Rendhagyó adalék az „öngondoskodás” liberális mítoszához
A mindent magánosítani, piacosítani akaró, a jóléti rendszereket szisztematikusan leépíteni törekvő neoliberális kurzus egyik kedvenc célpontja a közösségi gondoskodás. A lapunkban másutt is idézett Csillag István – liberális elvbarátaival együtt – körkörös támadást folytat minden a társadalom által finanszírozott támogatás, és tulajdonképpen minden szociális közszolgáltatás ellen.„A kádári szocializmusban – írja – az állam mindent helyettesített, és ’általános helyettes’ minőségében vonta le a munkavállalók jövedelméből az adót, a lakás megépítésének, a felsőfokú tanulásnak vagy a gyógyításnak a költségeit. Az állam helyettesítette az adófizetőt, a betegség helyreállításának költségeire, a tisztes öregkorra takarékoskodót, a magasabb szintű tudással érvényesülni akaró takarékoskodását.” A társadalmi támogatásoknak ez a mindenre kiterjedő rendszere a munka ellen szólt, „könnyű szívvel lehet a támogatást, a segélyt választani munka helyett” – szól a főnöki dörgedelem. A segítség, a támogatás, a segély nem helyettesítheti a megélhetés érdekében tett erőfeszítést, a munkát, a munkával szerzett jövedelmet – így a kioktatás. Az emberek csak azt becsülik, amiért fizetniük kell.
A társadalmi gondoskodás helyett az „öngondoskodást” kell első helyre állítani – így a liberális credo.
Meg kell tanítani az embereket arra, hogy szabad lényekként vállaljanak felelősséget önmagukért, önmaguk és családjuk boldogulásáért. A ma országos vihart gerjesztő egészségügyi reformnak is – vizitdíjjal, kórházi napi díjjal, a gyógyszertámogatások kurtításával – az a ”pedagógiai” hivatása a liberális hitvallás szerint, hogy önállóságra, öngondoskodásra tanítsa elkényesztetett embertársainkat. Épp a minap hallhattunk közrádiónkban egy „eszünknek” szóló felszólítást: a nők tanuljanak meg felelősen gondoskodni önmagukról, vegyék igénybe az évente többszáz áldozatot szedő méhnyakrákot kiszűrő vizsgálatot. Igaz, hogy a már külföldön bevált oltást nem fedezi az egészségügy, a vakcina százezer forintba kerül…Sebaj! Hölgyeim, ne várják a támogatást, tanuljanak meg felelősen önmagukról gondoskodni! Alább Morva Judit közgazdász rendhagyó módon nem az átlag vagy szerény jövedelműek „öngondoskodásának” kérdését – a széleskörű szociális támogatások, az egészségügyi szolgáltatások, nyugdíjrendszer, oktatásügy körét - érinti. Arról ír, azt mutatja ki, hogy a mai uralkodó ideológia, a minden polgári párt által dédelgetett „középosztály”, sőt a „felső-középosztály” is egyre nehezebben képes „öngondoskodásra”, hiszen a mai globálkapitalizmus, a multik által uralt tőkés gazdaság őket is mindinkább lecsúszással fenyegeti.
A társadalmi gondoskodás helyett az „öngondoskodást” kell első helyre állítaniA neoliberalizmus minden területen fokozódó egyensúlytalanságot, feszültségekkel terhes időket hozott. Hol van már a keynesi jóléti állam idejének optimizmusa, a harmadik út lehetősége, ahol mindenki jól jár, minden réteg egyre jobban él, az emberi élet kiteljesedik, a szegény rétegek lassan eltűnnek és felváltja azokat egy jómódú középosztály. Ezeket az illúziókat felszippantotta a neoliberális valóság. A szegénység és a nyomor újra állandósult és mélyül, semmi jele annak, hogy a közeljövőben magasabb bérek, és több munkahely teremtődjön. Ez azonban az imént említett középosztályt is nagymértékben érinti. Írásomban erről kívánok néhány szót szólni – hiszen ez ily módon egy nagyon is fájó pontján érinti az „új” rendszert.
Ha az állam leépíti a szolidaritásra alapult ellátó rendszereket, akkor nem nagyon marad más lehetősége a jómódú embereknek – hogy mi történik azzal a többséggel, akik nem képesek tartalékokat gyűjteni, arról nem szól a fáma – mint az öngondoskodás. Ez nem egyszerű feladat az inflálódó papírpénz korában. A XIX. században, a szépirodalom és a szakirodalom tanúsága szerint is a megtakarítások évi 3-5% kamatjövedelmet hoztak. Ez azonban a régmúlt. A klasszikus bankbetétek kamatai ma az inflációs szint alatt vannak. A mai korban a bankbetét nem egy hosszú távú, értékálló megtakarítási lehetőség. Maradnak a különböző értékpapír befektetések. Mivel közben a bankok alapkezelőkké váltak, ezért az értékpapírok széles skáláját ajánlgatják, és állami támogatás is jár melléjük. Kérdés azonban, hogy megbízhatóak-e, értékállóak-e az értékpapírok?
Az USA-ban az 1980-2000 közötti időszak egy töretlenül növekvő tőzsdei időszak volt. Ekkoriban terjedt el az a nézet, hogy a részvénypiaci megtakarítások hosszú távon minden időkben előnyösebbek minden más megtakarítási formánál. Amikor pedig a tőzsdei növekedés megtorpant, sőt néhány évre erős csökkenésbe fordult át, „elfelejtették” módosítani és aktualizálni az elemzést. Pedig nem véletlen, hogy nincs közismert kimutatás a pénzpiaci termékek hosszabb távú jövedelmezőségéről. Ennek oka igen egyszerű: az infláció következtében nem nyereséges az értékpapír befektetés. Tulajdonképpen nincs erről általánosan elfogadott elemzés, hiszen hosszú távra nézve a mérőeszköz, a papírpénz értéke is vitatott, és nem tudjuk egy több mint tíz éves időszakra - a pénzromlást, a kamatokat és költségeket, illetve a változó adókedvezmények hatását is figyelembe véve - kiszámolni hogy nőtt-e vagy csökkent-e a megtakarítások reálértéke. Ez a bizonytalanság jellemzi az élet-és nyugdíjbiztosítási hosszú távú megtakarításokat is. Maguk a biztosítók sem mutatnak ki bármilyen hosszú távú kamatot/hozamot a termékeikre, és ember legyen a talpán, aki a rendszeres befizetések, az adójóváírások és a biztosítók által küldött kimutatásokból képes valami eredményre jutni. Marad tehát annak elfogadása és tudomásul vétele, hogy nincs hosszú távra megbízható, értékálló pénzügyi befektetési lehetőség a piacon.
Ha pedig a rendszeres pénzügyi válságok hatásait is figyelembe vesszük, és azt is, hogy a mi középosztálybéli polgáraink nem az Egyesült Államoknak, a világ elsőszámú nagyhatalmának a polgárai (mellesleg a mai, netán depresszióba forduló recesszió az ottani középosztályt is mindjobban szorongatja), akkor sajnos számolni kell megtakarításaik jelentős értékvesztési lehetőségével is. A magyar piac nem élt át komoly tőzsdei visszaesést vagy inflációt az utóbbi években, de ennek lehetőségét sosem lehet kizárni – gondoljunk az ezredforduló körüli időszak amerikai tőzsdei lejtmenetére!
Lehet persze ingatlanba és más ingóvagyonokba, esetleg jól értékesíthető festményekbe, ékszerekbe is befektetni, és igaz az örökbecsű amerikai rajzfilmbéli kutya, Snoopy bölcsessége is, hogy „jobb gazdagnak, fiatalnak és egészségesnek, mint szegénynek, öregnek és betegnek lenni”. A létbiztonságot azonban csak közösségi alapon lehet megteremteni. És ez érvényes a ma lecsúszó középosztály-béliekre is.
A társadalom többsége képtelen az öngondoskodásra a mai Magyarországon - jelentette ki egy keddi lapinterjúban Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok távozó biztosa, akit nem egészen egy hónapja alkotmánybírónak választottak. "Az állampolgárok legtöbbjének nincs sem akkora vagyona, sem akkora többletbevétele, hogy abból öngondoskodásra áldozhasson" – fogalmazott a vele készített interjújában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése