Élőlánc Magyarországért
"Politikai vitairat 2010"
2010. március 3-án sajtótájékoztató keretében mutatta be Lányi András az Élőlánc Magyarországért "Politikai vitairat 2010" című kiadványát. Bevezetőjéből idézünk:
"A rendszerváltozás kora véget ért. Nem átmenet volt ez a húsz év, hanem zsákutca. Az államszocializmus örököseinek koalíciója betöltötte történelmi küldetését, most egy időre átadja a helyét. Nem lesz vita az ország jövőjéről, az állások betöltéséért indul a tülekedés. A nagy pártok hallgatnak a nagy kérdésekről.
Pedig a következő években eldől a sorsunk. Szorult helyzetünk, elszegényedésünk, hanyatló tudásunk, romló egészségünk, a gátlástalan természetpusztítás, megosztottságunk és az ország egyre kedvezőtlenebb nemzetközi megítélése - aminek először a határon túli magyarok látják a kárát - világos választ követelnek a kérdésre: hogyan tovább?
Az Élőlánc a 2010-es országgyűlési képviselő-választáson nem állít jelölteket. Nem vesz részt az ígéretek versenyében, nem keresi a választók, szponzorok és hitelezők kegyeit. Azt mondhatja, amit a meggyőződése diktál. Hogy vannak jobb lehetőségeink, létezik megoldás az ország előtt tornyosuló gondokra."A megújulás programjának összeállításában sokan vettek részt. Az egészségügyről szóló fejezetet Szilvási István, az Élőlánc szakértője állította össze.
Az Élőlánc Magyarországért
Politikai vitairat 2010
Szilvási István
Egészségügy
Az egységes, szolidaritás-elvű társadalombiztosítás rendszerét meg kell őrizni. A biztosítási alapcsomag tartalmán túlmenő szolgáltatások kiegészítő biztosítás (pl. önkéntes betegbiztosítók, pénztárak) keretében legyenek hozzáférhetők. A köztulajdonú szolgáltatók privatizálását meg kell akadályozni, az orvosközösségek nonprofit vállalkozásait ellenben bátorítani érdemes. Az ellátás minőségének legfőbb biztosítékai: az orvosképzés feltételeinek javítása, az európai bérarányoknak megfelelő jövedelem a gyógyító szakmákban, az OEP megerősítése, az ellátás minőségének illetve költségeinek szakszerű ellenőrzése, az autonóm szakmai kollégiumok által kidolgozott kezelési irányelvek folyamatos karbantartása és érvényesítése, a járóbeteg-ellátás fejlesztése. A leghatékonyabb egészségügyi beruházás pedig az egészségkárosító tevékenységek korlátozása, az egészséges életmód támogatása.
Bevezető
A magyar egészségügy, ezen belül a betegellátás rendszerének érdemi átalakítása a rendszerváltozás óta várat magára. A különböző „reformok” a forráskivonás igazolását és/vagy különböző gazdasági csoportok érdekeit szolgálták. Mára a betegellátás válságos helyzetbe került.
A magyar lakosság testi-lelki egészségi állapota közismerten rossz, megbetegedési és halálozási mutatóink alapján az európai államok sereghajtói között vagyunk. Ugyanakkor a közfinanszírozásból származó, az egészségügy és ezen belül a betegellátás rendelkezésére álló források - még a nemzeti össztermék %-ában kifejezve is - jelentősen elmaradnak az európai átlagtól (vásárlóerő paritáson számolva a fejlett európai államokénak töredéke). A magyar egészségügyben folyamatos forráskivonás zajlik. Tovább súlyosbítja a helyzetet a társadalom elöregedése, a járulékfizetők alacsony száma.
Programunk célja a magyar lakosság általános egészségi állapotának javítása, ezen belül a betegellátó rendszer működőképességének biztosításával a beteg ember gyógyulási esélyeinek javítása. Ehhez többletforrásokra és a betegellátó rendszer össztársadalmi egyetértésen alapuló, kormányzati ciklusokon átívelő átalakítására van szükség.
Az állam szerepvállalását nem csökkenteni, hanem növelni kell. Az elkövetkező néhány évben az egészségügyre fordítandó közpénzek százalékos részesedése a nemzeti össztermékből érje el a nyugat-európai országok átlagának szintjét. Biztosítani kell az egészségügy fejlesztését szolgáló európai uniós források önrészét is.
Tennivalók
1—Megelőzés, egészségvédelemA társadalom egészségi állapotáért a betegellátó rendszer mellett számos egyéb tényező felelős. Elsőrangú fontossága van az „egészségtudatos” életmódnak, a betegségek megelőzésének, ami egyúttal a gyógyítási költségek megállíthatatlan növekedésének is leghatásosabb ellenszere. Ebben nagy szerepe van az iskolai oktatásnak és a médiának is. Az állam vállaljon nagyobb szerepet az egészséges életmód, a tömegsport, a fogyasztóvédelem, a környezet- és munkavédelem támogatásában és fejlesztésében.
Az egészséges élet környezeti feltételeinek biztosítása elsőrendű kormányzati feladat, számos ágazat együttműködését igényli. Korlátozni kell az egészségre ártalmas termékek fogyasztását. Azok fogyasztási adóját a betegellátás forrásainak növelésére kell fordítani. A közegészségügy szervezetének megerősítése és megfelelő működtetése az állam egyik alapvető feladata. Szükséges a meglévő népegészségügyi programok életre keltése megfelelő finanszírozással
2—Az egészségbiztosítási, pontosabban a betegbiztosítási rendszer.
Alapelve a társadalmi szolidaritás. Ezért az egységes, nemzeti kockázat-közösségen alapuló kötelező, általános betegbiztosítás rendszerét meg kell őrizni. A közfinanszírozott betegbiztosítási rendszerben az üzleti, versengő biztosítóknak nincs helye, mert megdrágítják a betegellátást, nyereségük forrása a szolgáltatások korlátozása illetve költségeik áthárítása. Következménye a társadalom végzetes kettészakadása, a szociálisan hátrányos helyzetben lévő betegek gyógyulási esélyének sérülése.
A betegbiztosítási rendszer átalakításának alapelvei:
Az életmentés, a sürgősségi ellátás, az anya- és csecsemővédelem, az iskolaegészségügyi ellátás, a kötelező védőoltások és szűrővizsgálatok is állampolgári jogon járnak, nem részei a járulékfizetésért járó szolgáltatásoknak, hanem az állam feladata.
A betegellátás szolgáltatásainak nagyobbik részét az általános, kötelező, egységes betegbiztosítási rendszer nyújtja, költségeit a járulék befizetésen és az állami hozzájáruláson alapuló közfinanszírozás fedezi. Minthogy a társadalom egy része önhibáján kívül nem képes a betegbiztosítási járulék fizetésére (pl. a munkanélküliek, nyugdíjasok, gyermekek), helyettük a magyar államnak kell a központi költségvetésből megfelelő mértékű forrást biztosítani (figyelembe véve, hogy az idős és a szegény emberek egészségügyi állapota általában rosszabb).
Közismert, hogy a betegellátás szakmailag kielégíthető szükségletei gyorsabban nőnek, mint a gyógyításra rendelkezésre álló források. Ezt nevezzük az „orvosilag lehetséges, de gazdaságilag nem megengedhető” dilemmájának. Minthogy a kötelezően befizetett járulékok és az állam szükséges hozzájárulásának összege korlátozott, ezért abból nem jut mindenkinek mindig, mindenféle - orvosilag bármily szükséges és indokolt – betegellátási szolgáltatás. Ezért meg kell határozni a járulékbefizetés ellenében nyújtott szolgáltatások körét, a „biztosítási csomag” tartalmát. Ez orvosszakmai munkát és társadalmi egyeztetést, közmegegyezést kíván. Tudomásul kell venni, hogy az ellátás szükségletei és a gazdasági lehetőségek ellentmondása miatt elkerülhetetlenül sérül a „teljes fokú” szolidaritás elve. A biztosítási csomag tartalmának meghatározása a szolidaritás érvényesülésének szintjét, határát jelöli ki. Mindezt a társadalom számára világossá kell tenni.
Azok a szolgáltatások, amik a biztosítási csomagból kimaradnak, külön forrásokat igényelnek. Ez lehet közvetlen „vásárlás”, direkt fizetés a szolgáltatásért („out-of-pocket” finanszírozás), de lehet önkéntes alapon kötött, vagy a munkáltató által fizetett kiegészítő biztosítás is. A közfinanszírozásból nem megfizethető betegellátási szolgáltatások finanszírozását nyújtó, illetve a közfinanszírozást kiegészítő önkéntes kiegészítő biztosítások átfogó rendszerét létre kell hozni.
A kötelezően fizetendő - a társadalom értékválasztását is kifejező - járulék szintjének meghatározása társadalmi konszenzust igényel.
Megfelelő társadalmi ellenőrzéssel szükséges - a szolidaritás elv érvényesítése érdekében - a járulékfizetési fegyelem megteremtése. Annak, aki a jövedelmének megfelelő járuléknál kevesebbet vagy egyáltalán nem fizet, nem jár a szolidaritáselven alapuló „biztosítási csomag”.
Forrásbővítés céljából szükséges lehet az önrész fizetés, az ún. co-payment, a társfinanszírozás is. Ennek rendszerét az európai tapasztalatok alapján kell kiépíteni. Az önrész fizetést átvállalhatják a kiegészítő biztosítást nyújtó biztosítók/pénztárak, a szociálisan rászorulók helyett pedig (bizonyos esetekben) az állam.
A források szűkössége és az igények növekedése miatt az egészségügyi szolgáltatásokban a várólisták kialakulása természetes. A rövidítésükhöz szükséges többlet-finanszírozáshoz is (járulék-emelés, co-payment, szolgáltatások tartalma) társadalmi közmegegyezés szükséges.
A szolidaritáselvű társadalombiztosítás rendszerének megerősítésével lehetővé kell tenni, hogy az pénzkiutaló hivatalból valódi biztosítóként működhessen. Ehhez működési költségeinek megemelése, ellenőrző funkciójának megerősítése (megfelelő informatikai rendszerrel) és fokozatos vagyonhoz juttatása szükséges.
Meg kell szüntetni a közfinanszírozott biztosítási rendszerben a különféle gazdasági lobbik érdekeit szolgáló elkülönített kasszák rendszerét, mert az a betegellátás tartalmát eltorzítja.
Az általános, egységes társadalombiztosítás szervezete legyen független a kormánytól. Működését a parlament ellenőrizze.
A betegbiztosítás forrásai nem szolgálhatnak szociális célokat. Az egészségügyi szolgáltató dolga a megfelelő szakmai tartalmú és színvonalú szolgáltatás nyújtása. A szociális rászorultság a betegbiztosító és az állam (az önkormányzatok) ügye.
Szükség van az öngondoskodás elvét is érvényesítő ápolásbiztosítási rendszer kialakítására. Ugyancsak szükséges a balesetbiztosítás elkülönítése a betegbiztosítástól.
Az egészségügyi szolgáltatókat terhelő kártérítési összegek nagyságát korlátozni kell.
3—A betegellátás szolgáltatói
A gyógyítást végző szolgáltatók jelenlegi 3 szintje (alapellátás, járóbeteg szakellátás, kórházi szakellátás) megfelelő, de a jelenlegi betegellátó struktúra a rendelkezésre álló források gazdaságtalan felhasználása miatt tovább nem finanszírozható. Szükséges a jelenlegi kórházcentrikus struktúra átalakítása, a fekvőbeteg ellátás arányának csökkentése a járóbeteg ellátás javára. A kapacitások átrendezése azonban nem jelentheti a magyar betegellátásban dolgozók összlétszámának csökkenését.
A struktúraátalakítás alapelve: a beteg azon a szinten kerüljön ellátásra, ami gyógyulását biztosítja, és feleslegesen ne kerüljön felsőbb szintű ellátásra.
Az alapellátást meg kell erősíteni. Megfelelő ösztönzőkkel el kell érni, hogy a háziorvosok utánpótlása biztosítva legyen. Finanszírozásukat oly módon kell megváltoztatni, hogy érdekeltek legyenek a betegségek definitív-végleges meggyógyításában és csak a szakmailag indokolt eseteket küldjék a betegellátás magasabb szintjeire, a járó- ill. a fekvőbeteg szakellátásra. A háziorvos a betegellátásban legyen a progresszív ellátás megfelelő szintjére utalást meghatározó „kapuőr”.
A járóbeteg szakellátást az aktív kórházi ellátás rovására erősíteni kell. A járóbeteg ellátás fejlesztése forrásigényes. Az aktív betegellátást végző kórházi ágyak és kórházak számát - a megfelelő járóbeteg szakellátás megteremtése és a mentőszolgálat egyidejű fejlesztése után – csökkenteni kell. Ezt úgy kell elvégezni, hogy az országban meglévő területi egyenlőtlenségek mérséklődjenek. A megszüntetendő aktív kórházakat illetve kórházi ágyakat a krónikus ellátás és a rehabilitáció céljaira kell felhasználni.
A biztosított szabadon választhassa meg háziorvosát, de a közfinanszírozott rendszerben megfelelő, a beteg gyógyulását nem veszélyeztető „betegutakkal” szabályozni kell a szakorvosi ellátás és a kórházválasztás szabadságát. A szabad szakorvosválasztás a kiegészítő biztosítások keretében valósulhat meg.
4—A szolgáltatók tulajdonviszonyai, privatizálás
A közfinanszírozott betegellátás szolgáltatásainak elsősorban a köztulajdonban lévő szolgáltatókra kell épülnie. Szerepük lehet az egyéb, non-profit vállalkozási formában működő (alapítványi, egyházi, dolgozói tulajdonban lévő) szolgáltatóknak is. A for-profit szolgáltatók szerepe a közfinanszírozott betegellátásban igen korlátozott. A szolgáltatási díjtételek reális megállapításával el kell azt kerülni, hogy a nyereséges szolgáltatások nyújtására forprofit üzleti vállalkozások alakuljanak, mert ezek az egyéb szolgáltatások finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat apasztják.
A köztulajdonban lévő szolgáltatók privatizálását meg kell gátolni. A for-profit működtetési privatizáció a közpénzek magánzsebbe juttatásának módszere. Természetesen bárki létrehozhat akár for-profit vállalkozás formájában működő betegellátó szolgáltatót, de közfinanszírozásból csak a köztulajdonban lévő szolgáltatókkal azonos finanszírozást kaphat. Alapelv: profit a közfinanszírozott betegellátás forrásaiból a szolgáltatás szintjén sem képezhető.
A humán értékek - köztük az egészség - társadalmi kezelésében a piac szerepe lényegesen korlátozott. Az egészség nem áru, a beteg nem vásárló. A haszonelvű, for-profit típusú piacosítás csak nagyon korlátozottan (elsősorban a kiegészítő jellegű szolgáltatások terén) alkalmazható. Ugyanakkor az önfoglalkoztató illetve a non-profit jellegű privatizáció hatékonyabbá teheti a források felhasználását az egészségügyben, elsősorban az alapellátásban, a járóbeteg szakellátásban és a gyógyszertárak működésében. A járóbeteg ellátás fejlesztésének hatékony formájaként az önálló orvosok alkotta járóbeteg praxisközösségek kialakítását támogatni kell.
A köztulajdonban lévő szolgáltatók működhetnek a rugalmasabb és a költség-hatékonyabb gazdálkodást lehetővé tevő non-profit gazdasági vállalkozási formában is. A betegellátás kiszervezésének nincs helye a közfinanszírozott betegellátásban.
A PPP (public-private-partnership) programok a közvetlen betegellátásban nem bizonyultak hasznosnak.
5—Finanszírozás
A szolgáltatókat a szolgáltatások valódi (a munkavállalók megfelelő jövedelmét is biztosító) költségeinek figyelembevételével kell finanszírozni. Csak így kerülhető el a „veszteséges betegségek”, ill. szolgáltatások - a betegellátásnak ártó - rendszerének kialakulása. A díjtételeket a szolgáltatók érdekvédelmi szervezetei/köztestületei és a közfinanszírozást végző szervezet közötti megegyezéses tárgyalásokban kell megállapítani. A biztosító által a szolgáltatásért fizetett összeg fedezze a teljes működési költséget, azaz a tőkehasználati díj és a tőkevisszapótlás (amortizáció) költségét is. Meggondolandó (legalább) a súlyponti kórházak állami tulajdonba vétele. Ez meggyorsíthatná a szükséges szerkezet-átalakítást, segítené a jelenleg meglévő területi egyenlőtlenségek megszüntetését, és hozzájárulna az állami források racionálisabb felhasználásához.
6—A betegellátás minősége
A betegellátás szakmai protokolljainak kidolgozása-karbantartása az autonóm szakmai kollégiumok és az egészségügyi kormányzat feladata. A szakmai protokollokon nyugvó finanszírozási protokollok az orvosszakma és a finanszírozó tárgyalásos megállapodásán jönnek létre. Ezek folyamatos karbantartása szükséges. A betegellátás minőségének biztosítása elsőrendű betegérdek. A szakmai tevékenység ellenőrzése a biztosító(k)tól független, állami irányítású rendszer, hivatal feladata.
A betegellátás minőségének szigorú ellenőrzéséhez az ÁNTSZ, a megfelelő szakmai ellenőrzéshez a szakfelügyelői hálózat megerősítése szükséges
7—Humán erőforrás
Az egészségügyi szakemberhiány világjelenség. Elengedhetetlen, hogy az egészségügy dolgozóinak fizetését az európai jövedelemarányokhoz igazítsák. Nem európai jövedelmet, hanem az európai bérarányoknak megfelelő jövedelmet kell biztosítani. Ez a paraszolvencia-rendszer megszűnésének előfeltétele. A paraszolvencia számos káros hatásának egyike, hogy nem csak az egészségügyi munkavállalók szolidaritását gyengíti, de rombolja a szolidaritáselvet a betegellátásban is. Az egészségügyi dolgozók jövedelme a kamarák ill. az érdekvédelmi szervezetek által kialkudott tarifákon alapuljon.
Az orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzés állami feladat. Az állami költségvetés biztosítsa a megfelelő számú diplomás megfelelő színvonalú képzését, az egészségügyi oktató intézmények finanszírozását. Ezen a területen az egyciklusú képzést fenn kell tartani.
A fokozódó orvoshiány és a technológiai fejlődés miatt a nem-orvos diplomások szerepe nő.
A betegellátás jó színvonala megköveteli a jól képzett szakdolgozók munkáját. Megfelelő jövedelmi viszonyok megteremtésével biztosítani kell a megfelelő szakdolgozói létszámot és továbbképzést. Szükséges a különböző szakterületeken a felsőfokú szakképzettek számának növelése.
8—Kamarák, érdekvédelem
A gyógyító szakmák felelőssége és autonómiájának megerősítése érdekében szükség van az orvosok, fogorvosok és a gyógyszerészek hivatásrendi, kötelező tagságon alapuló köztestületi kamaráira. A szakmai önkormányzatot megtestesítő kamara feladata a hivatás szakmai és etikai szabályozása. A kamara jogosítványai közé kell tartozzon a hivatás gyakorlásához szükséges működési engedélyek megadása is. A hivatás gyakorlóinak jogállását - a társadalom védelmében is - önálló, a jogállásról szóló törvényben kell meghatározni. Ki kell építeni illetve meg kell erősíteni a finanszírozóval közvetlen szerződésben álló ill. a (köz)alkalmazott egészségügyi munkavállalók strukturált érdekvédelmi szervezeteit.
9—Gyógyszer, gyógyászati segédeszközök
A betegek szakmailag megfelelő gyógyszerellátása a megfelelő egzisztenciával rendelkező gyógyszerészek nélkül nem lehetséges. Tevékenységüket szakmai és ne gazdasági érdekek irányítsák. A gyógyszertárak a betegek biztonságos és hozzáférhető gyógyszerellátását és ne gyógyszertári láncok profitérdekeit szolgálják.
Az egészségügyi közkiadásokon belül csökkenteni kell a gyógyszerár-támogatás arányát. Rendszere a nemzetközi tapasztalatokon és költség-hatékonysági elemzésen alapuljon. A hatóanyag szerinti gyógyszerrendelés, a gyógyszerár támogatásban az ún. fix támogatási rendszer, az olcsóbb generikus gyógyszerek alkalmazásának bővítése szükséges.
A közgyógyellátás finanszírozása nem szakmai, hanem szociális kérdés, megoldása az állam és az önkormányzatok feladata.
Korlátozni kell a gyógyászati termékek reklámját és promócióját.
10—A szükséges átalakítások társadalmi környezete
Minden átalakítás - az egészségügyé különösen - pénzigényes. Az átalakítás gazdasági haszna: azonos forrásokból jobb minőségű betegellátás nem azonnal jelentkezik, rövidtávon az átalakítás forrásokat igényel.
Az átalakítás folyamat. Gyors végrehajtása veszélyes, mert a betegellátásnak az átalakítás alatt is viszonylag zavartalanul üzemelni kell.
Minden átalakítás csak akkor lehet sikeres, ha a szakmai testületek véleményét figyelembe veszi.
A betegellátás átalakításához össztársadalmi megegyezésre van szükség. Ennek kialakításban a média szerepe meghatározó. Az orvos-beteg bizalmi viszony gyengítése rontja a gyógyulás esélyeit, ezért betegellenes. A közvélemény legyen tudatában annak, hogy a beteg igazi szövetségese a gyógyításáért dolgozó embertársa.
Szerző: Szilvási István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése