Mit takar a vonalkód? "A jól megcsinált dolog jobb, mint a jól elmondott." (Benjamin Franklin) Július elsejétől megváltoztak a receptek, s az OEP főosztályvezetője azt reméli, hogy ettől gyorsabb lesz majd a gyógyszerkiadás és könnyebb a patikusok dolga (lásd: Danó Anna: Gyorsabb lesz a gyógyszerkiadás, június 30.). A gyógyszerészek megosztottak abban, hogy mennyire tartják ezt az újítást hasznosnak, szükségesnek és működőképesnek.
A gyógyszerészkamara támogatta az elképzelést, és bízott abban, hogy egyszer majd tényleg megkönnyítheti a gyógyszerészek munkáját, a Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetsége viszont nem tartotta a változtatást sem aktuálisnak, sem szükségesnek. Az első hetek tapasztalata alapján pedig már bizton állítjuk: a változás nem segíti, hanem hátráltatja a gyógyszertári munkát. Jó szándékú, de rosszul kivitelezett projektről van itt szó, amelyet sebtében vezettek be. Ráadásul éppen akkor, amikor a hatóságnak azon kellene dolgoznia, hogy a vény adattartalma - 2010. január 1-jétől - megfeleljen az Alkotmánybíróság határozatának. Ezzel szemben nemhogy a személyes és kiemelten védendő adatok, például a betegségcsoportkód (BNO-kód) kiiktatásán fáradozna a minisztérium, hanem újabb adatok rögzítését rendeli el, és teljesen új alakú és tartalmú vényt vezet be, s erre nem kevés közpénzt áldoz. A költségek egyetlen tételét ismerjük pontosan: a háziorvosok az extra vonalkód nyomtatásához szükséges nyomtató vásárlására tízezer forint hozzájárulást kaptak (a gyógyító-megelőző tevékenység terhére!). Senki nem kérdezte meg: minek is rögzíteni mindazt, amit a vonalkód takar? Mire tetszenek azt használni? Hihetetlen adathalmazt küldünk el napról napra, hétről hétre - de nem tudjuk, hogy ezt kik és mire használják! Gyorsabb lesz a gyógyszerkiadás A történet 1995-ben kezdődött, amikor dr. Matejka Zsuzsa, az OEP főgyógyszerésze megkereste a gyógyszerészkamarát azzal, hogy az OEP fizetne a taj-adatok rögzítéséért az azt önkéntesen vállaló gyógyszerészeknek. A díj méltányos mértékéről sokáig vitatkoztunk, aztán kompromisszumként elfogadtuk, hogy kezdetben adatsoronként 2,50 forint legyen a díjazás, azzal, hogy annak mértékét rövid időn belül emeli a biztosító. Néhány hónappal később egy rendeletben kötelezővé tették a taj szám rögzítését, és kiderült, hogy a 2,50 bruttó összeg. Molnár Lajos miniszter 2006 novemberében eltörölte a díjazást, egyidejűleg azzal, hogy a BNO-kódot a vény kötelező alaki kellékévé tette, vagyis az a gyógyszerész, aki ezt nem rögzíti, nem kaphatja vissza a saját pénzét sem az OEP-től. Most újra indul a körhinta, újabb adatok, újabb szankciók, újabb fenyegetések lehetőségével. A kollégák nem mernek tiltakozni, féltik a pénzüket, vállalkozásukat. A gyógyszerkasszában folyamatosan mintegy 15-20 milliárd forint van, amit a gyógyszerészek előlegeznek meg a kassza számára. Ezért nem kamat, elismerés jár, hanem inkább újabb és újabb brutális terhekhez kötik pénzünk visszajuttatását. És miért is kell a biztosítónak ez az adathalmaz? Szerintem a betegek és az orvosok, a gyógyszerészek ellenőrzése nem indokolja ezt az adatmennyiséget, a betegekről, a betegségekről pedig a biztosítónak éppen elég adata lehet, ha a taj számokat összeveti a kórházi, szakorvosi és háziorvosi jelentésekkel. Vajon nem lehet ezen adatokkal visszaélni? Egészségügyi adataink védelme alkotmányos jogunk. Nem engedhető meg, hogy arról bárki tudomást szerezzen, nálunk meg rajta van a recepten a betegség kódja, amihez sokan hozzáférhetnek, akiknek semmi közük hozzá! A kód megfejtése a világhálón van, meg kell nézni a Google-t, és megtudhatja a munkaadó, a politikai ellenfél, a mohó örökös, a pletykás szomszédasszony, mi bajunk. És milyen jól jöhetett volna (s még jöhet) ez az adathalmaz a társadalombiztosítás privatizációjakor a különböző régiók "értékéről", kire mennyit kell majd költeni a magánbiztosítónak, melyik beteget nem szabad semmiféleképp bevenni a kockázati körbe. A súlyos, krónikus beteg, a drága gyógyszert és terápiát igénylő nem lesz kelendő, és a befektetőknek is jobb, ha tudják a kockázatokat és a mellékhatásokat. A most elindított rendszer rosszul működik, mert kapkodva, előzetes tesztelés nélkül, a szakemberek szinte teljes kizárásával vezették be, s jogilag billegő lábakon áll, mert a jogszabály egyáltalán nem kötelezi az orvost a vonalkód használatára, csak előírja, hogy olyan nyomtatóval kell rendelkeznie, amelyik alkalmas a vonalkódnyomtatásra. Senki nem tudja garantálni, hogy az orvos által nyomtatott vonalkód valóban azokat az adatokat tartalmazza, amit a vény - ez pedig további feszült és kockázatos ellenőrzésre készteti azt a gyógyszerészt, aki nem akar tévesen gyógyszert kiadni, műhibát elkövetni. Senki nem tudja garantálni, hogy a vényen levő vonalkód olyan minőségű és szerkezetű, hogy a gyógyszerész le tudja olvasni, s így bizony az esetek többségében a vonalkódon levő adatokat manuálisan rögzítjük. Mindez évi 150 millió vény esetén milliárdnyi precíz leütést jelent. Feleslegesen. Akinek adat kell, rögzítse maga, vagy fizessen érte, hogy az alapfeladatok sérelme nélkül többletmunkaerő beállításával teljesíthessük a kívánt feladatot. Aki azt akarja, hogy az orvos extra vonalkódot nyomtasson, az fizesse ki annak teljes költségét. Senki ne játsszon Róbert bácsit, gyógyszerészt segítő hivatalt, amikor az egész felelősséget, a költség nagy részét átpasszolja az orvosoknak, a gyógyszerészeknek. Ne fenyegessenek, ne szankcionáljanak olyasmiért, ami nem a mi feladatunk, hagyjanak minket dolgozni, gyógyszert készíteni, kiadni, adagolást ellenőrizni, tanácsot adni. Intézkedjen végre a miniszter úr, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjön. Hávelné Szatmári Katalin A szerző gyógyszerész, Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetsége