Magánkórházi látlelet

Felmérések szerint a magyar lakosság 95 százalékának - az olykor meglehetősen markáns véleménynyilvánítás ellenére - fogalma sincs arról, mi fán terem valójában a "kórházprivatizáció". Ennek ismeretében nincs mit csodálkozni azon, hogy a magánkórházakról, magánklinikákról is megannyi tévhit kering a közvéleményben.

Vajon a valóságban mekkora ma hazánkban a magán-egészségügyi szektor, milyen gazdasági környezetben, milyen problémák, zavarok és ellentmondások közepette működik?

A magyar társadalombiztosítás régóta tervezgetett reformjának előszele jócskán felgyorsította a hazai kórházak magánosítását: ez év elején egymás után kelt el jó néhány, főleg önkormányzati intézmény üzemeltetői joga. A közvélemény erre valóságos pánikkal reagált, mondván, biztosan ingatlanspekulánsok markába kerülnek az egykori kórházak, másrészt sokakat rémülettel töltött el a gondolat, hogy a magánkézbe adott egészségügy révén a befektetők a betegeken, az elesetteken óhajtanak majd gazdagodni.

Ebben a hisztérikus hangulatban javarészt elsikkadt a lényeg: a -kórházak és az eszközök nem, csak a kezelői, üzemeltetői jog kerül magánkézbe, másrészt a valójában mindenkit érintő szektor oly mértékben megérett a változásra, hogy ahhoz a reform nem is biztos, hogy elegendő. A lényeghez pedig végső soron az is hozzátartozik, hogy végül ez a reform is elmaradt, a minden eresztékében recsegő építmény újjáépítése helyett legfeljebb egy kis homlokzatfestést kapott.

Állami versus magán szektor

A pánik egyik kiváltója a társadalombiztosítás által finanszírozott állami-önkormányzati (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban állami) egészségügy és a magánkórházak rendre felbukkanó összehasonlítása az árak tekintetében. Egész pontosan az a tény, hogy az egyik "ingyenes", a másik "méregdrága". Mármost, ez az összehasonlítás eleve hibás. Egyfelől ugyanis az állami egészségügynek az alapellátást kellene biztosítania abból a pénzből, amit a biztosítottak kötelezően befizetnek az egészségbiztosítási pénztárba, míg a magánegészségügy olyan szolgáltatásokat kínál, amelyekre az alapellátáson felül, fizetőképes kereslet mutatkozik a piacon. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a két szektor között gyakorlatilag nincs átfedés: az az intézmény, amelyik valamilyen ellátást tb-alapon finanszíroz, ezért semmiféle további térítést nem kérhet, és nem fogadhat el a betegtől (ez alól egyedül az úgynevezett hotelszolgáltatás a kivétel). Ennek megfelelően a sebtiben "privatizált" állami kórházak, lévén továbbra is tb-finanszírozott intézmények, a jövőben is alapvetően a társadalombiztosítástól függenek. Valódi értelemben tehát aligha nevezhetők magánkórháznak, annak ellenére sem, hogy üzemeltetőjük egy magáncég. A fából vaskarikává cseperedett egészségbiztosítási törvény elfogadott verziója alapvetően alig változtat a korábbi helyzeten. Az egészségügyben nem lesz valódi verseny, a közkórházak elsöprő többsége továbbra is a napi finanszírozási és szakmai gondok hullámain fog táncolni.

De mi a helyzet a valódi magánkórházakkal? Dr. Seffer István, a kaposvári SefferRenner Klinika vezetője nem túl bizakodó. A neves plasztikai sebész szerint ma nem érdemes az egészségügybe fektetni: "Ha engem kérdezne, azt tanácsolnám, ne kezdjen hozzá, mert tisztázatlanok a viszonyok, nem látható a csapásirány". Az orvos szerint a legnagyobb gondot a hatalmas kiadástömeg okozza, elviselhetetlenek az adók. Ugyanakkor mindmáig nem sikerült megteremteni a szektorsemlegességet, az OEP nem tárgyal a magánszektorral. "Korábban volt próbálkozás a járóbeteg-ellátásban, de olyan "oroszlánszerződést" ajánlottak, amiről nem volt mit beszélni. A fekvőbeteg-ellátásban nem is kerültünk szóba. Havonta változnak a szabályozók, olyan ez, mintha egy focimeccs közben percenként odébb tologatnák a kaput. Teljességgel kiszámíthatatlan a gazdaság Magyarországon."

A SefferRenner Klinika tagja az Európai Magánkórházak Szövetségének, így az intézmény főorvosa közvetlen információkkal rendelkezik az európai adatokról. Ebből kiderül, hogy a kontinensen nálunk a legvékonyabb a magánszféra: a fekvőbeteg-ellátásban alig egy százalék. Semmit sem adnak ingyen Vajon mit tudnak hozzáadni a magánkórházak a magyar egészségügyi ellátáshoz? Röviden: a közkórházaknál magasabb szintű ellátást. Több, e területen tevékenykedő szakember azonban egyetért abban, hogy~`az egészségügy finanszírozásának jelenlegi és tervezett formája alapjaiban, a filozófiájában elhibázott.

A magánszektor és a tb-finanszírozás közötti kapcsolat hiánya ugyanis az állampolgárok alkotmányos jogait sérti a tekintetben, hogy ha valaki a közellátásnál jobb, magasabb színvonalú szolgáltatást akar, akkor azt megteheti ugyan, de az utolsó fillérig ki kell fizetnie, vagy magánbiztosítóval kell szerződnie e szolgáltatások finanszírozásáról. Igen ám, csakhogy közben továbbra is fizetnie kell a társadalombiztosítási járulékot, amit adó módjára szed be az állam. Így hát olyan szolgáltatásért fizet kötelezően, amit nem vesz igénybe.

Ebből a helyzetből az egyedüli kiutat az jelentené, ha Magyarországon is bevezetnék a co-payment intézményét.

Grossmann Péter, a Medicover Zrt. vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy amint egy szolgáltató elfogadja az OEP finanszírozását, automatikusan lemond az egyéb bevételekről. "Nem kérhetek el plusz pénzt a beteg számára nyújtott plusz szolgáltatásért, a tb-től pedig erre nem kapok. Ez gátolja a kiegészítő szolgáltatások terjedését, de egyben hátráltatja a szolgáltatási színvonal emelését is, hiszen az pénzbe kerül."

A svéd érdekeltségű, jelenleg három nagyobb egészségközpontot működtető, valamint számos nagyvállalat számára foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtó cégcsoport regionális igazgatója arra emlékeztet, hogy a co-payment intézménye sok EU-tagállamban sikeresen működik.

"Franciaországban például az a szisztéma, hogy ha elmegyek a háziorvoshoz, akkor minden esetben fizetek, de ebből a társadalombiztosítás visszautal nekem annyit, amennyit támogat belőle. Az orvosnál maradó pénzből lehet a magasabb színvonalú szolgáltatás feltételeit előteremteni." Grossmann Péter szerint ugyanilyen súlyos gátló tényező az is, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a cégek adóhátrány nélkül nem adhatnak benefitként kiegészítő egészségbiztosítást a munkatársaiknak. "Tehát szó sincs adóelőnyről: az életbiztosítást le lehet írni az adóból, de ez a juttatás már adóköteles, ami azért érthetetlen, mert ezzel a biztosított kikerül a tb-finanszírozott rendszerből, nem terheli azt, hiszen magánkórházban kezelteti magát, mégis adóhátránnyal sújtják." A vezérigazgató ezzel együtt bizakodó. Mint mondja, terveik szerint folytatják az eddigi dinamikus növekedést, de addig, amíg a jelenlegi feltételek érvényesülnek, nehezen tud elképelni nagyságrendbeli fejlődést. "Ennek gátja nem a magyarországi piacméret viszonylag csekély volta, hanem a barátságtalan gazdasági környezet."

Mégis mennyi az annyi?

A magánkórházi szféra egyik célja a népegészségügyi ellátás hiányterületeinek lefedése, a másik a magas szintű szolgáltatások iránti igény kielégítse. Az ingyenes egészségügyi ellátásnak az elmúlt időben alighanem az illúziója is szertefoszlott Magyarországon, ám ezek a szolgáltatások még a közkórházaknál ismert kiadásokhoz képest is jóval drágábbak.

Például tekintsük a legtöbb családot érintő kórházi esetet: a szülést. A hazai magánklinikai szektorban az igénybe vett szolgáltatásoktól, a kórházi tartózkodás időtartamától és az esetleges komplikációktól függően ez a beavatkozás átlagosan hatszázötven-nyolcszázezer forintba, más források szerint inkább nyolcszázezer-egymillió forintba kerül.

Ezt a családok akár hitelből is kifizethetik, aminek az ügyintézése helyben, a klinikán történik. Közkórházakban ugyanez elvileg ingyenes, a gyakorlatban az orvosnak, a szülésznőnek és jó esetben a nővérnek fizetendő hálapénzzel, a kiegészítő szolgáltatásokkal, jelesül a VLP hotelszolgáltatással és az általában az orvos magánpraxisában végzett terhesgondozással együtt háromszáz-háromszázötvenezer forintot tesz ki.

Elmondhatjuk tehát, hogy a magánklinikán végett szolgáltatás összességében kétszer-háromszor drágább, mintha ugyanezt közkórházban végeznék ám ez a kép csalóka. Az állami kórházban kapott szolgáltatást ugyanis mi már kifizettük a tb járulékunkkal. Az itt kiosztott hálapénzekhez tehát hozzá kellene adnunk ezt az összeget is, és úgy a kép már kevésbé rózsás.

Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy amennyiben magánintézmény szolgáltatásait vesszük igénybe, akkor az erre eső tb járulékot fölöslegesen fizettük, így azt az OEP-nek vissza kellene térítenie számunkra.

Dr. Illanitz Elemér, a Dr. Rose Medical Center orvos igazgatója szerint komoly gond, hogy az emberek fejében az ár-érték arányok nincsenek a helyükön. "Az autó kötelező szervizénél sokkal többet fizetnek ki szemrebbenés nélkül, mint amennyit magukra egy évben prevencióként, a szűrésekre költenének. Ugyanazt az összeget, amire felszisszennek a magánrendelők árlistáját nézegetve, már sokkal rutinosabban rakják a borítékba az akár több napos kórházi sorban állás után, csupán azért, mert azon szocializálódtunk, hogy az egészségügy így működik.

Az alapvető változáshoz először az emberek gondolkodásának kell majd megváltoznia, ami szerencsére, ha lassan is, de elkezdődött." A magánklinikák döntő többsége együttműködik biztosítókkal, egészségpénztárakkal. Az így igénybe vehető szolgáltatások jelentős hányada ugyan a kórházi ellátás időtartamának kényelmesebbé tételéről, azaz a hotelszolgáltatásokról szól, de sok konstrukcióban ajánlanak a biztosítók kiemelt, teljes körű magánkórházi ellátást is.

A Róbert Károly Magánkórháznak a tb-vel nincs közvetlen kapcsolata, csak a közreműködői szerződésen keresztül, de gyakorlatilag az összes egészségügyi pénztárral van szerződésük.

A Nyírő Gyula Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának megmentése révén létrejött magánklinika ügyvezető főorvosa szerint mindent egybevetve annak, aki ma az egészségügybe akar fektetni, sok-sok türelemre van szüksége, és lassú vagy bizonytalan megtérülésre kell számítania. Arra a kérdésre, hogy a képzeletbeli jótündértől mi lenne a magánegészségügy jobbítását célzó legfontosabb kívánsága, dr. Szakonyi Tibor röviden így válaszolt: "A szektorsemlegesség! Tehát a beteg a biztosításának egy részét vihesse magával, ha nem a kijelölt szolgáltatót választja." (BOSS Magazin – Horváth Árpád)