Dr. Varga Péter Pál levele a

"magánkórházakról"

2009. július 12.

A Sportkórházról legutóbbi lapszámukban megjelent cikk (Élő Anita: Idegharc, Heti Válasz, IX évf., 27.szám: 2009.07.02.) bevezetőjében feltett egyik kérdés ("...mivel jár, ha elmosódik a határ állami és privát egészségügy között ?") a cikkben lényegében megválaszolatlan maradt. Az ott leírtak legfeljebb hangulatkeltésre alkalmasak, de véleményem szerint a hazai egészségügy mára kialakult általános krízisében ezt a rendkívül bonyolult és a társadalmat erősen foglalkoztató kérdést nem lehet ilyen mellékes módon az olvasó felé prezentálni.

Ez az egyik oka annak, hogy toll után nyúltam, de ugyanakkor reagálnom kell arra is, ahogy intézetünket a tisztelt Szerző negatív szövegösszefüggésben hozza egy kalap alá másik két nevesített vállalkozás tevékenységének vitatható aspektusaival. Az egyik szolgáltatót (ha jól értelmezem) beváltatlan fejlesztési ígéretei, a másikat pedig amiatt említi , mert az egynapos ellátás OEP-finanszírozásához csak azokat a betegeket engedi hozzáférni, akik különböző általa kreált jogcímeken, de kötelezően fizetnek a kórháznak további pótlólagos összegeket.

Intézetünk egy profi élsportoló stabilizációs gerincműtétje kapcsán kerül sorra, " a magánkórházak szemléletét jól tükröző" történetként. A sportolónőt az OEP-pel kötött ellátási szerződésünk alapján várólistára kellett helyeznünk, amit Ő nem óhajtott kivárni, OEP-finanszírozásáról lemondó nyilatkozatot tett, s egyéb forrásból vásárolta meg az ellátást.

A társadalomra zúdított ún. "egészségügyi reform" egyik gyászos következménye a hosszú gerincstabilizációs várólista, ami ellen évek óta minden elképzelhető fórumon tiltakozunk. A várólista jogi szabályozása nem teszi lehetővé élsportolók soron kívüli ellátását, ezért a nevezett beteg ügyében az OEP főigazgatójának, majd magának az egészségügyi miniszternek is olyan értelmű levelet írtam, hogy az olimpikon élsportoló esetében méltányossági megfontolások alapján kérem a soronkívüliség engedélyezését. Válaszukban mindketten részletes és korrekt jogi tájékoztatást adtak arról, hogy ez jogilag miért nem lehetséges. Ezt követően (miután a beteg sportvonalon sem tudott soronkívüliséget elérni) döntöttek szponzorai arról, hogy saját forrásokból finanszírozzák a műtét elvégzését.

Nem igazán értettem meg, hogy a Szerző szerint mit is tükröz ez a történet.

Ha a megszokottnál nagyobb gondosságot értjük a "magánkórházak szemléletén", akkor számomra vállalható ez a megfogalmazás. Ha egyebeket, akkor azokat meg kellett volna fogalmazni részletesebben, egyértelműbben. A Szerző mondatait a gyanútlan Olvasó könnyen úgy is értelmezheti, hogy íme, a galád magánkórház 1.6 millió forintot (egyébként az OEP-finanszírozással megegyező összeget) "nyúlt le" a kiszolgáltatott betegtől ...

A tárgyban mutatott érzékenységem egyébként nem ennek a cikknek a hatására alakult ki, hanem a magyar egészségügy általános állapotának a következménye.

Az ellátórendszer krízise elválaszthatatlan a mindenkori politikai hatalomnak a finanszírozási rendszer átalakításával kapcsolatos tétovázásától, s e rohadó társadalmi televényben a jogalkotó-törvényhozó gyakran a valós események mögött jár. Ebben a környezetben zajlik egy sok átoktól sújtott és gyanakvással körülvett intézményi privatizáció. Folyamatosan növekedik a magánkézben lévő egészségügyi ellátóknak a száma, s ezek nagy volumenben jutnak közfinanszírozáshoz. Annak ellenére, hogy a tevékenység jogi szabályozása relatíve transzparens, s maga a (közfinanszírozott) ellátási szerződés általában rendkívül alapos, a finanszírozó ellenőrzési tevékenysége nem mindig hatékony.

Az én álláspontom az, hogy magánkórházban csak akkor lehetne közpénzt elkölteni, ha az adott kórház betegellátási tevékenysége azt különösen indokolttá teszi. Lehet ez másutt nem elérhető, hiánypótló, lehet ez kiemelkedő orvosszakmai színvonalú, lehet ez a finanszírozó számára gazdaságosabb. De akármi is indokolja a magánkórház közfinanszírozásba vonását, a folyamat kulcseleme a társadalmi kontroll megvalósíthatósága. Addig, amíg hazánkban nem alakul ki egy egységes (az ellátórendszer tulajdoni formájától független) és következetes (objektív követelményrendszer, transzparens jogi környezet), valamint kifejezetten szigorú (megfelelő "fogakkal", azaz szankcionálási lehetőségekkel rendelkező) ellenőrzési eljárási rend, mindig lesznek okkal kiszerkeszthető magánszolgáltatók.

Olyan, a tisztelt Szerző által sugallt homogén entitás, mint "magánkórházak", ma még nem létezik Magyarországon. Nincs két egyforma történet, nincsenek egyforma válaszok. Egyedi problémák egyedi megoldásait látjuk, egyedi módszerekkel. Köztük olyanokkal is, amitől a többi "magánkórház" magától értetődően határolódik el. Egy kiváló hetilap nagy tekintélyű munkatársától joggal elvárható, hogy felületes mondatok helyett árnyaltabb megfogalmazásra törekedjék, ha e terület jellegzetességeit teszi vizsgálat (vagy még inkább kritika) tárgyává.

Dr. Varga Péter Pál

Főigazgató, Országos Gerincgyógyászati Központ

Ügyvezető igazgató, Budai Egészségközpont Kft.