Áldozatok

2009. augusztus 25.

Moral insanity: a szóösszetétel magyarul erkölcsi beszámíthatatlanságot, fogyatékosságot jelent. Nem csupán a pitiáner vagy nagy kaliberű gyilkosok jellemzője. Néró, Caligula, Hitler, Sztálin és udvartartásuk is ilyen volt. Félrevezetett népeik valamikori "felkent és önzetlen, minden áldozatra kész, dicsőített vezetői és héroszai". Lánglelkűek és félistenek voltak. Sztálin generalisszimusz és Rákosi pajtás, a hűséges tanítvány, Kádár a kollaboráns. Ma már tudjuk, valamennyiük kezéhez vér tapad. Esküszegők voltak. A keserű magyar történelemben nem előzmények nélküli, gróf Teleki Pál, mivel esküje megszegésére kényszerítették, lelkiismereti okból az öngyilkosságot választotta. Batthyányt, az első felelős miniszterelnököt és az aradi tizenhármakat is kivégezték. Bajcsy-Zsilinszkyt, akinek hitvallása volt, hogy "legyen a magyar gerinces", szintén halálra ítélték és kivégezték. Bűnük az volt, hogy népük szolgálatára esküdtek, és esküjüket megtartották. Valamennyien áldozatokká váltak.


Eme hézagos eszmefuttatás után periférikus jelentőségűnek látszik, hogy az orvosi - esetenkénti - esküszegőkről és áldozattá válásukról írjak. Az orvosok nem politikusok, hivatásuk és szakmaiságuk becsben tartása alapján minden mást megelőzve a gyógyításra koncentrálnak. Van véleményük a politikáról, az ország és a nagyvilág dolgairól, de ennek disputáját kevés szabadidejükre hagyják, a idejük nagy részét döntően ön- és továbbképzésükre fordítják, hogy megfeleljenek a hippokratészi eskü által rájuk rótt kötelmeiknek betegeik szolgálatában. A fogadalom lényege a mindenek fölött álló törvény, a humánum feltétlen szolgálata.


Felháborító, amikor az orvosok - úgy általában - a verbális agresszió célpontjaivá, áldozataivá válnak.

A megátalkodottak gyakran nevezik őket fehér köpenyes banditáknak, nyerészkedőknek, akik betegeiket a vagyonukból kiforgatják, utolsó filléreiket is elveszik. Ha a beteg meghal, az gyakran az orvos lelkén szárad, az orvos a bűnbakképzés alanyává válik, sorozatban feljelentik, esetleg meghurcolják őt. Az eseti műhibákat szorgos hozzáértők és hozzá nem értők, jogászok kutatják. Ezeket, ha igazak, valóban szankcionálni kell, de ha mégsem műhiba történt, soha nem kérnek bocsánatot. A botránykereső, többnyire a bulvármédia hisztérikusan reagál ilyenkor, szétkürtöli a szenzációt. Már megint az orvosok, mindig csak az orvosok. Akik ilyenkor a média manipulációjának áldozataivá válnak. A fekete bárányoktól pedig a betegeik elpártolnak. Az igazi botránykő, a korrupció melegágya, a paraszolvencia volt, ma már érdektelenné vált, hiszen az egész országot behálózó, sokszor gigantikus korrupciós ügyek borzolják a nagyközönség idegeit.

A lakosság - az orvosok Harpagon-tulajdonságait fantomizálja - jó lenne, ha tudná, hogy havi fixük nyugati kollégáik fizetésének töredéke, ez önmaguk és családjuk fenntartását éppen csak biztosítja.

S itt lép be a "paraszolvencia botránya". A hatalom ugyanis Janus-arcúságánál fogva egyfelől jóváhagyja, másfelől tiltja azt, mint illegitim fizetés-kiegészítést - holott a tisztes jövedelmet neki kellene garantálnia. A vállalkozó orvosok kivételek, őket nem kompromittálja senki, pacientúrájuk körébe a jómódú polgárok tartoznak, akik azonban csak a társadalom töredékét teszik ki. A túlnyomó többséget a kisnyugdíjasok, a minimálbéren vegetálók, a nagycsaládosok, a fedél nélküliek, a kistisztviselők, az egzisztenciális szorongók és depressziósok, az alkoholbetegek, a tablettás és kannás elegyek fogyasztói, az újproletárok sokasága, az úgynevezett mélyszegények teszik ki. Őket az állami egészségügyi szolgálat látja el az egyre fogyatkozó és halálra hajszolt orvosokkal, akiknek életkora - és ezt kevesen tudják - rövidebb, mint betegeiké.

A toplista élén a miniszterek - a szolgák - vannak, feladatuk népük szolgálata. És a képviselők, akiket a választók pozícionáltak, e polgárokat képviselik, erre esküdtek, és nem az érdekközpontú pártfegyelemre. Mind esküt tettek tehát népük szolgálatára. Esküsznek továbbá a kisebb rangú hivatalnokok, akik sokan vannak, és a sokféle eskü védernyője alatt pedig minden eddigit meghaladó módon virágzik a korrupció. A rossz közérzet és az egzisztenciális ellehetetlenülés okából és a megbecsülés hiányában, a pályakezdő orvosok, de a középkorúak is elhagyják hazájukat. Áldozatok ők is, mert legszívesebben itthon maradnának, hogy esküjük szerint gyógyítsák a "magyar beteget", de itthon nincs maradásuk. Egyébként is, kvázi javaslatként, "el lehet innen menni". Külhonban ugyanakkor kapva kapnak rajtuk, mert a magyar orvosok megítélése nemzetközi téren kiváló. Tisztesen javadalmazzák őket, a paraszolvencia tilos, de nem is szükséges. Csak remélni lehet, ha egyszer feltisztul a hazai horizont, és visszatérnek.

Vajon áldozat-e, aki külföldön boldogul? Igen, bizonyos fokig az, idegen közegben, esetleg elidegenedve, de szíve visszahúzza, mert szívet cseréljen az, aki hazát cserél, viszont a magyar szív idegen szívre nem cserélhető.

Dr.Balázs István,
orvos, pszichiáter

Forrás: Magyar Hírlap