Tisztes bérrel a hálapénz szokásjoga ellen

A nyolcvanas években nyaranta rendszeresen indult támadás az egészségügy ellen az egész magyar sajtóban. Cikkek jelentek meg a lelkiismeretlen, pénzéhes orvosokról, akik félrediagnosztizálják és megölik a betegeiket. Egy ilyen támadássorozat idején jött el ellenőrzésre Kádár János a klinikánkra, aki rendszeresen járt el hozzánk. Az intézet akkori igazgatója megkérdezte a főtitkárt, miért indult ismét ez az egészségügy-ellenesség. „Tudják, elvtársak, időnként túl nagyra megnő az orvosok szarva , ezt le kell törni. No de ez nem vonatkozik magukra" - volt a válasz, és jót kortyintott a kikészített francia konyakból, majd szívott egyet az irtózatosan büdös Munkás cigarettájából.

De nem csak a főtitkár viselkedett így. Volt úgy, hogy a fél Politikai Bizottság bent feküdt a klinikánkon. ( Szegény telefonszerelők, fejvesztve szerelték a K-vonalakat a kórtermekbe.) Ők is hálásak voltak a gyógyulásukért. A nővérek minden esetben ajándékkosarat kaptak, a klinika pedig soron kívül megkapott egy rég várt műszert, így lett nálunk először mágneses rezonanciás készülék Kelet-Európában, kaptunk új műtőblokkot, renoválták a klinikát. Egy beteghordó büszkén lengetett egy százforintost, hogy ezt a Minisztertanács elnökétől kapta. Az akkori vezetés viselkedése azért is volt kétszínű, álságos, mert egyrészt támadták a hálapénzt, másrészt pedig hivatalosan elfogadták a létezését. Azok az orvosok, akik közvetlen kapcsolatban voltak a betegekkel, sokkal kevesebb fizetést kaptak, mint például a laborosok vagy a röntgenesek. Sajnos az akkori sajtó szolgai alázatának súlyos következményei is voltak. Egy betegnek megajánlottam a sürgős szív-műtétet, amit visszautasított. Két év múlva végső állapotban jelentkezett az ambulanciámon, hogy operáljam meg. Amikor megkérdeztem, előzőleg miért utasította vissza a beavatkozást, azt válaszolta, hogy az újságokból úgy tudta, fizetni kell a műtétért, és nem volt pénze. Most inkább eladja a lakását, de már nem bírja tovább a fulladást. Sajnos már akkor is voltak olyanok, akik hittek az ilyen információkat közlő sajtónak.

A rendszerváltozás után az egészségügy reménykedett, végre megkapjuk azt az erkölcsi és anyagi társadalmi elismerést, amit megkapnak a nyugati kollégáink. Sajnos ez csak hiú ábránd maradt. Ugyanazok, akik Kádár alatt támadták az egészségügyet, tovább folytatták a hazug áskálódásaikat.

Pár éve az egyik kerületi lapban megjelent, hogy egy szívátültetés félmillió forintba kerül, és az „ügyeletes zseni határozza meg, hogy ki kapja meg a szívet," és annak adja, aki többet fizet. Válaszomban bemutatkoztam, hogy én vagyok, aki eldönti, ki kaphatja meg a szívet. A szerzőt a magyar újságíró-társadalom tipikus képviselőjének neveztem, aki etikátlan, tudatlan és lusta, mert csak egy szívre váró vagy már új szívet kapott beteget kellett volna megkérdezni arról, hogy egy sok éve leszázalékolt beteg milyen anyagi körülmények között él. Arról már ne is beszéljünk, hogy a szervet adó és azt megkapó beteg közt milyen genetikai és egyéb azonosság szükséges, de ez nem érdekelte az újságírónőt. Később arra hivatkozott, hogy csak hallotta a félmilliót, és ő ezt már tényként közölte.

A 70-es évek második felétől vált egyre általánosabbá a boríték. Ez utóbbit segítette elő, hogy ismertté vált, milyen alacsony fizetések vannak az egészségügyben. A hálapénz az egészségügy nagy részét érinti, és az, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatos és a nyugati kollégák által is elismert magas színvonalú munka folyt a legtöbb kórházban, az a hivatástudat mellett részben a paraszolvenciának is köszönhető. Az egészségügyi dolgozók nagy része messze sokkal többet dolgozik, mint a hivatalos munkaidő, de erre csak legritkább esetben kapnak minimális térítést. Így a mellékesből remélnek valamit pótolni a sovány családi kasszába.

Az utóbbi időben ismét durva támadások indultak meg az orvostársadalom ellen. A volt egészségügyi miniszter pár éve egy angol lapnak jelentette ki, hogy a magyar egészségügy legnagyobb problémája a paraszolvencia. Lemondása után az egyik napilapban megjelent kétoldalas cikkében ismét nyomatékosan hangsúlyozta, hogy minden rossznak ez az alapja. Arról nem beszélt, hogy milyenek is a gyógyítók bérei.

Ma már az utóda, valamint a pártjuk elnöke és a miniszterelnök is azt sugallja, hogy aki nem fizet, az nem kap megfelelő kezelést. Kérem, mutassanak egyetlen olyan beteget, aki például nem kapott antibiotikumot a tüdőgyulladására, akinek a szükséges műtétét nem végezték el, akinek a szülését nem vezették le, mert nem tudott fizetni! Már azt is tudják, hogy mi van a borítékban, és büszkén jelentik ki, hogy a meghozott intézkedések hatására a paraszolvencia jelentősen csökkent. Pedig azt, hogy mi van, ha egyáltalán van valami a borítékban, azt csak két ember tudja, aki adja és aki kapja.

Meg lehet-e szüntetni a hálapénzt? A hála érzését nem tudják kiirtani az emberekből. Bár van egy kis párt, amely meg szeretné szüntetni az olyan fogalmakat, mint a haza, család, vallás, bizalom, hála stb., mert ezeket ósdinak tartja. Azt azonban valószínűleg eléri ez a párt három orvosi diplomát szerzett politikusának köszönhetően, hogy végleg eltűnik a magyar közéletből. A pénzt mint a hála kifejezési formáját meg lehet (és meg kell) szüntetni. Ehhez az kell, hogy az egészségügyben dolgozók megkapják gyógyító munkájuk értékének megfelelő fizetést. Ma egy 30 éves orvos 80 000 forintot visz haza, hasonlóan egy 25 éve dolgozó nővérhez. Pár éve történt, hogy egy bankár ismerősöm közölte: a titkárnője fizetése sokkal több, mint az én professzori jövedelmem.

A fizetések rendezése azonban nem elég. Vissza kell állítani az egészségügy társadalmi megbecsülését is. A sajtó ne csak a botrányokról tudósítson, hanem a szakma problémáiról, nehézségeiről, sikereiről is. Ha pedig egy orvos a kezelésért pénzt kér, követel, azt fegyelmi elé kell állítani. Tudok olyan, egyébként kitűnő szakemberről, aki közölte a betegével, hogy mennyit kér egy beavatkozásért, és amikor ez kiderült, azonnal elbocsátották az állásából.

Végül a kormány az egészségügyi reform kaotikus állapotát, a nehezen magyarázható hibát ne állandóan a hálapénz felemlegetésével próbálja elfedni, és sikerként felemlegetni, hogy csökkent a paraszolvencia. Ennek azonban a valódi oka az, hogy a társadalom egyre jobban elszegényedik. Higgyék el, az orvos részére is borzasztó érzés nézni, ahogy a beteg zavarban van, szégyelli, hogy nem tudja kifejezni a háláját. Ezt kellene megszüntetni az egészségügyben dolgozók megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésével, nem pedig üres szólamokat, blöfföket hangoztatni.


Prof.DR.BODOR ELEK

A szerző szívsebész, egyetemi tanár