2009. április 30., csütörtök


Sánta kutya, avagy a teljes igazság

Levél egy kollégától:
Giulio, én a múlt havi, Regionalis Egészségpénztár vezetőivel való találkozáshoz nem voltam rest, és készítettem egy excel táblázatot saját praxisom finanszírozásáról a vállalkozás kezdetétől a mai napig, vagyis 1993-2009-ig (fél napig tartott), valamint a KSH ezen időszak alatt közzétett hivatalos ált.fogyasztói árindex adatairól (infláció). ezt mellékelem. Látható, hogy hogyan nyílt szét az olló már a kezdetektől. Jelenleg a '93-ashoz képest kb. 900%-on áll a fogysztói árindex (ez az általános infláció, mert pl. az energia indexe 3.000%-os), a mi (ill.az én praxisom) finanszírozásunk viszont az akkori érték 550%-ánál áll. Látható, hogy 2002 közepétől 2008 júniusig szinte semmi válozás nem volt (ja, a vizitdíj nincs benne), tavaly nyártól emelkedett csak a vizitdíjpótlás mértékével. A pontérték viszont semmit sem változott


Vagyis a megtervezett dezinformáció lényege, hogy a sajtóiroda csak az igazság egy kicsiny, erősen torzított szeletét teszi közzé, megtévesztve, félrevezetve ezzel a közvéleményt, hamis képet mutatva a béka segge alá csúszott reálfinanszírozásról, ami 16 év alatt gyakorlatilag a felére zsugorodott.


Kifejezetten erkölcstelen dolog ezt úgy feltüntetni, hogy a háziorvosok indok nélkül méltatlankodnak. Minden okunk megvan rá, hogy a lecsúszást közzétegyük, és rávilágítsunk a sajtóiroda sajátos adatválogatási módszereire. Senkinek ne legyenek illúziói. További megszorítások emberéletekbe fognak kerülni. A ló nem működik zab nélkül. Ezt a legegyszerűbb parasztember is tudja.






Giulio



RECEPTMAFFIA - GYÓGYSZERÉSZ SZEMMEL
A nagy spórolás...
Miközben decemberben az Alkotmánybíróság határozata értelmében változtatni kell az orvosi vények tartalmáról szóló jogszabályon (alkotmányellenes a recepten feltüntetni a beteg taj számát, nevét, lakcímét és egyéb személyes adatait) mégis tetemes költséggel és több adattal új vények alkalmazására kötelezik a orvosokat.

"A válság kellős közepén vajon most mi készteti az egészségügyi kormányzatot arra, hogy mindenáron bevezesse a költségvetést és az orvosi vállalkozásokat is megterhelő újítást? Tippjeim persze vannak, de maradnék az OEP által felvetett érvnél, a gyógyszerészek elemi igényénél. Kedves Bajnai, Székely urak és Rendek Vilma asszony, mi, gyógyszerészek, csak el leszünk még decemberig a hagyományos vényadatrögzítésekkel, amíg Önök - az AB határozatának megfelelően - módosítják a vényformátumot. Lemondunk a kényelmünkről. Az erre szánt pénzt hagyjuk bent a gyógyszerkasszában, fordítsuk arra, amire egyre kevesebb jut - a betegek gyógyszerár-támogatására. De ha tényleg elemi érdekeinket szeretnék kielégíteni, akkor javaslom a kistelepülési gyógyszertárak megsegítésére, a csődközeli tartozások enyhítésére fordítani.


És mi lesz december 31-e után? A kiépített új nyomtatási rendszereket, átírt orvosi programokat akkor majd ismét meg kell változtatni? Mindezt a takarékosság jegyében? Nem lehetne mindezt megspórolni? Mindenki érdekében?"


Hávelné Szatmári Katalin

gyógyszerész



http://nol.hu/lap/forum/lap-20090429-20090429002-4




A RECEPTMAFFIA MÁR
a spájzban van.


Kaptam ma az OALI-tól levelet. Ez nem szokatlan, bár sosem kértem tőlük semmit. Az egyik újságba becsempésztek egy reklámot, ami érdekes módon receptnyomtatással foglalkozik, éppen mostanság, mikor tombol a jogtiprás ezzel kapcsolatosan. Az OALI megpróbál engem nyomtatóvásárlásra rávenni egy ostoba, etikátlan, és vélhetően jogellenes húzással. Segítőkészség leplébe burkolva. Nem meglepő ez persze, hiszen tudjuk mit szopogat az OALI, mint csúcsszerv, rendszeresen, de kilóg a lóláb kicsit.


Nem veszek nyomtatót. Nem kérek kéretlen reklámot.


Tiltakozom.


Ez a pofátlanság határait súroló magatartás az én koordinátarendszeremben. Ez volt a küldeményben. Kapjátok be. Az egész arra azért jó, hogy demonstráljam vele, mit ér a miniszter nagylelkű, egyszeri, tízezer forintos alamizsnája. Meg mire jó az OALI.





Eckhardt: együtt lehet élni a rákkal

Eckhardt Sándor 1927-ben született Budapesten. A cisztercita gimnáziumban 1945-ben érettségizett, majd a Pázmány Péter Egyetem orvosi karán szerzett diplomát. 1953 óta az Országos Onkológiai Intézetben dolgozik, amelynek 1971-1992 között főigazgató főorvosa volt. Ma is itt dolgozik szaktanácsadóként. A 82 éves emeritus professzor a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i Tudományos Akadémia levelező tagja, a WHO Rákszakértői Bizottságának díszdoktora, a Magyar – Francia Társaság elnöke, Állami és Széchenyi-díjas – hogy csak néhányat említsünk díjai és tisztségei közül.



Medizóna: Emlékszik még, miért éppen az orvosi pályát választotta?

Eckhardt Sándor:
A családomban mindenki pedagógus, semmilyen hagyománya nem volt a gyógyító szakmának, én mégis nagyon korán eldöntöttem: orvos

eckhardt_sandor

Eckhardt Sándor. Az onkopszichológia magyar atyja


leszek. Apám magyar-francia szakos tanár volt, s dékánja a Pázmány Péter Tudományegyetemnek, de anyám és mindhárom testvérem is tanári diplomát szerzett, így egyedül én lógtam ki a sorból. A zene szeretete – amellyel valószínűleg olasz nagymamám fertőzte meg a családot – és művelése azonban mindegyiküknél közös volt: valamennyien konzervatóriumot is végeztünk. A cisztercita gimnáziumba jártam, ahol fantasztikus tudású természetrajz tanárom volt: egyetemi tanárként csupán a mi osztályunkat tanította. Ebben az időben kezdtek el igazán érdekelni a természettudománnyal kapcsolatos kérdések, rengeteget olvastam, főleg szakirodalmat, franciául is. Nehéz időszakban, 1945-ben érettségiztem, s bár kiskatonaként megúsztam a háborút, egy súlyos baleset miatt hosszú időt kellett kórházban töltenem. Itt döntöttem véglegesen: orvos leszek. Igazán akkor szembesültem ennek a pályának a nehézségeivel és szépségeivel, addig talán kicsit idealisztikus elképzelésem volt erről a hivatásról. Sokat olvastam ugyanis Albert Schweizer életéről és munkásságáról, aki mezítlábas orvosként, Afrikában gyógyította a feketéket. Tanult teológus volt, és az orgonaszakot is elvégezte. Lenyűgözött ennek az embernek az élete, az, hogy valaki ilyen sokféle tudással bír, és ennyire önzetlenül segít másokon. Mert az a lényeg, hogy amikor beteg valaki, legyen egy olyan szakember, egy olyan orvos, akihez bizalommal fordulhat. És nemcsak a testi, hanem a lelki gondjával is, hiszen – ahogy a tanítványaimnak is mindig mondtam - az egész embert kell vizsgálni és gyógyítani.

Medizóna: 1953 óta az Országos Onkológiai Intézet a munkahelye.

E. S.: 56 év nagyon hosszú idő, de én hűséges típus vagyok. A diploma megszerzése után a II. számú Belgyógyászati Klinikán, és háziorvosként is dolgoztam. Mivel egyre jobban érdekeltek a rosszindulatú daganatok, így a belgyógyász szakorvosi képesítés után itt, az intézetben folytattam a munkám. Segédorvosként kezdtem és szinte minden lépcsőfokot végigjárva a főigazgató-főorvosságig jutottam el. Az elmúlt öt évtizedben nagyon nagy változások zajlottak le az intézetben. Emlékszem, milyen mostoha körülmények voltak az ötvenes évek elején: hiányoztak a segédeszközök, s a betegek elhelyezése is messze volt az ideálistól. Ebben az épületben például, ahol most beszélgetünk, személyzeti lakások voltak. Körülbelül tíz év alatt ürült ki fokozatosan az épület, ahogy az itt élők lakást kaptak. Ekkor tudtuk a kemoterápiás osztályt kialakítani, ami az én munkaterületem volt.

Szakmailag nagy lépést jelentett, mikor egy nemzetközi ösztöndíjjal kimehettem Amerikába, a National Cancer Institute-ba, ahol mindent igyekeztem megtanulni, amit csak lehetett. Nagy előny volt, hogy jól beszéltem nyelveket, így hamar be tudtam kapcsolódni az ottani munkába. Rengeteg újdonságra csodálkozhattam ott rá, én voltam a pusztából jött fiú. Ami a lényeg: ott megtanítottak arra, hogyan kell dolgozni és ehhez a megfelelő feltételeket is biztosították. Amikor hazajöttem, igyekeztem a tapasztalataimat itthon kamatoztatni: akkor már Magyarországon is nyitottak voltak arra, hogy a külföldön kipróbált és bevált módszereket, szervezeti felépítést adaptálhassuk a hazai viszonyokra.

Medizóna: Említette, hogy a betegségek gyógyításában az egész embert kell szemlélni, a testét és a lelkét egyaránt. Nem véletlen, hogy az Ön nevéhez fűződik az onkopszichológia intézeti bevezetése és elfogadtatása.

E. S.: A 80-as években – ekkor már az intézet igazgatója voltam – igyekeztem elérni azt, hogy a betegeink ne csak a lehető legjobb kezelést kapják, hanem lelkileg is támaszt tudjunk nyújtani nekik. Segítséget, kormánytámogatást kaptam ehhez az elgondoláshoz, mivel látták, hogy komoly az elhatározásom. Sokféle elképzelésem volt: úgy gondoltam, hogy a megfelelő szakemberek mellett azokat a gyógyultnak tekinthető betegeket is be kell vonni a segítő munkába, akik átestek a műtéten, a különböző kezeléseken, így el tudják mondani a társaiknak, mi vár rájuk. Hihetőbb és hitelesebb egy olyan ember szava és biztatása, aki maga is átélte a daganatos betegséggel kapcsolatos élményeket.



Medizóna: Egy igen régi interjúban – még az 1970-es években – úgy nyilatkozott, hogy a daganatos beteggel nem szabad közölni a diagnózist. De, mint ahogy annyi minden a gyógyításban, ez a szemlélet is megváltozott.

E. S.: Abban az időben még meglehetősen kevés volt a gyógyult beteg, és nem lehetett egy ember szemébe mondani, hogy gyógyíthatatlan. Ma már gyökeresen más a helyzet: olyan sokféle, hatásos gyógyszerrel bírunk, hogy a rákos betegek 50 százaléka, azaz minden második ember teljesen biztosan tünetmentessé tehető, legalább 10 évig. A betegek másik felének nagy része is olyan állapotba hozható, hogy együtt tud élni a betegségével. És ez azért nagyon fontos dolog, mert ezzel időt nyerünk, és sokszor ez jelenti az életet. Hiszen 1-2 év alatt kijöhet egy olyan új gyógyszer, amellyel a tünetmentesek csoportjába sorolhatjuk át a betegünket. Egészen elképesztő mennyiségben és technikákkal történik az újabbnál újabb hatóanyagok vizsgálata és előállítása: gondoljon bele, míg 10 évvel ezelőtt évente 2, addig öt éve már havonta 2, napjainkban pedig már hetente számolnak be új készítményekről. Ha jön hozzám egy beteg, akkor őszintén elmondom neki, milyen kritikus helyzetben van, de azt is elmondom, hogy ha betartja a kezelési szabályokat és azokat az életmódbeli változásokat, amelyeket ajánlunk neki, akkor nagy a valószínűsége, hogy a tünetmentesek csoportjába fog tartozni.

Rendkívül lényegesnek tartom a prevenció kérdését. A daganatellenes küzdelem esélyei sokkal kedvezőbbek, amikor a rák még nem alakult ki – ez az elsődleges -, vagy ha korai stádiumban fedezik fel – ez a másodlagos prevenció. Számos országban az elsődleges megelőzésre helyezték a hangsúlyt, hiszen a környezeti ártalmak csökkentése nemcsak egyéni, hanem állami feladat is. Nagyon jó példa a prevencióra – például - az a fajta felvilágosító kampány, melyet Ausztráliában csináltak, csinálnak. E földrészen a hetvenes években rendkívül magas volt a bőrrákosok száma, ezért már az óvodában elkezdték felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy 11 és 16 óra között ne menjenek ki a tengerpartra, viseljenek sapkát és kenjék be magukat fényvédővel. A tudatos felkészítés hatására 45 százalékkal csökkent a melanómás esetek száma. Természetesen mindenhol másra kell helyezni a hangsúlyt, ez környezet és országfüggő is. Magyarországon – például – az lenne fontos, hogy csökkenjen a dohányosok száma, mivel nagyon magas a tüdőrákosok aránya.

A másodlagos prevenció eszköze a szűrés. Ennek az a célja, hogy felfedezzük a rák előtti és a korai, tünetmentes állapotot a veszélyeztetett népességben, de még mindig nagyon sokan vannak, akik egyáltalán nem jelennek meg semmilyen szűrésen, pedig lehetőségük lenne rá. Talán félnek az emberek, hogy kiderül valamilyen baj és akkor elvesztik a munkahelyüket, bizonytalanná válik az életük. Ezt a szemléletet kell megváltoztatatni. A megelőzésre tehát főként figyelmet, energiát és pénzt kell fordítani. Az emberek drámaian romló értékrendjét kell átalakítani és már az óvodás korban meg kell kezdeni az egészségnevelést. Lehetőleg úgy kellene élnünk, hogy megelőzzük a rákot.

Medizóna: Professzor úr, még mindig aktív, naponta bejár az intézetbe. Mi jelenti a pihenést?

E. S.: Sok mindennel foglalkozom a szabadidőmben. Zongorázok – ahogy már említettem, elvégeztem a Zeneakadémiát – , nagy kedvencem Bach és a legmodernebb szerzők. Van egy sziklakertem, ahol szívesen teszek-veszek, a gyógynövények is nagyon érdekelnek. Természetesen orvosi cikkeket is olvasok, az intézetben nincs mindig erre időm. Aktívan telnek a napjaim.


2009. április 29., szerda


Eltűnőben az akadályok a határokon átnyúló egészségügyi ellátás elől


John Bowis brit néppárti képviselő jelentését az európai páciensek határokon átnyúló jogainak érvényesüléséről 297 igen, 120 nem és 152 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament 2009. április 23-án Strasbourgban (együttdöntési eljárás, első olvasat).

Az irányelv-tervezet értelmében - az uniós polgárokat megillető alapjogok alapján - minden európai lakost az összes tagállamban megillet a gyógyuláshoz való jog. S noha az Európai Bíróság már számos döntésében kimondta, hogy bárki, bárhol kezeltetheti magát, joga van egészségügyi ellátásban részesülni - mely után megilleti a költségtérítés -, eddig EU jogszabályban nem rendezték a kérdéskört.

A fenti kérdések rendezése mellett a parlament jelentése igyekszik magas színvonalú, biztonságos és hatékony egészségügyi ellátást biztosítani a polgárok számára a tagállamok közti együttműködési mechanizmusok lefektetésével. A képviselők azonban hangsúlyozzák, hogy a szabályok a betegek mobilitását hivatottak tisztázni, nem az egészségügyi szolgáltatók szabad mozgását az Unióban. Kiemelik továbbá, hogy az irányelv teljesen tiszteletben kívánja tartani a nemzeti egészségügyi rendszereket, melyek tagállami hatáskörbe tartoznak, így nem kötelezi az egészségügyi szolgáltatókat a más tagállamból érkezett betegek kezelésére sem.

A jelenlegi irányelvtervezet nem érinti majd a tagállamok jogait a finanszírozott szolgáltatások meghatározásában. Ha valamely tagállam egy bizonyos kezelést otthon nem biztosít közfinanszírozásban a polgárainak, a direktíva nem ad jogot arra, hogy a költségek visszatérítésével a beteg ezt a kezelést bármely más tagállamban igénybe vehesse. Nem érinti majd általában a betegek jogait, sem a szociális biztonsági rendszerek közti együttműködést, melyeket egy korábbi uniós szabályozás már tisztázott.


A javaslat értelmében a betegeknek joguk van más tagállamokban gyógyulást keresni, de a tagországoknak lehetőséget biztosítanak egy előzetes engedélyezési rendszer kiépítésére a kórházi ellátások kapcsán esedékes költségtérítések mérlegelésére, ha a többletköltségek komolyan veszélyeztetnék a tagállami szociális ellátórendszert.

Az EP egyetért az elvvel, de azt szeretné ha a tagállamok határoznák meg, mit értenek kórházi ellátás alatt és nem a Bizottság, ahogy az az eredeti javaslatban szerepelt.

A költségvisszatérítés kapcsán az alapelv a képviselők szerint az lenne, hogy minden beteget olyan arányban illeti meg költségtérítés, amennyire arra saját országában egyébként jogosult. A szöveg hozzáteszi, hogy a tagállamok maguk dönthetnek további költségek - például az utazási vagy szállás költségek - visszafizetéséről.

Mivel a javasolt szabályok a gyakorlatban azt jelentik, hogy a betegeknek előbb ki kell fizetniük a költségeket, majd csak ezt követően kapják kézhez a költségtérítést, a képviselők azt szeretnék, hogy a tagországok tegyék lehetővé polgáraik számára egy előzetes igényt bejelentő rendszeren keresztüli bejelentkezést. A költségtérítés a kezelést végző kórház és a tagállamok közt közvetlenül valósulna meg az elképzelések szerint. A külföldi kezelési igényét előre bejelentő beteg ezáltal a képviselők szerint csak akkora arányban kellene, hogy saját pénzéből fizessen a kórházban, amennyit saját államában is magának kellene előteremtenie. Az EP módosító szövege értelmében a költségek határokon, egészségügyi rendszereken és valutaövezeteken átnyúló visszatérítésének megkönnyítésére az irányelv hatálybalépését követő két éven belül a Bizottság megvalósíthatósági tanulmányt készít egy elszámolóház létrehozásáról, valamint az Európai Parlament és a Tanács részére jelentést tesz, és adott esetben jogalkotási javaslatot nyújt be.


Különleges elbánás a ritka betegségben szenvedőknek

Az EP különleges szabályokat alkalmazna azokra a polgárokra, akik ritka betegségeik miatt speciális gyógyítást igényelnek. Ezekre a betegekre a parlament olyan költségtérítési szabályokat szeretne kidolgozni, melyek értelmében előzetes engedély nélkül is járna nekik visszatérítés abban az esetben is, ha saját tagországukban a kezelést nem nyújtják. Meghatározott feltételek mellett fogyatékkal élők speciális költségeiket is fedeznie kellene az államoknak, valamint minden szükséges információhoz köteles lenne hozzásegíteni az arra rászorulókat.

A direktíva nem vonatkozna a szervátültetésre és a hosszú távú kezelést igénylőkre.

A megfelelő tájékoztatáshoz történő hozzáférés a jelentés szerint minden pácienst megillet az EU-ban, mind a kezelések, mind a költségtérítések és lehetőségek kapcsán. A képviselők ezért nemzeti információs pontok létrehozását javasolják. Emellett az EP felveti egy "európai betegjogi ombudsman" pozíciójának létrehozását is, aki a betegek előzetes engedélyezési rendszerrel kapcsolatos panaszaival, visszatérítési kifogásaival és egyéb problémáikkal foglalkozna. (BI)

Forrás:
Sweeping away obstacles to cross-border healthcare
http://www.europarl.europa.eu/news/expert/infopress_page/066-54194-111-04-17-911-20090422IPR54193-21-04-2009-2009-true/default_en.htm

Az Európai Parlament 2009. április 23-i jogalkotási állásfoglalása a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2008)0414 – C6-0257/2008 – 2008/0142(COD))
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P6-TA-2009-0286+0+DOC+XML+V0//HU

http://www.bruxinfo.hu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=25585

Orvosi bérek

Radiológust keresnek 580 000 - 670 000 Ft havi bérezéssel.

Úgy gondolom, hogy a piac beárazza az orvosi munkát, nyilvánvaló, hogy az összeg köszönő viszonyban nincs a munka átlagos magyarországi árával, közelít viszont az értékéhez.Ha egy orvos ennyit keres, már nem éri meg disszidálni, gazdasági menekültként külföldön dolgozni.A megoldás tehát készen van. Értékarányos áron megvásárolni az orvosi munkát.

A kancelláriaminiszter fizetése 2002 és 2009 között 450 ezer forintról 1.3 millió forintra nőtt.


Ezért cserébe a kormány eladósította az egész országot, és egyebek között tönkreverte az egészségügyet is.


Meg kellene fordítani a prioritásokat, az alkalmatlan politikus ne kapjon háromszoros fizetést semmiért, az egészségügyi dolgozók pedig ne 100-150 ezer forint végezzék fontos munkájukat.


Mi fontosabb az országnak: minőségi egészségügyi ellátás, vagy alkalmatlan személyek ide-oda tologatása a politikai sakktáblán? Lassan már csak háborús szintet tudunk biztosítani.

Válság van, el kell dönteni, mire költsünk. Kancelláriaminiszter nélkül elvan az ország. Sőt. Jól elvan.


Orvos nélkül viszont elhullotok.



Giulio




Ingatlantulajdon-adó nem csak zseniknek

Van a kormányzatnak egy-két olyan kiadáscsökkentő és bevételnövelő ötlete, ami -- válság ide, szükség oda -- nem csak súrolja, de át is lépi a pofátlanság képzeletbeli határát és jóval azon túlról lendít vissza egy hatalmasat az ún. középosztálynak.


Ezek közül az egyik legelbaltázottabb az ingatlanadónak nevezett haradzs, aminek az általános bevezetését már a Gyurcsány kabinet is pedzegette, de bátorsága csak az amúgy is pofozógépnek felvett Bajnai-kormánynak van ahhoz, hogy az Országgyűlés elé terjesztendő adójavaslatként foglalkozzon vele. A cél -- mondják -- az, hogy az eltitkolt jövedelmek is adózzanak -- ezen a szűrőn ugyanis (úgy gondolják) fennakadnak a minimálbérre bejelentett, valójában azonban jóval többet kereső s ezáltal adót csaló vállalkozók és egyéb (önfoglalkoztató) adómegkerülők tömegei. Így nekik mégiscsak kellene adót fizetniük, azok meg akik amúgy is a teljes jövedelmük után szoktak adózni, legfeljebb rátudják, hogy ez a hazafias kötelességük: áldozatot hozni az országért, ameddig csak bírják.

Anno a sokadik intézkedéstervezet után a 2006-os törvényjavaslat a Magyar Köztársaság területén lévő összes magántulajdonú ingatlanra vonatkozott volna, ám továbbra is ún. átengedett adó lett volna, tehát a kötelező jelleggel és állami standard alapján kivetett adó bevételét az önkormányzatoknál hagyta volna az akkori kabinet (pont úgy, ahogy a gépjármű-adók esetében jelenleg is teszik). Az akkori tervezet szerint az adó sávosan emelkedett volna az ingatlanok értéke alapján, végpontját valahol a 100 millió forint feletti értékű ingatlanoknál érte volna el, évi másfél százalékon.

Akkor az a javaslat elbukott. Oszkó Péter, a jelenlegi kormány pénzügyére azonban eltökélt, mint keresztes lovag az ütközetben: 2010. január 1-jére már csatarendbe szeretné állítani az új adót. A sajtóhírek alapján ez az ingatlanadó már nem maradna átengedett adó, hanem egyenesen a központi költségvetésbe folyna be, a 9 (vagy 15?) millió forint feletti értékű ingatlanokra1 vetnék ki és az értéke évente megközelítené az ingtalan értékének az 1 %-át2.

Természetesen eszem ágában sincs riogató csujjogatás tekintetében elvenni a folyton farkast (és sünt is) kiáltó jobber3 kollégák kenyerét, de ez azért tényleg népnyúzó stílusú bevételkeresés. Az ingatlanadóval kapcsolatban van természetesen olyan dolgokról is szó, hogy az egyéb már bevezetett adókat tenne szükségtelenné, másokat meg csökkentene, sőt: egy rész a személyi jövedelemadóból is leírható volna, ám biztos vagyok abban, hogy ezek hatásaikban eltörpülnek majd az ingatlanadóéi mellett.

Hogyan lehetne tehát érzékletetni az új adótípus lényegét?

Úgy, hogy elképzeljük, amint az állam fogja magát, felköt egy sálat az arca elé, pisztolyt ragad és arra készül, hogy fényes nappal kirabolja az állampolgárait. Mit jelent ez egy átlagos adózó számára? Hadd magyarázzam:

Azokat a jövedelmeket, amikből a hazai ingatlanok többsége keletkezik egyszer már megsarcolták SZJA címén, átlagos adózónk tehát először a jövedelme után adózik. Eztán természetesen az építkezéshez vásárolt építőanyagokon is volt adó, no meg az ingatlan szerzéshez és tulajdonláshoz szükséges ilyen-olyan engedélyeztetési és hatósági eljárások sem tartoznak feltétlenül az olcsó mulatságok közé, tehát az építtetés költségét még ezek is növelik. Hősünk, az átlagos adózó tehát keresi a pénzt, adózik közben épít, aztán nyugis mert van háza, ahol él, van jövedelme is, amiből, meg -- általában -- van egy jó nagy hitele jelzáloggal mindehhez. (A kocsit -- amije vagy van, vagy nincs -- most ne számoljuk ide.) A házát nem használja semmi egyébre azon kívül, hogy lakik benne, a fűtés, a karbantartás meg a tulajdonláshoz fűződő egyéb költségek az övéi. A lakóingatlan nem termelő beruházás tehát, annak az adóztatása tulajdonképpen az ugyanazt a beruházást terhelő harmadik (vagy negyedik) állami sarc.

Nos ez az, amiért pofátlanságnak tartom az ingatlanadót. Sarcoljanak egyszerre, ha már akarnak, hogy eldönthessem, kell-e nekem ez, avagy sem -- ne utólag, amikor már van és nem vagy csak aránytalan veszteségekkel tudok utólag változtatni.


_________________________________________


Magyarország Európa Floridája lehetne

Az Európai Parlament április 23-án vitatta meg első olvasatban az európai betegmobilitás új uniós jogszabályát, amely alapvető változásokat vezet be ezen a területen, és amely forradalmasíthatja a határon átnyúló európai egészségügyi ellátást, szolgáltatásnyújtást.

Számunkra, magyarok számára ez több okból is érdekes, izgalmas és további sorsunkat befolyásoló változás lehet, amellyel érdemes foglalkoznunk és esetleg élnünk vele – írja Olajos Péter európai parlamenti képviselő, a közegészségügyi és költségvetési bizottság tagja. Meggyőződése ugyanis sokakkal egyetértve: Magyarország egyik lehetséges kitörési pontja az lehet, hogy támaszkodva adottságaira Európa idős-egészségügyi (gerontológiai) központja, egészségügyi ellátó– és rehabilitációs centruma legyen.


Eddig is voltak külföldi betegek, akik a hazai gyógyturizmus áldásait élvezve kifejezetten gyógyulni jöttek hazánkba, azonban ennek eddig a biztosítási háttere meglehetősen zavaros volt, nagyban függött a küldő tagország éppen aktuális egészségbiztosítási szabályozásától. Ez a helyzet egy-két éven belül, de legkésőbb 2011-re alapvetően meg fog változni ennek az új uniós jogszabálynak köszönhetően. Ez ugyanis egységesíti a jelenlegi szabályokat és egy teljesen új rendszert, piacot teremt ezen a területen. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy megnyílik az út az előtt, hogy Európán belül szabadon mehessenek a betegek egy másik tagállamba, ahol ugyanazért a pénzért magasabb, jobb vagy több szolgáltatást kapnak.


Magyarország komparatív előnye és kitörési lehetősége ebben az új helyzetben nyilvánvaló. A külföldi idős betegek megjelenésével a magyar egészségügy bevétele sokat javulna, ami az ellátási színvonal növekedéséhez vezethet, és emellett sokat segíthetne orvosaink és nővéreink itthon tartásában is, amely jelenleg komoly probléma. A bevételnövekedés nemcsak (sőt nem elsősorban) az egészségügyben jelentkezne, hanem az összes járulékos szolgáltatási területen. A rehabilitáció ideje alatt a (gyógy)turizmus egész vertikuma részesedne áldásaiból.


Hazánkban az elmúlt másfél évtized alatt jelentősen megnövekedett, megerősödött a (gyógy)fürdők, wellness-központok száma, és az azok köré szerveződött turisztikai és vendéglátó-ipari szektor. Szolgáltatásaink ár-érték aránya nagyon komoly előnyt jelent a hasonló nyugat-európai szolgáltatásokkal szemben. A hazai kulturális kínálat, a gasztronómia, a vendéglátás, a szállodaépítés és – üzemeltetés munkahelyek ezreit hozhatja létre. Ugyancsak nagy lökést kaphatna a pénzügyi szolgáltatási szektor is. Elszámolóházak, egészségügyi brókerek, tanácsadók, biztosítási szakemberek, tolmácsok, fordítók szintén nagy számban kellenek egy nagyméretű, új rendszer üzemeltetéséhez. Világosan kell látnunk, hogy a jogszabálynak köszönhetően egy egészen új iparág születik hamarosan Európában az egyre növekvő lélekszámú idősek orvosi ellátására, kezelésére alapozva.


Persze az is lehet, hogy a hazai előnyöket kihasználva nem magyar, hanem külföldi befektetők fognak élni a Magyarországban rejlő lehetőséggel. Mert ne feledjük, egy német befektető ugyanúgy építhet itt szállodát a német betegek igényeinek kiszolgálására, mint egy magyar.


Magyarország nyugati felén főleg nyugat-európai betegek és nyugdíjasok kezelése folyik. Sopron, Budapest, Balaton – már nemcsak Ausztriában vagy Németországban, de egyre többen Nagy-Britanniában is ismerik már ezeket a helyeket. Nevük egyet jelet a nyugatiak szemszögéből nézve megfizethető áron nyújtott minőségi egészségügyi ellátással. Már most is találhatunk olyan csoportos utakat, amelyeket főleg a Balaton térségbe, sármelléki érkezéssel, hévízi vagy keszthelyi orvosi ellátással, végül az egyik hőforrás melletti gyógyulással, pihenéssel szerveznek, mindezt töredékéért annak, amit otthon (Angliában vagy Németországban) kellene fizetni egy betegnek. Ha már jelenleg is nyereségesen lehet ilyen bizonytalan biztosítási háttérrel végezni ezt a tevékenységet, akkor a bevételek hatványozhatok lennének, ha ezt szervezett módon végezhetnénk. Az új uniós jogszabály ehhez biztosítja a kereteket.

Forrás: Magyar Nemzet

2009. április 28., kedd




Igen aktuálissá vált esetünkben is a közhely, mely szerint nehéz év végén vagyunk, de a következőnél bizonyára könnyebbet zárunk. Az MTV1 riportere kérdezgetett a minap arról, hogy mit szólunk a sokmilliárdos pénzösszeghez, melyet az egészségügy fog kapni. A szomszédos kín-kanapékon ülő riportalanyok is felkapták a fejüket. Ilyen nehéz időkben az egészségügy kap? Nahát!

Aztán sikerült tisztázni, hogy a milliárdok demagóg tálalásban oly hatékony varázsa mit jelent a valóságban.

Felidéztem példának a népegészségügy esetét. Ott is nagy költségvetési és óriási Uniós pénzek röpködtek a levegőben. Aztán mikor egy sajtpapíron pár percig osztottam-szoroztam, kijött, hogy ha mindez igaz is lenne, az egy lakosra jutó havi összeg az elkövetkező években nem közelíti meg a 10 forintot sem. Ebből minden évben egyszer fel is lehetne adni egy körlevelet, melyet a népegészségügy ilyeténképpen „haszonélvezőjévé” vált polgár kifüggeszthetne falára.

Mondjuk, ez állhatna rajta: „Öngondoskodásra felszólító üzenet az Ön gondoskodó és népért síró vezetőitől: Vigyázzon az egészségére! Egészségére!” A bélyeg és a nyomtatvány ára éppen kitelne a 12 haviból.

A válóság az, hogy folyamatos forráshiányban élő ágazatunk lesz az egyik fő szenvedő alanya a várható és a már ismert megszorításoknak.

De hát – mondják – válság van. Mi pedig megértően arra gondolunk, hogy ha így megy tovább, akkor ott áll majd az ártatlan honatya elszámolható harapnivaló nélkül és nem tudja melyik ujját kezdje harapdálni. A legkisebb kritikát mégis akkor kapja, ha a fűnyíró bevált elvét alkalmazza. A nemzet egészsége? Az is olyan, mint a többi. Menjünk csak rá. Legfeljebb ő is rámegy. Mennyire hasonlatos ez a minap – ismét és még mindég – hallott kijelentéssel: A háziorvos? Az is olyan vállalkozó, mint a többi.

Egyébként mikor e sorokat írom, érdekes megfigyelést teszek. A nyelvhelyességi ellenőr program a válság szót kiveti. Ilyen nincs. /Mint a székelynek a zsiráf: „illen állat nincs es”/. Akkor meg miért haragszunk olyan vezetőre, aki a 25. órában is ezt állította. Ilyen ez a nyelv, ilyen ez a nép. A válságot nem ismerjük, csak éljük, tűrjük, hordozzuk és életformává nemesítjük. Ebben pedig élenjáró az egészségügyi, aki mikor esküjét betartva teszi a dolgát, egyben önmaga ellen is tesz. Mert ha életéveit és létminőségét áldozva teljesít, akkor azt mondják: látjátok feleim! Kapott ez eleget. Hiszen működik a gépezet. Év végi, szinte szilveszteri káoszban ugrándoznak gondolataim. Ismét az említett riport témái jutnak eszembe. Hogy a románok szakszervezeti nyomással rendezték az egészségügy botrányos fizetéseit. Így a riporter!

Felénk az eszébe sem juthat már egy gyakorlott kérdezőnek, ami máshol és máskor megszokott és már régen az. Mégpedig, hogy vannak nemzetstratégiai kérdések. Mint például az egészségügy. Pedig ezt nyílt színen tagadni már csak azért sem lehet, mert aki ezt teszi, az szavazókat veszíthet. Ugyanis ez egy alapigazság. Vagy mondjuk úgy, hogy paradigma? Na de arról már senki nem beszél, hogy mi az a nemzetstratégia, s hogy éppen pont nekünk miért nincs, sőt miért gyanús ilyenekről még beszélni is. A románoknál ez természetes dolog. Nem tettek ők csodát, nem húztak (még) el tőlünk, de utolértek. Ide már nem fog átjönni a munkaerő. Nyugatra még igen, de léptek egyet a kívánt irányba. Magától értetődően, azonnal és sok hűhó nélkül. Még nem kell irigyelnünk őket, de az is elkövetkezhet.

Hiszen felfigyel-e valaki arra a nemrég megjelent hírre, hogy az egészségügy és a szövőipar áll ismét a fizetések rangsorának utolsó helyén?

Hatvan éves bérleményünk ez a pozíció. Ezért inkább mást emlegetnek. A Medgyesy féle 50 százalékot. Igen. Mégpedig gyakran. Az tett minket tönkre, mondogatják. De minek? Hiszen mint látjuk (és érezzük) már nyoma sem maradt. Ki is mondta azt, hogy nincs az az osztogatás, amit nem lehet elinflálni? Egyre megbecsültebb ember ő. Ebben az esetben pedig éppen ez történt.

Mást mond azonban a szakmapolitika. Szerintük az orvosi fizetések rohamosan nőttek. Kérdezgetem kollégáimat és hüledezek. Akkor most kinek lehet hinni, vagy milyen bűvös számmisztika segíti a nyilatkozókat? Hát effélék jutnak eszébe az embernek manapság ahelyett, hogy ünnepi hangulatból öltene magára védőburkot. Megy a szöveg, és semmi sem történik, ami akár a megoldásról való gondolkodásra utalna. Egyfelől színpadi ködök, részünkről meg bámult köldökök.


De mit várhatunk el ott, ahol annyi évig azt sem tudták megmondani, hogy mi orvosok sokan vagyunk vagy kevesen. Egyik évben azt hallottuk, hogy itt van Európában a legtöbb orvos 100.000 főre számolva. Borzalom! Le is csökkentették a képzés létszámát. Aztán kisvártatva azt hallottuk, hogy csak bizonyos szakmákban van hiány. Alig telt el 2-3 év s kiderült, hogy valóban kevesen vagyunk, sőt elszívják agyunk. Most meg már nagyon kevesen, s egyre kevesebben. Így számolgattak agyban-főben.

Azt is jelenlétemben mondta illetékes szakember, hogy évi 300 kivándorló nem veszélyes. Ma ez az álláspont öngyilkos véleménynek számít. Eddig ugyanis majd 3000 orvos ment el és ez egy egyetemünk 10-12 éves „termése”. Lehet erre legyinteni. Van, aki ezt is megteszi. Mit képezzünk mi másoknak orvosokat. Norvégiának nincs is egyeteme, szól a bölcs hasonlat! Azzal a vélekedő már nem számol, hogy viszont van olaja sok évre előre, és ezért futja belőle, -„velőre”. Beszélgetünk erről-arról a hozzánk immár közvetlenebb hatalommal. Most már bársonyosan. De a hatalmat képviselőkön a hatalomnak csak árnyképe fedezhető fel. Sehol a szándékaik, véleményeik megvalósításához kellő pénz, elvárható pouvoir. Hiábavaló az esetleges szándék. Ötleteinket, véleményünket bekérik s mi alapos munkával azt rendelkezésükre is bocsátjuk. De mit tehetnek ők? Nagyjából semmit. Így aztán szétgombolják avittas és annyiféle színt látott, forgolódásra hajlamos köpenyeiket, és gyanús mozdulattal széttárják, mint hátszelet remélő vitorlákat, de valójába csak azért, hogy – akár egyéb intim igazságok feltárulása árán is – azzal takargassák a szomorú valóságot.

Alattuk a tenger árja nem mi vagyunk. Velünk, – eveztetnek! Íme megvalósult remélt egységünk! Végre közös evezőre jutottunk. Ütemesen szólnak a dobok!


Szász István T.





Mi a legrosszabb védekezés a sertésinfluenza ellen?


Mielőtt rátérnék a probléma megoldására, engedjék meg, hogy egy kicsit elengedjem a fantáziámat és kitaláljam, hogy is jött létre a H1N1, 2009 áprilisának legfélelmetesebb népellensége. Mindezt annak tudatában, hogy nem vagyok virológus, sőt genetikus sem, és csupán a józan eszemet próbálom megtartani, mialatt össze nem illő adatokat hallok a televízióból.


Mit tanultunk biológia órán a mutációkról? Hogyan jöhet létre egy vírus, ami egyszerre tartalmazza a genetikai kódját az:

  • emberi influenza vírusnak,
  • az Észak-Amerikai madárinfluenzának,
  • az Európai sertésinfluenzának,
  • és az Ázsiai sertésinfluenzának?

Amennyiben ezt nem laboratóriumban hozzuk létre, akkor a következő a legvalószínűbb forgatókönyv: Egy Észak-amerikai madár átrepül Európába, ahol megfertőz egy disznót, amelyik disznó pár napon belül visszafertőzi ezt a madarat. A madár ezt megvárja, majd rögtön elrepül Ázsiába, ahol keres egy ottani influenzás disznót, akivel ismét egy oda-vissza fertőzést követnek el, miközben igyekszenek megőrizni a korábban Európában szerzett víruselemeket. Gondoltam arra a változatra is, hogy nem a madár, hanem az influenzás disznó megy el Európából Ázsiába, de ehhez igen sokat kellene galoppoznia kietlen vidékeken. Maradjunk a “valószínűbb” változatnál, miszerint a madár utazza körbe a világot. A következő elem egy mexikói ember kell, hogy legyen, aki éppen influenzás és vagy a madárral, vagy az Ázsiai disznóval kell mutálódnia, majd 80 szerencsétlen honfitársának cseppfertőzés útján átadni ezt az immár 4 különböző víruskódot is tartalmazó szupervírust.

Legyünk őszinték. Ennek a fenti forgatókönyvnek a kivitelezése nem lenne egyszerű. Főleg azért, mert a betegség tulajdonsága, hogy madárnak ideje sem lenne ezt a világ körüli utat megtennie. Valahol a Kaukázus fölött elpusztulna a saját influenzájától.


Emiatt úgy gondolom, hogy ez a vírus nem jöhetett volna létre, ha nincs a “Kutató orvos”. Az már egy ideje nem titok, hogy laboratóriumok sora kísérletezik új vírusok kifejlesztésével. A közelmúltban írtam arról, hogy európai laborból postáztak szét a világba élő emberi és madárinfluenza vírusokat védőoltásnak álcázva. Hogy emiatt nem koncoltak fel embereket és még csak nagy port sem kavart a médiában, annak tudható be, hogy a média erősen függ ezen gyógyszergyárak reklámkiadásaitól, és emiatt inkább hallgatnak. Nem úgy ma, amikor mindenki a védőoltást követeli az újabb még veszélyesebb vírus ellen és már jelentkezett is egy gyógyszergyár, hogy nekik éppen van raktáron belőle. Ennek a mostani járványnak sok médiája lesz.

Figyeljék csak meg!


Márpedig ha nem természetes úton jött létre a négy különböző földrész négy fajának kereszteződését feltételező vírusmutáció, akkor csak laboratóriumban jöhetett létre és vagy véletlenül, vagy szándékosan került ki a forgalomba. A véletlen változatnak némileg ellentmond az, hogy igen felkészülten érte a nemzetközi szakértői csoportokat. A hírek szerint volt oltóanyag abban a mexikói kórházban, ahol a legtöbb megbetegedést regisztrálták. Én ugyan elgondolni nem tudom, mivel oltották be a dolgozókat, mert úgy tudom, nincs a vírus ellen védőoltás. Az egyetlen ismert gyógyszer a Tamiflu, ami viszont tabletta. ?



Lehet, hogy az oltóanyag eleve a fertőzés oka volt?

Láttunk erre példát nem is olyan régen. Ráadásul a kormányoktól nem idegen az, hogy tömegesen megbetegítsenek vagy megöljenek embereket, ha erre jó okuk van. Sőt az összes emberiség elleni terrorakció valamelyik kormány kezdeményezése volt. Civilekre atombombát dobni Japánban (USA), Palesztinokat elgázosítani (Izrael), Zsidókat tömegesen kivégezni (Hitler), Szerbeket, Irakiakat, Afgánokat uránköpenyes lőszerrel lövöldözni (NATO), … nem számít pár százezer ember élete, ha egy kormány el akarja érni a célját. Nagyon csodálkoznék, ha nem derülne ki pár éven belül, hogy a hadsereg raktáraiban ott lapul a bármikor bevethető influenza, amit ráadásul védőoltásnak álcáznak.

És a kormányhivatalnokok hazudnak. Itthon, nálunk Magyarországon is. Tegnap este a Hír TV-ben nyilatkozott az ANTSz egyik vezető hivatalnoka. Szerinte nem kell aggódni, csak tartózkodjunk egymás szívélyes üdvözlésétől. (Én ma már csak minden második kollégámnak köszöntem, nekik is csak E-mailben).


De mit mond erről egy orvos, aki kint dolgozik Mexikó városban:

“Rezidens orvosként dolgozom az egyik legnagyobb kórházban Mexico Cityben és szomorúan látom, hogy a helyzet messze kint van az irányításunk alól. Orvosként rájöttem, hogy a média nem közli az igazságot. A hatóságok eredmény nélkül osztottak szét oltóanyagokat a teljes orvosi személyzet között. A partnereim közül kettőt ölt meg az új vírus kevesebb mint hat nap alatt, aki ebben a kórházban dolgozott, bár őket mindegyiket beoltották. A hivatalos számú haláleset 20 volt nálunk; mindazonáltal, az áldozatok igazi száma több mint 200 volt. Megértem, hogy el kell kerülnünk a pánikot, de fontos lehet elmondani az igazságot. Lehet, hogy ezzel most jobbat teszünk és több halált akadályozzunk meg.”

GREGORIO DÁVILA (forrás: BBC)


Arra is van ötletem, miért ez a nagy titkolódzás.

Miért mondja azt a kedves hölgy a TV-ben, hogy pánikra semmi ok, nyugodjak meg. Valószínűleg eddigre a gyógyszergyártó cégek már régen megszerezték a vírust és gőzerővel gyártják az ellenanyagot, amit soron kívül szabadalmaztatnak és drága pénzért eladják nekünk. Így lesz gyógyszergyári profit egy járványból. És hogy mi volt előbb? A járvány vagy a gyógyszer? Ki tudja ezt? Egy biztos. Addig van egy vírus biztonságban, amíg ki nem derül a léte. Ugyanis a WHO mindenkivel megosztja az információt, mihelyst megtudja. Tehát ha nagy profitot akar valaki realizálni, előbb kell szabadalmaztatnia, minthogy a probléma megjelenne. Gazdasági érdek, hogy hazudjanak a fertőzések tényleges adatairól.


Miért óvakodjunk a védőoltástól?

Egyrészt, mert nincs. Mint fentebb kikövetkeztettem, valószínűleg valami mást kaptak a Mexikó városi orvosok is, amitől éppenséggel nem védettek lettek, hanem betegek. Mire egy influenza elleni védőoltás piacra kerül, a vírus már kétszer mutálódott. Valószínűleg éppen az oltás tartalmazott valami vírust, amitől meghaltak. Ha lesz is rövidesen védőoltás, nagy eséllyel az is tartalmaz majd vírust. Olvassa csak el ezt.


Másrészt egy ilyen oltás éppen azt az immunrendszert gyengíti le, ami az egyetlen esélyt jelenti egy ember számára egy ismeretlen kórokozóval szembeni harcban.

Forrás: AFP

Hőkamerákkal szerelik fel a reptereket világszerte



Hogyan tehetjük még rosszabbá a járványt?

Mivel pánik esetén az emberek általában rossz döntéseket hoznak, most majd megfigyelhetjük, hogyan kell egy kis problémából nagyot csinálni. Próbált már benzinnel oltani tüzet? Pedig Mexikóban most ezt teszik. Országos oltókampányban kezdenek, ami egy remek színházi előadás. Az oltóanyag, mindegy mit tartalmaz gyengíti az immunrendszert. Ezzel még több embert betegítenek meg.


Ahelyett, hogy megtanítanák az embereket arra, hogy mivel lehet erősíteni az immunrendszerüket, megijesztik őket és rávesznek mindenkit, hogy oltassa be magát vírusokkal, amitől nagy valószínűséggel betegszenek meg még többen. Pedig ha csupán annyit tennének, hogy nem terhelik a szervezetüket mérgező kozmetikai és élelmiszeripari szerekkel, tiszta vizet isznak és naponta eltöltenek egy órát a napsütésben, valamint gondoskodnak a friss levegőről és némi vitaminról az étrendjükben, megúszhatnának minden fertőzést.


Tartok tőle, hogy lesz folytatása ennek a cikknek...


http://www.naturhirek.hu/index.php

http://www.hirado.hu/Hirek/2009/04/28/19/WHO_nem_elkerulhetetlen.aspx

78 bizonyított eset, 200 feletti halott, hány halott a bizonyított eset közül?


NINCS SOK KEDVEM ÍRKÁLNI, DE
az ÁNTSZ szerint az idei monstre járványban 300 ezer influenzás beteg volt. Jézusom....Azért a pofátlanságnak is van határa.
"A 2008. év 40 – 2009. 11. hete között az Országos Epidemiológiai Központban és az ÁNTSZ regionális intézeteinek víruslaboratóriumaiban1 030 betegnél végeztek virológiai vizsgálatot légúti vírusok kimutatása céljából, 211 esetben (194 influenza A és 17 influenza B) igazolták az influenza vírusok jelenlétét."

Nna, ebből vonták le a fenti következtetést. Most ehhez mit lehet hozzátenni? Aki tüsszentett, az biztos influenzás volt. Arról semmi hír, hogy az oltottak közül igazoltan mennyi volt influenzás. Csúcsra járatott járványügy.

http://www.antsz.hu/portal/portal/influenza_2008_2009.html

Add uram, hogy ne legyen semmi bacmeg, semmi igazi járvány. Mert ezekkel nekünk végünk. Vak operál, béna asszisztál.

http://giulio.freeblog.hu/

****

Giulio blogján megjelent irás után az ÁNTSZ honlapján nagytakaritásba kezdtek. Eltünt az inkriminált állitás a 300 000 influenzás megbetegedésről. A honlapon mindössze a következőket olvashatjuk:

www.antsz.hu

Tisztelt Látogatók!
Az ÁNTSZ Web oldala karbantartás miatt csak a legfrissebb híreket tartalmazza. Megértésüket köszönjük.


Melyik a hír?

"Tudósok szerint csak idő kérdése, hogy egy olyan pandémia alakuljon ki, ami a spanyolnáthához hasonlóan emberek millióinak a halálát okozhatja, és ezt a véleményt osztja a WHO is."
"A gyermekek kiszolgáltatottságát a legszívfacsaróbban a mortalitási adatok mutatják. Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO szerint évente 55 millió ember hal meg a Földön az éhezés vagy az alultápláltság miatti gyenge ellenálló képesség miatt. Többen, mint az AIDS, a malária és egy sor más trópusi betegség következtében összesen. Tehát napi 150 ezer ember pusztul éhen vagy éhezésre visszavezethető okok miatt, közöttük 96 ezer gyerek, döntő többségük Afrikában. Minden órában négyezer, percenként hatvanhat, másodpercenként egy emberpalánta élete vész oda, mert nincs mit ennie."

Melyik a hír? 70 évente egy kis elhullás járványban, vagy 10 év alatt 550 millió éhező halála?
( Giulio )




2009. április 27., hétfő


Deja vu: a tények és a fantázia találkozása


Meglepő módon a deja vu nem pusztán betekintést nyújt memóriánk sajátos működési módjaiba, de több utalást is magába foglal az öntudat egyik legnagyobb rejtélyéről.

P. úr egy 80 éves nyugdíjas mérnök, aki Lengyelországból vándorolt ki az Egyesült Államokba. Az idős ember tudatában van, hogy memóriagondjai vannak, méghozzá egy elég különös válfajjal kell nap mint nap megküzdenie, a deja vu érzés egy állandósult változatával.


P. úr nem hajlandó televíziót nézni és újságot olvasni, mivel állítása szerint az összes műsort és cikket már látta korábban. Amikor kimegy sétálni, mindig ugyanazok a madarak énekelnek ugyanazokon a fákon, és ugyanazok az autók hajtanak el mellette nap mint nap. Orvosa szerint el kellene mennie egy memóriaspecialistához, P. úr azonban nem hajlandó, mivel meggyőződése, hogy már járt a szakembernél.


A deja vu bárkinél jelentkezhet, mint az valószínűleg az olvasók többségénél is előfordult már. Akin végigfut ez az érzés, azonnal felismeri, mivel ez több annál a puszta érzetnél, hogy azt a valamit már korábban is láttam, vagy elvégeztem. A deja vu egy megdöbbentő, oda nem illő, és gyakran zavaró érzés, mely szerint mindez egyszer már pontosan ugyanúgy megtörtént velem, ami egyszerűen képtelenségnek tűnik. A korábbi eseményt nem tudjuk elhelyezni az időben és az egész egy kissé előérzet-, vagy álomszerű, ugyanakkor szubjektív, különös, gyorsan elillanó, és mivel paranormális magyarázatok is övezik, ezért a jelenség nehezen tanulmányozható, nem is különösebben népszerű a tudósok körében.


Mindez azonban változik, ami részben P. úrnak és maroknyi társának köszönhető, akik folyamatos deja vut észlelnek, részben pedig egy felfedezésnek tudható be, mely szerint az epilepsziások egy csoportjánál deja vu-szerű aurák alakulnak ki egy-egy roham előtt. Mindez már lehetővé teszi a kutatók számára, hogy működés közben figyeljék meg a folyamatot, ami reményre ad okot a különös jelenség kibogozását illetően. A témát és a jelenlegi ismereteket a New Scientist is alaposan szemügyre vette.


Az előző életen és a telepátián alapuló spekulációk mellett az első biológiai magyarázat azon az elméleten alapult, hogy két érzékelési jel az agyban -érkezhet a két szemtől vagy a két agyféltekétől - valamilyen okból elveszti az összhangot, egy esemény újraélésének az érzetét keltve. A "mentális kettőslátás" nevet kapott elmélet egész jól hangzik, de sok az ellene szóló bizonyíték. A két szemtől érkező információ már a vizuális feldolgozás egészen korai szakaszában keveredik, jóval azelőtt, hogy felfognánk a látottakat. Mitöbb a deja vu vakoknál is előfordulhat, állítja Chris Moulin, a brit Leeds Egyetem pszichológusa. Emellett vannak olyan emberek is, akiknek a két agyféltekét műtéti úton különválasztották, hogy megszabadítsák őket az epilepsziától. Amennyiben a mentális kettőslátás elmélete helytálló, akkor náluk állandó deja vu-nek kellene kialakulni, azonban egyetlen ilyen esetről sem számoltak még be.


Egy másik magyarázat szerint az eseteknél valamilyen torzulás megy végbe az idő észlelésében. Az agy valahogy félreértelmezi, és helytelen időpecséttel látja el a beérkező jeleket, aminek következtében az élmény számunkra egyszerre tűnik réginek és pillanatnyinak. Ha az agy memóriarendszerét egy szalagos rögzítőhöz hasonlítjuk, ez olyan lenne, mintha a felvevő fej összeakadna a lejátszó fejjel. Ez is egy érdekes analógia, ezt azonban az agy anatómiája nem támasztja alá.


Mostanában egy harmadik elmélet is egyre hitelesebbé kezd válni. Talán a deja vu azért tűnik egy múltbeli esemény újraélésének, mert valóban erről van szó - bizonyos mértékig. Anne Cleary a Colorado Állami Egyetem pszichológusa memóriazavarokkal kapcsolatos kutatásai során állt elő ezzel az elmélettel. Szinte biztosan előfordult már mindenkivel, hogy ismerősnek vélt egy arcot, de nem tudta hová tenni. Cleary ezt az érzetet vizsgálta, miközben párhuzamokat keresett a deja vu-vel. "A deja vu-vel kapcsolatos egyik alapvető feltevés, hogy egy emlékekkel kapcsolatos folyamat" - taglalta Cleary. "Egy új helyzet ismertetőjegyei ismerősek lehetnek egy régi szituációból"


A kutatónő első kísérletei, melyben a fenti ismerősség-érzettel próbálta párhuzamba állítani a deja vu-t, ebből a szempontból sikeresnek bizonyultak. Az egyik kísérletben sikerült hírességek vagy jól ismert helyek fényképei esetében - még ha a nézegető nem is tudta hová tenni a képeket - ismerősség érzetét kelteni azzal, hogy a képek bemutatása előtt végig olvashatták a képeken szereplő emberek vagy helyek neveinek listáját. Egy másik tanulmányban a kísérleti alanyok ismerősségről számoltak be olyan szavak esetében, amik hasonlítottak egy korábbi listán szereplő szavakhoz. Azt azonban Cleary is elismeri, hogy ez korántsem fedi le a teljes valóságot. "A deja vu egyedi abban az értelemben, hogy nem pusztán egy újabb példa az ismerősség-érzetre, valójában ez egy kellemetlen érzés" - mondta.


Mi társulhat még az ismerősséghez, mitől válik a deja vu egyedivé? Az egyik lehetőség, hogy egy emléktöredéken alapul, ami valami jóval körmönfontabb dologból indul ki, mint például két helyzet beállításainak, vagy elrendezésének hasonlóságaiból, amihez társul az a meghökkentő érzés, hogy mindez lehetetlen. Mondjuk, hogy egy barátunk új lakásának a nappalijában vagyunk azzal a hátborzongató érzéssel, hogy mi már jártunk itt, miközben tudjuk, hogy ez képtelenség. Lehet hogy csak a bútorok elrendezése hasonló egy másik helyéhez, amit valamikor korábban láttunk, sugallja Cleary, tehát elképzelhető, hogy egy rossz helyre került ismerősségről van szó.


Az elmélet teszteléséhez munkatársaival előkészítettek egy jókora képsorozatot, amin különböző helyszínek voltak láthatók, mint például egy bár, egy tekepálya, tájképek, vagy egy ház szobái. A jelentkezőknek a képsorozat különböző részhalmazait mutatták meg, majd egy új sorozattal tesztelték őket, amelyben a képek fele teljesen új volt, míg a másik fele szerkezetét és elrendezéseit tekintve hasonlóságokat mutatott az első sorozattal, tartalmában azonban eltért. A résztvevőkben a hasonló elrendezésű képek nem csupán ismerősséget keltettek emlékek előhívása nélkül, az alanyok egy megmagyarázhatatlan érzésről is beszámoltak, miután megtudták, hogy minden egyes kép különbözött a korábban látottaktól.




Bár az ismerősség elmélet sokaknak tetszik, Moulin személy szerint nem tartja meggyőzőnek. Szkepticizmusa egy epilepsziás egyén tanulmányozásából ered, amit maga végzett Akira O'Connor kollégájával. A 39 éves férfi deja vu aurái elég hosszan fennmaradtak ahhoz, hogy kísérleteket végezzenek rajta. Az aura a roham előérzete, egyes rohamokat közvetlenül bevezető élmény vagy érzet, gyakorlatilag a roham része, amikor a tudat még teljesen tiszta. A kutatók azzal érveltek, hogy ha a deja vu az ismerősségben gyökerezik, akkor képesek lennének közvetlenül a kialakulása után megállítani az érzetet az alany figyelmének elterelésével arról, amire a deja vu kialakulásakor összpontosított. Azonban amikor az alany valami mást nézett, vagy másra összpontosított, deja vu-je nem csökkent, tehát elvileg nem az ismerősség a kulcs. A tény, hogy egy epilepszia aura egyáltalán deja vu-t okozhat, hibás tevékenységre utal az agy egy bizonyos területén, ami egyfajta hibás ismerősség-érzethez vezet, vélekedik Moulin.


De hogyan? Moulin és O'Connor szerint a deja vu egy disszociáció, egy szétbomlás következménye az ismerősség és az emlékezés között. A két kutató tudja, hogyan lehet ismerősség-érzetünk egy arccal vagy egy névvel kapcsolatban anélkül, hogy valójában emlékeznénk, honnan ismerjük. Hipnózis alkalmazásával O'Connor és Moulin képes volt az ismerősség egy rejtélyesebb érzését létrehozni, ami már ténylegesen hasonlít a deja vu-re. Két kísérleti csoportot alkottak, az egyik csoportnak egy megoldandó rejtvényt adtak, majd hipnózis alatt tudatták velük, hogy újra megkapják a fejtörőt, de nem fognak emlékezni az első alkalomra. Egy másik csoport nem végezte el a fejtörőt, hipnózis alatt azonban elmondták nekik, hogy meg fogják kapni a rejtvényt és ismerősség-érzetet fogják tapasztalni, azonban nem fogják tudni miért. Mindkét szituáció furcsa érzetet keltett, amit többen a deja vu-höz hasonlítottak. Moulin és O'Connor reméli, hogy deja vu-szerű állapotot indukáló képességük segít a jelenség vizsgálatában, kísérleteik ugyanis alátámasztják azt az elvet, hogy az ismerősség és az emlékezés szétválasztható, vagyis lehet ismerősség-érzetünk anélkül, hogy bármilyen előzetes élményünk, emlékünk lenne a szituációval kapcsolatban.

Az agy tanulmányozása szintén alátámasztja az elméletet, a rekollektív előhívást és az ismerősséget ugyanis különböző agyi áramkörök kapcsolják össze, mondja John Aggleton és Malcolm Brown. A brit Cardiff Egyetem kutatói kiemelik, hogy a temporális lebeny mediális részei felelősek az emlék előhívás különböző aspektusaiért. Jegyezzük meg ugyanakkor, hogy az epilepszia leggyakoribb válfaja a temporális lebeny epilepszia. Az íves, csőszerű hippokampusz, ami keresztülfut a lebeny közepén, közvetíti az előhívást, különösen az önéletrajzi emlékekét, miközben a tanulmányok azt bizonyítják, hogy a körülötte elhelyezkedő parahippokampális, főként a perirhinális kéreg biztosíthatja az ismerősség-érzetet.


Ez jól illeszkedik a P. úr és sorstársai agyletapogatási eredményeiből származó bizonyítékok sorába. Esetükben súlyos elváltozás észlelhető a temporális lebeny agysejtjeinél, és az is tény, hogy a deja vu aurákhoz vezető epilepszia a temporális lebenyből eredeztethető.


Elképzelhető hogy Moulin és Cleary is jó úton halad a megoldás felé. A perirhinális kéreg sokkal inkább a térbeli, mintsem az időbeli kapcsolatokat tárolja, így a normális ismerősség-érzet nagy részben az elrendezésből és a beállításokból eredhet, alátámasztva Cleary felfedezéseit. Valójában elég sok módja lehet a hamis ismerősség létrejöttének, teszi hozzá Alan Brown, a dallasi Déli Metodista Egyetem pszichológusa, aki 2004-ben könyvet is publikált a deja vu témában. Saját kísérletei más lehetőségekre is utalnak. Például sikerült indukálnia az érzetet azáltal, hogy elvonta a kísérleti alanyok figyelmét mialatt egy helyszínt egy pillanatra felvillantott előttük, majd pár másodperccel később újra megmutatta a helyszínt, amit ekkor már hosszasan és zavartalanul szemrevételezhettek. "Ha valamire csak egy futó pillantást vetünk, mert valamilyen zavaró hatás miatt nem tudjuk alaposan szemügyre venni, majd később újra megnézzük ugyanazt a helyszínt, akkor az az érzésünk támad, hogy már láttuk ugyanezt, de sokkal korábban" - mondta Brown. Ugyanezt sikerült elérnie olyan képek és tárgyak bemutatásával, amit az alanyok már elfelejtettek. "A gyomorfájás is általában egy bizonyos érzés, mégis rengeteg különböző folyamat idézheti elő, ugyanez igaz lehet a deja vu-re is" - mondta.


A deja vu magyarázatának igazi problémája azonban nem az, hogyan jutunk ismerősség-érzethez felismerés nélkül, hanem az, hogy miért olyan nyugtalanító ez az érzés. "Folyamatosan szembesülhetnénk ezzel az érzéssel, ha csupán valós élmények alapján létrejövő ismerősség lenne" - mondta Ed Wild, a londoni Neurológiai Intézet munkatársa. Szerinte a hangulatok és az érzelmek szintén fontos közreműködői a deja vu érzetének. A jelek megfelelő kombinációjára van szükség, önmagában egy jelenet elrendezése még kevés, hogy elhiggyük valami ismerős-e, vagy sem, és ez kellemetlenül hasson ránk. Az is fontos, hogyan érezzük magunkat az adott pillanatban.


Ezt Moulin is elképzelhetőnek tartja. Az agy területei, melyek összekapcsolják az emlékek előhívását, az ismerősséget és az érzelmeket, mind igen közeli kapcsolatban vannak. Egy kis stimulációval létrehozható egy enyhe ismerősség-érzet, míg az erősebb ingerek átterjedhetnek a szomszédos érzelemmel kapcsolatos területekre, amivel már jóval zavaróbb érzés, a sors, vagy az előérzet többnyire megdöbbentő élménye érhető el, amiről több ember is beszámolt a deja vu-vel kapcsolatosan.


Stefan Köhler a kanadai Nyugat Ontario Egyetem idegtudósa szerint az érzelem kifejezetten fontos szerepet játszik a deja vu-t kísérő hátborzongató érzés kialakításában. Nemrég alkalma nyílt egy epilepsziából felgyógyult páciens agyának leképezésére. A deja vu aurákkal kísért epilepsziás rohamokat egy nagy tumor idézte elő, amit sikerrel eltávolítottak. A kimetszett tumor a hippokampuszt és a perirhinális kérget, sőt az amigdalát is érintette. Ez arra utal, hogy az érzelmekhez erőteljesen kapcsolódó amigdala is szerephez jut a deja vu létrehozásában. Köhler elmélkedése szerint a megfelelő érzelmi arousal nélkül talán az agy nem lenne képes ténylegesen ismerősként felismerni egy korábban látott személyt, vagy helyet. Másrészről egy nem megfelelő érzelmi arousal elhitetheti velünk, hogy valami ismerős, amit valójában még soha nem láttunk. Az arousal az aktivitás és a tudatosság optimális szintje, valamennyi tanult viselkedés, gondolati folyamat és a tudat működés tisztasága is az agytörzs mélyén elhelyezkedő arousal-rendszer működési intenzitásától függ.


A deja vu utolsó eleme az érzés, hogy mindez lehetetlen, feltehetőleg az agy okfejtő részeiből érkezhet. Köhler szerint, amikor racionális gondolkozásunk állít valamit, miközben érzelmi ösztöneink valami mást bizonygatnak, az felettébb kellemetlen érzés. Ez az utolsó elem hiányzik az elmezavarral küzdőkből, mint a sokat emlegetett P. úrból is, aki teljesen normálisként éli meg ezeket az élményeket. Köhler azt gyanítja, hogy ez egy idegi rendellenesség következménye lehet, amit az érzeteket generáló temporális lebenyek és az ezeket folyamatosan értelmező frontális lebenyek közötti kapcsolódások elvesztése okoz.


Agyunk folyamatosan társításokat keres. A deja vu azért érdekes, mert egy agymechanizmusra mutat, ami segít értelmezni tetteinket. Olyan mintha lenne egy emlékünk, ami nem tűnik álmodozásnak, sem pillanatnyi valóságnak. "A deja vu egy hiba egyfajta kognitív folyamatban, ami folyamatosan fut a háttérben, és ha elromlik, az nagyon szembeötlő" - mondta Moulin.


Bár a deja vu kezdi felfedni titkai egy részét, még nagyon hosszú utat kell bejárniuk a kutatóknak, hogy megismerjék, hogyan döntjük el valamiről, hogy az valós, képzelt, álmodott vagy tapasztalt, és hogyan vezetnek ezek a különböző jelölések ennyire különböző tudatos élményekhez.


Az emberek körülbelül 10 százaléka állítja, hogy még soha nem tapasztalta meg ezt az érzést, másoknál azonban rendszeresen jelentkezik a deja vu. A gyerekek először 8-9 éves korukban szembesülnek az érzettel, ami arra utal, hogy szükséges hozzá egyfajta megismerési, kognitív érettség. A korral csökken a deja vu-k száma, a fáradtsággal, aggodalommal és a stresszel növekedik. Mint a fentiekből kiderült, azoknál különösen gyakori, akiknél valamilyen gond van az időérzékelésben, ilyen a skizofrénia és az epilepszia. Bár a deja vu-nek nincs génje, könnyen lehet, hogy az epilepsziával azonosított gének egyes változatai hajlamosabbá tesznek rá minket.

Balázs Richárd


Déja vu kutatás váratlan fordulata



A déja-vu egy nagyon misztikus dolog. A déja-vu az az érzés, amikor úgy érzi az ember, hogy az ami éppen az adott pillanatban történik vele, az mintha emlékeztetné egy pontosan ugyanolyan pillanatra, tehát mintha már egyszer átélte volta az adott pillanatot pontosan ugyanolyan formában. Nyilván sokféle nézőpontből létezik sokféle magyarázat a déja-vu jelenségre.

A pszichológia magyarázata szerint az a jelenség oka, hogy a a két szemünkből általában egy időben érkezik az azonos információ az agyunkba, ám nagyon ritkán előfordul, hogy nagyon rövid, a másodperc töredéke különbséggel érkezik meg kétszer a két szemből ugyanaz az információ. Ilyenkor az agy úgy érzi, hogy egyszer már átéltük ugyanezt, egyszer már feldogozta a kapott ingert, és ez igaz is, hiszen egy nagyon rövid idővel azelőtt (ami a sok százszor vagy ezerszer kevesebb idő egy másodpercnél) már valóban feldolgozta ugyanezt az információt. Ám hiába kutakodunk az emlékeink között, nem találunk hasonló helyzetet, hiszen nem is volt ilyen, a fenti okok miatt.

Az alábbi kutatás azt mutatja, hogy vakok is átélhetnek déja-vu érzést, ami azt jelezhetné, hogy mégsem a fenti folyamat okozza a déja-vu érzést, hanem valami más.

Én azért kritikával élnék az alábbi kísérlettel kapcsolatban, mert ott hipnózissal, mesterségesen idézik elő a déja-vu érzést, ami nem biztos, hogy azonos azzal, mintha spontán történne. Sajnos nem egyértelmű az alábbi két írásból, hogy hipnózis nélkül is élnek-e át déja-vu érzést vakok.


"A leedsi egyetem emlékezetkutató csoportja a Brain and Cognition című folyóiratban megjelenő tanulmányában első ízben számol be olyan vak emberről, akinek halláson, szagláson és érintésen keresztül déja vu élménye van. „Ez az esettanulmány a feje tetejére állítja a jelenségről alkotott korábbi elméletet” – írják a kutatók az EurekAlerten megjelent sajtóközleményükben. A hagyományos elképzelés szerint ugyanis a jelenség oka az, hogy az egyik szemből az információ pár mikroszekundummal előbb érkezik az agyba, mint a másikból, az agy pedig nem tudja pontosan elhelyezni az időben az első észlelést, olyan élményt keltve, mintha ezt egyszer már láttuk volna."

A teljes cikk itt, és egy korábbi pedig itt.

Hair - I Gof Life




Hair - I Gof Life