2009. július 16., csütörtök



Az adófizetők pénzéből

Rövidítsük le a sztorit. Elvégeztem az egyetemet, 6 év alatt. Puff ennyi. Cum laude.


Az első diploma ingyenes minden magyar állampolgárnak itthon. Úgyhogy ebbe nem ér belekötni.


Aztán felvettek a rezidensképzésbe. Aláírtam a kinevezésem. Lett egy mentorom is, valamint a gyakorlati helyeken a főorvos lett a tutor. Összesen 4 osztályon fordultam meg, és dolgoztam. Na jó, egyik helyen inkább kívülállóként vendégeskedtem.


A munka egy rezidensnek jobb helyeken: betegvizsgálat, terápia elindítása, végigvitele szakorvossal konzultálva, az egész betegút adminisztrációja. A szakorvos is ezt csinálja, csak ő már egyedül döntve mindenben.


Nos én is ezt tettem rezidensi 26 hónapom alatt. Dolgoztam, eközben tapasztalatot szereztem. Időnként az osztályvezető oktatott is. (én jó helyre kerültem) Egyszer kipostázták nekem tájékoztatásul, mennyit kap ezért a tutorom egy év alatt.


60000 Ft-ot /bruttó/


A törzsképzés alatt időnként hetekre el kellett menni gyakorlatokra /transzfúzió, egyéb előadások/. Ezek az előadások bizonyára már komolyabb összegek voltak. Pénz volt az előadó díja, a reagensek sem voltak ingyen, ment a projektor. Ebédet, szállást, útiköltség térítést viszont nem kaptunk.


? Ft

A képzés során kéthetente összegyűltünk a klinikán egy fiatal szakorvossal, és együtt képződtünk, képződünk rezidensek. A fiatal szakorvos ezért egy fillért sem kap.


0 Ft


Később szakorvosjelöltként dolgoztam, dolgozom. A munka során bőven ragad rám tapasztalat, persze tanulni is kell. A szakvizsga feltartóztathatatlanul közeledik. Ügyelek, helyt állok. Kapom a munkabérem. (Most már H2+pótlékok+ügyelet, keményebb hónapokon 220ezer bruttó, de akkor 200 munkaórával)


Lesznek gyakorlatok, amikor hónapokra a fővárosba kell majd utazni. Nálam ez 9 hónap lesz. (Útiköltség, kaja, szervezés az én reszortom) Ráadásul a szakvizsgára 30000 Ft-ot kell vizsgadíjként fizetni. Ki tudja milyen egyéb költségek várnak még rám?


-150000 Ft (30000Ft+egyéb költségek ami kb 120 ezer)


1. Számomra úgy tűnik a munkabéremen felül igen keveset invesztál a költségvetés a képzésembe. Kegyesen odaenged a feladathoz, hogy tapasztalatot szerezzek. Ezért költséget számolna fel?


2. A kiképzőimnek nevetségesen keveset, vagy egyáltalán nem fizet semmit. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy velünk viszont azért is fizettetne, amivel nem is volt költsége. Az állam mint egy gonosz gazda, ott is aratna, ahol nem vetett.


3. A képzés során nem elhanyagolható költségem keletkezik, a megterhelő munka mellett.


Kedves Minisztérium, vagy az, aki a költségvetést kezeli. Összetehetnéd a kezed, hogyha azt mondanám, hogy egálban vagyunk!


Kedves adófizető, akit demagóg módon szólongatnak. Pénzedet az orvosképzésre biztosan nem herdálják el. Gyéren csordogál felénk a pénz. A költségvetést máshol lehet megmenteni!


http://dr-oid.blog.hu

Nincsenek megjegyzések: