróttal detektálás...


Sajnos komolyan gondolták. Erősködtek, hogy vigyem arrébb az ágyamat. Kezicsókolom, akkora a hálószobám, hogy oldalazva körbejárom az ágyat, hova a jó életbe tenném át? De akkor is tegyem át, ők kijönnek és felmérik, meg feng shui szerint is a lakást. Hát a kedves rokonotokhoz mentek ki... Végül nem vártam meg a vizsgálatot, ez már sok volt, eljöttem.


Mai napig nem értem, mert az orvos hozzáértőnek tűnt, de egy szóval nem szólt rá a feleségére, sőt bólogatott hozzá, pedig egyértelműen látszott, hogy nem vagyok vevő a táltoskodásra.


- by standup



2010. április 18., vasárnap








A policisztás ovárium szindróma (PCOS): tények és problémák



2006-ban



Szerző: dr.Petrányi Gyula endokrinológus (Ciprus)



Valószínűleg a leggyakoribb női endokrin zavar - talán a nők 10%-át is érinti, pontos adatok nincsenek. A pattanásosság (akné), szőrösödés, menstruációs rendellenesség, meddőség, korai vetélés leggyakoribb oka.




Gyakran vezet cukorbetegséghez, lipid- (koleszterin) zavarokhoz, elhízáshoz, hajritkuláshoz, késői szövődményei a szív- és érrendszeri betegségek, petefészek és méhrák. A betegek többsége a változatos tünetekkel számos egészségügyi szakma között bolyong, anélkül, hogy az alapbaj kiderülne, és érdembeli kezelés kezdődne, pedig az egyes tünetek szerinti elkülönült kezelgetés csak átmeneti eredményt hoz.




A szemléleti áttöréshez legfontosabb, hogy a tünetek hátterében az igen gyakori PCOS lehetőségét felvessék, valamint be kell látni, hogy a petefészkek elváltozása nem oka, hanem csak egyik következménye az összetett hormonális zavarnak, ami tehát alapvetően nem nőgyógyászati betegség. Ezeken túl is van még nehézség: a kezelésre legmegfelelőbb és egyben olcsó gyógyszer hivatalos indikációi között a PCOS nem szerepel. Tehát, ha meg is születik a megfelelő diagnózis, ki meri megfelelően kezelni?




A PCOS fogalma




A 2003-tol alkalmazott, ún. rotterdami kritériumok alapján PCOS-ról akkor beszélhetünk, ha a következő három kritérium közül legalább kettő fennáll: 1. peteérési vagy menstruációs zavar, 2. férfihormon-túlsúly tünetei vagy laboratóriumi jelei, 3. policisztás ováriumok észlelése ultrahanggal. Természetesen, ha más endokrin betegség kizárható. Sajnos, sok zavar adódik a szindróma modern értelmezésének hiányából.




Tünetek




A számos lehetséges tünet egyénenként is változó mértékben jelentkezhet már a serdülőkortól. Nem mindenkin van meg minden tünet! Zsíros bőr, pattanásosság a leggyakoribb, de a férfias típusú szőrnövekedés (enyhe bajusz- és szakállképződés, szőrök az emlőbimbó körül, a hason felfelé húzódóan, hátul a keresztcsont tájékán) is eléggé jellemző. Férfias típusú kopaszodás és acanthosis nigricans is előfordulhat (utóbbi kiemelkedő, sötétbarna, selyemfényű, durva felületű bőrterületet a tarkón és a hajlatokban). A menstruáció gyakran rendszertelen, esetleg hónapokig sem jelentkezik, de rendszeres menstruáció esetén is a ciklusok többsége peteérés nélküli, tehát teherbeesési nehézséget okoz. Ha terhesség mégis bekövetkezik, gyakran végződik vetéléssel, vagy terhességi cukorbetegség is felléphet. Elhízás csak az esetek felében-harmadában található, ami lehet férfias típusú: a has vastagszik meg inkább, nem a csípő. A változó kor viszonylag hamar bekövetkezik, közeledtével egyes tünetek alábbhagynak: akné 40 év felett már ritka, de szaporodik a cukorbetegség, hiperkoleszterinémia, szív-érrendszeri betegségek, a méh- és petefészekrák.




A tünetek változékonysága miatt a beteg sem figyel fel mindenre, és a számára legnagyobb gondot okozó panasszal fordul orvoshoz, ki a pattanások miatt bőrgyógyászhoz jár, ki gyakori szőrtelenítésre költi pénzét, míg mások meddőségi centrumokon járják kálváriájukat.




A hátterében álló kórfolyamatok




Többféle örökletes sajátság közül az inzulin-hatás zavarára (inzulin rezisztencia) derült fény az utóbbi időben. Ellentételezésként több inzulin termelődik, ami számos hormonális és biokémiai zavart okoz. A szabályos petefészek-működés nem indul be a serdülőkorban, a petefészkek és a mellékvesék a kelleténél több férfi-jellegű hormont termelnek. A petefészkekben nem érnek ki a tüszők, hanem kis ciszták formájában megmaradnak, ez adja a jellegzetes ultrahang képet. Megváltozik a szénhidrát- és zsíranyagcsere, a véralvadékonyság. A csökkent inzulin-érzékenység a PCOS-t a metabolikus szindrómakörhöz kapcsolja (magas vérnyomás, cukorbetegség, hasi kövérség, zsíranyagcsere-zavarok, stb.). A kövér-kopaszodó, zsíros bőrű férfiak valószínűleg a PCOS férfi megfelelői és örökletes hordozói, de petefészek hiányában kevesebb tünettel.




Hogyan jutunk a diagnózishoz?




Legfontosabb, hogy a tünetek okaként egyáltalán felmerüljön a PCOS gondolata. A szóba jövő tünetek legnagyobb részét a beteg alapos kikérdezésével és megvizsgálásával meg lehet találni, tehát a gyanút igen könnyű fölvetni (családorvosi szinten is). PCOS lehetőségét kell tehát mérlegelni rendszertelen menstruáció, perzisztáló vagy kezeléssel dacoló akné, szőrösödés, hajritkulás, fogamzási zavar, korai vetélések, terhességi cukorbaj, fiatalkori elhízás, cukorbetegség akár külön-külön észlelése esetén is. Ezek után néhány kiegészítő vizsgálat szükséges, leginkább a hasonló tüneteket okozó más betegségektől való elkülönítésre (pajzsmirigy, mellékvese, agyalapi mirigy, ill. a petefészkek egyéb betegségei), melyek policisztás ováriumképpel is járhatnak.




A diagnózis nincs laboratóriumi értékekhez kötve, mert a sokrétű és finom hormonzavar csak az egészségesekhez való csoportos összehasonlításban mutatja, hogy szignifikánsan magasabb a szabad tesztoszteron, DHEAs, androsztendion, inzulin szint és LH/FSH arány, valamint a csökkent SHBG és inzulin érzékenység, de egyénenként alig egy-egy hormon szintje lóg ki a "normál" tartományból, durva hormonemelkedés pedig egyenesen a szindróma ellen szól (ekkor a bajt más betegség okozza, az okot tehát tovább kell keresni). A "hormonok rendben vannak" kijelentés tehát egyáltalán nem zárja ki PCOS lehetőségét. Az inzulin rezisztencia tényét sem szükséges egyénileg vizsgálni, mert az alkalmazott módszer hibaforrása meglehetősen nagy (az csak egy kutatási módszer, nem az egyéni diagnosztika eszköze). A probléma sokrétűségére jellemző, hogy egyes személyeken a PCOS klinikai tünetei ellenére az ováriumokban nincsenek ciszták. A tünetegyüttes egyik variánsáról lehet szó, a teendők ugyanazok.




PCOS egyidejűleg fennállhat más endokrin betegségekkel is, leggyakoribb a hipotireózis (akár minden ötödik PCOS-s betegnek lehet ez a baja is). Először a társuló betegséget kezeljük (pl. egyensúlyba hozzuk a pajzsmirigy működést), és ha a PCOS tünetek továbbra is megmaradnak, akkor PCOS együttes fennállása a diagnózis, azt is kell kezelni. Cukorbetegség, lipid-eltérések, a hemosztázis zavarai általában csak később jelentkeznek.




Kezelés




Végleges megoldást jelentő kezelés nincs, a szóba jövő gyógyszerelést éveken át kell alkalmazni, a tünetek visszafejlődése után sem szabad elhagyni, mert a kezelés abbahagyása után a tünetek kiújulnak. Spontán visszafejlődésre sem számíthatunk. A hosszú időre tervezett kezelés a késői következmények megelőzését is célozza. Reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb eredményesebb megoldás is születik.




Az elmúlt évtizedekben leginkább férfihormon-ellenes szert alkalmaztunk fogamzásgátló kombinációban (Diane 35, Schering), amit ma is adunk azoknak, akik fogamzásgátlót úgyis szednének (sok más fogamzásgátló nem megfelelő, mert fokozhatja az aknét és a szőrösödést). Ez a kezelés rendszeres menzeszt biztosít, jól hat a bőrtünetekre, de sokan súlygyarapodást észlelnek. Mint minden fogamzásgátló, a trombózis veszélyt fokozza, dohányzással nem egyeztethető össze, és jelentős kövérségben sem ajánlott. Másfajta férfihormon-antagonista gyógyszerek is használhatók (spironolakton, flutamid), de mindezek önmagukban adva felborítják a normális menstruációt, és teherbeesés estén magzatkárosító hatásúak, tehát csakis fogamzásgátló kombinációban alkalmazhatók. Itt jön viszont a nagy kérdés, hogyha valaki nem akar vagy nem szedhet fogamzásgátlót, vagy éppen gyermeket szeretne, mit csináljon?




Az utóbbi években az inzulin-rezisztencia kezelésére irányult a figyelem. Az inzulin-érzékenységet lényegesen javítja a testsúlycsökkentés, a fizikai aktivitás fokozása, tehát ezt minden PCOS betegnek figyelembe kell vennie. Törekedjen a testsúly normalizálására, és mozogjon többet: rendszeres séta, úszás, torna, lift helyett lépcsőzés, autó helyett gyaloglás, bicikli... Már ezek a módszerek is sokat javítanak a tüneteken. Sajnos, az életmód tartós megváltoztatására sokan képtelenek, gyógyszeres kezelés is indokolt.




Az inzulin rezisztenciát csökkentő, korábban csak cukorbetegségben használt metformin tabletta (Adimet, Maformin, Meforal, Merckformin, Gluformin, Glucophage, Meglucon, Metfogamma, Metformin, Metrivin - van bőven választék a hazai piacon) adásával egyre több a kedvező nemzetközi tapasztalat: a fogamzásgátló kezeléshez hasonló mértékben javítja a bőrtüneteket, az esetek többségében helyreállítja a havi vérzést, ugyanakkor fokozza a teherbeesés valószínűségét, lecsökkenti a spontán abortuszok számát, véd a terhességi cukorbaj ellen. A terhesség alatt végig való szedése logikus, hiszen a szer elhagyása ismét védtelenné teszi a szervezetet az alapbaj káros hatásaival szemben, és a nehezen megszerzett terhesség is elveszhet. Nem tapasztalták károsító hatását terhességben, a született gyermekeket tovább követve sem. Az anyatejbe olyan kevés jut, hogy az sem okozott zavart a gyógyszert szoptatás alatt is szedő nők csecsemőin.




Itt van azonban a probléma: a gyógyszerismertetőben sem szerepel a metformin nem-cukorbetegeken való alkalmazása, sőt, terhességben, szoptatás alatti használata ellen szól. Miért? A metformint mintegy ötven évvel ezelőtt vezették be, az akkor még csak időskoriként ismert (ma már 2-es típusúnak nevezett) cukorbetegség kezelésére, nem is gondolva arra, hogy valaha majd serdülőkortól kezdve is fogják szedni, és nem cukorbetegek is, és terhesek, szoptató anyák. Ennek megfelelő vizsgálatokat az előállítók azóta sem végeztek, így a gyógyszertájékoztató szövege sem változott. Holott az endokrinológusok szerint a metformin az első választandó szer PCOS kezelésére. Egyre szaporodnak az orvosi közlemények, melyek a fentebb leírt kedvező hatásokról szólnak, kedvezőtlen hatást pedig nem tapasztaltak (l. az előző paragrafust). Viszont, ha a gyógyszergyár nem javall valamit valamely kórképben, akkor annak használata abban a kórképben jogi problémákat vet fel. (A gyógyszer olyan olcsó, hogy a gyógyszeriparnak valószínűleg nem érné meg az évekig tartó és roppant költséges kiegészítő vizsgálatok elvégzése, ami viszont minden új gyógyszerre kötelező, és ettől annyira drágák az új gyógyszerek).




Nem arról van szó, hogy a gyógyszer ártalmas a terhességre vagy a magzatra nézve, hiszen ez a gyógyszer több évtizedes forgalma alatt már kiderült volna és azt eddig senki nem mutatta ki, viszont ugyanakkor nincs hivatalosan kimondva, hogy nem is árt. Ausztráliában az endokrinológusok társasága azt már elérte, hogy a metformint ne a terhességben nem alkalmazható gyógyszer-kategóriába sorolják, hanem egy másikba, amiben az olyan gyógyszerek szerepelnek, amelyek terhességben való biztonságos alkalmazhatóságához nincs kellő adat. Láthatjuk, hogy ez a két dolog nem ugyanaz, utóbbi esetben az orvos személyi felelősségére van joga alkalmazni a szert, ha azt indokoltnak tartja.




Ezen a dilemmán nem tudok segíteni. Saját tapasztalataim igen kedvezőek a metforminnal (terhességben is), amiről beszámoltam az Orvosi Hetilap 2005. május 22-i számában, valamint 2006. áprilisában a Magyar Diabetes Társaság kongresszusán. A probléma megoldása, megfelelő állásfoglalás kialakítása a szakmai fórumok feladata.




A metformin szokásos napi dózisa PCOS-ben 3 x 500 vagy 2 x 850 mg, folyamatosan, megszakítás nélkül, de kis dózissal kell kezdeni (vacsora után fél tabletta), és csak napok után emelni a dózist, nehogy az esetleges kellemetlenségek elvegyék a beteg kedvét. A kezelés megkezdésekor esetleg szédülés, has puffadás, hasi fájdalom, vizes hasmenés tapasztalható, mely a gyógyszer további szedése mellett általában nem jelentkezik újra. A dózisemeléssel tehát kellemetlenség esetén ki kell várni a panasz megszűnéséig. Nem menstruáló nőn a kezelést megvonásos vérzés gyógyszeres kiváltásával egy időben célszerű megkezdeni. A kezdeti mellékhatások is csak kellemetlenségek, a gyógyszer gyakorlati veszélytelenségét világszerte cukorbetegek millióin több évtizedes használata támasztja alá. A gyógyszer szokásos kontraindikációja PCOS miatt kezelendő betegekben általában nem áll fenn (súlyos vese- máj vagy szívelégtelenség). Bármilyen altatásos műtét esetén néhány napra kihagyandó.




Az akné már három hónap, a szőrösödés hat hónapra számottevően javul. A menstruáció a betegek háromnegyedében három hónapon belül rendeződik, teherbeesésre a kezelés első hónapjában is javul a kilátás. A kezelés kezdetén az eredmények mutatkozásáig (hónapok!) tüneti kezelésre is szükség lehet (az akné helyi kezelése, ill. antibiokum, izotretinoin, továbbá szőrtelenítés; megvonásos vérzés ismételt előidézése.

Elégtelen javulás esetén (akné: hat hónap, hirsutismus: egy év elteltével) a metformin dózisának emelése (3 x 850, esetleg 3 x 1000 mg-ig), fogamzásgátlóra való áttérés, illetve avval való kombinálás, spironolakton hozzáadása jönnek szóba. Ha a teherbeesés egy év alatt sem következik be, ovuláció-indukciós tablettás kezeléssel együtt érdemes folytatni (clomifen).

Az inzulin-rezisztenciát csökkentő újabb szerekkel (glitazonok, pl. Avandia) kevesebb a tapasztalat, de egyeseken súlynövekedés (!) és vízretenció is felléphet. A metforminnál többszörösen drágábbak, terhességben sem alkalmazzák. Viszont metforminnal kombinált adása is szóba jön metformin elégtelen hatása esetén.

