2009. július 20., hétfő


A jobboldal vezetheti be a

vizitdíjat Nagy-Britanniában?

2009. július 20.

A Social Market Foundation (SMF) nevű, magát függetlennek, de jobbközép irányultságúnak leíró brit kutatócsoport új, rendkívül átfogó, 256 oldalas elemzésében azt írja: a súlyos gazdasági visszaesés kétségtelenül jelentősen befolyásolja a következő években az állam képességét az egészségügyi ellátás finanszírozására, és ebben a helyzetben "nem helyénvaló" az ellátás fizetőssé tételének elvetése ideológiai okokból.

Az SMF fejtegetése szerint, ha az állami egészségügyi ellátás keretében kínált szolgáltatási javak árazása zéró, akkor nincs olyan ösztönző, amely elejét venné a túlfogyasztásnak, ugyanúgy, ahogy az áruházban is mindenféle szükségtelen holmival teletöltenék kosarukat a vásárlók, ha ott mindent ingyen adnának.

A jelentés fő gondolatmenete szerint a díjfizetés bevezetésének célja nem elsősorban a bevételnövelés, hanem az egészségügyi szolgáltatások racionalizálása. Ha ez nem történik meg, az egészségügyi ellátás "kiporciózása" akkor is bekövetkezik majd, csak nem központi szabályozással, hanem a múltból már ismert hosszú várólistákkal, az infrastruktúra romlásával és a szolgáltatás minőségi gyengülésével.

Magyarország a rossz példák között


A Social Market Foundation az elemzésben felsorol több országot, amelyekben az egészségügyi ellátás "hivatalosan" ingyenes ugyan az igénybevétel szintjén, de valójában széleskörű gyakorlat, hogy a páciensek "nem hivatalos" juttatásban részesítik az orvosokat. Az SMF ezek között említi Magyarországot és Görögországot.

Az elemzésben ismertetett adatok szerint a 60 milliós Nagy-Britanniában 2007-ben 283 millió alkalommal keresték fel a betegek a körzeti orvosi rendelőket. A kutatócsoport szakértői szerint az általuk javasolt vizitdíj bevezetésének fő célja a betegszokások befolyásolása, vagyis az, hogy az állami egészségügyi szolgálatot (NHS) valóban csak a rászorulók vegyék igénybe.

Az elemzés 20 fontos (6300 forintos) díj bevezetését javasolja a körzeti orvosi rendelők felkereséséért, azzal, hogy a körzeti orvos által előírt további kezelésekért már nem kellene fizetni, és a 20 fontos alapdíj fizetési kötelezettsége alól is széleskörű lenne a mentesség, főleg szociális alapon.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy ez jelképes díj lenne, és megjegyzik, hogy egy-egy körzeti orvosi konzultáció tényleges költsége átlagosan 36 font.

A Munkáspártnak nem tetszik a piacosítás, az orvosi kamarának igen

A munkáspárti kormány ugyan továbbra is ragaszkodik a teljes egészében adóbevételekből finanszírozott, évente több mint 100 milliárd fontba kerülő állami egészségügy teljes ingyenességéhez, az orvosi szakma szerint azonban ez előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik.

A Brit Orvosi Kamara (BMA) már két évvel ezelőtt, nagy feltűnést keltő állásfoglalásában leszögezte: alapellátási feladatokra kell szűkíteni az NHS által nyújtott térítésmentes szolgáltatásokat, mert a teljes körű ingyenes ellátás most már finanszírozhatatlan állami forrásokból.

Az Orvosok a reformért nevű kampányszervezet hasonló végkicsengésű jelentése szerint ma már "nem realitás, hanem politikai délibáb" a brit egészségügy ingyenessége, mivel a betegek mind több esetben kényszerülnek fizetős ellátások igénybe vételére a magánszektorban az adósságoktól gyötört NHS egyre "lyukasabb" szolgáltatásai miatt.

Forrás: Hírszerző.hu

Nincsenek megjegyzések: