Egészségügyi költségek az élet alkonyán

A modern jóléti rendszerek finanszírozása a mai politika egyik legnagyobb kihívása. Jelenleg a német munkavállalók jövedelmének 40%-át társadalombiztosításra megy el. Mivel ez a hatalmas teher negatívan hat a foglalkoztatásra, a politikusok olyan megoldások után néznek, amelyek az elkövetkező 30-40 év során megakadályozhatják vagy legalább csillapíthatják a szociális kiadások drámai emelkedését. Igen komoly bizonytalansági tényezőt jelent a kötelező betegbiztosítás, mivel ennek szolgáltatásait nem pénzben, hanem „természetbeni ellátások” formájában nyújtják. Ezek jellege pedig az orvostudomány fejlődése és a lakosság demográfiai elöregedése folytán erőteljesen megváltozik. A prognózisok szerint 2050-ben a kötelező betegbiztosítás járulékainak mértéke 16,5% és 39,5% közötti szóródást mutat. Az alsó határ olyan szimuláción alapul, amely csak a demográfiai folyamatokat veszi figyelembe, az orvostudomány fejlődésétől eltekint.


Az egészségügyi kiadások és az egészség: Milton Friedman „Input and output of medical care” (1992) című könyvében a népgazdaság „fekete lyukának” nevezi az egészségügyi szektort, amely egyre több forrást nyel el, anélkül, hogy bármiféle növekedési output jelentkezne. Az egészségügyi közgazdászok körében azóta konszenzus jött létre arról, hogy az egészségügyre fordított kiadások folytán jelentősen javult az emberek életminősége és várható életkora. Az élet kezdeti szakaszában és az élet alkonyán alkalmazott új kezelési eljárások jelentősen csökkentik a halálozást.

1970-2005 között az OECD-államokban az 1.000 élveszülésre jutó csecsemőhalálozás 21,4-ről 4,9-re csökkent, a születéskor várható életkor 71,9-ről 79,8 évre emelkedett.

Egészségügyi kiadások az élet alkonyán: Az egészségügyi kiadások ott a legmagasabbak, ahol a halálozás magas, tehát az élet kezdetén és annak alkonyán. A svájci betegpénztárak felmérése két csoportra terjedt ki: 5.000 biztosítottra, akik 2000. január 1. és 2004. december 31. között elhaláloztak, valamint 57.000 biztosítottra, akik ezt a periódust túlélték. Az ökonometriai elemzés célja annak megállapítása volt, hogy a halál közelsége a naptári életkorhoz viszonyítva mennyire jelentős az egészségügyi kiadások mértéke szempontjából. A svájci kötelező biztosítás a németországitól eltérően az ápolási költségeket is fedezi. Az ápolásra fordított kiadásoknál az életkor tényezője sokkal erőteljesebben azonosítható, mint a kuratív kiadásoknál. A 95-ik életévükben elhalálozottaknál az ápolási költségek az egészségügyi ellátásra fordított összkiadások háromnegyedét teszik ki, az ugyanazon korcsoportból túlélők körében 50% körül van. A 65 év alattiaknál az ápolásra fordított költségek elhanyagolhatók.

Az egészségügyi kiadások az ápolási költségek mellőzésével az életkor emelkedésével, az elhalálozás előtti utolsó öt évben csökkennek. Svájcban és az Egyesült Államokban végzett vizsgálatok is megerősítik, hogy az egészségügyi kiadások az élet alkonyán csökkennek. Az Egyesült Államokban a Medicare kiadásai a 70-ik életévükben elhalálozottakra utolsó két életévükben fordított kiadások 50%-kal magasabbak, mint a 90-ik életévükben elhalálozottakra. Egy német tanulmány szerint az utolsó életévben kórházban töltött napok száma az 55-64-ik életév között a legmagasabb, ezt követően az életkor emelkedésével folyamatosan csökken.

A várható életkor emelkedése és az egészségügyi kiadások: Az elhalálozó és a továbbélő emberek egészségügyi ellátásának költségei közötti nagy különbség következményekkel jár a várható életkor emelkedése és a lakosság egészségügyi kiadásai közötti összefüggés szempontjából.

A svájci előrejelzés szerint a kiadások szélsőséges esetben 2060-ban 13,7%-kal haladhatják meg a 2000. évit. Az élet utolsó éveire eső egészségügyi kiadások figyelembevételével ez az emelkedés 10,5%-ra csökken.

A huszadik század elején Németországban a nők születéskor várható életkora 48,3 év, a férfiaké 44,8 év volt. Az évszázad során ez nőknél 81,3 évre, férfiaknál 75,6 évre emelkedett. Száz évvel ezelőtt egy újszülött fiú esélye, hogy elérje nyolcvanadik életévét, öt százalék volt, jelenleg ez 45%. Nőknél ennek valószínűsége 6,5%-ról 65%-ra emelkedett.

Kitekintés: A vonatkozó orvostudományi és egészségügyi gazdasági szakirodalomban legalább három hipotézis fogalmazódott meg a megemelkedett várható életkornak az egészségügyi kiadásokra való hatásával kapcsolatban:

a) A status-quo hipotézise: abból indul ki, hogy az életkorspecifikus egy főre eső kiadások csak az orvostudomány, orvostechnika állapotától függnek, így konstansak maradnak. A demográfiai elöregedés befolyása e feltevés alapján kiszámítható, az aktuális időskori kiadási profilokat a lakosság jövőbeli időskori elosztási viszonyaira vetítik ki.

b) A medikalizációs tézis: nagyszámú elaggott beteg multimorbiditásának megfigyelésén alapul. Az orvostudomány fejlődésének legfontosabb effektusa azon betegek életének meghosszabbítása, akik annyira betegek, hogy új kezelési eljárások nélkül elhaláloznának.

c) A kompressziós tézis: azon a feltevésen alapul, hogy a fiatalokra és időskorúakra fordított egészségügyi kiadások keresztmetszeti adataiban megfigyelt különbség elsősorban nem az életkornak, hanem az elhalálozás különböző mértékű közeledésének tulajdonítható. Létezik még egy, a kompressziós tézist alátámasztó tényező: az orvosok tartózkodása attól, hogy az idős, gyógyíthatatlan betegeket ugyanolyan agresszív kezelésben részesítse, mint az ugyanazon tünetekkel kezelt fiatalabb betegeket. Amennyiben ez a hozzáállás egy bizonyos életkortól kezdve a kiadásoknak az élet alkonyán való csökkenéséhez vezet, csak megerősíti, hogy az egy főre eső egészségügyi kiadások jövőbeli emelkedésére vonatkozó becslések túlzottak.

A tanulmány a Wissenschaftliches Institut der AOK honlapján:

http://wido.de/fileadmin/wido/downloads/pdf_ggw/wido_ggw_aufs3_1008.pdf (KB)