Mi lesz az EU munkaidő-irányelvéből? Aktív és inaktív készenléti idő A Minisztertanács álláspontja: A készenléti szolgálatot aktív és inaktív részekre osztják fel. Míg az aktív részt munkaidőként értékelik, az inaktív készenléti szolgálati idő elvileg sem nem munkaidő, sem nem pihenőidő. Mindenesetre a nemzeti szabályozásokban a bérszerződésekben vagy hasonlókban előirányozható, hogy az inaktív készenléti szolgálati részt vagy a munkaidőhöz vagy a pihenőidőhöz számítsák (Németországban jelenleg a munkaidőhöz számítják.) Az Európai Parlament álláspontja: A készenléti szolgálatot teljesen munkaidőként kell értékelni. Azonban egy bérszerződéssel (vagy hasonlóval) vagy nemzeti szabályozással „faktorizálható” azaz munkaidővédelmi jogilag egy O.X tényezővel a munkaidőhöz számítható. Másrészt a pihenőidőket egy megfelelő határidőn belül kell utólagosan megerősíteni amit nemzeti szabályozással, bérszerződéssel (vagy hasonlóval) kell megállapítani. A Minisztertanács javaslata ezzel gyakorlatilag mindent a nemzeti szabályozásnak enged át. Ezzel szemben az Európai Parlament javaslata nem olyan szűk, mint első pillanatra látszik. Eszerint ugyanis, ha a nemzeti szabályozás és/vagy a bérszerződés vagy hasonló megengedi, akkor egy készenléti szolgálatot csak 49%-ig lehet a törvényes munkaidőhöz számolni. Ezzel egy dolgozó szerződés munkaidején túl, ami 40 óra/hét, még átlagosan heti 16 órát teljesíthetne, anélkül, hogy az átlagosan heti 48 órás törvényi maximális munkaidő fölé kerülne. Ezen oknál fogva az Európai Parlament javaslata opt-out nélkül is kijön, 1. a következő pontot. A másik oldalon az Európai Parlament szűkíti a játékteret, ha a rendes munkaidőt meghosszabbítják. Igy egy 42 órás hétnél a kiegészítőleg lehetséges készenléti szolgálati idő átlagosan még jó 12 óra lehetne, úgy, hogy max. heti 54 óra adódna. Ha még ezen felül még túlórákat és/vagy behívási szolgálatot teljesítenének, a játéktér tovább zsugorodik, 0-ig heti 48 órás munkánál. Opt-out: egyéni szerződéses megállapodások a munkaidőről A Minisztertanács álláspontja: Megteremtik a lehetőséget annak, hogy nemzeti szabályozásokban és bérszerződésekben vagy hasonlókban előirányozzák, hogy a munkavállaló a maga részéről önkéntes alapon átlagosan heti 60 óráig teljes munkát végezzen, adott esetben inaktív készenléti szolgálati idővel együtt. Ha az inaktív készenléti szolgálati időt munkaidőként értékelik, akkor ez a határ (természetesen csak a készenléti szolgálatot teljesítőkre) átlagosan heti 65 órára emelkedik és megfelelő nemzeti szabályozással bérszerződéssel vagy hasonlóval még tovább emelhető. Az elméleti maximális idő beleértve a szüneteket, átlagosan heti 78 óra. A munkavállalói döntés önkéntessége, hogy az átlagos heti 48 órán felül dolgozzon (adott esetben az inaktív készenléti szolgálati idővel) ennél az eddiginél jobban biztosított, mert - az ilyen opt-out nyilatkozatok legfeljebb egy évig érvényesek (azután megújíthatók), - opt-out nyilatkozatok szerződéskötésnél valamint a munkaviszony első négy hetén belül semmisek és - minden munkavállaló egy ilyen nyilatkozatot érvényessége első hat hónapján belül azonnali hatállyal visszavonhatja és utána, max. két hónapi határidővel. Az Európai Parlament álláspontja Az opt-out egy 36 hónapos átmeneti idő után kifut. Az 1993-ban Nagy-Britannia indíttatására az EU munkaidő-irányelvébe felvett korlátlan opt-out teljes munkaidejű munkánál a heti 48 órás max. átlagos munkaidő túllépésénél önkéntes alapon lehetővé teszi, hogy az EU munkaidő-irányelvnek egy sarokkövét kiemeljék. Németországra ez a nyitás jelenleg csak korlátozottan érvényes: itt a heti átlagos 48 órát meghaladó munkaidőt készenléti szolgálatként kell nyújtani, míg az ezen a határon túl végzett teljes idejű munkát kötelezően szabadidővel kell kiegyenlíteni. Míg a Minisztertanács javaslata a fenti korlátozásokkal megkísérli az opt-outot a maximális munkaidőt tekintve és/vagy bérszerződésekkel vagy hasonlókkal megmenteni, az Európai Parlament javaslatában a 48 órás munkahetet támogatja, ezáltal lehetővé téve, hogy a készenléti szolgálati időket megfelelő szabályozással csak részben kell hozzászámolni. A kompromisszum valószínűtlennek látszik. A Minisztertanács és az Európai Parlament álláspontjai messze vannak egymástól. Míg a Minisztertanács javaslata – politikai okokból – csak igen széles nemzetek feletti standardokat irányoz elő, az Európai Parlament megkísérli, amely az EU munkaidő-irányelvben normázott max. munkaidőt hagyta valósággá válni, általában érdekes kompromisszumokkal, amelynek hatótávolságát úgy tűnik Németországban még egyáltalán nem ismerték el. A háttérben arról az alapvető kérdésről van szó, hogy a jövőben milyen erősen kell EU-szerte beavatkozni az egyes tagállamok szabályozási kompetenciájába, amelyek közül néhány (különösen Nagy-Britannia) elvileg elutasítja a heti 48 órás átlagos max. munkaidő kivétel nélküli érvényességét. A következő hetekben most először az Európai Bizottságnak kell leadni állásfoglalását az Európai Bizottság álláspontjáról. Ha ezt elfogadja, akkor a Minisztertanácsnak kodifikált többséggel kell követnie. Ha elveti, akkor ehhez egyhangúság szükséges. Ezzel szemben, ha a Minisztertanács az Európai Parlament változtatásait elveti, akkor egy paritásosan betöltött közvetítő bizottságot neveznek ki, amelynek az Európai Parlament álláspontjának az alapján meg kell kísérelnie, hogy hat héten belül egy „közös tervezetet” találjon. Ha ez nem sikerül, a törvényjavaslat kudarcot vallott. Ha megegyezés jön létre, ehhez a Minisztertanácsnak minősített többséggel és az Európai Parlamentnek abszolút többséggel hozzá kell járulnia. A folyóirat szerint valószínűtlen, hogy kompromisszumot találjanak. Ebben az esetben az EU munkaidő-irányelve a jelenlegi formában továbbra is érvényes lesz. Ezzel Németországban a jogi helyzet, ami időközben megfelel az Európai Bíróság álláspontjának, nem fog változni. Más országok, mint pl. Ausztria, amelyek ezt az igazságszolgáltatást a munkaidő és a készenléti szolgálat munkajogi szabályozását eddig nem hajtották végre, megfelelő alkalmazási nyomás alá fognak kerülni.