A születés élménye

az életben

Életünk egyik legizgalmasabb kérdése, hogyan tudunk valódi változásokhoz eljutni, nemcsak megérteni, mik a problémáink. Nem könnyű változni, sokszor mélyreható önismereti munka, sok-sok felismerés és elhatározás kell hozzá. Néha úgy érezzük, már itt is van, amit szerettünk volna elérni, de aztán ráébredünk, hogy a szinte karnyújtásnyira levő eredmény mégsem jött létre. Ezt a nehézséget is segít legyőzni, ha feldolgozzuk születési élményünket.

A születés életünk első nagy problémája, melyet meg kell oldanunk. A magzati lét már nem folytatható, nagyobb térre, más feltételekre van szükségünk, hogy tovább fejlődhessünk. Így életünk első nagy változása egyúttal a születés, mely minden későbbi probléma megoldás alapmintázatává is válik.

Stanislav Grof munkássága alapján foglaljuk össze a születés fázisait. Gyógyító, pszichoterápiás munkája során azt tapasztalta, hogy a páciensek a belső fejlődés egy adott fázisában olyan álmokat, belső vívódásokat, fantáziákat írnak le, melyek nem illenek az aktuális életkeretekhez, egy mélyebb réteg üzenetei, bár érezhetően van közük a jelenhez is. Ezeknek a feldolgozása során vált számára nyilvánvalóvá, hogy ilyenkor a születés élményének egy-egy része mintegy kioldódik, szimbolikus vagy direkt élményben hozzáférhetővé válik a tudat számára. Ennek dekódolása, megértése, pszichoterápiás eszközökkel való feldolgozása lényegi változást hoz a terápiában és a mindennapi életben.

A születés jelentősége a mindennapi életben szinte fel sem merül. Ez a pszichoterápiás tapasztalat azonban a kutató figyelmét ráirányította a problémára és kidolgozott egy olyan módszert, a holotrop légzést, mely a születési élményt hozzáférhetővé és feldolgozhatóvá teszi. Több ezer ilyen élmény elemzése alapján ismertté vált sok összefüggés, azonban születésünk titkai olyan mélyre nyúlnak le, hogy máig is van felfedezni való.

A gondolat megértéséhez egy alapvető szemléleti váltásra van szükségünk: bele kell helyezkednünk a kisbaba helyzetébe, hogy át tudjuk élni helyzetét. Ez adja a nyitottságot ahhoz, hogy szembenézzünk saját születésünkkel, mert ezt a témát a személyes élmény nélkül nem lehet és nem is szabad megérinteni. Már az a tény, hogy erről előadást hallanak, sokukban felszabadíthat emlékeket, érzéseket, melyek a következő időszakban megjelenhetnek a tudatban.

Gondoljunk arra, milyen érzés lenne mai felnőtt tudatunk számára a magzati létből való drámai erejű kiszakadás élménye. Hosszú órákon keresztül beékelődött fejjel várni valamit, amiről nem lehet tudni semmit, még azt sem, hogy meg fog történni. Keresztül préselődni egy olyan szűk nyíláson, mely teljes beszorítottságot, súlyos fájdalmakat hoz, küzdelem jellegű és elemi erejű érzéseket mozgat meg. A félelem, a harag, a tehetetlenség, a kétségbeesés, a csalódottság mind megjelenhet ebben a folyamatban. Ezt az élményt azonban nem felnőtt tudattal éli át a baba, hanem fogalmak, megértés, előzetes felkészítő tapasztalatok híján. Amit tud a létezésről, azt még nem „tudja” a szó felnőtt értelmében, csak tapasztalta, átélte. Ezek az első élmények a magzati létből fakadnak, melyről éppen azt tudjuk, hogy nincs elhatárolódás, a szükségletek nem merülnek fel, mert felmerülésük előtt kielégülnek. Ha az édesanya egészséges, és a magzat fejlődése rendben zajlik, az oxigén és tápanyag ellátás folyamatos, nem kell semmit tenni ezért. Csak a létezés tapasztalása van fogalmak nélkül, az én-élmény tudatossága sem alakult ki. Egyetlen felnőtt sem tudja ezt „elképzelni”, mert nem tudunk ebbe a tudatállapotba visszahelyezkedni.

Amikor elindul a születés folyamata, felmerül az élet első megoldandó problémája. Menekülés, szabadulás vagy éppen kilökődés abból az állapotból, mely, mint egyetlen típusú tapasztalás létezett. Úgy kell alkalmazkodni a stressz helyzethez, hogy nincs alkalmazkodási minta. A születés eseményei, minden egyes mozzanata lesz az első tapasztalás ezen a területen. Ez pedig olyan mintázatot hoz létre, amilyen az esemény maga. Minden további élmény ehhez hasonlítódik, ez adja az etalont.

A kicsikről nehéz elképzelni, hogy emlékeznek, éreznek, éppolyan fontosak a tapasztalásaik, sőt felnagyítottan fontosak, mint a mieink. A pszichológia is csak tapogatózik ezen a területen. Próbáljuk most tovább gondolni, mi történik a továbbiakban a gyermek életében, hogyan hat rá a születés élménye. Felnőttként hajlamosak vagyunk bagatellizálni a gyermekeink érzéseit, nevelni akarjuk őket, és tele vagyunk saját jó szándékainkkal. Pillanatnyi állapotnak, esetleg múló szeszélynek tekintjük akaratát, érzéseit, és nem tudunk róla, hogy a gyermek emlékezete kristálytiszta, és minél kisebb, annál nagyobb ezeknek az emlékeknek a jelentősége.

Gondoljunk rá, milyen sokat foglalkoztatnak minket fontos életeseményeink, mennyi érzést mozgatnak meg. Sokszor visszatérünk hozzá, ha beszélünk róla, involválódva vagyunk. Hosszú idő kell hozzá, vagy tudatos érzelmi feldolgozó munka, mire túllépünk rajta. A születés minden más eseménynél nagyobb változás, és így minden más érzésnél, élménynél nagyobb a hatása, és tovább tart az élmény feldolgozása. Nem túlzás talán azt állítani, hogy évtizedeken keresztül is eltarthat, vagy néha egy élet kevés hozzá.

A születés 4 fázisa tehát:
- magzati lét, a folyamatos jól-lét állapota
- a veszélyeztetettség, a tehetetlenség állapota
- küzdelem az életért, a mozgásos szakasz
- kint lenni, lélegzetet venni, gyökeresen más helyzethez alkalmazkodni, megnyugodni és pihenni

A születés legfontosabb pszichológiai következménye tehát, hogy a változás alapvető mintázatává válik. Azt tanuljuk meg, hogyan kell megváltozni, illetve hogyan lehet egy problémát megoldani. Életünk menetében azután számtalan esemény adódik, amikor ez a minta pereg le, ismétlődik a folyamat. A hatás azon keresztül manifesztálódik, hogy az aktuális változás megérinti a születés, valamint más, már megtörtént változások emléknyomait, melyek a tudattalanban kiváltják a bevésődött érzelmi mintázatot. A jelen helyzetet ezen a szűrőn keresztül érzékeljük, és „olyannak látjuk” anélkül, hogy mindezekről a mély történésekről tudomásunk lenne. Így nem lehetséges rálátni, nem tudunk fogást venni rajta, és az érzelmi vezérlés olyannak valósítja meg az események menetét, amilyennek az programozva van.

Ez a determináltság nem végleges. Hat akkor, ha nincs más. A lelki fejlődés képessé teszi az embert arra, hogy a tapasztalatokból tanuljon, és megváltoztassa a mintázatokat, akár a születési traumát is. Az új tapasztalatok nyitott átélése során megtanulhatjuk, hogy másképp is lehet megoldásokat találni. De ennek sok feltétele van, melyekre sajnos nem tudunk kitérni. Azt mindenképpen meg kell értenünk, hogy a születési trauma sokkal nehezebben hozzáférhető a spontán fejlődésben a korrektív élmények számára, mint később kialakult mintáink. Így a pszichoterápiás munkában azt tapasztaljuk, hogy életünk fő vonalaiban felnőtt korunkban is felfedezhetők a születés hatásai.

Modern világunkban sok minden megnehezíti speciálisan a változáshoz kapcsolódó minták spontán feldolgozását. Ennek egyik fő oka talán a nagy szabadságunkban keresendő: sokkal kevesebb kényszerítő körülmény van az alkalmazkodásra. Nagyobb a személyes szabadság – sokszor azonban ez abban jelenik meg, hogy megmaradunk egy adott fejlődési stádiumban, mert nem szeretjük kitenni magunkat a nehézségeknek. Próbálkozás, erőfeszítés nélkül nincs igazi továbblépés, vonszoljuk magunkkal tovább bajainkat, nem tudunk kilépni korábbi reagálási módunkból. Lehetőségeink rossz értelmezése, a szabadság félreértése csapdává válhat, melybe beleragadunk.

Ezért van nagy jelentősége a születési trauma pszichoterápiás, célirányos korrekciójának. Éppen a változásra való nyitottságot segít kialakítani, felismerni az élet alapjait, mely ott szunnyad az értelem határai mögött, és csak szellemi belátással, valamint hatékony eszközökkel tárható fel. Amikor valaki átmegy ezen a csodálatos folyamaton, visszatér születéséhez, felismeri és elkezdi feldolgozni a hatását, valósággal újjászületik.

A születés élményének feldolgozása nem különbözik lényegileg más traumákétól. Ami miatt mégis különleges, az az élmény nehéz megközelítése. Nem lehet tudni, mi történt a baba szempontjából, és nem tudjuk, hogyan tudatosítsuk, hogy hozzáférhető legyen érzelmileg is. Ezért dolgoztak ki néhány módszert a közvetlen megközelítésre. Stanislav Grof a holotrop légzés során erősen módosult tudatállapotot hoz létre. Vannak szimulációs helyzetek, melyek segíthetnek ebben. A mélylélektan számára az álmok, imaginativ élmények és az életút elemzése a megközelítés módszere. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, és bizonyára vannak más lehetőségek is. Mindegyik alkalmas arra, hogy a figyelem ráterelődjön a születési traumára és a feldolgozás szükségességére, és kimozdítson a holtpontról. Maga a teljes feldolgozás folyamata hosszabb időt vesz igénybe. Mai tudásunk szerint a leggyorsabban kombinált módszerekkel végzett célzott pszichoterápia segít, de így is jelentős időt kell rászánni.

Fontos lehetőség azonban az első élmények és a megértés fázisa után az egyedül végzett feldolgozó munka. Ha már elkezdődött a születési trauma feldolgozásának mély folyamata, a belső figyelem, és az élményekkel való önálló és tudatosan végzett érzelmi munka továbblendíti azt. A születés élményei megjelenhetnek közvetlenül is, és ha fel vagyunk erre készülve, akkor egy fontos eszközünk van hozzá. Megvan a vonatkoztatási keretünk, tudjuk, mire kell figyelnünk. Az emlék bevillanása megragadható, és egy nyommá válik, melyen át a tapasztalás érzelmi oldalát is meg tudjuk találni. Ezt követi az érzelmek szokásos feldolgozása.

Mindenkinek, aki ezzel a területtel szeretne foglalkozni gyógyító, segítő munkája során, ez a fajta önismeret jelentősen növeli
- mentálhigiénés védettségét a megterhelő élményekkel szemben a mindennapi munka során,
- hatékonyságát a kisbaba segítésében a szülés során és később is,
- az édesanya nehézségeinek, esetleg krízisének segítésében,
- magánéleti és munkahelyi érzelmi problémáinak megoldását.

A születés az édesanya számára is rendkívüli történés. Akik ezt közvetlenül átélik, azoknak így vagy úgy fontos emlékké válik. Amikor megtörténik az esemény, felidéződnek a saját emlékek, általában anélkül, hogy tudna róla az illető. Nem nehéz ezt belátni, ha arra gondolunk, hogyan érintődünk meg egy olyan helyzetben, mely velünk is megtörtént, de most más éli át, mi csak részesei vagyunk. Valakinek a gyásza megérinti saját veszteségeinket, másnak az esküvője felidézi sajátunkat, stb. A szülés prevenciójához ezért az egyik fontos lehetőség a saját születési élmény feldolgozása. Így az édesanya érzelmileg kevésbé van lekötve saját születésének érzelmi maradványaival. Figyelmét, érzelmi odafordulását sokkal nagyobb mértékben tudja a baba szükségleteire irányítani, és ez által csökkenti saját kisbabájának születési traumáját.

Amerikában 30 éve, itthon egy évtizede hozzáférhetők azok a pszichoterápiás módszerek, melyek segítségével a születés traumájának feldolgozását gyorsabbá és hatékonyabbá tehetjük. Rendszeresen szerveznek holotrop légzés csoportokat, tudni kell azonban, hogy itt is divat a kalózkodás, és sok kárt is lehet okozni egy felelőtlenül vezetett sajátélményű csoportban. Lehet egyéni terápiás megközelítést alkalmazni, ha felmerül a születési trauma üzenete. Egy másik lehetőség a sajátélményű intenzív, hétvégi csoport. Ezeken test-munka, mozgásos gyakorlatok, rajzolás és beszélgetés segítségével közelítik meg a születés titkait. Összefüggéseket keresnek a mindennapi élet és az érzelmi élmények között, hogy a változáshoz szükséges energiát felszabadítsák. A csoport után javasolt utógondozás vagy egyéni terápiás szakasz.

Nem szóltunk eddig a születés különleges eseményeiről, hiszen maga a születés olyan erős trauma, melyet mindenkinek így vagy úgy fel kell dolgoznia. Bármilyen ezt nehezítő körülmény áll fenn, az természetesen növeli a traumatizáltságot. Mivel ma már közismert a gyengéd születés koncepciója, ehhez jól illeszthetők jelen előadás gondolatai, így sok mindenre egyáltalán nem térünk ki. Néhány, saját gyakorlatunkban előfordult súlyosbító traumatizáló tényező:
- koraszülés,
- különböző okokból fellépő oxigénhiány,
- köldökzsinór feszülése, ill. a nyak köré csavarodása,
- császármetszés, mely éppen a természetes folyamat hiánya miatt okoz különleges helyzetet,
- a születés előtt elöregedett méhlepény vagy toxikus folyamatok,
- az édesanya segítségének hiánya,
- a születés utáni rossz bánásmód a segítő team részéről,
- szeparáció közvetlenül a születés után,
- elhúzódó, és/vagy nehéz szülés.

A helyzetek elemzése sajnos nem fér bele előadásunkba. Talán a segítő személyek részére nem is ez a legfontosabb szempont. Sokan vannak, akik a születés jelenlegi általánosan elterjedt „rossz”, elidegenedett, technicizált körülményeit nagy részben felelőssé teszik a mai társadalmi állapotokért. A baba-barát szülészetek, az otthoni születést támogató mozgalom, a gyengéd születést megvalósító orvosok, szülésznők, az apás szülések már lényegi előrelépést jelentenek abba az irányba, hogy az érkező kis jövevényt igaz szeretettel és megfelelő felkészültséggel tudják a szülők fogadni. Ezen keresztül valószínűleg új generációk fognak felnőni, ahol az elidegenedés csökken, az érzelmi, és értelmi intelligencia valamint a szellemi érettség növekszik, és harmonikusabbá válik az egész társadalom élete.

Orosz Katalin - klinikai szakpszichológus