Sinkó Eszter: A cselekvés ideje

2009. július 06.

Újra helyzet van, méghozzá sürgető. A helyszín, immár sokadszor: az egészségügy. Számháború zajlik a kórházak és az egészségügyi miniszter között arról, hogy forráskivonás vagy éppen ellenkezőleg, forrásbővülés történik a szolgáltatók felé irányuló közfinanszírozásban.

Hogy kinek van igaza? Mindkét félnek, legalábbis abban a kontextusban, amibe saját megnyilatkozásaikat elhelyezik. Csakhogy eltérőek a kontextusok, ezért eltérőek a megállapítások is. (Jó magyar szokás egymással nem szembeállítható állításokról úgy vitatkozni, mintha ugyanarról szólnánk, a kívülállók így garantáltan nem értenek az egészből semmit.)

A miniszter a minap adott az adófizető állampolgároknak tájékoztatást arról, hogyan alakultak az idei esztendő első felében a kórházi és járóbeteg-ellátó intézeteknek szóló kifizetések a tavalyi év első feléhez viszonyítva. E két számadat összevetéséből adódik a minisztérium által kimutatott idei 15 milliárdos többletkifizetés. Ezzel ellentétben, a kórházak szerint idén drasztikus forráskivonás várható, miután az előzetes adatok alapján az áprilisi teljesítményük után kapott bevételeik (e hónaptól lépett életbe az ún. lebegőpontos megoldás a kórházi teljesítmények 30 százalékára vonatkozóan) a márciusihoz képest 10-15 százalékkal alacsonyabb lesznek. (Az ezzel kapcsolatos végső elszámolást júliusban kapják meg az intézmények, tudniillik három hónapos elcsúszás van a szolgáltatás nyújtása és kifizetése között.) Ez a csökkenés éves szintre kivetítve kórházanként legalább 300-600 milliós bevételkiesést jelent, amit már nem tudnak az év második felében semmilyen módon "kigazdálkodni" - nyilatkozzák a vezetők. Igazuk van, mint ahogy a miniszternek is. A két állítás egymásnak nem mond ellent, azaz egyidejűleg igaz, kérdés, kinek az igazsága "nagyobb".

Az idei esztendőre tervezett egészségügyi kiadások összege (a gyógyszerkassza nélkül) hivatalos adatok szerint 727,6 milliárd Ft. Ebből a kormány a gazdasági válság hatására 13,5 milliárdot zárolt, azaz 2009-ben jó esetben 714,1 milliárd szétosztása várható. Tavaly helyből magasabb büdzsével indult az év, 741,4 milliárdos kerettel, ami év közben több ízben kiegészült, többek között a 13. havi bérre és más bérpolitikai intézkedésekre kifizetett többletforrásokkal. Ennek hatására 2008-ban a végső kifizetett összeg 781,3 milliárdra duzzadt. Ehhez képest 2009-re nominálértékben 9 százalékos csökkentést jelez az elkölthető keret, azaz idén legalább ennyivel kisebb öszszeggel gazdálkodhatnak az egészségügyi intézmények. Az idei 714,1 milliárd jelentősen kisebb a 2007-es tényleges kiadásnál is, ami az ÁSZ zárszámadása szerint - az évközi átcsoportosítások után - 741,3 milliárdot tett ki. Azaz nem hogy reálértékben, de nominális értékben is sokkal kevesebb pénz áll az idén a kórházak, szakrendelők (és a háziorvosok) rendelkezésére, mint az előző két esztendőben. Ettől még igaz, hogy tavaly az év első felében 15 milliárddal kevesebb pénzt kaptak az intézmények, mint idén, de akkor a második fél évben jelentős pluszpénzt sikerült éppen a mostani miniszternek az ágazatba betenni az Egészségbiztosítási Alap többletéből.

Mi következik a rendelkezésre álló információkból? Csupa frusztráló dolog.

Először: a kórházak alaposan "kivéreztek", miután évek óta reálértékben jelentős bevételi veszteséget kénytelenek elkönyvelni; így nagy esély van rá, hogy közülük több külső segítség nélkül összeomlik az év második felében, ha a jelenlegi mértékű forráskivonás tartósnak bizonyul.

Másodszor: a miniszter egyik napról a másik napra való túlélésre játszik azzal, hogy egy nem igazán szerencsés összehasonlítással operál a vitában, ahelyett, hogy érdemben reagálna a kórházak jogos felvetésére. Ráadásul hasonló módon riogatja a kórházakat, ahogy elődei, Molnár Lajos és Horváth Ágnes, sorozatos csalással vádolva meg őket. (Az intézmények "természetesen" csalnak, mint évek óta mindig, de amikor a jelenlegi miniszter az OEP főigazgatója volt, békességben együtt élt ezzel a gyakorlattal.) A miniszter így hátrányos helyzetbe hozta magát a vitában, ám ha a pénzügyminiszter fele továbbította volna a kifogásokat, a kórházak oldalára navigálhatta volna magát, de legrosszabb esetben is háromoldalúvá tehette volna a diskurzust.

Harmadszor: a kormányoldalról érkező megnyilvánulások jelzik, hogy a minisztérium nem rendelkezik a finanszírozási források szűkülését ellensúlyozó ágazati stratégiával, pedig válság idején ez kötelező feladvány (lenne).

Negyedszer: jelentékeny forráskivonás nélkül is átalakításra szorulna az ágazat - és nemcsak a magyar, mivel a technológiai megújulás a teljes ellátó struktúra erőteljes átalakítását igényli, és akkor még nem beszéltünk a "humán erőforrás" burjánzó kríziséről. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezeket a kihívásokat kezelő program nem lapul ott a minisztérium tarsolyában. E fontos program hiánya - a minisztériumi vezetést kivéve - az egészségügy minden érdemi szereplőjének feltűnt már, ezért több szervezet, intézmény akar ágazati szintű átalakítási stratégiát írni vagy íratni. (Soha nem volt még ekkora keletje szakértői tudásnak és/vagy vállalkozó kedvnek a stratégiai programalkotás terén.)

Egyszerre kínos és kétségbeejtő az egész. Mindeközben a betegellátás színvonala látványosan romlik, egyre hosszabb várakozási időkkel lehet ellátást kapni, a magas költségigényű beteggel való pingpongozás az intézetek között mindennapos jelenséggé vált. A szolgáltatások hígulnak, apránként erodálódik minden. Az erkölcs is. A "helyzet" beavatkozás nélkül hamarosan elszabadul, ha már el nem szabadult.

Higgadtságra és összefogásra van szükség mindkét oldalon. És cselekvőképességre. A minisztériumi vezetésnek fel kell ébrednie Csipkerózsika-álmából, és érdemi párbeszédet kell kezdeményeznie a szereplőkkel az akut pénzügyi válság kezelése érdekében. Ezen túlmenően haladéktalanul evidenciákon alapuló, víziót is magában foglaló, az egész szektort átstrukturáló programot kell összeállítania, amely reflektál mindazokra a kihívásokra, amelyek az egészségügyi rendszert nap mint nap érik. Az üres oppozíció ma már - bármely szereplőtől érkezzék is - életveszélyes.

Ha nem sikerül úrrá lenni a totális széteséssel fenyegető helyzeten, betegként a szomszédos országok egészségügyi szolgáltatóihoz kell átpártolnunk. Még szerencse, hogy az unióban vagyunk. Azért, ha egy mód van rá, inkább maradnék itthon...

Sinkó Eszter

A szerző egészségügyi közgazdász