2009. augusztus 8., szombat

Dr. Páli Jenő

China Stem Cell News

Nyilatkozat

A Kínában működő, Shen Zhen bázisú Beike Biotechnológiai vállalatunk arról értesült, hogy Dr. Páli Jenő folyamatosan megtévesztő információkat kommunikál vállalatunkkal kapcsolatban Magyarországon, a médián keresztül. Ezúton értesítünk mindenkit, hogy vállalatunk tervei között nem szerepel őssejt-kezelő központ nyitása Magyarországon 2010-ben, valamint vállalatunk ez év márciusában, teljes mértékben megszüntetett mindenfajta kapcsolatot Dr. Páli Jenővel nagyon komoly etikai okokból, miután realizálta a magyar szakember totális megbízhatatlanságát. Dr. Páli Jenő azóta, folyamatosan pénzt követelő ill. életveszélyes fenyegető leveleket küld vállalatunk dolgozóinak, személyiségi jogokat sértő, alaptalan vádakat terjeszt a médiában olyan beteg gyermekek szüleiről, aki önkéntes alapon segítenek a mi kérésünkre. Sajnáljuk, hogy Dr. Páli Jenő személyes ill. üzleti céljainak elérésére, a BEIKE Biotechnológiai vállalat nevét használja, és ez által megtéveszti betegeinket.

A problémáról betegeinket már korábban értesítettük a következő levelünkben: Dr. Páli Jenővel 2008 tavaszán kötött szerződés felbontása folyamatban van. Vállalatunk őssejt-kezelésére, weboldalunkon keresztül, közvetlen megkeresés útján lehet jelentkezni, mivel a megjelent hírekkel ellentétben. Dr. Páli Jenő nem képviselője vállalatunknak.

2009. augusztus 7.

„Tisztelt Hölgyem / Uram!

Az elmúlt hetekben talán tudomására jutottak olyan megtévesztő információk a Shen Zhen Beike Biotechnológiai vállalatra vonatkozóan, amelyeket a magyar bázisú, Beike Magyarország Kft. vezetése terjeszt. Ezúton értesítjük Önt, hogy vállalatunknak nincsen semmilyen kereskedelmi ill. szakmai kapcsolata a Beike Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával, Dr. Páli Jenővel és alkalmazottjaival. Kérjük, tekintse ezt egy hivatalos közleménynek, amely a hivatalos vállalati weboldalunkon is megtalálható.

http://www.beikebiotech.com/index.php?option=com_content&view=article&id=402&Itemid=100004

A megtévesztő információk tisztázása érdekében, fontosnak tartjuk a legfontosabb háttér-információk közlését. Vállalatunk 2006. óta tárgyalásokat folytatott, hogy a Kínában lévő őssejtkezelés Magyarországon is elérhetővé váljék egy őssejt-centrum létrehozásával. A tárgyalások eredményeként létrejött a Beike Magyarország Kft. Dr. Páli Jenő ügyvezetésével, amelyben vállalatunk volt a többségi tulajdonos. A szerződéskötést megelőzően Dr. Páli Jenő, úgy tüntette fel magát, mint egy meghatározó személyiség a magyar egészségügyben, s mint egy professzionális vezető, aki egyedüli feltalálója a műkéz néven ismert, fejlesztés alatt lévő terméknek. Miután a Beike Magyarország megkezdte működését, nagyon sok panasz érkezett Dr. Páli Jenő viselkedésére, szavahihetőségére vonatkozóan és egyértelművé vált, hogy alkalmatlan egy professzionális csapat vezetésére ill. egy ilyen jelentőségű project szakmai koordinálására. Miközben próbáltuk őt döntéseinkkel segíteni a vállalat vezetésében, az ő reakciója az volt, hogy valamennyi számunkra értékes, professzionális szakembert eltávolított a Beike Magyarországtól, majd pedig vulgáris, közönséges kommunikációba kezdett, ill. a Beike Magyarországot platformként használta, végletekig leegyszerűsített politikai kampányához, politikai ambícióihoz.

Ezek a tevékenységek, sajnos, oly mértékben felemésztették Dr. Páli Jenőt, hogy képtelen volt az eredetileg auditált pénzügyi dokumentumokat a pénzügyi ill. adóhatóságoknak megfelelően benyújtani és ezzel nekünk pénzügyi problémát és számos működési nehézséget okozott. Dr. Páli Jenő különböző jogi trükkökkel és kiskapukkal biztosította, hogy jelenleg még szerződésileg, továbbra is ő a Beike Magyarország ügyvezető igazgatója, amely jelenleg a magyar adóhatóság vizsgálata alatt áll. Feltehető, hogy dr. Páli Jenő úgy informálja Önt, mint aki segíteni tud abban, hogy Ön, illetve hozzátartozója kijusson Kínába őssejtkezelésre.

Ezért tájékoztatjuk Önt, hogy az elmúlt 5 hónapban egyetlen betegre vonatkozó orvosi információt sem kaptunk Dr. Páli Jenőtől, és mi sem adtunk ki Dr. Páli Jenőnek semmilyen orvosi kiértékelést arra vonatkozóan, hogy az őssejtkezelés iránt érdeklődő beteg alkalmas-e a kezelésre vagy nem. Ha ennek ellenére, Ön azt az információt kapta Dr. Páli Jenőtől, hogy rajta keresztül őssejtkezelésre tud kijutni, ez azért történhetett, mert közben dokumentált bizonyítékokat kaptunk arra vonatkozóan, hogy Dr. Páli Jenő pénzügyi jutalék megállapodást kezdeményezett több őssejtkezelést biztosító vállalattal világszerte.

Ezért elképzelhető, hogy az Ön orvosi papírjainak másolata több vállalathoz is elkerült. Mindezen próbálkozások azt jelenthetik, hogy Dr. Páli Jenő különböző szerződéseket és jogi előírásokat vélhetően súlyosan megszegett, és megvan annak a veszélye is, hogy bizonyos honorárium ellenében az Ön orvosi papírjai illetéktelenek kezekbe kerülhetnek. Ha Ön bármilyen őssejtkezeléshez kapcsolódó információt kapott a történtekkel összefüggésben, vállalatunk vezérigazgatója felajánlja Önnek, hogy a vállalat saját költségén az orvosi csapatunk, amely több mint 5000 beteget kezelt már a múltban, áttekinti a javaslatot ill. az Ön orvosi papírjait, hogy egy alternatív véleményt is kaphasson.

Tehát hangsúlyozni szeretnénk, hogy vállalatunk nem áll kapcsolatban és nem is szándékozik már a jövőben semmilyen kapcsolatot létesíteni Dr. Páli Jenővel, mivel elfogadhatatlan stílusban írt fenyegető levelei, pénzt követelő hozzáállása, személyiségi jogokat is komolyan sértő rágalmai és tettei, teljes mértékben összeférhetetlenek a Shen Zhen Beike Biotechnológia vállalati kultúrájával. Nagyon sajnáljuk, hogy Dr. Páli Jenő önmagát minősítő magatartásával kellemetlenséget és bizonytalanságot okoz betegeinknek. Amennyiben jelenlegi rágalmazó tevékenységét tovább folytatja, levelezéseit kénytelenek leszünk publikussá tenni.Ha bármi kapcsolódó kérdése van, kérjük, közvetlenül keressen minket, és örömmel válaszolunk akár magyar nyelven is. Kérjük, hogy a Shenzhen Beike Biotechnológiai vállalat őssejtkezelése iránt érdeklődök ill. korábban már kezelt betegeink, közvetlenül vegyék fel a kapcsolatot velünk a következő honlapon keresztül:

http://www.stemcellschina.com/


Európai terápiás központot hoznak létre Magyarországon

Dr. Páli Jenővel már találkozhatott az olvasó a Demokrata hasábjain, ő volt az, aki jelentős eredményt ért el a robotkéz fejlesztésében. A tudomány száguld, a fiatal kutató most tért haza Kínából, és örömteli híreket,eredményeket hozott magával az őssejtkutatással kapcsolatban. Olyanokat, amik komoly közérdeklődésre számíthatnak.

- Mi az az őssejt? Sokak számára kicsit misztikusan hangzik.

- Pedig egyszerű. Az őssejt egy olyan sejt, ami a sejtosztódás során először önmagát reprodukálja, majd pedig egy másik sejtté alakul. Például bőr- vagy szívizomsejtté. Mindenkiben vannak őssejtek. Megtalálhatók a vérben, a bélben, a csontvelőben és másutt. Amit mindenképp le kell szögezni: ez nem csodaszer. Nem valami elixír, amitől még a halottak is újjászületnek. Inkább hasonlítanám egy jó foltozó vargához. Például szívinfarktus esetén, amikor elhal egy terület, akkor az kiesik az életfunkciók fenntartásából. Ez azonban nem úgy néz ki, hogy az infarktus által érintett és az ép szívizom szakasz között egy éles határ van. A kettő közötti átmeneti területen ugyan találhatók még élő szívizomsejtek, de ezek nem tudnak megfelelően működni, mert kevesen vannak és szétszóródtak. Ekkor lép be a gyógyításba az őssejt. Egy szívkatéterrel az őssejteket az adott területre juttatjuk és a sejtek a szívizomnak azt a részét, ami még megmenthető, újjáépítik és mozgásba hozzák, növelve a szív pumpafunkcióját és csökkentve a sérült izomszövet kiterjedését. Ezáltal a beteg sokkal nagyobb esélyt kap a gyógyulásra.

- Mit tud ez a terápia?

- A Shenzhen Beike Biotechnology Kína vezető emberi őssejtterápiás vállalkozása. A céget 2005-ben a Pekingi Állami Egyetem, a hongkongi Tudományegyetem és Shenzhen város önkormányzata alapította, és a kínai Egészségügyi Minisztérium felügyeli. Az ő kutatási programjaiba kapcsolódtunk bele. 2005 óta 3600 beteget kezelt a cég, köztük magyarokat is. A kutatások alapján kiderült, hogy az őssejtet milyen betegségeknél lehet nagyon hatékonyan használni, akár odáig menően, hogy a beteget tökéletesen meg tudjuk gyógyítani. Többféle őssejttel dolgozunk. Vannak bajok, amikre a vérből vett őssejt a leghatékonyabb. Ilyen például a diabéteszes láb, a cukorbetegség egyik szörnyű szövődménye. A folyamatos végtagelhalás, a nem gyógyuló fekélyek, az idegfájdalom teljes mértékben gyógyítható a mikrokeringés újraépülése következtében, így nem kell amputálni a végtag újabb és újabb részét. Megszűnik a neuropathia és begyógyulnak a fekélyek. Továbbá 10 betegből 2-3 elhagyhatja az inzulininjekciót a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek újraképződése miatt, míg 7-8 beteg napi inzulinadagját jelentős mértékben csökkenteni lehet. És ez csupán egyetlen injekció!

Aztán némely betegségre a köldökvérből vett őssejteket használjuk. Ilyenek például a súlyos autoimmun megbetegedések, mint a bőrfarkas (lupus) és a szklerózis multiplex. A betegek a kezelést követően tünetmentessé válnak. Hangsúlyozom, hogy nem csodáról van szó! Egy előrehaladott sclerosis multiplex esetén elképzelhető, hogy egy kívülálló számára nem létezik látványos javulás, de a beteg repes a boldogságtól, mert visszatérnek bizonyos mozgások. Újra tud írni, önállóan enni, megszűnnek a remegések. Némely betegséget pedig, mint például a stroke, a magzatburokból vett őssejttel tudunk gyógyítani. A kezelés eredményeképpen jelentősen csökkenthető mondjuk egy súlyos agyvérzés után az elhalt és funkcióból kiesett területek nagysága. Ebben az esetben a szívinfarktusnál már tárgyalt folyamatok indulnak be. A fenti betegségek persze nem képezik a teljes listát, ezeken kívül még sok más nyavalyát tudunk kezelni. Az őssejtterápiás kezelés mintegy mellékhatásaként például látóideg-sorvadás esetén jelentős látásjavulás figyelhető meg. De az őssejterápiával sokszor maradéktalanul gyógyítható az epilepszia is. Aztán meg kell említeni a részleges gerincvelő-sérülést. Ebben az esetben a vegetatív funkciók általában visszatérnek. Ide tartozik a vizelés és székelés szabályozása, a szobatisztaság.

- Mellékhatások?

- Az elmúlt években az őssejtterápiás kezelés eddig még egyetlen beteg esetében sem járt káros, maradandó mellékhatással. Azon betegek állapota pedig, akiknél nem következett be javulás, nem romlott a kezelés következtében. Az alkalmazott technikával végzett őssejtterápia nem okozott rákos elfajulást eddig egyetlen betegben sem.

- Mindezek ellenére igen komoly kritikákat kapott ez a terület. Súlyos szövődményekről szóltak a hírek.

- Igen, ezek a hírek igazak. Ennek oka az, hogy sokan próbálnak őssejttel foglalkozni, akik leginkább csak a profitot látják benne, a gyors meggazdagodást. Legtöbbjüket nem ellenőrzik megfelelően az erre hivatott szervek. Volt rá példa, hogy a beteg megjött külföldről egy terápiát követően, majd a repülőtérről rohammentő vitte a kórházba, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. De ilyen eset a mi cégünknél nem fordult elő. Fel sem merülhet, mert mi olyan terápiát dolgoztunk ki, ami jelentős újítás az őssejtkutatáson belül. Ráadásul a kínai kormány nagyon komoly pénzekkel támogatja a kutatást és a fejlesztést. Ezeket a pénzeket pedig nemcsak megköszönni illik, hanem kötelezően el is kell költeni arra, amire adják, ellenkező esetben az intézmény kemény szankciókra számíthat. A mi terápiánk lényege, hogy nem csupán befecskendezünk őssejteket, és ezek aztán vagy célba érnek, vagy nem, hanem már azonnal olyan sejteket küldünk be a szervezetbe, amikről tudjuk, hogy abból szívizomsejt, idegsejt vagy az ereket rekonstruáló sejtek lesznek. Ezáltal, míg egy másfajta őssejtkezelés esetében a tízmillió befecskendezett őssejtből jó ha kétmillió odakerül, ahova kell, a mi esetünkben ez a szám nyolcmillió. A daganatos sejtburjánzást pedig úgy akadályozzuk meg, hogy szabályozzuk az őssejtek osztódását. Csak egy bizonyos mennyiségig tudnak osztódni, és amelyek nem tudnak szöveti sejtté átalakulni, azok elpusztulnak és kiürülnek a szervezetből. Így, ha kevésnek bizonyul a kezelés, nyugodtan ismételhető.

- Mindebből mi jut el hozzánk?

- Személyes és tudományos kapcsolatainknak köszönhetően Magyarországon hozzák létre az európai központot. Idén márciusban megalakult és a Cégbíróságon már be is jegyezték a magyarországi leányvállalatot. Magyarországon minden, az őssejtterápiával valamilyen szinten foglalkozó jelentősebb orvos- és kutatócsoporttal felvettük a kapcsolatot és kidolgoztuk a leendő európai terápiás központ működésének szakmai és szervezeti hátterét. Ez az alábbi szakterületeket öleli fel. A nyugati és keleti rehabilitációs technikák ötvözésével Európa legkorszerűbb rehabilitációs intézetének felállítása. Aztán őssejtizoláló laboratóriumok létrehozásán dolgozunk. Célunk egy európai közösségi őssejtbank és donorbank felállítása. Kísérleti, majd klinikai terápia elindítása Budapesten, Szegeden, Debrecenben betegségcsoportok szerinti specializációval. Európai szintű kutatás-fejlesztési tevékenység elindítása sejtterápián alapuló gyógyszerek kifejlesztésére, például daganatos megbetegedések kezelésére. Az elmúlt két évben a Shenzhen Beike Biotechnology cég vezetői többször jártak Magyarországon. Számos egyetem és kórház vezetőjével találkoztak, és megállapodás-közeli fázisba jutottak tárgyalásaik a kínai őssejt-technológiai alapú magyarországi őssejtterápia elindításáról. Tavaly több kórház vezető orvosa is meglátogatta Kínában a Beike Biotechnology cég kórházait, megtekintve a kinti őssejtterápiát. Ezek az orvosok fogják a magyarországi terápiákat végezni. A munka reményeink szerint 2009-re teljes gőzzel be tud indulni. Most dolgozunk az engedélyek beszerzésén, a klinikai vizsgálatok beindításán.

- Drága az őssejtterápia?

- Jelenleg, aki részt akar venni egy ilyen kezelésen Kínában, azt komoly költségek terhelik. Hárommillió 300 ezer forintba kerül a kezelés. Ebbe négy injekció tartozik bele, húsznapi kórházi ellátás, betegkíséret, felügyelet. Ezenfelül meg kell venni a repülőjegyet, ami szintén nem kis összeg. Ma még egy komoly műtét hazánkban is közel ennyibe kerül, de nagyon bízunk benne, hogy a program magyarországi megindulása után ezeknek a kezeléseknek az ára pár százezer forintra csökken, és a társadalombiztosítás is támogatja majd.

-----------------

A Beike Biotechnology által alkalmazott őssejtterápiás eljárással sikeresen kezelhető

- a cukorbetegség szövődményeként kialakuló diabéteszes láb (minden beteg esetében);

- az inzulinhiányos cukorbetegség (30 százalék elhagyhatja, 30 csökkentheti a napi inzulinadagját);

- a szívinfarktus (5-10 százalékos pumpafunkció-javulás figyelhető meg);

- az autoimmun megbetegedések (a betegek tünetmentessé válnak);

- a részleges gerincvelő-sérülés (a vegetatív funkciók általában visszatérnek, a sérültek 50-60 százalékában kiterjed az érzékeléssel bíró bőrfelület nagysága, és 30-40 százalékuknál a mozgásképesség is jelentősen javul, míg további 30-40 százalékukban észrevehetően);

- az agyi rendszerbetegségeknél (epilepszia, kisagyi mozgászavar (ataxia), szklerózis multiplex, kómás állapotok egy része) az esetek 80 százalékban következik be lényeges javulás, míg a stroke, születéskor fellépő hipoxiás agykárosodás, SMA-betegségek 60-70 százalékában figyeltünk meg minőségi javulást.

Daganatos megbetegedések kezelésére jelenleg még nem alkalmazzák Kínában embereken az őssejtterápiát, de intenzív kutatás alatt áll ez a terület is.

------------------

Dr. Páli Jenő
orvos, biológus
1975-ben született Budapesten
A Semmelweiss Orvostudományi Egyetem Neurokibernetikai Laboratóriumának vezetője. A Biocybernetics Research and Development Ltd. és a Beike Hungary Biotechnology Ltd. alapítóigazgatója

http://www.demokrata.hu/heti-hir/gyogyito-ossejtek



Hosszú utazás – őssejtterápiára
A nemrég kirobbant őssejtbotrány szálait bogozva egy másik ügyben kiderült, hogy korábban egy kínai cég is megpróbálta már bevonni illegális tevékenységbe a magyar leányvállalatát, és miután annak vezetősége nem volt hajlandó együttműködni, az őssejtterápiával foglalkozó távol-keleti klinika tulajdonosai megpróbálták csődbe vinni a Beike Magyarország Kft.-t. Páli Jenő, a leányvállalat vezetője a lapunknak adott interjúban ismertette az ügy részleteit.


Egyszerű betegtoborzó vállalkozássá akarta silányítani a kínai tulajdonos
a leánycéget, de Páli doktor résen volt





– Milyen céllal hozta létre a kínai Shenzhen Beike Biotechnológia Vállalat a magyarországi leánycéget?

– 2006-ban Kínában körbejártam az őssejtterápiával foglalkozó klinikákat, és a shenzheni céggel megegyeztünk abban, hogy létrehozunk egy európai őssejtterápiás központot. Megbíztak azzal, hogy egész Európában, így Magyarországon is tárgyaljak a nevükben, készítsek elő mindent ahhoz, hogy az engedélyeket megkapjuk, és az orvosi hátteret is biztosítani tudjuk. Mindezt 2007 júniusára szinte teljes egészében sikerült is megszerveznem. Ekkor a kínai partner miatt az ügy megtorpant. Október elejére az egészet újra összeraktam egy átdolgozott projekt keretében, sőt a magyar kormánytól is kaptunk támogató nyilatkozatot az őssejtterápiás központ létrehozására. A Beike Magyarország Kft. 2008 márciusában alakult meg.

– A cég fő tevékenysége azonban nem a központ építése, hanem a magyarországi betegek kínai kezelésekre való kiutaztatása volt.

– Ez kezdetben csak mellékes szál volt a történetben, hogy – amíg az itthoni őssejtközpont elkészül – a betegség végfázisában lévőknek segítsünk tanácsadásban, és megismertessük őket az eredményekkel, a kínai lehetőségekkel.

– 2007. március 27-i dátummal jelent meg az anyacég honlapján a közlemény: "A Shenzhen Beike Biotechnológiai Vállalat azonnali hatállyal megszüntette együttműködését és kapcsolatát a Beike Magyarország Biotechnológiai Kft. néven ismert vállalattal, annak ügyvezető igazgatójával, dr. Páli Jenővel és alkalmazottaival." Mi történt?

– A 2007-es dátum mindenképp elírás lehet, mert 2009-ben történt az eset. Tavaly augusztusban felhívtak a betegek, hogy a cég két alkalmazottja elkezdett önállóan, a mi tevékenységünkkel párhuzamosan utakat szervezni Kínába. Egyikük vállalkozói szerződéssel dolgozott nálunk, a másik pedig alkalmazott volt. Előbbi a magyar légitársaság egyik marketingese volt, a másik pedig az egy Velencei-tó mellett működő bárban dolgozott felszolgálóként. Amikor ezt megtudtuk, azonnal felbontottuk mindkettőjük szerződését.

– Miért kezdtek el az orvosi szakértelemmel nem rendelkező munkatársak a saját szakállukra dolgozni?

– Kiderült, hogy a kínai cég bujtotta fel őket erre. Az volt az elképzelés, hogy teljes egészében utaztatási vállalkozássá alakítják át a Beike Magyarország Kft.-t. Ez alapvetően ellenkezik azzal, amire a megbízásom szólt. Nehezítette a helyzetem, hogy én mindössze két százalékban vagyok a Beike Magyarország Kft. tulajdonosa, kilencvennyolc százalékban pedig az amerikai Diane Rose Janey és a kanadai-kínai kettős állampolgár Grace Nga Li Ng osztozik a tulajdonrészen. Mindketten érdekeltek a Shenzhen Beike Biotechnológiai Vállalatban is. Ők ketten – Enrico Bisellóval, a Shenzhen Beike nemzetközi igazgatójával együttműködésben – eltervezték, hogy eltávolítanak a cégtől.

– Mit tehetett a támadásokkal szemben?

– Azonnal tiltakoztam a kínaiaknál, mert ezt szerződésszegésnek tekintem. Ettől kezdve az volt a céljuk, hogy csődbe vigyék a magyar vállalatot. Ez egyértelműen csődbűntett, hiszen a befogadott számlákat azért nem egyenlítették ki, hogy mi itthon ne tudjuk kifizetni a működési költségeinket. Szerencsére korábban voltam olyan figyelmes, hogy az összes szerződésbe annyi féket és biztonsági kitételt helyeztem el, hogy nem tudnak eltávolítani a cégből.

– A volt munkatársak folytatták az utazások szervezését?

– Betegektől értesültem, hogy a tavasszal már legalább öt embert kivittek kezelésre. Ezzel pedig illegális orvosi tevékenységet végeztek.
Szabó Palócz Attila

Nincsenek megjegyzések: