2009. augusztus 1., szombat


Az ÁSZ törvényi szinten

szabályozná

a fekvőbeteg-ellátást

2009. július 31.

A fekvőbeteg-ellátás törvényi szintű szabályozását javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a jogszabálynak az ÁSZ szerint meg kellene határoznia a magántőke szerepvállalását a kórházi ellátásban.

A kórházi tevékenységek kiszervezésének vizsgálatáról szóló jelentésében, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez, az ÁSZ a fekvőbeteg-ellátásról szóló törvény előkészítését és a biztosítási alapcsomag pontos, részletes kidolgozását javasolja a kormányzatnak.

"Javasoltuk a kormánynak, hogy dolgozza ki és készítse elő a fekvőbeteg-ellátás törvényi szintű szabályozását, amelyben egyértelműen meghatározza a magánszektor szerepvállalását a szektorsemlegesség figyelembevételével. Emellett javasoltuk az egészségügyi miniszternek, hogy folytassa a biztosítási alapcsomag pontos és szakmai protokollok szerinti részletes tartalmának kidolgozására irányuló munkát" - tartalmazza az összefoglaló.

A 22 kórház helyszíni ellenőrzésével 2006 és 2008 között elvégzett számvevőszéki vizsgálat célja annak értékelése volt, hogy milyen mértékű és formájú a kórházak magánszférával létesített kapcsolata a háttér- és alaptevékenységben, mi indokolta a funkciók kiszervezését, illetve a közreműködők alkalmazása hogyan befolyásolta az egészségügyi ellátás minőségét.

"A vizsgált időszakban a vállalkozások részesedése a fekvőbeteg-szakellátásokra fordított kiadások között a tízszeresére emelkedett, a 2006. évi 3,4 milliárd forintról 2008-ra 34,7 milliárd forintra, amely a közfinanszírozott kórházi ellátások kiadásainak 8,4 százaléka, ugyanakkor nincs az ágazatnak a magántőke és magánvállalkozások lehetséges méretét, szerepét, szakmai területeit meghatározó stratégiája. A vizsgált 3 évben 3 kormányzati program alakította az egészségügy intézményrendszerét, amelyek mindegyike az átalakítások hatékony eszközének tekintette a piaci mechanizmusok, a magántőke fokozott alkalmazását, annak ellenére, hogy előzetesen nem gondoskodtak a kórházi kiszervezések törvényi szintű szabályozásáról" - tartalmazza az ÁSZ-jelentés.

A fekvőbeteg-ellátások Egészségbiztosítási Alapból származó GDP-arányos kiadása a 2006. évi 1,8 százalékról 2008-ra 1,6 százalékra csökkent, nominálisan 410,6 milliárd forintról 435,3 milliárd forintra emelkedett, reálértéke csökkent. A kórházi menedzsment, illetve a tulajdonos önkormányzatok a finanszírozási-működtetési nehézségekre a magántőke egyre növekvő bevonásával reagáltak, így bővítették egyes kórházi háttértevékenységek kiszervezését, az orvosok közreműködői szerződéssel foglalkoztatását, illetve a teljes kórházüzem magánműködtetésbe adását.

A "működésiforma-váltást" végrehajtó, magánműködtetésbe adott és a magántőke-bevonással üzemelő kórházak vizsgálata során az ÁSZ megállapította, hogy a működtetők szerződésben vállalt kötelezettségeiket - a működés stabilitásával, a megvalósított beruházások és az ellátás minőségének javításával összefüggésben - "csak részben" valósították meg. A működtető társaságok valós pénzügyi helyzetének, stabilitásának megítélése bonyolultabbá vált, amely növeli az üzemeltetés kockázatát. Az önkormányzatok nem kérik számon a működtetőtől az ellátás szakmai színvonalát.

A számvevőszék megállapította azt is, hogy nincs meghatározva részletesen, pontosan a fekvőbeteg-ellátáshoz kapcsolódó kényelmi szolgáltatások köre, minősége. A kórházműködtetésben és a háttérszolgáltatásoknál is koncentrálódás tapasztalható, a kórházhálózatok működési kereteit, feltételeit, lehetséges méreteit nem szabályozza jogszabály - olvasható az ÁSZ-jelentés összefoglalójában.

(MTI)

Nincsenek megjegyzések: