2009. július 4., szombat


Júliustól kötelező a mesterséges megtermékenyítésről jelenteni a kórházaknak

2009. július 04.

Vita van a szakmában arról, szükséges-e öt beavatkozást finanszíroznia az OEP-nek a mesterséges megtermékenyítéseknél. Júliustól kötelező részletes jeletést tenni a szolgáltatóknak e tevékenységről.

Átláthatatlan a mesterséges megtermékenyítés finanszírozása Magyarországon - mondta Falus Ferenc országos tisztifőorvos, aki korábban az e beavatkozást is végző Nyírő Gyula Kórház főigazgatója volt. Lényegében egyetért Somody Imre nagy vihart kavart javaslatával, hogy kevesebb próbálkozást kellene finanszírozni a jelenlegi öt helyett, ám úgy véli: azokban a gyógyszerönrészt is át kellene vállalni a házaspároktól.

Ez azért lehetséges, mert ma már két kezelés nagy eséllyel elegendő ahhoz, hogy az orvosok megtalálják azt a módszert, amellyel egy negyven év alatti, megfelelően kivizsgált nő egészséges gyermeket hozhat a világra - mondta. Bár ingyenesnek tekintjük a mesterséges megtermékenyítési folyamatot, az előzetes vizsgálatok sok esetben nem az állami egészségügyi ellátásban történnek, a gyógyszeres kezelés pedig közel 150 ezer forintjába kerül a családoknak.

Július elseje óta összehasonlíthatóak a mesterséges megtermékenyítést végző centrumok eredményei, ezeket a www.emki.hu internetes oldalon böngészhetik át az érdeklődők - tájékoztatta az InfoRádiót az egészségügyi miniszter. Székely Tamás elmondta azt is: a központok kötelesek jelentést tenni arról, hogy milyen életkorú hölgyeknél milyen beavatkozásokat végeztek, hányszor sikerült a megtermékenyítés, és ezekből hány gyermek született. A minősítés alapjául szolgáló indikátorok körét folyamatosan bővítik majd; az asszisztált reprodukciós beavatkozásokat végző központok jelenleg tíz szempont szerint csoportosítják az adataikat.

Forrás: InfoRádió

Nincsenek megjegyzések: