Szülőszobáról szülőszobára

Nem telik el nap mostanában anélkül, hogy ne hallanánk a nagy állami ellátórendszerek, közöttük az egészségügy átszervezéséről. Kórházbezárásokról, kórházi ágycsökkentésről, vizit- és ápolási díjról, s arról is gyakran esik szó, hogy ezentúl majd csak az ügyeletes orvosnál szülhetünk.

Azt mindenki elismeri, hogy valamit tenni kell, hiszen az egészségügy a jelenlegi formájában finanszírozhatatlan, ráadásul egy olyan igazságtalan magánüzlet, amiből az orvos nem tud, a beteg pedig nem mer kiszállni. A mostani borítékcsúsztatós, szemeltakarós rendszer roncsolja az orvosok önérzetét, veszélyezteti a betegek biztonságát. Talán nincs is még egy olyan rendszer a világon, ahol az egészségügyi szolgáltatások állami és magán költségei ennyire összekeverednének. Nálunk évtizedek óta természetes, hogy amikor egy asszony gyereket vár, orvost választ.

Kétszer fizet, egyszer kap

A felmérések szerint ma minden második magyar úgy gondolja, hogy az egészségügyi intézményekben hálapénzt kell adnia azért, hogy megfelelő bánásmódban részesüljön. Így ma hazánkban évente legalább 80–100 milliárd forintnyi hálapénzt fizetünk ki. Ez az összeg ötször akkora, mint amennyibe a magyarországi mentőszolgálat egész évben kerül. Ennyi pénzből az összes magyar kórház két és fél hónapon keresztül működtethető volna!

A mai egészségügyi rendszerben a többség kétszer fizet: egyszer tisztán, adóval és járulékkal, egyszer pedig feketén, zsebbe. A hálapénz okai között ki kell emelni azt, hogy egyes jogos lakossági igények ma legálisan nem vásárolhatók meg.

Ma például senki nem tud számla ellenében fizetni azért, hogy ki vezesse le a felesége szülését, vagy ki operálja a gyermekét. Így kénytelen feketén megvásárolni mindezt. A mai rendszer ráadásul az orvostársadalmon belül is igazságtalan különbségeket teremt: a hálapénz jelentős része a szakma egyötödének zsebében koncentrálódik.

Amíg mindenki fizet a szülészeten, és a többség fizet a műtétekért, addig senkinek nem jut eszébe a röntgenorvosnak adni. A választott orvos magánrendeléseire (olykor a kórházba) jár terhesgondozásra, ezért azonban honoráriumot fizet. Majd az állami kórházban megszüli gyermekét, s ezért ismét csak az állami alkalmazásban álló, választott orvosnak „hálás”. Persze ez a hála nem kötelező, hiszen nem hivatalos.

Én azonban még nem találkoztam olyan kismamával, aki a szülésért valamennyit ne fizetett volna választott orvosának. Az orvos erről a zsebbe csúsztatott összegről számlát nem állít ki, utána adót nem fizet, ahogyan a szülő nő sem tudja a szolgáltatásért kifizetett költséget saját adójából levonni. A rendszer mindenkinek rossz. Az orvosnak megalázó, a kismamának kínos, jogilag pedig szabályozatlan.

Az ötvenes években alakult ki

Dr. Lintner Ferenc, a Szent János Kórház nőgyógyászatának vezető főorvosa úgy véli, hogy az egészségüggyel kapcsolatos állandó bizonytalanság rontja az orvosokba vetett bizalmat, ami pedig a gyógyítás alapfeltétele.

– A betegek és a szülés előtt álló asszonyok számára a saját és gyermekük egészsége a legfontosabb a világon. Kötődnek ahhoz az orvoshoz, akit választottak, megbíznak benne, és ez lelkileg számukra rendkívül fontos. Ezt el kell fogadni, ez nem megváltoztatható. Ugyanakkor az utóbbi években azt látom, hogy veszedelmesen csökken a szakma presztízse – mondja a főorvos –, miközben egyre több jó orvos vállal külföldön munkát. A paraszolvenciáról mindenki tudja – teszi hozzá –, hogy az ötvenes években alakult ki, amikor az orvosok fizetésébe egyszerűen belekalkulálták a betegektől kapott pénzt, hogy kevesebbet kelljen nekik fizetni.

A rendszerváltás után sajnos nem történt meg az egészségügy, benne az orvosok helyzetének konszolidálása.

Ha akkor rögtön rendezik az egészségügyben dolgozók bérét, és azt évente az inflációval megemelik, és ha rögtön átalakítják az egészségügy finanszírozását, nem itt tartanánk. Azt kell mondanom, hogy a kórházakban dolgozó beosztott orvosok és ápolónők bére olyan nevetségesen alacsony, hogy bármennyire utálják is, ha kapnak, elfogadják a hálapénzt. Azonban egészen biztos vagyok benne, hogy ez nem befolyásolja a munkájukat. Egy hajléktalant ugyanúgy fog minden orvos operálni, mint egy milliomost, egy szülést ugyanúgy a legjobb tudása szerint vezeti le az ügyeletes orvos, mint a fogadott. A szülő nő számára mégsem ugyanaz a kettő.

Az egészség nem pénzkérdés, de rengeteg pénzbe kerül. A gyógyítás nem üzlet, de a benne részt vevőknek mégiscsak meg kell élniük belőle. Németh László, aki maga is orvos volt, egyszer azt mondta, az orvost úgy kell megfizetni, hogy ne a pénzért dolgozzon. Én ezzel tökéletesen egyetértek, még akkor is, ha tudom, hogy az embert alapvetően nem a pénz motiválja. Csak hát abból él, abból tartja el a családját. Az egészségügy reformja ezért is ennyire bonyolult. Minden változtatás valakinek, valamelyik csoportnak az érdekeit megsérti. Egyet nem tehet, nem csorbíthatja a betegek egészséghez való jogát.

Orvos- és kórházválasztás

Az egészséghez minden állampolgárnak joga van. A szabad háziorvos-választás, mint alapjog, a legtöbb európai egészségügyi rendszerben létezik. A szakorvosok választása már jóval korlátozottabb. Egyes egészségügyi rendszerekben a betegek nem fordulhatnak közvetlenül szakorvoshoz, hanem be kell jelentkezniük a választásuk szerinti családorvoshoz.

· Egyetlen aktív kórházi ágy fenntartása évente 5,45 millió forintba kerül.

· A legtöbb kórház arra törekszik, hogy fekvőbetegként lássa el a beteget, mert így sokkal nagyobb bevételhez jut, mint ha járó betegként látná el.

· A jelenleg aktív kórházi ellátásban részesülő betegek csaknem 20%-a ellátható lenne járó betegként is.

· Míg a fővárosban 2 villamosmegállónyira érhető el egy kórház, az ország szélső megyéiben egy nap megy rá arra, hogy a falvakban élők szakorvossal találkozhassanak.

Németországban például, bár szabad a kórházválasztás, a gyakorlatban a beutaló orvos szava számít a kezelés helyszínének eldöntésében. Újabban pedig egyes országok (pl. Belgium, Németország és Hollandia) olyan rendszereket hoztak létre, amelyek a már hosszabb ideje várólistán levő betegeknek külföldön ajánlanak fel megfelelő kezelést. Még az olyan gazdag országokban is, mint Franciaország és Németország, ahol eddig szabad és közvetlen volt a szakellátáshoz való hozzáférés, olyan tendenciák figyelhetők meg, amelyek korlátoznák ezt a fajta szabadságot, arra kötelezve a betegeket, hogy forduljanak háziorvosukhoz, mielőtt szakorvoshoz mennének.

Ezek a reformok ott sem örvendtek túl nagy népszerűségnek a nagyobb választási szabadsághoz szokott betegek körében. A legtöbb európai uniós országban a kórházi ellátás általában csak beutalóval vehető igénybe, kivéve, ha balesetről vagy sürgősségi ellátásról van szó.

Sok vagy kevés?

Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2006-ban született tanulmányából az derül ki, hogy ma Magyarországon 292 ezer forint az orvosok átlagbére. Igaz, a vizsgálat elsősorban az önkormányzatok által foglalkoztatottak kereseti adatai alapján számított értékeket közli. A szakdolgozók – nővérek, ápolók – bére a doktorénak körülbelül a fele, átlagosan 141 ezer forint.

A bérek jelentősen eltérnek aszerint, hogy az ország mely területén, milyen intézményben dolgoznak. Egy a Világgazdaságban közölt felmérés szerint a megkérdezett családok évente 133 347 forintot költöttek egészségügyi kiadásokra, járulékokra, orvosra, gyógyszerre, vitaminokra, hálapénzre. Miközben legalább félmillióra tehető azoknak a száma, akik úgy veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, hogy nem fizetik meg a törvényes járulékot.

Szülés hatmillióért

A Scottsdale egészségügyi központ Los Angelesben a világ egyik legdrágább egészségügyi intézménye. Hírnevét annak köszönheti, hogy világsztárok egész sora szült vagy pedig feküdt kés alá itt. A Scottsdale-ben szült Gwen Stefani, Cindy Crawford, Kristie Brinkley vagy Britney Spears is. Angelina Jolie nőgyógyásza is itt dolgozik. Az intézmény minden létező luxussal fel van szerelve. A berendezés ízléses és drága. Az uralkodó színek a rózsaszín, a téglavörös, a drapp és a barna. A szobákban halvány rózsaszín szőnyegpadló, virágos kárpitú ülőgarnitúra és drapp falak találhatók. Egy szülés nagyjából 5–6 millió forintba kerül ebben a kórházban.

A munkaviszonnyal rendelkezők közel fele pedig csak a minimálbér után fizet. Ők azonban valamennyien a maximális ellátást várják el az egészségügytől. A kérdés az, hogy akkor ki fizet és miből. Az egészségügy átalakítása tehát szükséges, ez azonban nem könnyíti meg azoknak a helyzetét, akik éppen az átalakulás időszakában kénytelenek igénybe venni az egészségügy szolgáltatásait.

Dogossy Katalin