Isten óvja a betegeket!
A szolidaritás az esélyünk
A 2009. év legfontosabb kihívása az egészségügyben, hogy sikerül-e megteremteni a szavak és a tettek összhangját. Az előző két év nyílt konfrontációját az elmúlt néhány hónapban egy konszenzuskereső, szakmai alapokon álló stílus váltotta fel, de egyelőre csak a szavak szintjén. Sorsdöntő az lesz, hogy sikerül-e ezt a stílusváltást a meghozott intézkedésekben is felismerni, vagy sem. A szakmai kollégiumok független orvos-szakmai véleményalkotó és vélemény-nyilvánító szerepének megerősítése, a szakmai kamarák etikai autonómiájának, normaállító és a normakövetést számon kérő funkciójának helyreállítása nélkül nem látok esélyt a kialakult válsághelyzetek megnyugtató rendezésére. A minden korábbinál súlyosabb pénzügyi megszorítások, elvonások ellenében csak a kollégák korrekt etikus magatartása, egymás és a munkatársak iránti szolidaritása nyújthat esélyt a fennmaradásra és a válságos helyzetből való kilábalásra 2009 után.
Dr. Dux László - a MOK Etikai Kollégiumának elnöke
Valótlanok a statisztikák
Az egészségügy finanszírozását mindenképpen a realitásokhoz kell igazítani, mert manapság nem így áll a dolog. Magyarország egészségügyi helyzete olyan, hogy sok az elhanyagolt beteg. Ez annak a következménye, hogy a finanszírozást csökkentették. Az helyes dolog, hogy az OEP-nél megmaradt pénzt visszaosztották a kórházaknak. De az a tény, hogy 30 milliárd forint megmaradt, jelzi, milyen sok beteg nem részesült ellátásban. Ezt a pénzt ugyanis valakiktől visszatartották. Nagyobb összegeket kell fordítani fejlesztésekre, műszerekre. Meg kell erősíteni a súlyponti kórházakat.
A megfelelő intézményekben szorgalmazni kell az egynapos kezelések bevezetését. Kórházi ágyak tömkelegét válthatja ki, ha például egy kisvárosi kórházban olyan szakrendelőt hoznak létre, ahol továbbutalják vagy helyben gyógykezelik a betegeket. Egy másik fontos megjegyeznivaló: a magyarországi statisztikai adatok nem helytállóak, mert a közölt számoknál valójában kisebb összeget fordítanak az egészségügyre. Magyarországon abszolút és relatív viszonylatban is kevesebbet költ az állam egészségügyre, mint az európai országok átlaga. Ez nagyon szomorú valóság!
Elképesztően kedvezőtlen tendencia, hogy egyre kevesebb az orvos és ápoló. Az orvosok kétharmada belátható időn belül egyáltalán nem végez gyógyító munkát. Az orvosok egy része már most sem vesz részt a súlyos betegek gyógyításában, mert más területeken vállalnak munkát, tehát halaszthatatlanul szükséges elkészíteni egy életpályamodellt, hogy az orvos előre láthassa, mire számíthat, s számára igazi karrierlehetőség nyíljon meg. Ehhez kapcsolódik, hogy növelni kell a béreket. A paraszolvencia maga a rákfene, de ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni. nEgészségügyi reformokat csak úgy lehet eredményesen végrehajtani, hogy előbb pénzt tesznek a rendszerbe, s csak ezután szabadna beszélni spórolásról. Nos, most nem ez történik.
Dr. Karádi István - a SOTE dékánja
Kevesebbet kellene ígérni
A külvilág, az ország helyzetét tekintve józanul gondolkodónak nem lehetnek vérmes reményei. Tovább süllyedünk, amit jeleznek nemcsak gazdasági mutatóink, hanem az is, hogy az egészségügyben szakmailag és morálisan is visszaesés tapasztalható. Ugyanakkor érdeklődve várom, hogyan fog működni az OEP valódi biztosítóként. Korrekt szerződéseket köt-e a szolgáltatókkal és nem él-e vissza "aránytalan gazdasági fölényével"? Milyen módon fog válogatni a szolgáltatás vásárlásakor: kizárólag szakmai szempontokat vesz-e figyelembe, vagy ahogy egyébként nálunk szokás, klientúrától és "más egyebektől" függve. Azt is remélem, hogy a döntéshozók és a döntésekért felelősek mondják ki végre, ebből az egészségügyi kasszából mit lehet tisztességesen, jó szakmai színvonalon, biztonsággal megadni a betegeknek.
Dr. Gerle János - a MOK alelnöke
A nemzetnek se jelene, se jövője
Akármilyen gazdasági helyzetbe kerül egy ország, alapvető érdeke, hogy két területnek (az egészségügynek és az oktatásnak) kitüntetett szerepet szánjon. Ha ezt nem teszi meg, akkor a nemzetnek nincsen sem jelene, sem jövője. Nem véletlenül említettem ezt, hiszen jelenleg rosszak a tapasztalatok. Az egészségügy irányítóinak törekedniük kellene arra, hogy a gyakorlatban és alaposabban megismerjék az orvosok, szakdolgozók mindennapi tevékenységét, gondjait. Ennek érdekében jobb, élő kapcsolatot kéne kialakítaniuk az orvosi kamarával, a kórházakkal, a háziorvosokkal.
Az alapellátásban rendkívül aggasztó a helyzet, mivel sok az idős, nyugdíj előtt álló háziorvos. Gondoskodni kéne utánpótlásukról, ami nem halogatható tovább. Ugyanakkor bennünk is van hiba. Szomorúan látom, hogy az orvosok körében romlott az egymás iránti szolidaritás. Mintha önzőbbek, másokkal kevésbé törődőek lennének a kollégák.
Dr. Salamon Sándor - háziorvos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése