Resident Evil

2009. július 20.

Tizenöt éve közepesen népszerű orvosi szakterületre kezdőként bekerülni protekció nélkül szinte lehetetlen volt, ma nagy szerencse kell ahhoz, hogy belgyógyász-jelöltet találjanak a városi kórházba. Kevesebb az orvos (ebből a szempontból mindenképpen előnyös, hogy kevesebb a kórház, kisebb az ágyszám is), aki van, az - talán a klíma miatt - továbbra is ragaszkodik a Rózsadomb 10 kilométeres körzetéhez.


Az orvosképzés kimeneti oldala Hegyeshalomnál meg a fapados terminálon figyelhető meg, az input pedig szinte nullára csökkent a Magyarok Bejövetelének nyolcvanas-kilencvenes évekbeli felfutását követő lecsengés (aki akart, addigra átjött), valamint a fejlődő országokból érkezett, támogatott hallgatók utánpótlásának megszűnése után. Megjegyzem, eljött a kutyára a dér: húsz éve az arab, az afrikai kollégákat lesajnálták a hazai törzsökös orvosok - nem egyszer a jelenlétemben gúnyt űzve például az idegenből jöttek kiejtéséből -, az persze nem számít, hogy ezek a fiatalok jobban tudtak magyarul (plusz első idegen nyelvként angolul vagy franciául is), mint a "zö trítment iz difikült" szintig merészkedő intellektuális elitünk bármilyen idegen nyelven. Ma imádkozhatunk, hogy ugyanezeknek a mára a szakmát elsajátított orvosoknak ne legyen annyi ítélőképességük, hogy a tízszeres bért válasszák egy londoni kórházban a híresen vendégszerető hazai közeg helyett.


Az azért nem volna megnyugtató, ha oly mértékben emelnénk a keretszámokat, hogy aki semmi másra nem alkalmas, azt vegyük fel orvostanhallgatónak. Marad tehát a félkész termék, a kezdő orvos, aki már elsajátította a tudományt, de szakmai értelemben még nincs a kezében útlevél, hiszen csak a szakvizsgázott orvos igazán piacképes, ő végezhet önálló szaktevékenységet.


Az ún. rezidensrendszerben való részvétel után, összesen nagyjából 23 év tanulást követően lehet valakiből szakorvos. Ez - ha csak az orvos-, szakorvosképzési éveket nézzük is - tízmillió forintos nagyságrendű költség az államnak, zsebből nem vállalható, tehát érthető a fiatal orvosok gondolkodása: kiképeznek, és utána dobbantok, mivel nem szeretnék éhezni, a hálapénz meg kezdetben legalábbis bizonytalan - sőt, a tapasztaltabb, vezető beosztású kollégák jelentős részével ellentétben akár vállalhatatlannak is tartom.


Ugyanakkor az államnak is igaza van: Ha nincs elég önkéntes, a kevés pénzünket meg viszi a bankár, jön a kényszersorozás. Miért adjunk vissza nem térítendő támogatást Svédországnak leendő orvosaik kiképzése formájában? Miért ne tegyünk meg mindent a kitanított szakorvosok megtartásáért? Így aztán az állam előírja, hogy akit szakorvossá képez, annak néhány évet itt (Magyarországon, szakmájában, az adott intézményben) kell maradnia.


Megfigyelhető, hogy egyik fél sem szereti a másik álláspontját, de érti, így aztán a rezidensek előbb-utóbb elfogadják, hogy a családtámogatás meg autópálya helyett beléjük fektetett pénzért tartoznak valamivel az országnak. Az állam pedig tudomásul veszi, hogy ha hűségéveket ír elő, az eddigiekhez képest még jogosabban igényelnek a fiatal orvosok színvonalas szakképzést, tényleges lehetőséget a szakmai munkára, külföldi gyakorlatra.


Az új rezidensrendszer nem fogja megoldani a magyar egészségügy, de még a létszámhiány problémáit sem, viszont, ha jól sikerül, középtávon elvezethet egy olyan korrekt, minőségbiztosított állapothoz, amelyben a résztvevők jogai és kötelezettségei végre tisztázottak, érvényesíthetők.

Dr. Kovácsy Zsombor

Forrás: Jogomvanhozza.hu


Egy rövid komment:

A helyzet az, hogy nem élünk sem az ókorban, sem a középkorban - amugy meg az újkori rabszolgaságot is eltörölték már, lassan 200 éve. Jó reggelt kívánok tisztelt kincstári gondolkodóknak. Piacgazdaság van! A rendelet semmit sem fog megoldani, legfeljebb még inkább arra sarkalja a residenseket, és a frissen végzett szakorvosokat, hogy minél előbb távozzanak, csak most már legalább rossz szájízzel saját országukkal szemben. Van még egy bibi, a rendelet diszkriminativ, más szakmákat nem érint. Ja és egy történelmi példa: Románia a közelmultból. Gondolkodni kéne már végre, az még pénzbe sem kerül.