2009. április 23., csütörtök


Gina a fiatal lányokra hajt - a diszkókban kábít az új drog


Íztelen, színtelen, szagtalan az a szer, melyből pár csepp is elég ahhoz, hogy tíz perc alatt szédülést, ájulást, tudatkiesést okozzon. A GHB-ként, GBL-ként, Ginaként, gammaként vagy folyékony extasyként emlegetett anyagról szóló híreket és azt, hogy diszkókban így kábítanak el, rabolnak ki vagy erőszakolnak meg szórakozókat, sokan hiszik is meg nem is.

Ne veszítsük szem elől a poharunkat!

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon még senki nem tett ilyen eset miatt feljelentést, de a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke előtt nem ismeretlen a szer. Mint mondta, a megyében nem találkozott olyan fiatallal, akit így kábítottak el, de valóban létezik ilyen folyadék, ami hazánkban nem minősül drognak.

Mivel a szer pillanatok alatt becsempészhető az italba, Mező Andrea azt tanácsolja, a szórakozóhelyeken soha ne veszítsük szem elől a poharunkat és mindig legyen mellettünk egy barát. Békés megyében tehát szerencsére még nem fordult elő ilyen eset, de a szomszédos Csongrád megyében volt már rá példa.

Egy Londonban dolgozó, békéscsabai pincér szerint Angliában drogként használják ezt az anyagot. Ott a GHB szexuális ajzószer, de a legtöbben túladagolják- mondta Szakács Mihály. Ilyenkor próbáljuk ébren tartani a vendéget, amíg elmúlik a hatás. Ha elveszíti az eszméletét, stabil oldalfekvésbe tesszük és hívjuk a mentőket, nehogy meghaljon.

Az áldozatok nem emlékeztek, mi történt velük

Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint Gina, vagyis a gammahidroxivajsav hazánkban is könnyen beszerezhető, festékoldószerként is használják. Észre sem vehető, ha italba keverik az anyagot - mondta a doktor a Duna TV-nek, miután Budapesten több, hiányos ruházatban vagy meztelenül talált lányt vittek be a kórházba, akik nem emlékeztek arra, mi történt velük.

A nemi erőszak bizonyíthatatlan, hiszen mivel a lány eszméletlen, nem tud ellenállni, így nincsenek sérülés- és behatolásnyomok. A szer 10-12 óra alatt kiürül a szervezetből. Amint magához tér a beteg, azonnal forduljon orvoshoz, majd a rendőrséghez. A kábító ugyanis bűncselekményt követ el.

A kábítás testi sértésnek minősülhet

Dr. Vári Ádám ügyvéd elmondta, testi sértésnek minősülhet, ha valakinek olyan szert tesznek az italába, amelytől elájul. Ha nyolc napon túl gyógyul a páciens, három, ha maradandó sérülést szenved, öt, ha meghal, nyolc év börtönre is ítélhető az elkövető. A békéscsabai jogásznak volt már ehhez hasonló ügy a praxisában. Kiderült, az ügyfele ártatlan.

A lapunk által megkérdezett Békés megyei diszkóvezetők egyöntetűen azt mondták, a kidobók kiszűrik a drogterjesztőket és rövid úton eltávolítják őket a szórakozóhelyekről. Így tudnak a leghatékonyabban védekezni a dílerek ellen.

Békéscsabán több diszkóban működik a bulisegély-szolgálat. Mező Andrea elmondta, három civil szervezet képviselői keresik fel rendszeresen a város hét szórakozóhelyét, hogy felhívják a figyelmet a megfelelő szexuális szokásokra és táncra, de óvszert és ásványvizet is osztanak. A speed vagy extasy tablettáktól túlpörgött tizen-huszonévesek gyakran észre sem veszik, hogy napok óta nem ittak folyadékot vagy nem aludtak, ami komoly bajhoz vezethet.

F. G. K.

Nincsenek megjegyzések: