A háziorvosok adminisztrativ és adatszolgáltatási kötelezettségei Európában

(Összehasonlító elemzés a magyarországi kötelezettségekkel)

Az egészségügyben, és így a háziorvoslásban is, az adminisztratív terhelések és feladatok növekedése világjelenség. Magyarországon a háziorvosok adminisztratív feladatait részben, jelentési kötelezettségeit teljes mértékben jogszabályok írják elő.

Szerzők az európai háziorvosok kutatási szervezetében (European General Practice Research Network) működő 22 háziorvost kértek fel egy, a saját országukra vonatkozó kérdőív kitöltésére, amelynek válaszait elemezték. A vizsgálat célja a jelenleg szokásos magyarországi háziorvosi dokumentációs feladatoknak, az európai országokban alkalmazottakkal való összehasonlítsa volt.

A háziorvosok díjazása többnyire a fejkvótán, vagy teljesítményükön, néhány országban ezek kombinációján alapszik. Munkájukról beszámolókat, jelentéseket készítenek, amelyek a beteg azonosító adatait, a felállított diagnózist, és az alkalmazott kezelést tartalmazzák, a közleményben országonként részletezve. Mindezeken kívül a vényírás sajátosságait, a felírt gyógyszerek térítését, valamint a szakorvosi konzíliumokra, vagy a kórházba utalás adminisztratív kötelezettségeit is elemezték.

Az európai és hazai előírásokat összehasonlítva megállapítható, hogy a magyar jelentési kötelezettségek esetenként gyakoribbak, általában sokkal részletesebbek, gyakran egymást átfedők, és a kért adatok célja és szükségessége nem mindig érthető. Az adminisztratív feladatok a kuratív tevékenységre fordított időt jelentősen csökkentik, nagyfokban gátolják a háziorvos kapuőr funkcióját, prevencióra pedig szinte egyáltalán nincs idő. Hivatalos verzió hiányában, az alkalmazott háziorvosi software-k száma túl sok, minőségük eltérő, egymással nem kompatibilisak.

Az adminisztratív feladatok és a jelentési kötelezettségek felülvizsgálata indokolt lenne, célszerűen csak azon adatokra szűkítendően, amelyeknek epidemiológia és/vagy lényeges gazdasági konzekvenciája van, jobban figyelembe véve az adatvédelmi szempontokat is.

_____________________________________________________________

Az orvosok és ezen belül nemcsak a kórházi, hanem a háziorvosok adminisztratív teendőinek növekedése világszerte megfigyelhető. A helyzet más egészségügyi szakdolgozók (nővérek, ápolók) esetében is hasonló. Miből adódik ez az adminisztratív többlet-terhelés? Szakmai protokollok, eljárási technológiák leírása, ellenőrzése és betartása, a megszaporodott vizsgálatok, leletek rögzítése, elemzése idő- és munkaigényes. Az ápolási dokumentáción túlmenően a különféle jelentések, adatszolgáltatások elkészítése is jelentős időráfordítással jár. Ezen az sem segít, sőt esetenként csak ront, hogy a papíralapú dokumentáció nem nélkülözhető a medicinában, és ezt az elektronikus adatrögzítés sem váltja ki, hanem sokszor mellette és nem helyette létezik. Szinte mindegyik európai országban használnak már az alapellátásban számítógépes adatrögzítést, amely alkalmas klinikai adatbázisok létrehozására és epidemiológiai elemzésére.

Az orvosi ellátás dokumentálása során keletkezett, elektronikusan rögzített adatok (EHR-Electronic Health Records) alkalmasak az ellátás minőségi indikátorainak vizsgálatára, epidemiológiai, szociális-gazdaságossági összehasonlításokra. A papíralapú dokumentációról az elektronikusra való áttérés igen nehéz, és sok módja lehet, ami az eredményesség összehasonlítását nehezíti. A beteg biztonságát és ellátásának színvonalát azonban egyértelműen emeli. Kanadában is nagy fejlődésen ment át a háziorvosi rendszer adatainak kezelése. Az egyre kisebb méretű, a felhasználó által is egyre könnyebben kezelhető, egyre olcsóbb hardware-k segítették az egyre szélesebb körű elterjedést. Az amerikai házi gyermekorvosok körében komoly kormányzati és szakmai erőfeszítések történtek a számítógépes adatrögzítésre való áttérés elősegítésére. Különösen hasznos volt az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok és immunizációk nyomon követésében, illetve az ezek elmaradására való figyelmeztetéssel. A döntéstámogatásra alkalmas programokra szintén nagy igény van. Kétségtelenül a kódolás jelenti a legnagyobb nehézséget és esetenként ez a megbízhatatlanság oka, még ugyanazon intézményen belül is..

Fontos a megbízható adatrögzítés, a software-k kompatibilitása, anonimizált, dekódolt adatok alkalmazása a feldolgozás során, az adatfelhasználás etikai problémáinak korrekt kezelése. A döntéshozatalban támogató software, a kezelési és konzultációs alternatívák megjelenítésével biztató kísérletek folynak Belgiumban. Spanyolországban vizsgálták az orvosok attitűdjét az elektronikus dokumentálás bevezetésekor és annak különböző fázisaiban. Az elektronikus rendszer bevezetése az adminisztráció színvonalának emelkedését és az egyéni adatokhoz való könnyebb hozzáférést eredményezte, azonban nem hiszik, hogy a betegellátás klinikai szempontjait módosítaná a számítástechnika. Az orvosok a beteg jelenlétében végzett számítógépes adatbevitelt nem tartották az orvosi konzultáció részének, és ettől idegenkedtek. Kórházakban működő alapellátási egységeknél az adatok keletkezése és rögzítése közötti fizikai távolság csökkenthető, ez azonban idegen a hagyományos háziorvosi rendszertől.

Magyarországon a háziorvosok jelentési kötelezettségeit jogszabályok írják elő. Évente betegforgalmi és a körzetre jellemző morbiditási adatokat kell szolgáltatni a Központi Statisztikai Hivatal felé. Havonta a területileg illetékes Egészségbiztosítási Pénztárnak kell jelenteni a be,- és kijelentkezett betegek azonosító adatait, és hetente a keresőképtelen (táppénzes) állományban lévők személyi adatain kívül betegségük időtartamát és BNO kódját is. Az eredeti tervek szerint 2006. márciusa óta a konkrét betegellátásról is havonta kell jelentést készíteni. Ennek bevezetését a nagyarányú szakmai tiltakozás miatt fél évvel későbbre halasztották, így ez csak 2006 őszétől indult el.

Az országosan kötelezően beküldött és központilag feldolgozott jelentések miatt szakmai szervezetek az Adatvédelmi Ombudsmannál tiltakoztak, a személyiségi jogok sérelmére hivatkozva, ami az orvosi ellátást igénybevevő személyek megbetegedéseinek országos regisztrálására alkalmas adatbázis alapját képezheti.

A ma alkalmazott jelentés a következő adatokat tartalmazza: a háziorvosi szolgálat azonosító adatai (működtető, szolgáltató országos nyilvántartási száma, orvosának pecsétszáma), az alkalmazott számítástechnikai program azonosítója és verziószáma, az adatszolgáltatási időszak kezdete és vége, a beteg azonosító adatai (állampolgárság, személyazonosító jel, TAJ szám, a páciens törzskarton sorszáma, térítési kategóriája), az EU adatlap kitöltésének ténye; az ellátás oka; a beteg bejelentett/ regisztrált volta vagy csak eseti/ambuláns ellátása; dátum és helyszín, ezen kívül az ellátást indokoló kórkép(ek) BNO kódja(i), a napi betegellátási sorszám (naplószám), a felírt gyógyszer(ek) neve, mennyisége, jogcíme; ha van, a közgyógyellátási igazolvány száma, érvényességi ideje; az esetleges szakorvosi konzíliumra küldés vagy kórházi beutalás esetén a beutalási célintézmény azonosító kódja; a továbbküldés oka, iránya és eszköze a beutaló azonosítója. Gondozás esetén a gondozásba vétel, és megszűnésének dátumát és okát is jelenteni kell, hasonlóan részletes adathalmazzal.

Az aktuális egészségügyi reform megindulása után a jelentés 2007. tavaszán kiegészült a vizitdíjra vonatkozó adatokkal (összege, beszedésének módja, az esetleges mentesség, és annak oka). Ez a jelentés tartalmilag és formailag megegyezik azzal, amit a már évekkel ezelőtt kísérleti jelleggel az ország egyes területein bevezetett, és néhány helyen ma is működő Irányított Betegellátási Rendszerben (IBR) alkalmaztak a betegutak és a gyógyítási ráfordítások követésére. Bár ez a rendszer már közel 10 év óta működik, eredményességére, az ellátórendszer működési költségeire való hatására, beleértve az epidemiológiai és gazdaságossági változásokat is,- vonatkozó nyilvánosan publikált eredményt nem találtunk. 2005. óta minden magyar recepten fel kell tüntetni a gyógyszer alkalmazását indokoló betegség BNO kódját is.

A felsoroltak mellett az orvosnak a felajánlott gyógyszeres terápia anyagi vonatkozásáról szóban tájékoztatnia és írásban nyilatkoztatnia kell a betegét. A háziorvosok jelentős időigénnyel járó feladata a közgyógyászati ellátásra jogszabályi alapon rászoruló, vagy azt méltányossági okból igénybe venni kívánók gyógyszer-szükségleteinek dokumentálása, az erre szolgáló űrlapon vagy elektronikus formában. Mindezeken kívül a tartós munkaképesség csökkenés szakértő bizottság általi elbírálásának ("rokkantosítás"), írásos kezdeményezését és a különböző típusú fogyatékosságok megállapítására szolgáló, általában 4 oldalas dokumentumok kitöltését is el kell végezniük.

A jelentendő adatokat elektronikus formában (floppyn), de a kinyomtatott változattal együtt, postai úton kell megküldeni. A jelentés elmaradását a finanszírozás elvonásával szankcionálják. A tervek szerint 2008-tól a háziorvosokat anyagilag is büntetni kívánják, amennyiben egy bizonyos gyógyszer (támogatás) keretet meghaladóan rendelnek gyógyszert, függetlenül a körzet lakosságszámától és demográfiai-morbiditási állapotától.

A Biztosító által nem finanszírozott magánorvosoknak és a csak családtagjaiknak receptet író orvosoknak kezdetben havonta, majd később ezt enyhítve, negyedévente a kiadott receptek sorozatszámát is regisztrálniuk kell.

Célkitűzés

Vizsgálatunkban megpróbáltuk felmérni az európai országok alapellátásban aktuálisan alkalmazott dokumentációs és jelentési gyakorlatot, és összehasonlítani a jelenlegi hazaival. Az adatok könnyebb megértését segítendő az illető ország háziorvosi (alapellátási) rendszerének néhány jellemzőjére is rákérdeztünk, amelyek az adatszolgáltatás körét befolyásolhatják. Kérdéseink a jelenlegi hazai gyakorlaton alapulnak, kerestük az azokhoz hasonló jelentési formákat.

Módszer

Az European General Practice Research Network (EGPRN) európai és részben földrajzilag nem Európához tartozó, Földközi-tengeri országok háziorvosai által 1971-ben alapított és működtetett, tudományos-szakmai, non-profit szervezet. Évente kétszer, mindig más helyen tartja tudományos konferenciáját. A tagok és a résztvevők gyakorló háziorvosok, többen a családorvosi/háziorvosi tanszékek fő- vagy részállású, a gyógyítás mellett oktatási és kutatási munkát is végző munkatársai, gyakran vezetői. Mindegyik országból egy hosszabb szakmai gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező kollegát kértünk fel, hogy személyesen vagy elektronikus úton válaszolja meg az általunk, a vizsgálni kívánt témák körében szerkesztett 21 kérdéscsoportot tartalmazó kérdőívet.

A kérdéscsoportok az illető ország (házi)orvosi rendszerének finanszírozási formáival és az orvos státuszával kapcsolatos (1-4), a főbb jelentési tételek tartalmával és gyakoriságával (6-9), a táppénzes (keresőképtelen) állományba vétellel (10), a szakorvosi konzultációval és kórházba utalással (11-12), a vényírással (13), a betegdokumentáció vezetésével (14), az esetleges terápiás-gazdasági felvilágosítás kötelezettség dokumentálásával, valamint az igénybevételi díj (vizitdíj, co-payment) fizetéssel (15), az esetleges ingyenes gyógyszerellátási lehetőséggel és a gyógyszerek térítési díjával (16-19), a háziorvos-váltással és gyakoriságának engedélyezésével (20), a háziorvosi gyógyszer-kerettel (21) kapcsolatban tartalmaztak részben többválasztós kérdéseket. Mindenütt kértük az ettől, az illető ország sajátosságai miatt esetleg eltérő válaszok konkretizálását is. A válaszokat 22 ország esetében tudtuk kiértékelni, amelyek közül 4 (Horvátország, Norvégia, Svájc, Szerbia) nem tagja az Európai Uniónak.

Eredmények

Az eredményeket a kérdéscsoportok feltüntetett sorrendjében mutatjuk be. A táblázatban való bemutatástól az eltérések nagy helyigénye, az ebből adódó nehezebb áttekinthetőség miatt tekintettünk el.

1-4. A háziorvosok állami alkalmazotti jogviszonyban dolgoznak: Cipruson, Dániában, Litvániában, Norvégiában, Portugáliában, Szerbiában, valamint Görögországban és Máltán. E két utóbbiban jellemző az állami állás mellett folytatott magánpraxis. A megyei egészségügyi szervezet alkalmazza a családorvosokat Svédországban. Az egyedüli egészségbiztosító alkalmazottja vagy szerződő partnere a háziorvos Bulgáriában, az Egyesült Királyság, Észtország, Lengyelország és Olaszország, valamint Szlovénia praxisaiban. Ezen országokban jövedelme a bejelentkezett betegek számától függő kapitáción alapul. Bulgáriában és Olaszországban, egyes esetekben kiegészítést is kapnak teljesítményük után. Fizetésük illetve finanszírozásuk csak a teljesítménytől, az ellátottak számától függ Norvégiában, Szerbiában, valamint Görögországban és Észtországban. Több biztosítóval (Németországban akár 250-nel, Svájcban akár 85-tel, Hollandiában akár 10-zel) vannak szerződésben. Fix beteglistával általában nem rendelkeznek az osztrák, a belga és a francia háziorvosok.

5. A jelentés és az adatszolgáltatás a biztosító vagy az alkalmazó állami szervezet felé történik mindenütt, kivéve a magánbiztosítottakat ellátó görög és máltai orvosoknál. Nincs ilyen jelentési kötelezettség a teljesen magán belga és az állami norvég ellátásban.

6. Az adatszolgáltatás csak Olaszországban történik papíron, kizárólag interneten keresztül Ausztria, Portugália, Svájc területén, valamint Horvátországban és Észtországban. A többiekben az interneten vagy az adathordozón való postai továbbítás egyéni választás kérdése. Csak postai disc (floppy) küldés van Bulgáriában.

7. Valamilyen jelentést naponta kell küldeni Portugáliában, Horvátországban és Lengyelországban, hetente valamilyent Dániában, Svájcban, és az Egyesült Királyságban. Általában jellemző a havi küldés. Bizonyos jelentéseket Ausztriában és Angliában elég negyedévente elküldeni.

8, 9. A tevékenységről leadott jelentés országonként eltérő elemeket és adatsorokat tartalmaz. Elegendő csak a beteg nevét megadni Litvániában, Portugáliában, Észtországban és Olaszországban, csak a biztosítási azonosító (kód) számát Ausztriában, Dániában és Németországban. A születési adatok a legtöbb helyen megadandóak.

Felállított diagnózist, vagy alkalmazott kezelést nem kell jelenteni a norvég, olasz és svéd orvosoknak. A többi országban általában a BNO 10. verzióját használják a kódolásra, a korábban szélesebb körben alkalmazott ICPC rendszert csak Portugáliában használják már. Svájcban helyi kódot alkalmaznak. A felírt gyógyszert is jelenteni kell viszont Bulgáriában, Litvániában, az Egyesült Királyságban, Horvátországban és Lengyelországban.

10. Táppénzes jelentés,- amennyiben van-, mindenképpen tartalmazza a beteg nevét és az időszakot esetenként a diagnózist vagy valamilyen kódot, de csak 3 havonta kell jelenteni Portugáliában és elég csak a betegnek kiadni Málta, Olaszország és Svájc területén.

11. Amennyiben a háziorvos konzíliumot vesz igénybe, a szakorvos nevét is jelentenie kell Dániában, Észtországban és Franciaországban. Elegendő csak a szakma nevét megadni Bulgáriában, Lengyelországban és Németországban. A konzíliárus kódját csak Szerbiában kérik.

12. Kórházba utalás esetén a legközelebbi területi, vagy a szakmailag indokolt intézetbe utalnak a vizsgált országokban, de jelentést erről csak Máltán, Norvégiában, Portugáliában, Franciaországban, Németországban és Svédországban, valamint Szerbiában kérnek. A beteg választhatja meg kórházát Bulgáriában, míg másutt ez területi vagy szakmai alapon szabályozott.

13. Receptírás esetén a gyógyszertárak általában a mind a kézzel írott, mind a számítógéppel nyomtatott receptet elfogadják. A felírt vény érvényessége általában 14 nap Lengyelországban, 1 hónap Bulgáriában és Horvátországban. A többi országban 2 vagy 3 hónap is lehet. Fél évre rendelhetnek gyógyszert a brit, francia és portugál orvosok, 1 évre a dánok, norvégok, svédek és svájciak. Dobozszámon alapuló mennyiségi korlátozás van Ausztriában és Németországban.

A kiadott recept sorszámát egyik országban sem kell feljegyezni semmilyen jelentésben sem. A felírt gyógyszermennyiséget a dokumentációban kell rögzíteni Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban és Észtországban. A receptírás nyelve még hagyományosan a latin Szlovéniában, Horvátországban és Észtországban. Lehet a saját nyelven is írni Bulgáriában, Cipruson, és Németországban. Az összes többi országban a saját nemzeti nyelven írott orvosi vény a szokásos. A BNO kódot a recepten csak Bulgáriában, Litvániában, Szerbiában, Horvátországban és Észtországban kell feltüntetni, Európa többi országában sehol sem.

14. A betegdokumentáció döntően elektronikus Dániában, Hollandiában, Máltán és Svájcban, Görögországban és Olaszországban, vegyesen elektronikus és papíralapú az összes többi országban.

15-18. A felajánlott gyógyszerelés költségét a legtöbb helyen megbeszéli a háziorvos betegével, azonban csak Lengyelországban és Svájcban szokták ezt írásba foglalni. A felírt gyógyszerért a betegek nem fizetnek Cipruson, Dániában és Norvégiában, ahol mindent a biztosító vagy az állam térít. A gyógyszerek árához, térítési díjához adott támogatás országonként és gyógyszer-csoportonként eltérő, kivéve az OTC termékeket. A betegek térítésének aránya általában az ár 15%-50%-a között van. Fixáras térítés van Ausztriában (4,7 EUR /doboz) és az Egyesült Királyságban (6,8 GBP /cikk). A vények és térítési díjaiknak elszámolása technikailag többnyire a gyógyszertárakon keresztül bonyolódik le. Ők is elszámolnak és jelentenek a biztosító(k) felé.

19. Ingyenes gyógyszerellátás nem minden országban van. Ahol van, ott keveredik a betegséghez és szociális helyzethez kötött ingyenesség, bizonyos gyógyszerek ingyenes biztosításával. Ezt külön nem elemeztük. Van ingyenesség Hollandiában, Máltán, Norvégiában, Franciaországban, Görögországban és Olaszországban. Bizonyos gyógyszerféleségekért nem kell fizetni Lengyelországban (psychiátria, diabetes, onkológia), Litvániában (inzulin). Nincs ingyenesség Szlovéniában, Észtországban Németországban és Svédországban.

20. A háziorvos-választás mindenütt a beteg joga és lehetősége, de gyakorisága időben korlátozott több helyen. Svájcban és Litvániában havonta, Észtországban kéthavonta, Bulgáriában, Lengyelországban, és Norvégiában évente kétszer lehet változtatni a kezelő orvos személyén. Évente fordulhatnak a betegek másik háziorvoshoz Cipruson, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában. A többiekben nincs limitálva, legföljebb csak a biztosító korlátozhat. Az orvosváltás tényét az orvosnak kell jelentenie a biztosító vagy illetékes hatóság felé Bulgáriában, Cipruson, Norvégiában, Szlovéniában, Lengyelországban és Észtországban. A többi országban ez nem az orvos dolga, hanem vagy betegének, vagy egyiküké sem.

21. A háziorvosok számára a rendelt gyógyszerekre vonatkozó pénzügyi keretet Horvátországban és Németországban alkalmaznak csupán. Belgiumban minimum 30%-ban generikus készítményt kell felírnia a családorvosnak. Szoros orvos-ellenőrzési rendszer működik Szlovéniában és az Egyesült Királyságban.

Megbeszélés

A kérdések megfogalmazásánál a hazai sajátosságok megfelelőjét kerestük a külföldi rendszerekben, ezért fordulhatott elő, hogy némely kérdésünkre magyarázatot kért a válaszadó, de az is előfordulhatott, hogy félreértette és úgy válaszolta meg. Nem vizsgáltuk a hazai viszonyok között értelmezhetetlen külföldi sajátosságokat sem, és nem próbáltuk meg összehasonlítani a jelentések részletes tartalmát, formáját. A különféle országok sokszor eltérő háziorvosi rendszereinek, finanszírozási sajátosságainak összehasonlítása sem volt célunk.

Az alkalmazott jelentési és adatszolgáltatási rendszer az illető ország sajátosságainak függvényében értékelendő, az orvos függőségeire építkezik, az egészségügyi hatóságok, illetve az ellátást finanszírozójának tényleges, vagy vélt szakmai és gazdasági adatszükségletén alapul. Az alkalmazotti státusz vagy munkavégzési jogviszony többnyire eltérő a kérdezett országokban. Magyarországon a háziorvosok jellemzően egyéni vagy társas vállalkozók. Ennek fő oka többnyire a pénzügyi-gazdálkodási önállóságra való törekvés. Más, jobban finanszírozott országokban (Hollandia) a vállalkozással járó gazdasági feladatok miatt a háziorvosok szívesebben mennek vissza alkalmazotti státuszba.

A jelentések iránya és tartalma hazánkban hasonló, mint a többi országban, viszont a szociális és az egészségügyi ellátási rendszer összefonódása miatt viszonylag több szociális jellegű feladata van a magyar háziorvosnak, sőt epidemiológiai és statisztikai adatgyűjtésben is nagyobb arányban vesz részt, a biztosító felé irányuló adatszolgáltatáson túlmenően. Nehezen érthető, hogy az interneten való jelentés-továbbítás, illetve annak az OEP részéről való fogadása miért nem megoldott nálunk. Átlagos praxis évente legalább 60 floppyt továbbít a MEP felé, országosan 4-500.000 darabot. A jelentés gyakorisága hasonló. Nehezen magyarázható azonban, hogy miért van nálunk hetente szükség a keresőképtelenséggel kapcsolatos adatszolgáltatásra, amikor ugyanaz a biztosító végzi a táppénz kifizetését is, a betegektől továbbított írásos dokumentáció alapján.

A felírt receptek egy részét nem váltják ki a gyógyszertárakban. A kiváltott vények adatait a gyógyszerész jelenti az OEP-nek, hiszen ez alapján számolnak el egymással. A kettős adatszolgáltatás igénye tehát itt is nehezen érthető, főleg, ha semmilyen pénzügyi konzekvenciája nincs a be nem váltott vénynek. A vizsgált országoknak csak ötödében van hasonló vényfelírás jelentési kötelezettség.

Az igénybevett konzíliumok és a kórházi beutalások aránya a "kapuőri" feladatokat ellátó háziorvosnál egyfajta minőségi indikátor lehetne. Ennek bizonyos országokban lehet, nálunk azonban - sem a külön finanszírozott és nem átjárható "szakellátási" és kórházi kassza teljesítmény-elszámolásában, sem a kapitáción alapuló alapellátásban - nincs anyagi vonzata. A pénzügyi irrelevancia mellett, a továbbküldés tényén kívül megadandó egyéb adatok és kódok szakmai értelme kétséges, időigényük viszont nagy. A jelenlegi egészségügyi reform során a gyógyszerek rendelhetőségének időben korlátai kitolódtak. Ez tartósan és eredményesen kezelt betegeknél kevesebb, esetenként csak adminisztratív jellegű orvos-beteg találkozást igényel. A hazai 3 hónapos felírási jogosultság még így is csak az európai középmezőnyben van, hiszen több országban 1 évre is lehet gyógyszert rendelni.

A felírt receptek kódja és a "naplószám" rögzítése teljesen ismeretlen fogalom Európában. A bevezetését indokoló érvelés nehezen magyarázható, hiszen a beutalók és vények megőrzési kötelezettsége mellett, bármilyen okból elkövetett visszaélés a szolgáltatónál ellenőrizhető. Ennek hiánya a továbbküldési hely teljesítmény-finanszírozását is kizárja, ezért hiányát a leleményesebb kollegák és asszisztenseik saját maguk pótolják.

A problémaorientált, kifejezetten az alapellátásban felmerülő, orvoshoz fordulási indokokat rendszerező, korábban szélesebb körben alkalmazott ICPC rendszert, ma már alig alkalmazzák. Csak néhány (volt szocialista) országban kell a dokumentációban a rendelt gyógyszer mennyiségét feltüntetni és a receptre BNO kódot írni, amit az új típusú vények bevezetésekor annak EU- konformitásaként hangsúlyoztak. A mindennapi gyakorlatban sokszor előfordul, hogy a háziorvos, nem lévén keze ügyében kódlista, nem a valós, hanem az indikációs körben szintén szereplő kórkép kódját írja a receptre. A vény beváltásakor, gyógyszertári kiváltáskor és feldolgozáskor sérülhetnek a személyes adatok. A BNO kódok szakmai értelme is kétséges, hiszen a gyógyszereket kórképek és nem a legutoljára 10 éve kiadott és mára nagyfokban elavult BNO-10 kódrendszer alapján törzskönyvezik. Gazdasági szempontból szintén értelmezhetetlen ez az igény a társadalombiztosítási támogatással nem rendelkező, de vényköteles szerek esetében.

A mai orvosegyetemi képzésben a latin nyelv oktatása (nemcsak hazánkban) nagyon visszaszorult. Érdemes lenne elgondolkodni a magyar nyelven való vényírás opcionális elfogadásáról. A kézzel írott és számítógéppel nyomtatott receptek egyaránt használatban vannak Európában, nálunk 2008. közepétől a nyomtatott receptet kívánják kötelezővé tenni.

Háziorvosaink dokumentációja jelenleg vegyesen elektronikus és papír-alapú. A praxisok között ezek arányában nagy különbségek vannak. A már említett jelentéseket és adatokat elektronikusan kell rögzíteni és továbbítani, de a leletek, konzíliumok, zárójelentések általában eredeti formájukban kerülnek archiválásra. Megfelelő algoritmusok alkalmazásával az elektronikus dokumentáció a háziorvosi ellátás minőségének vizsgálatára is alkalmas. Amennyiben az elektronikus adatregisztrációt minőségi indikátornak használják, úgy az a szakmai színvonalat emelheti. Az USA-ban az elektronikusan gyűjtött háziorvosi adatokat elemzésre, tudományos- kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásának felgyorsítására, és emellett tudományos kutatásra is felhasználják.

A döntéshozatalban támogató software, a kezelési és konzultációs alternatívák megjelenítésével biztató kísérletek folynak a Benelux államokban. Magyarországon jelenleg körülbelül 20-30 háziorvosi software van forgalomban. Ezek egymással nem kompatibilisak, felhasznált adatbankjaik (gyógyszerlisták, kódok, árak, felírási jogosultságok) gyakran nem egyeznek. A jelentésekből származó adatok összehasonlítása csak OEP szinten lehetséges. Az OEP ugyanakkor nem törekszik az általa elvárt dokumentációs és jelentési rendszer egységes számítástechnikai igényének megfogalmazására. Az egészségügyi kormányzat sem próbál meg segíteni ingyenes vagy kedvezményes, de mindenképpen egységes software kibocsátásával. Döntéstámogatást legfeljebb csak különbözően színezett árlisták jelentenek. Ez megjeleníti a gyógyszerek aktuális árát (térítési díját). Mivel ez szinte havonta változik, nem sok értelme van a beteggel minden árváltozáskor a terápia árát átbeszélni és írásosan dokumentálni.

A gyógyszertámogatás elve és rendszere országonként igen eltérő. Ennek összehasonlítása nem lehetett célunk. Ingyenes gyógyszerellátásra egyes országokban szakmai alapon (betegség csoportonként), másutt szociális alapon (a beteg anyagi helyzet szerint) van mód. A magyar közgyógyellátási rendszerrel megegyező sehol sincs Európában.

A háziorvos-választás másfél évtizede nálunk is éppúgy szabad, mint másutt Európában. Ennek csak örülni kell, mert a szolgáltatók (korrekt és etikus) versenye csak előnyére válhat betegeinknek. Az orvosváltás elvileg évente limitált, de a senki által nem betartott és ellenőrzött váltás hónapjában a finanszírozás a régi és az új orvosnál egyaránt elmarad.

A rendelt gyógyszerekre vonatkozó háziorvosi gyógyszerkeret csak két európai országban alkalmazott. Nálunk a drágább és többnyire a szakorvosok által javasolt gyógyszerek rendelését is a háziorvos végzi. A demográfiai, földrajzi, gazdasági, és szociális szempontból nagyon különböző körzetek orvosainak tervezett szankcionálása joggal vitatható. Célszerűbb lenne nálunk is az ellenőrző (biztosítási-felülvizsgáló) rendszer hatásosabb működtetése és a kirívó praxisok helyszíni ellenőrzése, a szakmailag valóban jól dolgozni akarók büntetése helyett.

A szakmailag valóban megbízható dokumentáció alapja a kódolás.

A kódolás jelenti a felállított diagnózisok szakmai megbízhatóságát. A célszerűen működő rendszer esetén �fit for purpose� adatgyűjtésre kell törekedni, ami nem ugyanaz, mint a komplex, pontos és megbízható, ugyanakkor minden részletre kiterjedő adatgyűjtés. Nálunk ez gyakran öncélúnak tűnik és bizonyos esetekben az adatvédelmi szempontok mellőzésével is párosul, hiszen máshol Európában az egészségügyi adatok központi regisztrációja anonimizált módon történik. A többnyire csak elektronikusan megvalósítható, valóban korrekt és teljes körű dokumentálás a rendszer minden szereplőjének (beteg, orvos, finanszírozó) egyaránt érdeke.

A jelenleg előírt adminisztrációs feladatokból mennyire van reálisan szükség? Nem feladatunk ezt vizsgálni, ez a magyar egészségügy irányítóinak feladata. Nem kétséges azonban, hogy az adminisztratív terhek növelése a gyógyító munkára, a valóságos betegellátásra fordítható időkeretet csökkenti, ronthatja a gyógyítás színvonalát, az emiatt elmaradó prevencióról nem is beszélve. Más országokban már felismerték és talán Magyarországon is világossá válik egyszer a prevenciós szemlélet fontossága. Az alapellátásban elvégezhető egészségnevelés, és az egészségügy többi szintjét tehermentesítő valóban orvosi tevékenység alapvető pillérei a jól működő egészségügynek.

Dr. Rurik Imre, dr. Kalabay László

(Forrás: Orvosi Hetilap)