Gyógyszerreklám ante portas?
A világ csaknem minden államában tilos a receptköteles gyógyszerek reklámozása a betegeknél. Az EU évek óta igyekszik nyomást gyakorolni, hogy ezt a tilalmat megszüntesse vagy felpuhítsa. Az USA és Újzéland kivételével a világ minden államában tilos a receptköteles gyógyszereket közvetlenül a betegeknél és a fogyasztóknál reklámozni. Az Európai Bizottság azonban néhány éve – az összes EU polgárok egyenlő kezelésének és a betegeknek az információkhoz való alapjogának fedőneve alatt – igyekszik ezt a reklámtilalmat felpuhítani illetve megkerülni. Bár állandóan bizonygatja, hogy a reklámtilalomnak mindenképpen fenn kell maradnia, azonban Európai Bizottság tervei szerint az „információnak” a gyógyszeripar révén a jövőben megengedettnek kell lennie. A reklám és az információ közötti választóvonalat eddig nem tudták meghatározni és az Európai Bizottság tisztázási kísérleteiből felismerhető, hogy nem a betegek érekei állnak a középpontban, hanem a gyógyszeriparé. Az ipar versenyképességének erősítése Fenyegetik-e Európát a jövőben azok a negatív kihatások, amelyek az USA-ban már régen ismertek? Európa akar-e egy olyan állapotot bevezetni, amit Újzélandban a tapasztalatok alapján meg akarnak szűntetni vagy legalábbis korlátozni akarnak? A következőkben a betegeknél való közvetlen reklám hátterével és kihatásaival foglalkoznak. Már 2002-ben a G10 célja volt a gyógyszeripar versenyképességének erősítése Európában. Ez abban a javaslatban csúcsosodott ki, hogy kísérleti projekt keretében engedjék meg a gyógyszeriparnak az Aids, diabétesz és asztma témákban a laikus információt, azaz az információt közvetlenül a betegeknél. Ezt azonban 2003-ban az Európai Bizottság túlnyomó többséggel elvetette. 2008-ban az Európai Bizottság egy nyilvános konzultációt tartott, amelyen egyebek között a következőket állapították meg: - Minden EU polgárt érthető, objektív, minőségileg értékes és reklámmentes információval kell ellátni. - A reklámtilalmat a receptköteles gyógyszerekre fenn kell tartani, aminél világos különbséget kell tenni a reklám és a reklámmentes információ között. - A gyógyszerspecialitásokra vonatkozó információkat (pl. tanulmányokon keresztül, a prevenciót, a terápiát kísérő intézkedéseket, árakat) a gyógyszeripar révén meg kell engedni és közvetlenül a betegek számára terjeszteni lehet a TV-n, rádión, nyomtatott médiumokon keresztül. - Ennél meg kell határozni az információkra a minőségi kritériumokat és be kell tartani. A költségrobbanás, amelyet a közvetlen betegreklám okoz, egy USA-ból való példán mutatható be. A 2000 évi kiadásemelkedés 1999-cel szemben a gyógyszerspecialitásokra 21 milliárd dollár volt. Ez az emelkedés 48%-ban 50 reklámozott gyógyszerspecialitásra volt visszavezethető és 52%-ban 30000 más gyógyszerre. A gyógyszeripar részéről rendelkezésre bocsátott információk minőségéről számos tapasztalati jelentés és tanulmány van. Valamennyiben közös, hogy az objektivitást és a pontosságot nem veszik túl komolyan. Egy a belga társadalombiztosítás megbízásából készült tanulmány azt mutatja, hogy hat információ közül, amelyet gyógyszerreferensek útján osztottak szét vagy postán küldtek a háziorvosoknak, csak egy alapult tudományos evidencián. Hasonló példát hoz fel az amerikai TV reklámokból is. Összefoglalás Az, hogy a receptköteles gyógyszerek reklámja minden, csak nem jó ötlet, azt egyértelműen az USA példája mutatja, ahol ez hatalmas kereslet- és költségemelkedésekhez vezetett, valamint a betegek elbizonytalanodásához. Újzélandon már azt értékelik, hogy a rendszert hogyan lehetne hasonlóvá tenni az ausztráliaihoz, ahol a közvetlen betegreklám tilos. A világos elhatárolás a reklám és az információ között nehéz vagy egyáltalán nem lehetséges, és egy megfelelő hatóság előzetes ellenőrzése nélkül a gyógyszeripar azt tehet amit akar. A betegeknek sokat idézett jogát az átfogó információra nem teszik kérdésessé, de itt objektív, pártatlan és minőségileg értékes információról van szó. Egy gyógyszercég aligha fog minden rendelkezésre álló alternatíváról informálni vagy akár egy konkurens gyártmányt kiemelni, ha az jobb evidenciával rendelkezik. Végső soron attól lehet tartani, hogy a beteg az információk áradatával fog konfrontálni és nem fogja tudni, hogy melyiknek higgyen. Egy német tanulmány azt mutatja, hogy a betegek tudatában vannak ennek a problémának és kilenc lehetséges kategóriánál csak a megkérdezettek 18,9%-a beszélt az előállítók információi mellett és 6,5% a gyógyszeripar szövetségeinek információi mellett. Ezért a beteg információval való ellátásának a kórképekről és a terápiás lehetőségekről ideális módon szakértői grémiumokon keresztül kell történnie. Ha a gyógyszeripar részvétele kívánatos, akkor az elengedhetetlen a nemzeti hatóságok előzetes ellenőrzése nélkül. EU-szinten is fokozható lenne a legjobb gyakorlat modellek cseréje, pl. egy európai könyvtáron keresztül. Csak remélhető, hogy ezúttal mind az Európai Parlament, mind az Európai Tanács nem az ipar javára, hanem a betegek értelmében fog dönteni.