Műtéti próbálkozások

Régebben az ováriumok ékrezekcióját alkalmazták, e helyett divatba jött az ovárium-ciszták kipukkasztása laparoszkópiás behatolásból ("drilling"). A költséges beavatkozás lényegében az ováriumok roncsolása folytán átmenetileg lecsökkenti a petefészkek hormon-túlprodukcióját, így az esetek egy részében a műtét után teherbeesésre jobb az esély. Gyulladásos-fertőzéses szövődmények, az ováriumok végleges károsodása sem ritka, és a hatás általában csak átmeneti, mert a beavatkozás az alapfolyamatot nem érinti: az inzulin-rezisztenciát nem befolyásolja, a mellékvesék hormon-túlprodukciója nem változik, és a petefészkekben is előbb-utóbb újra megjelennek a ciszták. A ciszták kipukkasztására való törekvés egyébként sem logikus, hiszen nem azok termelik a hormonokat. A statisztikák szerint a műtéttel elérhető termékenység-fokozódás nem haladja meg az egyszerű és olcsó gyógyszeres beavatkozással elérhetőt, ezért a petefészkek műtéti roncsolásos beavatkozása PCOS-ben még meddőség esetén is erősen meggondolandó, semmiképpen nem elsőként választandó kezelési próbálkozás. Gyógyszeres kezelési lehetőségeink egyre javulnak, viszont a műtéti beavatkozás visszafordíthatatlan következményekkel járhat

Röviden összefoglalva

A PCOS bonyolult öröklésmenetű, változatos tüneteket okozó, igen gyakori endokrin zavar. Gondolni kell rá minden szóbajövő tünet esetén, és a diagnózishoz a hasonló tüneteket is okozó más betegségeket ki kell zárni. Tartós gyógyszerelés a tüneteket visszaszorítja és megelőzi a szövődményeket. Metformin lenne az elsőként választandó szer, aminek alkalmazását megfelelő előírás, jogi védelem hiányában sokan nem vállalják. Akik a teherbeesést el akarják kerülni, szedjenek anti-androgén hatású fogamzásgátlót. A helyes betegvezetéshez több orvosi szakma összehangolt munkája szükséges.



Forrás: http://www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/ob_gyn/polycystic_ovarium/?article_hid=74581&prk=32653785

KOMMENT :

Az OGYI 2009 április 8-án megadta az engedélyt a precedens értékű kérelemre, a metformin hatóanyag PCOS-ban való rendelhetőségére. Szakmai indoklás helyett az új kérelmeknél csak a 2009. április 8-án engedélyezett 5668/56/09 ügyszámra kell hivatkozni. Az OGYI az eljáráshoz 20 napos türelmet kér.

A továbbiakban a hivatalos offlabel (azaz indikáción túli) rendelés esetén egyszerűsített eljárásban kaphatják meg a betegek és kezelőorvosaik az engedélyt, a precedens értékű engedélyre hivatkozva. Az OGYI honlapjáról letölhetők a szükséges űrlapok:

www.ogyi.hu/dynamic/Ind_tuli_gyszerrend_kerelemuj.doc

www.ogyi.hu/dynamic/kezeloorvos_nyilatkozata_ind_tul.doc

www.ogyi.hu/dynamic/beteg_beleegyezo_nyil_ind_tuluj.doc

, majd ezeket kitöltve el lehet postázni vagy faxolni az alábbi címre:

1372 Budapest 5, Pf. 450
Fax: (1) 886-9460



2010. április 17., szombat


A Brit Kiropraktőrök Szövetsége visszavonta keresetét Singh ellen




Ahogy már többször beszámoltunk róla, két évvel ezelőtt a Brit Kiropraktőrök Szövetsége (BCA) hitelrontásért beperelte Simon Singh fizikust, tudománynépszerűsítőt, több könyv íróját. Singh a The Guardian egy cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy a negatív klinikai tesztek ellenére a brit kiropraktőrök előszeretettel ajánlják kezeléseiket olyan gyermekbetegségekre, mint az asztma, kólika és hasonlók, és ehhez a BCA boldogan asszisztál.


Az elmúlt két évben a per mintegy 200 000 fontjába került Singhnek, és kedvezőtlen kimenetel esetén ez 1 millió fontra is felmehetett volna. Azonban április elsején (nem tréfa) a Fellebbviteli Bíróság megváltoztatta az addigi értelmezést, miszerint Singh mondatait tényállításnak kell értelmezni, és ehelyett a jogos vélemény kategóriába sorolta. Ezzel Singh esélyei annyira megjavultak, hogy tegnap a BCA visszavonta keresetét.



Hatalmas siker ez mind Singhnek, mind a hitelrontási perekkel egyre többet fenyegetett tudósoknak és újságíróknak. E perrel kapcsolatban széles körű kampány indult a brit hitelrontási jogszabályok megváltoztatása érdekében.


Az elmúlt években e világon egyedülálló rendszer miatt valóságos hitelrontásiper-turizmus alakult ki Nagy-Britannia irányába, és sok érdekcsoport használta ki ezt a lehetőséget kritikusai elhallgattatására. A mostani döntés precedens lehet a jövőre nézve, miszerint a tudományos tényeket bíráló jószándékú kijelentéseket nem tényállításként, hanem véleményként kell értelmezni, ezért ellenük bírósági feljelentéssel nehezebb lesz fellépni.



A nemzetközi sajtó órák alatt felkapta a hírt:



The Guardian: Simon Singh victory doesn’t mean libel laws work
Times Online: Science writer Simon Singh wins bitter libel battle
BBC News: Case dropped against Simon Singh
The Guardian: Simon Singh libel case dropped
The Independent: British Chiropractic Association drops defamation claim against Simon Singh
The Mail Online: Doctor who criticised British Chiropractic Association jubilant as defamation case is dropped
Times Higher Education: Singh triumphant
New Statesman: Simon Singh wins libel case
journalism.co.uk: BCA speaks - why the ‘time is right’ to drop libel case against Simon Singh
New Scientist: Simon Singh wins libel battle against chiropractors
Index on Censorship: Simon Singhs wins libel case
Nature Blog: BCA backs off Singh
Press Gazette: Chiropractic Association drops Simon Singh libel claim
The Spectator: A rare victory for free speech
Reuters UK: Chiropractors drop science writer libel case
The Wall Street Journal : U.K. Writer Wins Libel Fight
The Lawyer: British Chiropractic Association drops Singh libel case
inthenews.co.uk: British Chiropractic Association drops Simon Singh case
Macleans: Bittersweet justice for Singh



Simon Singh szeptemberben előadást fog tartani a Budapesten rendezendő 14. Európai Szkeptikus Kongresszuson.




"Persze a jóvégről is írhatnék, mert tényleg sikerült, lefogytam, a hormonjaim helyrebillentek, a szőreim nem olyan durvák, és a többi borzasztó tünetem is kezdett megoldódni és gyerekem is született, de nem ez a lényeg. Ha hagyom megműtenek, ha hagyom, valószínű, már cukrobeteg lennék. A környékemen már nyitott szemmel járva látom, mennyi nőt érint, többségük már megjárta a kálváriáját ez ügyben, nagy százalékuknál a gyógyszer rövid idő alatt javulást is hozott!!! Mai napig a PCOS-t az orvosok többsége félrekezeli! Pedig olcsóbb lenne a rendes kezelést kiírni a betegnek! Arról nem beszélve, hogy egy dolog a gyerek, ha később a cukorbetegség következményeivel kell küzdened!"

Olcsó kezelés helyett tízezres műtétek

Sziasztok! Sok nővel karöltve jártam végig a kálváriát, biztos vagyok benne, hogy felkapják majd mások is a fejüket, mennyire ismerős a történet. Onnan indul, hogy gyereket akartunk a férjemmel. Következő lépés gyógyszer elhagy, várjuk a normál ciklust. Ami nem és nem lett, helyette lett 15 kiló plusz, szőrök, ciszták a petefészken, pattanások. Nőgyógyászhoz elmentem persze, miután hónapokig esély sem volt arra, hogy megfoganjak.


Orvos szerint próbálkozzunk. Mondom neki, de hát mire, mivel, hogyan, ha nincs ciklusom hónapok óta. Kaptam gyógyszert, stimulálták a petefészkeket, nulla eredménnyel. Ismételték háromszor, a harmadikon már komoly cisztákat növesztettem. További 5 kiló ment fel a kezelések okán, már a hangulatingadozásaim is elviselhetetlenek voltak.

Orvost váltottam. Női orvoshoz mentem, hátha megérti, hogy elfutott egy év, terhesség sehol, ciklus sehol. Az orvosnő simán ledagizott, közölte majd menjek vissza ha legalább 10 kilót lefogytam! Egyébként pedig genetikai hozomány a szőrösödésem, ami már rettentő zavaró volt eddigre. Eredmény tehát megint nulla.

Újabb orvos váltás. Az új orvos végre elküldött laborba, a vérvétel eredménye után azt mondta, hogy korai menopauzám van. És azt is elmondta, hogy a petefészkeimet meg kell műteni, hogy minél hamarabb legyen peteérésem és gyerekem.

Ekkor pattant el cérna nálam és vettem fel a kesztyűt! Nem voltam nagy internetező (azóta pótoltam...), de a neten kezdtem keresgélni, hogy mi bajom lehet. Eljutottam egy honlapra, ahol a tesztsor kitöltése után 90%-os biztonsággal feltételezheték a Policisztás Ovárium Szindromát (PCOS). Elindultam tehát, hogy utánna nézzek, mi a PCOS.

A honlap szerint már 1978 óta tudják, hogy egy bizonyos tünetegyüttes magában foglalja ezt a betegséget, aminek alapja egy anyagcsere betegség, az inzulin rezisztencia. Az inzulin rezisztencia többek közt azért komoly dolog, mert a II. típusó diabétesz előszobája, aminek rondábbnál rondább szövődményei vannak, a későbbi életminőség romlása garantált. Tudtam tehát, hogy a meddőségem az smafu ahhoz képest, mi várhat rám, ha nem vagyok észnél.

Bizonyos, akkor még hézagos tudással felszerelkezve mentem vissza a dokihoz, aki elhajtott, mondván, ha jobban tudom, mi bajom, gyógyítsam meg magam. Pedig nem voltam tiszteletlen, nem voltam fenhéjázó, nem borítottam rá az asztalt, csupán "beszélgetni" szerettem volna, hogy vajon jól gondolom-e. A rövid párbeszédünk alatt többször elhangoztt, hogy a műtét az egyetlen megoldás, amit én nem és nem akartam.

Tovább keresgéltem és olvastam, kutattam. Megtudtam, hogy semmi szükségem műtétre, a stimulációk kifejezetten ártalmasak, elég lehet, ha átalakítjuk kissé az életünket, egy bizonyos diéta és egy bizonyos gyógyszer segítségével lefogyhatok, a szőreim kikophatnak, megállhat a hajhullásom és végre terhes is maradhatok. Egy vérvétellel meg lehet állapítani és egy endokrinológust is sikerült találni, aki végre értette, mit is akarok és láttván az eredményeket, megkaptam a gyógszert! Persze a jóvégről is írhatnék, mert tényleg sikerült, lefogytam, a hormonjaim helyrebillentek, a szőreim nem olyan durvák, és a többi borzasztó tünetem is kezdett megoldódni és gyerekem is született, de nem ez a lényeg.

Ha hagyom megműtenek, ha hagyom, valószínű, már cukrobeteg lennék. A környékemen már nyitott szemmel járva látom, mennyi nőt érint, többségük már megjárta a kálváriáját ez ügyben, nagy százalékuknál a gyógyszer rövid idő alatt javulást is hozott!!!

Mai napig a PCOS-t az orvosok többsége félrekezeli!

Pedig olcsóbb lenne a rendes kezelést kiírni a betegnek! Arról nem beszélve, hogy egy dolog a gyerek, ha később a cukorbetegség következményeivel kell küzdened! Ennyi a történet!

Íme a honlap www.pco-szindroma.hu

Nem tudom, mennyire lehet ezt így kirakni, remélem lehet, sokaknak lesz segítség! Az Igaz Történetek rovatot ajánlom figyelmetekbe, nem én vagyok az egyetlen!!!

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

------------------------------------------------------------------------------------


Mindezek utáni a kommentek elolvasása erőteljesen ajánlott.


"Az a nagyobb baj, hogy az orvosok többsége még mindig azt hiszi, hogy elsőként a megroggyant tekintélyüket kell mindenáron helyreállítani, mégpedig oly módon, hogy eljátsszák az istent a rendelőben és durván leugatják a beteget. Emellett a szemlélet mellett annál kisebb az esélye a betegnek, hogy megfelelően fogják kezelni, minél tájékozottabb a saját lehetséges diagnózisai felől, hiszen ha bármilyen ötlettel áll elő, az ilyen fajta doki dafke sem fog neki igazat adni.

Mindehhez társul, hogy a dokik egy jelentős része valóban hülyének nézi a betegeit, és el sem hiszik, hogy valóban jobban ismerem náluk a magam tüneteit, nem ferdítek, nem hazudok stb."




2010. április 16., péntek

A jósnőm mondta :

" First, Friday, April 16, 2010, you are going to have an unexpected encounter, which will bring you great joy, Then, around Wednesday, April 21, 2010, you will receive a very important sum of money, which you were not expecting. I also see that you are going to become RICH! Finally, Sunday, April 25, 2010, an incredible stroke of luck such as you have never encountered will fulfill all your hopes and desires."

My dear Steierhoffer,

When you asked me to help you, I promised I would soon give you the results of my consultation. I am hurrying up to give you those precious results because those pieces of information are extremely IMPORTANT for you and your future. I hope you will take great pleasure in reading the study I have conducted for you for free.In this Detailed Study, you will find your Free Personal Horoscope and a Psychic Reading of your life, which implies a good personal mental help. IMPORTANT: It is in your personal interest to read this study until the end. In it you will discover some surprising things about yourself.

As a gift, your three lucky numbers:

The 8, the 15 and the 27

Yes, Steierhoffer, here are the many ultra positive events that will be revealed to you through my consultation, As soon as I have received your application, I will begin to act on the information you have given me. I will be frank with any information that concerns you. I will be conscious of the utmost urgency in your case: that which I have discovered about you and your future has struck me as being truly amazing. These Sensational Events of primary and exceptional importance will change your life in the coming days. I am going to reveal the first important dates that I see for you:

First, Friday, April 16, 2010, you are going to have an unexpected encounter, which will bring you great joy, Then, around Wednesday, April 21, 2010, you will receive a very important sum of money, which you were not expecting. I also see that you are going to become RICH! Finally, Sunday, April 25, 2010, an incredible stroke of luck such as you have never encountered will fulfill all your hopes and desires.

These are the first elements that I have been able to gather together for you, and because I care about you, this is reason enough to pass on the information at once. You must be ready to take advantage of all the blessings that are promised to you, and these extraordinary events. For you, Steierhoffer, it is a marvellous opportunity to take advantage of a new departure in your life, to reach and cross far horizons at this time. Finally, you will be able to live the unbelievable life of your dreams. Your dreams will have come true, and everything you had hoped for, and, if I may say so, the life you deserve.

Yes, Steierhoffer, in only a few days, (5 exactly), everything in your life is going to completely change. This is going to be a magnificent opportunity to make radical changes in your life. You already doubtless know that you are entering a crucial period in your life. But we must give thanks for these wonderful events occurring at the dates I have determined, and which I see happening to you. You are not completely satisfied with your present life, but a full life, filled with Wealth, Good Luck and Romance, can be yours for the asking. I can accurately forecast this for you and can prepare a deeply detailed chart that will enable you to access the good life and all the blessings and extraordinary events that I see happening to you.

I will then show you what your new and great life will be if you listen to me and if you decide to follow my advice. YES, Steierhoffer, I can see that your life is about to change completely in the next few days! But be careful! I am telling you, it is a hard step for you and it is possible that this important step in your life might be rather difficult to solve. You could then keep on living the same insipid life for the rest of your life without being lucky enough to see changes in your life.

If you want to enjoy this wonderful life you are dreaming of and where you will succeed, you will have to know how to turn the corner. Since I have been dealing with other people's happiness, I have come to realize that it is always very difficult to solve the important and delicate issues such as the ones you are about to face. This is why I am writing to you right now. I know you already and I know that life has not always been easy. This is why I am offering you to accept my help. My help will be quick, total and efficient.

I insist on helping you because I know that right now you are not able to face the difficulties on your own because of adverse reactions and to face them without any serious help around. You know that right now you are fragile and rather sensitive. It will be difficult for you to successfully deal on your own with the sudden arrival of those exceptional events.

Your potential of energy and your power to receive luck, your practical sense and your determination, all those things that make you unique have been undermined lately. And your real capacities are not really adapted to the important radiance that those wonderful events will give you. Without any external help, I do not think that you are able to deal correctly with this important change in your life. Without any good help, this could become catastrophic...

Moreover because of all the negative influence that you have been receiving these past few months, your natural skills to deal with things have diminished. Because of that you are not fully in possession of the power of LUCK and SUCCESS. This unlucky, negative, cosmic beam, which has victimized and weakened you, has diminished all your potential for fortune, romance and financial gain.

However, when these rewarding events present themselves, you must be completely receptive and available if you want to successfully enter into a new and wonderful existence in your near future. What will happen if you are not able to cross the narrow bridge during this important stage in your life? The first thing that you risk is that you will miss the time and opportunity to access these exceptional events, and you will not be able to take advantage of their tremendous positive power potential. Furthermore, you run the risk of going through a long, negative period in your life instead. You must understand, Steierhoffer, that the problems that can suddenly appear and darken your existence, can only worsen, and you will have neither the power, nor the energy, to confront them.

I don't want to sound overly dramatic! I don't even want to think about the things that might happen in your life if you are not wise enough to make the right decision right now. All I know is that it appears very risky for your future if you do not attempt to completely recharge your energy potential in order to infinitely increase your Lucky Life Force, Success, Happiness and Income.

You should also understand, Steierhoffer, that as the events present themselves, one can make a choice:

- On the one hand, there are those who are prepared to take advantage of every chance that is offered them in life. They have decided to cross over into this wonderful new life. These people will be amply rewarded and will receive everything they ever wanted.

- On the other hand, there are the others who will remain alone and miserable, since they either do not know how, or do not wish, to seize the chance that is being offered them.

You can rest assured, Steierhoffer, that I can and want to help you. I want you to take speedy advantage of this tremendous opportunity that is being offered to you today. I am truly concerned that you take advantage of these things that will bring you manifold rewards in the years to come. This is why I am taking this opportunity to write to you. I am only a heartbeat away, ready, and more than willing, to help you surmount the difficult obstacles at this stage in your life. I also happen to be the best person to guide you and protect you so that these important events will affect your life as smoothly as possible. They will represent for you the beginning of a new life, a wonderful life full of Joy, Luck, Love , HAPPINESS and Money!

Yes, Steierhoffer, I am involved in this mission. I have the power and I am going to succeed!

This is what I am going to do for you, Steierhoffer The first thing I want to do for you is to immediately intervene so that you can solve some serious problems that make you miserable.

1. First of all what I am going to do for you for free is to make you get a lot of money so that you can solve the most urgent issues. To do that I am going to calculate your 7 Lucky Numbers that you will be able to use when I will tell you to do so. The only thing you have to do is to use those numbers on the dates I will give you. As for me I will organize especially for you a CEREMONIAL FOR MONEY to bring luck your way. And since I foresee a big income (I clearly see the number 60,000) I feel optimistic about you and I think that you can be positive too.

2. Secondly I am going to send you FOR FREE a positive gift, the best Talisman for your immediate protection. I will charge and magnetize this talisman especially for you so that it gives you the chance to turn around your life as soon as you get it. Right away you will enjoy complete astral protection that will clear your surroundings and your mind from all the negative influence you have had recently. The second thing I can do for you Is to intervene on your behalf so that your daily life becomes and remains the Wonderful Life of your dreams.

-1. First of all, I will immediately send you my Magical Photo charged with my Special Magnetization Power. This is going to be a unique and privileged link between you, Steierhoffer, and me, between the two of us. This way, any time you feel the need, you can take the photo in your hand to establish an instant contact between ourselves, an immediate and effective connection.

2. Then, I am going to perform a study of the Road to Happiness in your Life, because, Steierhoffer, this study is a priceless and extraordinary document. Just imagine, inside you will learn about absolutely all the good things that could happen to you in the next 12 months, especially all the wonderful events that are awaiting you in this fabulous period of Happiness I have seen coming for you. As soon as I finish, I will send you your study of the Road to Happiness in your Life. In it you will discover absolutely everything you need to know to make sure that the days coming ahead are going to be the most fantastic days in your life. You will know everything you must definitely do, and everything you must not, in order to take full advantage of all the wonderful opportunities that will come your way and radically change your existence.





The study of the Road to Happiness in your Life will bring you day after day all the extremely useful information to effectively help you take advantage of your lucky days. You will thus rejoice in the amazing life that lies before you, for it is certain that these days are going to be the most wonderful days of your life.

3 . I will perform the Complete Astrological Consultation and send it as soon as I have it ready. And if you grant me your permission immediately, you will also enjoy the exceptional discount on the final bill for my services. Take this extraordinary GIFT because I truly want your HAPPINESS and I wouldn�t want a simple matter of money to come between you and all the LUCK and HAPPINESS in the brilliant life that lies ahead of you. In my Complete Astrological Consultation you will also find the priceless information you will need to fulfil your amazing life, where everything will go the way you want. In it you will find my most valuable advice and my secret instructions.

Due to the very distinct vision I had of your life during the sudden revelation I spoke about earlier in this letter, I will be able to indicate precisely and in great detail the exact route you must follow to head straight into this immense HAPPINESS that is reserved for you, to this coveted FORTUNE that should rightfully be yours. Yes, you heard me: FORTUNE, for I have seen just as clearly that you can become rich, very rich; this I have seen very, very distinctly!

In my Complete Astrological Consultation

I am going to reveal how certain planets influence your state of mind and your mood. I will show you all the things that make you a unique person like no one else. I will tell you how these planets determine your favorable moments, the peaks of your luck, your encounters and your relationships with others.

I will reveal to you what the other people and those you love mean for you, what they really think of you, what effects you cause on themselves and in your ambience, and what is your sensitivity. Expect to hear surprising revelations about yourself, about your personality and the people surrounding you

I will make you discover your real abilities, your exact chances in life, your true potential and how to use it effectively, your secret gifts and talents, your unseen skills...

I will disclose to you the obstacles that lie within you and affect your efficiency, the barriers that keep you away from success and how to multiply your chances in everything, how to avoid obstacles, how to make delicate decisions at the best moments and how to use the maximum of what this forthcoming luck has to offer.

Yes Steierhoffer I am positive that you, too, can make excellent decisions that will guide you straight to all this HAPPINESS, LUCK and MONEY you deserve so much!

And last, I will perform for you a string of mystical ceremonials called High Protection Ceremonials which I will begin as soon as I receive your approval. These mystical ceremonials are designed to recharge all your vital forces of Luck and your energy potential. You will be able to take full advantage of the ultra-beneficial effects of the Exceptional Events that are awaiting you. You will witness the great gates of Money, luck and love opening up before you. These mystical ceremonials will bring you, day after day, the essential elements you need so that your everyday life becomes and always remains the Amazing Life that's coming to you, the amazing existence you deserve.

To you, this is going to be a beneficial Occult Action, a permanent formidable ACTION that will multiply a thousand fold your energy potential and boost your vital forces of luck, success, happiness and Money.

Starting with this very day, without any reservations, I will dedicate myself to establishing and maintaining GREAT HAPPINESS in your life. I am looking forward to receiving your letter of gratitude, adding up to the other testimonials such as the ones you will find in the appendix to this letter. I am so happy to think that you are about to step up into a new exceptional existence, if only you make the right decisions today! Yes, , I promise you, I will have you permanently under my high protection and if you confide in me and follow the words of Wisdom I am going to impart on you regularly each week, LUCK, LOVE and MONEY will come barging into your life and never, ever leave.

This decisive turning point is like an enormous door that will open up towards a better world. Today, I can see that you are very weak to swing it open all by yourself and walk through to find the Treasures that the future has in store for you. But together, you, Steierhoffer, with your faith, and me, with my skills and experience, together we can open up this door very easily. We are going to swing it open together to discover a new world, a world so amazing you simply cannot imagine now...

This is what awaits you if you walk through this open door. As much as your future is going to be impoverished and grim if you don�t walk through this door, as much it is going to be rich and brilliant if you are able to open it. As soon as you burst through to the other side, an entirely new life will be offered to you, the amazing life that you deserve:

No more Money problems, no more bills piling up on your desk, no more debts. Instead, you can have all the money you need and even more (I saw that substantial amount coming to you...) Not to feel lonely and despaired any more but on the contrary to feel surrounded by Friendship and Love, to have somebody close by, someone to talk to, someone to rely on and who loves you, Not to be a victim of shyness and timidity any more but on the contrary to be confident again, to be aware of your radiance, your charm and your confidence, Not to doubt yourself and your future but on the contrary to have faith and confidence in better days,

You will see a bright future ahead, which will make you feel confident, happy and hopeful,

You will see for yourself the truth in the sayings: money attracts money, luck attracts luck and love attracts love. Yes, Steierhoffer, the more you are with luck, the more luck will come your way. The more money you have the more you will get. And the more love you have the more you will get. This is the way of the world and this is how I predict your new life will be like. Yes, Steierhoffer, if you really turn the corner in good conditions, believe me, your life will be completely different from the one you have now.

It is now that you need to do something.

YES, you need to act now if you want your life to change, if you want money to fulfill your dreams, if you want to feel attractive and confident, if you want to keep on being with luck and live a different life from the one you have now.

This is the reason why I am telling you to act now and complete the help form for a Wonderful Life (the wonderful life that you deserve) and return it to me today. This is very important for you and your future! Indeed:

I will need to take the time to calculate your 7 Lucky Numbers, I will need some time to prepare your Talisman for Instant Protection, I will need time to magnetize my Magical Picture especially for you, I will also need some time to prepare the Ceremonials for High Protection. - and I will also need time to complete the study of your Road to Happiness in your Life as well as the Complete Astrological� Consultation I am preparing for you.

Above all, Steierhoffer, grant me your permission now, without delay.

Time flies fast and it would be such a pity if you werent in the best shape to overcome this crucial turning point beyond which lie the wonderful events your future has in store for you. I am counting on you, and as I wait for your answer, please accept the assurances of my deepest friendship. From all my heart, I am with you

Your devoted friend,

Sara Freder





P.S.: Nothing can stop you now from taking charge of these wonderful, lucky opportunities. But it is up to you to say yes right now to this exceptional offer I am making to you today. You will know how to recognize and seize the opportunities arising before you. You already know that I will indicate all of this very precisely in my Complete Astro-Psychic Consultation and in the study of the Road to Happiness in your Life.

In fact, I will say it again:

My Complete Astrological Consultation and the study of the Road to Happiness in your Life are going to become two formidable tools that will lead you straight into this Marvelous Existence that you deserve. This is going to be a decisive moment in your life, as you will get to know everything about your most pressing needs: Money, Feelings, Work, Leisure, Love, etc...

I am going to bring light into all these things of life that matter so much to you. Just imagine what your life would be like if you could know ahead about all the positive events that are going to befall you. You would never make the same mistakes again and you would know how to draw luck to your side. If indeed you wish your life to change, if you truly desire all these wonderful events I have envisioned happening to you, don�t wait for another instant, order now the study of the Road to Happiness in your Life and the Complete Astrological Consultation by filling in the order form for an Amazing Life.