2009. április 29., szerda


Eltűnőben az akadályok a határokon átnyúló egészségügyi ellátás elől


John Bowis brit néppárti képviselő jelentését az európai páciensek határokon átnyúló jogainak érvényesüléséről 297 igen, 120 nem és 152 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament 2009. április 23-án Strasbourgban (együttdöntési eljárás, első olvasat).

Az irányelv-tervezet értelmében - az uniós polgárokat megillető alapjogok alapján - minden európai lakost az összes tagállamban megillet a gyógyuláshoz való jog. S noha az Európai Bíróság már számos döntésében kimondta, hogy bárki, bárhol kezeltetheti magát, joga van egészségügyi ellátásban részesülni - mely után megilleti a költségtérítés -, eddig EU jogszabályban nem rendezték a kérdéskört.

A fenti kérdések rendezése mellett a parlament jelentése igyekszik magas színvonalú, biztonságos és hatékony egészségügyi ellátást biztosítani a polgárok számára a tagállamok közti együttműködési mechanizmusok lefektetésével. A képviselők azonban hangsúlyozzák, hogy a szabályok a betegek mobilitását hivatottak tisztázni, nem az egészségügyi szolgáltatók szabad mozgását az Unióban. Kiemelik továbbá, hogy az irányelv teljesen tiszteletben kívánja tartani a nemzeti egészségügyi rendszereket, melyek tagállami hatáskörbe tartoznak, így nem kötelezi az egészségügyi szolgáltatókat a más tagállamból érkezett betegek kezelésére sem.

A jelenlegi irányelvtervezet nem érinti majd a tagállamok jogait a finanszírozott szolgáltatások meghatározásában. Ha valamely tagállam egy bizonyos kezelést otthon nem biztosít közfinanszírozásban a polgárainak, a direktíva nem ad jogot arra, hogy a költségek visszatérítésével a beteg ezt a kezelést bármely más tagállamban igénybe vehesse. Nem érinti majd általában a betegek jogait, sem a szociális biztonsági rendszerek közti együttműködést, melyeket egy korábbi uniós szabályozás már tisztázott.


A javaslat értelmében a betegeknek joguk van más tagállamokban gyógyulást keresni, de a tagországoknak lehetőséget biztosítanak egy előzetes engedélyezési rendszer kiépítésére a kórházi ellátások kapcsán esedékes költségtérítések mérlegelésére, ha a többletköltségek komolyan veszélyeztetnék a tagállami szociális ellátórendszert.

Az EP egyetért az elvvel, de azt szeretné ha a tagállamok határoznák meg, mit értenek kórházi ellátás alatt és nem a Bizottság, ahogy az az eredeti javaslatban szerepelt.

A költségvisszatérítés kapcsán az alapelv a képviselők szerint az lenne, hogy minden beteget olyan arányban illeti meg költségtérítés, amennyire arra saját országában egyébként jogosult. A szöveg hozzáteszi, hogy a tagállamok maguk dönthetnek további költségek - például az utazási vagy szállás költségek - visszafizetéséről.

Mivel a javasolt szabályok a gyakorlatban azt jelentik, hogy a betegeknek előbb ki kell fizetniük a költségeket, majd csak ezt követően kapják kézhez a költségtérítést, a képviselők azt szeretnék, hogy a tagországok tegyék lehetővé polgáraik számára egy előzetes igényt bejelentő rendszeren keresztüli bejelentkezést. A költségtérítés a kezelést végző kórház és a tagállamok közt közvetlenül valósulna meg az elképzelések szerint. A külföldi kezelési igényét előre bejelentő beteg ezáltal a képviselők szerint csak akkora arányban kellene, hogy saját pénzéből fizessen a kórházban, amennyit saját államában is magának kellene előteremtenie. Az EP módosító szövege értelmében a költségek határokon, egészségügyi rendszereken és valutaövezeteken átnyúló visszatérítésének megkönnyítésére az irányelv hatálybalépését követő két éven belül a Bizottság megvalósíthatósági tanulmányt készít egy elszámolóház létrehozásáról, valamint az Európai Parlament és a Tanács részére jelentést tesz, és adott esetben jogalkotási javaslatot nyújt be.


Különleges elbánás a ritka betegségben szenvedőknek

Az EP különleges szabályokat alkalmazna azokra a polgárokra, akik ritka betegségeik miatt speciális gyógyítást igényelnek. Ezekre a betegekre a parlament olyan költségtérítési szabályokat szeretne kidolgozni, melyek értelmében előzetes engedély nélkül is járna nekik visszatérítés abban az esetben is, ha saját tagországukban a kezelést nem nyújtják. Meghatározott feltételek mellett fogyatékkal élők speciális költségeiket is fedeznie kellene az államoknak, valamint minden szükséges információhoz köteles lenne hozzásegíteni az arra rászorulókat.

A direktíva nem vonatkozna a szervátültetésre és a hosszú távú kezelést igénylőkre.

A megfelelő tájékoztatáshoz történő hozzáférés a jelentés szerint minden pácienst megillet az EU-ban, mind a kezelések, mind a költségtérítések és lehetőségek kapcsán. A képviselők ezért nemzeti információs pontok létrehozását javasolják. Emellett az EP felveti egy "európai betegjogi ombudsman" pozíciójának létrehozását is, aki a betegek előzetes engedélyezési rendszerrel kapcsolatos panaszaival, visszatérítési kifogásaival és egyéb problémáikkal foglalkozna. (BI)

Forrás:
Sweeping away obstacles to cross-border healthcare
http://www.europarl.europa.eu/news/expert/infopress_page/066-54194-111-04-17-911-20090422IPR54193-21-04-2009-2009-true/default_en.htm

Az Európai Parlament 2009. április 23-i jogalkotási állásfoglalása a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2008)0414 – C6-0257/2008 – 2008/0142(COD))
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P6-TA-2009-0286+0+DOC+XML+V0//HU

http://www.bruxinfo.hu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=25585

Nincsenek megjegyzések: