VÉSZJELZÉS A SÜLLYEDŐ HAJÓRÓL

2009. július 20.

Két és fél éven keresztül azért küzdöttünk, hogy az egészségügyi tárca ne terjesszen a kormány elé olyan új szabályozást, ami a fizetések és a munkakörülmények rendezése helyett szankciókkal kívánja blokkolni a fiatal orvosok elvándorlását és pályaelhagyását. Tettük mindezt higgadtan, kizárólag szakmai keretek között mozogva, függetlenül attól, hogy az elénk vetett tervezetek sokszor bántó, sőt vérlázító ötletekkel voltak terheltek. Az egyre fokozódó indulatok ellenére is szem előtt tartottuk a célt, miszerint befolyást kívánunk gyakorolni az új rendelet szövegére. Az idő múlásával egyre világosabban látszott, hogy a bevezetése már nem megakadályozható, csupán annyit érhetünk el, hogy a várható veszteségeket minimalizáljuk. Így került bele a végső szövegbe a kilenc éves munkáltatóhoz rögzítés helyett a kilenc év országhoz és szakhoz kötés, továbbá így sikerült átmeneti két évre a kiírható központi gyakornoki állások számát 10 százalékról 50 százalékra módosíttassuk.

Az eredmények ellenére mégsem gondolom, hogy okunk lenne a pezsgőbontásra. Ha fiatal orvosként megvizsgálom, hogy mi vár ránk, akik az orvosi hivatást szeretnénk gyakorolni idehaza, akkor az az érzésem támad, hogy már most is egy süllyedő hajón küzdünk, próbálva menteni a menthetőt. Az egészségügyi kormányzat pedig ahelyett, hogy a lékek befoltozásával foglalkozna, inkább szerződéseket fabrikál, amelyben arra akar minket kötelezni, hogy semmi szín alatt el ne hagyhassuk ezt a hajót. Jó lenne, ha sürgősen észbe kapnának! Hiszen jelenleg is kritikusak az életkilátásaink. Ha valaki itthon akar gyógyítani, az most is szembe kell nézzen a rideg ténnyel, hogy várhatóan rövidebb ideig fog élni, jóval több órát fog munkával tölteni, és arányaiban kevesebbet fog keresni, mint bármelyik más, legalább érettségivel rendelkező állampolgártársa. Ezeket az állapotokat tovább terhelni súlyos hiba! A megalázó körülményeket eddig legalább önként, hivatástudatból vállaltuk, addig és aszerint, ahogy elbírtuk viselni. Most ugyanezt akarják évtizedre ránk erőszakolni.

Csakhogy egy valamivel nem kalkulált a tárca. A fiatal orvosok tudnak „úszni”. Éppen ezért nem lehet bennünket egy olyan süllyedő hajón maradásra kényszeríteni, amin a maradék mozgásszabadságunkat is elveszik. Nem vagyunk rabszolgák, akikkel bármit meg lehet tenni! Ezért minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel meg fogjuk akadályozni, hogy az orvosi pálya élhetővé tétele helyett erőszakkal tartsanak fogva bennünket. Azért tanultunk, és tanulunk élethosszig, hogy itthon gyógyíthassunk. De nem mindent föladva, minden álmunkról lemondva. Nem mindenáron.

dr. Papp Magor

MRSz elnök

(Orvosok Lapja)