2009. augusztus 26., szerda


Az amerikai biztosítók megtakarítást remélnek az egészségturizmustól


Miközben az amerikai politikusok keresik annak a módját, hogyan lehetne a szárnyaló egészségügyi költségeket visszatartani, egyre több biztosító ajánl ügyfeleinek külföldi sebész és fogorvos hálózatokat olyan helyeken, mint India és Costa Rica, ahol a költségek akár 80%-kal is alacsonyabbak lehetnek. Eddig a legtöbb amerikai lakos, aki külföldre utazott nem-sürgősségi orvosi ellátásra, vagy azért tette mert nem volt biztosítása, vagy mert gazdag volt. Az egészségügyi turisták profilja azonban változóban van, és egyre inkább olyan emberekből áll, akiket magánbiztosítók fedeznek az ellenőrizhetetlenül növekedő költségek visszafogására.

A négy legnagyobb kereskedelmi egészségbiztosító társaság, mely összesen mintegy 100 millió tagot számlál, már elindított kísérleti programokat a tengerentúli kezelésre történő utazás céljából, vagy vizsgálja már annak lehetőségét. Több kisebb biztosító vagy közvetítő szintén bevezetett utazási opciókat több száz munkaadó számára szerte az országban. Egyre több magas önköltségű biztosítással rendelkező fogyasztó számára az ilyen utazások kecsegtetők lehetnek.

Ugyanakkor az a tény, hogy a biztosítási piac befogadja a külföldi ellátást, kedvező mellékhatással bír otthon, amennyiben az amerikai egészségügyi ellátók csökkentik áraikat, hogy ellensúlyozzák a külföldi versenyt. A belföldi verseny és a gazdasági pangás az egészségturizmus lassabb növekedéséhez vezetett az elmúlt évben, mivel a betegek elhalasztják a magas önköltségű elektív műtéteket.

A Deloitte Center for Health Solutions múlt évi becslése szerint 2010-ben 6 millió amerikai lakos vesz részt egészségturisztikai célú utazásban. Azóta ez az előrevetítés kb. 1,6 millióra csökkent, ami még mindig a duplája a 2007-es aránynak, amely 750 ezer volt. A Deloitte várakozása szerint az orvosi turizmus ipara felépül majd, mivel egyre több biztosítótársaság nyújtja ezt a választási lehetőséget és egyre több ember iratkozik fel magas önköltségű biztosítási csomagokra.

Az egészségbiztosítást nyújtó munkaadók költségei 9,2%-kal emelkednek idén és 9%-kal 2010-ben. A külföldön nyújtott egészségügyi ellátás több mint 40 000 dollár megtakarítást jelenthet (leszámítva az utazási költségeket) olyan eljárásokra, mint térd protézis és szív bypass műtét. A biztosítók vagy azok a munkaadók, akik saját biztosítással szolgálnak, a főbb orvosi költségek 50-90%-át takaríthatják meg. Bár a megtakarítások nagyobb részét a munkáltatók vagy a biztosítók aratják le, az alacsonyabb költségek nagy jelentőséggel bírhatnak a biztosítottak számára is. A fogászati ellátásra is jellemző a magas önköltség, ezért a fogászati utazások is népszerűek.

A betegek néha kételkednek a külföldi ellátás minőségében, vagy szorongással tekintenek az egészségügyi célú utazás felé. Az emberek gyakran nem tudják megérteni, hogy létezhet Thaiföldön egy kórház, amely ugyanolyan jó mint bármely más a világon vagy az Egyesült Államokban. Az átlag betegnek nem áll módjában összehasonlítani a világ kórházait minőség tekintetében. A biztosítók hozzájárulhatnak a standardok emeléséhez azzal, hogy alaposan megvizsgálják a kórházakat, mielőtt beveszik őket a nemzetközi hálózatba. (SZL)

Forrás: http://www.usatoday.com/news/health/2009-08-22-medical-tourism_N.htm

Nincsenek megjegyzések: