2009. február 22., vasárnap

NÉZZÜK MEG A KÉRDÉST KÖZELEBBRŐL. TALÁN KEZDJÜK HAAS GYÖRGYEL.
KI IS Ő VALÓJÁBAN ??




Haas György vagyok, 50 éves. Feleségem a háborítatlan halál területén dolgozik (www.singer.hu), én pedig a háborítatlan szülés körül, úgy is, mint a kevés férfi dúlák egyike. Nagylányaink 27, fiaink 25 évesek, a 13 éves Sára és a 9 éves Benjámin közös. Gimnazistaként egy filmrendezőtől ezt hallottam:

"Egész életemben azt nyögöm, hogy egyből felvettek. Mindent megtanultam, kivéve az életet. Ha rám hallgatsz, egy személyazonosságit megtöltesz munkahelyi pecsétekkel. Próbáld ki magad, amiben tudod, mielőtt döntenél, hogy merre.

Hallgattam Bácskai Lauró Istvánra. Voltam tűzoltókészülék ellenőr és művelődési ház igazgató, segédmunkás és könyvtárvezető, népművelési előadó és díjbeszedő, magántanár és újságárus, statiszta és biztosítási ügynök, telefonügyeletes és ablaktisztító, stúdiós a Nemzeti Színházban és udvartakarító. Közben elkezdtem az ELTE magyar-művelődésszervező szakát, amit megszakítás után, jópár évvel később, magyar egyszakos bölcsészelőadóként fejeztem be, hogy posztgraduális képzések formájában rögtön újrakezdjem. Előbb a magam kibogozása, majd mások segítése céljából. pszichoterápiás és problémamegoldó módszereket kezdtem tanulni, a Schultz féle autogén tréningtől a Leuner féle katatim képélmény módszeréig, a Berne féle tranzakcionális analízistől Freud pszichoanalíziséig, a bostoni Robert Weiss féle válási szemináriumtól a szufi eredetű Enneagramig és tovább.

A 80-as években a Pszichoteam alapító tagjaként a pszichológiai módszereknek a klinikumból való kiszabadításán, a mentálhigiéné szemléletének elterjesztésén dolgoztam, (többek közt Gurdon Katival ld. archívum).

A 90-es években lap- és könyvkiadóként, majd a Kódexpress cégcsoport alapítójaként szervezetek születésénél bábáskodtam. Az ezredforduló után az történt, hogy Koós Tamás (ld. archívum), gimnáziumi osztálytársam, aki közben man-doula (férfi dúla) lett, megmutatott egy videófelvételt. Megmutatta, milyen a természetes, nem háborított szülés. Azóta ez az ügy nem enged el.

Elsősorban dúlaként, de szervezeti szinten is jelen vagyok. 2001-ben indítottuk néhányan a Születéspénztárat, ami ma is működik.

Az Alternatal Alapítványnak 2002-től 2003-ig voltam képviselője, ekkor indítottuk a Születés Hete országos szakmai és kulturális rendezvénysorozatot, ami idén folytatódik, új szervezeti keretek között.

Jelenleg az Országos Bábaszövetségnél dolgozom, elsősorban az önálló bábaképzés feltételeinek kialakításán. Elérhetőségeim: haas@baba.s.zovetseg.hu,



http://www.szules.hu/new/doulak/haas.htm


Mindenki ott szül, ahol szülnie

kell"

Három héttel a tragédia után újra megnyíltak a Születés Házának kapui. Geréb Ágnes újabb tanfolyamot indított: az otthon szülés körülményeiről okítja a kismamákat - írja a Blikk.

A Blikk munkatársai is részt vettek a bába egyik információs estjén, ahol Geréb leszögezte, a szüléshez nincs szükség az ÁNTSZ engedélyére, és fertőtlenítésre.

Suttogó párocskák léptek ki a Születés Házából tegnap kora délután, miután részt vettek az első, az otthoni szülésre felkészítő tanfolyamon. A pocakos kismamák arcáról az elégedettség sugárzott, látszott, őket a tragédia híre egyáltalán nem ingatta meg. A lap munkatársa kíváncsi volt, miért választják az anyukák még mindig Geréb Ágnest, ezért kopogtatott a félig nyitott ajtón.

Belépve az épületbe, sokkal fagyosabb légkör fogadta, mint a pénteki információs esten, amikor a Blikk újságírója inkognitóban járt a Születés Házában. A kismamák elzárkóztak, egyikük sem mondott semmit, Geréb Ágnes pedig kijelentette: ő nem tilthatja meg egy anyukának, hogy nyilatkozzék, de ő nem tenné.

Pénteken az információs estjén még sokkal felszabadultabban beszélt. Középen ült a 15 négyzetméteres szobában. Halkan magyarázott, gondolataira lelkes bólogatással válaszoltak a kismamák. Még akkor sem kezdtek zúgolódni, amikor Geréb Ágnes bejelentette, az otthoni szülésekhez nincsen szükség az ÁNTSZ engedélyére - írja a lap.

"Mindenki ott szül, ahol szülnie kell. Teljesen fölösleges, hogy a lakás, ahol a baba a világra jön, túlzottan fertőtlenítve legyen - magyarázta a bába. Geréb Ágnes kijelentésén az ÁNTSZ nem lepődött meg, hiszen régóta ismerik nézeteit. "Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz legyőzője óta kevesen gondolkodnak hasonlóan" - jegyezte meg dr. Csaba Károly, a közép-magyarországi régió tiszti főorvosa. Ez a vélemény szöges ellentétben áll az orvosokéval.




Nincsenek megjegyzések: