EGY MOSOLY

Reggel elhatározta, hogy lemossa az ablakokat.Valamivel le kell foglalnia magát, nem akar gondolkodni.Rossz az ébredés, olyan álomtéli éjjel után, ami kozmikus távolságra van a valóságtól.Álmaiban még érzi, mi az, boldognak lenni.Valóságban már nem.Mikor elvált a férjétől, összeomlott az élete. Mindent elölről kezdett, mindent egyedül. Abból merített erőt, hogy van egy csodálatos lánya, miatta muszáj erősnek lenni, nincs más választása. Őt és az unokáját várta mára, de reggel telefonáltak és lemondták. - Persze drágám, nincs semmi baj, dehogy haragszom, majd jöttök legközelebb!”

Nehéz ezt kimondani, közben már kicsordultak a könnyei. Nem tudja megszokni, pedig nem először érzi ezt. Sokszor kellett már mosolyognia könnyein keresztül, hogy a lánya ne vegye észre, hogy gyenge. Megint egyedül lesz, ezen a hétvégén is.

Igen, az ablakpucolás jó lesz, az sokáig tart, sok az ablak is. Mire befejezi délután lesz, este majd nézi a TV-t. Korunk kalitkája,magányosok drogja. Először csak zenét hallgatott, később rákapott a villogó dobozra. Szánalmasnak érezte magát. Magányos, és bezárja magát a lakásba, a külvilág a TV.

Felállt a székre és nekifogott leszedni a függönyt.

Csak egy reccsenést hallott, a következő, amire emlékszik, hogy fekszik a földön és sajog a válla.Felállt, a fájdalma csak fokozódott.Telefonálnia kell?De kinek? A lánya vidéken van.Rájött, hogy nincs senki, akit most megkérhetne, hogy segítsen.Fájdalmához újabb fájdalom társult, ismét fel kellett ismernie magányát.Tárcsázta a mentőket.Gyorsan jöttek, felkötötték a karját, beültették, elindultak.Az úton végighallgatta az összes létező új autótípust. Szeret beszélgetni, de most úgy érezte, nem szólalhat meg. Ő most nincs ott, nem létezik, ő egy tárgy, nincs joga beszélni. Egy senkinek érezte magát. Egy kiszolgáltatott senkinek.

A kórházban a helyzet csak tovább romlott. A mentőben még csak EGY senki volt, itt pedig EGY a sok közül.Az orvos, aki fogadta ideges, türelmetlen volt, megjegyezte, hogy „jó lenne már végre ebédelni”. Elküldték röntgenre, addig úgy sem tudják milyen komoly a sérülése. Meg sem vizsgálták.Beszólították. Az asszisztens éppen a kolleganőjével beszélgetett. Ő nem szólt már, csak állt ott mint egy szárnyaszegett madár. Majd megmondják mit kell csinálnia. Egy pillanat volt csak.

Az asszisztens felé fordult, rámosolygott és ennyit kérdezett:

- Mi történt a vállával asszonyom? Elesett?

Elsírta magát. A rosszat, a megaláztatást tudta tűrni, azt már megszokta, megedzette a lelkét az ilyen helyzetekhez. De ez most más volt. Valaki HOZZÁ szólt, kedvesen.

- mi történt asszonyom, miért sír?

- Maga az első ma, aki kedvesen szólt hozzám.

2 élet egy rövid pillanatra keresztezte egymást. Szebbé tették a másik napját, egy aprósággal. Ami nem is olyan apró.Persze nem is sejtette, hogy az a kedves asszisztens magányos, ő is terheket cipel, nyomja a súly. Reggel még ő is azt gondolta, megint egy nehéz nap, egy nehéz ügyelet. De neki is jobb kedve lett. Mosolygott minden betegre, de ez a hölgy, ez más volt.Tudtak örülni az élet apró örömének, az apró csoda is csoda,csak képesek vagyunk nem észre venni, mert csak a nagyokra várunk.

http://madartoll.freeblog.hu/