Őssejtkuruzslás

2009. augusztus 11.

A Magyar Narancs legutóbbi számában érdekes kérdést vet fel Váradi Balázs a közelmúltban kirobbant őssejtbeültetési botrány kapcsán. Váradi közgazdászként elemzi a kísérleti stádiumban levő terápiák — konkrétan az embrionális őssejtek beültetésének — szabályozását. Arra jut, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a beavatkozást végrehajtó orvosok és nem a rossz szabályozás a ludasak az ügyben — még akkor is, ha az embrionális őssejtbeültetés jelenleg még igencsak kockázatos, illetve ha az orvosokat elsősorban üzleti érdekek motiváltak. Mit gondoljunk erről?

A cikk abból indul ki, hogy vannak olyan javak és szolgáltatások, ahol a fogyasztó még utólag sem tudja megítélni, hogy azok kielégítették-e igényét, azaz értékesek-e számára. Ha az ember vesz mondjuk egy seprűt vagy egy melegítőnadrágot, pontosan tudja, mit kap a pénzéért. De ha jóshoz vagy természetgyógyászhoz megy, vagy akár cégének menedzsmenttanácsadást vásárol, még utólag sem tudhatja biztosan, hogy valóban a jós jóslata, a gyógyító gyógyírja, vagy a tanácsadó tanácsa miatt fordult jobbra a sorsa (ha jobbra fordult). Az ilyen javakat és szolgáltatásokat bizalmi javaknak hívják.

A kaposvári orvoscsoport 5 millió forintért embrionális őssejteket ültetett be olyan betegekbe, akiknek az orvostudomány jelenlegi módszereinek segítségével kevés reménye van a gyógyulásra. Az embrionális őssejtek használata valóban ígéretesnek tűnik, de a kutatások jelenleg még kezdeti stádiumban vannak. Jócskán leegyszerűsítve a dolgot: mivel az embrionális őssejtek pluripotensek — azaz elvileg mindenféle sejtté vagy szövetté képesek átalakulni — az őssejtterápiával lehetővé válhat elhalt vagy károsodott sejtek, szövetek helyreállítása. A baj csak az, hogy ezt a folyamatot még nem tudjuk szabályozni, így könnyen előfordulhat, hogy a beültetett őssejtek rákos daganattá válnak.

Hogy jönnek ide a bizalmi javak? Nos, Váradi szerint a még gyerekcipőben járó őssejtterápia alapvetően nem különbözik a jóslástól, a természetgyógyászattól vagy a tanácsadástól. Hiszen jelenleg a tudományos bizonyítékok ugyanúgy hiányoznak, mint ezekben az esetekben. Azoknak pedig, akikről a hivatalos orvostudomány már lemondott, racionális lehet ezt is kipróbálni: a biztosnak tűnő halálhoz képest ártani már nem árthat, és talán — talán — használ. Mint mondja,

az én erkölcsi érzékem, amíg az energiasugárzó emberek és a horoszkópkészítők megbecsült tagjai a társadalomnak, a kaposvári doktorok elhurcolása láttán inkább a merev szabály, mint a bilincsben elvezetett orvos ellen horgad fel.

Tiszta sor: ha a jósnak, a természetgyógyásznak vagy a menedzsmentgurunak engedjük, hogy a piacon kínálhassa portékáját, miért ne engednénk ugyanezt az ígéretes, de a hivatalos orvostudomány szűrőin még át nem jutott eljárások alkalmazóinak? A tiltás annak a kedvenc fegyvere, aki „embertársait befolyásolható, informálatlan, kiszolgáltatott, döntésképtelen, infantilis lényeknek látja”. Itt az ideje tehát a merev szabályozás lazításának!

Váradi Balázs történetesen kiváló tanárom volt egyetemi éveim alatt. Ezért tudom, hogy sok mindenről hasonlóan vélekedünk. Ebben az esetben viszont nem.

Mert egyrészt: aki gyógyíthatatlannak vélt betegségben szenved, az bizony befolyásolható, gyakran informálatlan és mindenképpen kiszolgáltatott. Ezzel még a legracionálisabb közgazdász is így lenne… Lehet, hogy horoszkóppal vagy menedzsmenttanácsokkal etetni az embereket kissé alantas dolog, de mások kilátástalanságával üzérkedni felháborító.

Másrészt van itt egy fontosabb probléma is. Az orvostudomány mégiscsak tudomány, még akkor is, ha az orvoskutató pénzt, paripát, fegyvert remél az eredményeitől. Az orvoskutató sajátos, paranoid helyzetben van: míg orvosként az a kötelessége, hogy betegei gyógyulása érdekében mindent megtegyen, kutatóként az a dolga, hogy érvényes, általánosítható, mások által is használható tudásra tegyen szert.

Ha jól értem a történetet, a kaposvári társaság tevékenysége egyik feltételnek sem felelt meg. Abból, hogy valaki bead valami ismeretlen dolgot valakinek, aki kilátástalanságában sok pénzt hajlandó fizetni érte, majd soha sem publikálja az eredményeit, nem lesz tudományos tudás, terápia, amiből a társadalom és a jövő betegei profitálhatnának. Lehet, hogy ez sovány vigasz azoknak, akiről a jelen orvostudománya lemondott, de a szabályozás lazításának egyetlen célja az lehet, hogy a ma gyógyíthatatlan betegsége a jövőben legyőzhető legyen.

Váradi Balázsnak igaza van abban, hogy a jelenlegi szabályozás csődöt mondott, de nem egészen azért, amiért gondolja. Önmagában azzal nem lenne baj, ha egy kutatócsoport arra vállalkozó gyógyíthatatlan betegeken korai stádiumban levő, akár kockázatos terápiákkal kísérletezne — mint mondtam, elsősorban nem az ő gyógyulásuk, hanem a tudományos haladás, a jövő betegeinek érdekében. A mostani ügy kapcsán azonban a sajtóbeszámolók arról szólnak, hogy a kaposvári cég őssejtbeültetésre, emberkísérletekre nem kapott engedélyt. Vagyis csaltak. De ugyanakkor az mintha senkinek sem tűnne fel, hogy egy ismert nemzetközi szélhámos és egy magyar plasztikai sebész (!) cége kapott engedélyt embrionális őssejtek gyűjtésére, tárolására és laboratóriumi kutatására. Hogy fordulhatott ez elő?

Kapcsolódó bejegyzések:

Őssejtkutatás: az etikai viták vége?
Túl sok a bioetikus
Mi a természetes?
Tálentum és ultimátum
Egészségünkre!



Forrás: http://bioetikablog.hu/