2009. február 18., szerda


Kismamák petíciója a szülészválasztás korlátozása ellen

Sajtóközlemény - Budapest, 2006. november 27.


Édesanyák és édesapák kezdeményeztek petíciót az egészségügyi miniszterhez a szabad szülészet- és szülészorvos-választás korlátozása kapcsán.

Az egészségügyi törvény tervezett változásai jelenlegi formájukban kihatással lesznek a szabad kórház-, valamint a szülészorvos-, szülésznő-választásra. Alapvetően egyetértünk az egészségügyi reform szükségességével, és a hálapénz visszaszorításának szándékával, álláspontunk szerint azonban a szülést nem lehet a többi orvosi beavatkozással együtt kezelni. Az érzelmi, bizalmi szempontok mellett az is megkülönbözteti az orvosi beavatkozásoktól, hogy egy természetes folyamatról van szó, melynek főszereplője az egészséges anya, és amely előre nem tervezhető, sem időpontját, sem lefolyását tekintve. Ezért petíciót fogalmaztunk az Egészségügyi Miniszterhez, melyben erre a speciális helyzetre hívjuk fel a figyelmet, és kérjük, hogy továbbra is korlátozás és térítési díj nélkül választhassák meg a nők, hogy hol és kivel szeretnének szülni.

Petíció

Dr. Molnár Lajos Úrhoz, a Magyar Köztársaság Egészségügyi Miniszteréhez a szabad kórház- és szülészválasztással kapcsolatban


Alulírott jelenlegi és leendõ édesanyák, édesapák az alábbi petíciót nyújtjuk be Miniszter Úrhoz a szabad kórház- és szülészválasztással kapcsolatban: Alapvetõen egyetértünk az egészségügyi reform szükségességével, és a hálapénz visszaszorításának szándékával, álláspontunk szerint a szülést nem lehet a többi orvosi beavatkozással együtt kezelni, mivel - a szülés a szülõ nõ életének kivételes eseménye, melynek körülményei mind a gyermek életkezdését, mind a nõ anyává válásának folyamatát, lelki egészségét alapvetõen befolyásolják, - fõszereplõje az egészséges anya, nem egy klasszikus orvos beteg kapcsolat alakul ki, - a szülést a szülõ nõ maga végzi, a szülõorvos és a szülésznõ ideális esetben csak kíséri a szülést, és csak szükség esetén avatkozik a folyamatba, - a szülés a szülõ nõ intimszféráját érinti,- a szülés megindulásának idõpontja, a vajúdás hossza, és a születés pontos idõpontja elõre nem tervezhetõ, és az ezekbe történõ mesterséges beavatkozás növeli a komplikációk esélyét, veszélyezteti a szülõ nõ és a magzat egészségét, - a szülés komplikációmentes lezajlására bizonyítottan akkor van a legnagyobb esély, ha a szülõ nõ biztonságban érzi magát – ehhez elengedhetetlen a megfelelõ körülmények megteremtése, és az, hogy azok lássák el, akiket ismer, és akikben megbízik, - a szülést követõ, kórházban töltött idõszak meghatározó a szoptatás sikere – vagyis a csecsemõ egészsége – szempontjából.

Véleményünk szerint a szabad kórház- és szülész- ill. szülésznõválasztás korlátozása - figyelembe véve fentieket, és a magyarországi szülészetek egymástól eltérõ szemléletû ellátási rendjét is - veszélyeztetheti a szülõ nõk és a magzatok, csecsemõk egészségét, növelheti a programozott szülés-indítások számát, növeli a komplikációk esélyét, az egyes beavatkozások szükségességérõl szóló döntésbe anyagi szempontokat visz be. Csökkentheti a gyermekvállalási hajlandóságot, valamint a sikeresen szoptató nõk, az anyatejen nevelkedõ csecsemõk számát.

Ezért alulírottak a szabad kórház- és szülészválasztással kapcsolatban az alábbiakat kérjük a Magyar Köztársaság Kormányától, és annak a kérdéskörben illetékes szakminiszterétõl, az Egészségügyi Minisztérium vezetõjétõl:

1. Továbbra is korlátozás és térítési díj nélkül választhassák meg a nõk, hogy hol és kivel (melyik orvossal, szülésznõvel) szeretnének szülni.

2. Amennyiben mégis bevezetik kórház és szülészorvos választása esetén a térítési díj egy részének megfizettetését a szülõ nõvel:
a. legyen elõre tervezhetõ, ésszerû összeg a szülés ára, és ne az elvégzett beavatkozásoktól függjön,
b. a kórháznak fizetendõ pénzbõl kötelezõen részesüljön a szülést levezetõ választott orvos és választott szülésznõ is.

3. A tervezett intézkedések csak a törvény hatályba lépése után teherbe esett nõkre vonatkozzanak, mivel a változások aránytalanul nagy lelki (és anyagi) tehertételt jelentenek a jelenleg is várandós anyák számára, melyre nem volt lehetõségük a gyermekvállalás tervezésekor felkészülni.

4. A tervezett intézkedésekkel kapcsolatosan kezdeményezzenek párbeszédet a kismamákkal és az õket képviselõ szervezetekkel, tájékoztassák és készítsék fel a társadalmat a várható változásokra.

5. Az esélyegyenlõség és a kórházak egyenértékûségének megteremtése érdekében:
a. dolgozzanak ki ösztönzõ programot a kórházak számára a háborítatlan szülés körülményeinek, szemléletének a megvalósítására, a már létezõ szakmai irányelvek alkalmazására,
b. dolgozzanak ki ösztönzõ programot a kórházak számára a szoptatásbarát körülmények és szemlélet megvalósítására, a már létezõ szakmai irányelvek alkalmazására.

A petíciót magánszemélyek – jelenlegi és leendõ édesanyák, édesapák - kezdeményezték.

Budapest, 2006. 11. 27.


SAJTÓVISSZHANG:

Parás szakma
Szülés hálapénz nélkül
Hvg.hu

A vajúdó kismama a kórházban szembesülhet azzal, hogy régóta felkért orvosa helyett az ügyeletben lévő ismeretlen szülész keze alá kerül. Az egészségügyi törvény módosítása korlátozza, illetve térítéshez köti a felkért szüléseket, egyben megteremti annak legális kereteit. Mégsem mindenki érzi úgy, hogy ezzel ki volna segítve.
2006.12.13.

Kismamák petíciója az egészségügyi miniszterhez
Családinet
Kismamák, édesanyák és édesapák kezdeményeztek petíciót az egészségügyi miniszterhez, a szabad szülészet- és szülészorvos-választás korlátozása kapcsán. A petícióhoz kapcsolódó támogató aláírásgyűjtést is indítottak, 2006. december 15-ig.
2006.12.06.

A szabad szülészválasztásért gyűjtenek aláírást a várandós nők
Inforadio.hu - a telefoninterjú is meghallgatható!
Aláírásgyűjtést szervez több kismama az országban, tiltakozásul a szabad kórház és szülészválasztás korlátozása, illetve külön díjfizetéshez kötése miatt.
2006.11.29.

Kismamák és szülészorvosok a szabad orvosválasztásért
Demokrata Online
Petíciót fogalmaznak meg és juttatnak egy az egészségügyi miniszterhez a kismamák azért, hogy a szülést ne vegyék egy kalap alá a többi orvosi beavatkozással, és ne tiltsák meg, hogy az édesanya szabadon választhassa meg azt az intézményt és orvost, ahol és akinél világra szeretné hozni a gyermekét. Az aláírásgyűjtő íveket a www.babafalva.hu internetes címről lehet letölteni.
2006.11.29

Aláírásgyűjtés a szabad szülészválasztásért
Poronty - A Velvet baba-mama blogja
2006.11.28.

Kismamák petíciója az egészségügyi miniszterhez
Weborvos.hu
Korlátozás és térítési díj nélküli orvosválasztást szeretnének.
2006.11.28.

Kismamák tiltakoznak a szülészválasztás korlátozása ellen
FigyelőNet
Petícióban fordultak az egészségügyi miniszterhez a kismamák, hogy továbbra se kelljen fizetni a szabadon választott szülészért.


Nincsenek megjegyzések: