2009. augusztus 20., csütörtök


A bruttósitásról, finoman

Most egy darabig nem játszunk nácisosdit. Majd a kampányban.Helyette inkább járjunk körbe egy valóban forradalmi újitást, a bruttósitást.Szokásomtól eltérően, ezúttal kénytelen vagyok kissé nyersebben fogalmazni. A pofátlanságnak,a ki nem kényszeritett behódolásnak és a túllihegésnek ez a különös keveréke ugyanis már inkább hasonlit egy "fehérgalléros gengszterfilmben" néhány másodpercre felbukkanó piti zsebtolvaj sunyiságára, mint egy szuverén állam "okos gyülekezetének" megfontolt döntéseire.


A munkaadó adójának átkönyvelése a munkavállalókhoz, majd ennek megadóztatása, ilyenre valahol, valakik még - a globális nagytőkéstől a kis simlis "forrótőkés" befektetőig - is csak a legszebb álmaikban gondolhattak. Történik mindez a XXI. század Magyarországán.


Persze a "Róka kifizetteti a tyúkokkkal az ellopásuk költségeit" cimű baloldali mese szerzőinek, a magyar progresszió állitólagos képviselőinek még lesz más dolguk is ezekkel a ma még jámbor háziállatokkal, legkésőbb jövő tavasszal. (A marhákban azért - gondolom - nem fognak csalódni.) Pedig ez még csak a kezdet volt, mert a szolidaritás jegyében mindjárt bevezették a 17%-os adókulcsot is, 15 millió forintig.



Akkor most nézzük meg, hogy a "Lajtán túl" fekvő Egyesült Államokban milyenek is az adókulcsok. (Senki ne gondolja, hogy ezzel az adórendszerrel nincsenek problémák, de most nem erről van szó, hanem a doktriner liberalizmus sokat hangoztatott hivatkozási alapjáról, a Szlovákiát megelőzően, Kelet-Európában példaképnek számitó "nagy testvér" közteherviselés-megosztásifilozófiájáról. Hogy melyik a "baloldalibb", azt döntsék el önök!)



NŐTLENEK


0-8.025 10%
8.025-32.550 802.50 plusz a két összeg közötti rész 15%-a
32.550-78.850 4.481.25 plusz " 25%-a
78.850-164.550 16.056.25 plusz " 28%-a
164.550-357.700 40.052.25 plusz " 33%-a
357.700- 103.791.75 plusz " 35%-a



Fontos még tudni, hogy minden adófizető, kivétel nélkül és egységesen(!), automatikusan levonhat a jövedelméből egy évente változó összeget, ez általában 7.000 dollár körül van. Aki tehát -mondjuk- éppen 15.025 dollárt keresett, annak az adóalapja valójában 8.025 dollár.


Nem másolom ide a NŐS kategóriát, csak megjegyzem a tényt, hogy lényegesen kevesebbet kell fizessenek, mint a nőtlenek.


Emlitésre méltó kedvezmény még, hogy az adóalapból minden gyermek után le lehet vonni további 3.000 dollárt. Ha kicsit megszépitjük a valóságot és azt mondjuk, hogy az átlagos fizetés évi 30.000 dollár, akkor a tényleges 23.000 után 3.053 dollár adót kell fizetni. A bruttó fizetés kb. 10%-át. Az ötször többet keresők adókulcsa tehát majdnem háromszorosa az átlagosnak.


Ez azonban csak érdekesség, mert Amerikában pl. nincs általános betegbiztositás, sőt, a legtöbb államban van helyi adó is(5-7%), igy az összehasonlitás kicsit sántit. De nem is erről van szó, gond a közteherviselés arányaival van. Mármint Magyarországon, ahol a minimálbérnél tizszer, az átlagnál pedig kb. ötször többet keresők is azonos kulccsal adóznak! Ez több mint elképesztő! Ez minősithetetlen! Ha valakiknek ennyire nincs arányérzékük, jobb ha távoznak és egymás között, az üzleti életben próbálják meg érvényesiteni szociáldarwinista ideológiájukat. És a bruttósitás mellett tüntessék fel azt is, hogy mennyit kerestek azokon, akik az adójuk után adóznak!



http://cipotacipoboltbol.blog.hu/

Nincsenek megjegyzések: