Szüléstörténet

Babapapa sorozatunk első esztendejét a korszellemnek megfelelően szüléstörténettel zárom. Szó lesz mindarról, ami a Lelki transzpozícióból kimaradt. Családbarát környezetben képzeltük el Annánk érkezését. Ezért választottuk a Szt. Margit kórházat, melyet többnyire az egyik legalternatívabb szülésre dedikált intézményként könyveltek el.A Kedves ehhez igazította a nőgyógyász választást is, s lelkesen néztük végig a kórház reklám-videóját. Volt ott minden, mi nagyterhes kismamának ingere: az alternatív szülőszoba, vajúdást elősegítő nagylabda, hangulatrajzoló háttérmuzsika, és ami a lényeg, családok számára hotelszoba.

Előkészületek - CTG rulez

Aznap hajnali órában keltem. Csendes üldögéléssel kezdtem a napot, zajos álmomat próbáltam a semmiben feloldani, majd elindultam a nagy esemény színtere felé. Nyugtalanító, kettős érzés lett úrrá rajtam. A legfontosabb napra ébredtem, melyben eddig részem lehetett: mostantól kettőre fogok vigyázni, egy helyett, kettőnek mondom majd, hogy Kedves...

Egy órás várakozás után jeleztek, hogy öltözzek át, majd menjek be a vajúdószobába. Ott állt a Kedves az ágy mellett felhuzalozva, a CTG közvetlen közelségében. A rövid madzag miatt nagyon szűk mozgástere volt, ráadásul két kézzel kellett tartania a nehezen illeszkedő szenzort, hogy a CTG stabilan működhessen. Már egy órája szóltam, hogy hívjanak be, hol voltál eddig? -fordult felém dühösen - a szülésznő állandóan rajtam felejti ezt a nyavalyát, nem bírok már állni egy helyben! Tanácstalanul néztem körül a szobában. A steril környezet egyáltalán nem emlékeztetett a dokumentumfilmben felvázolt alternatív légkörre: a reklámozott labdák - mint később kiderült - a folyosó végén lapultak, s valamilyen misztikus okból kifolyólag többszörös kérésre sem juthattunk hozzájuk. Háttérzenét némi unszolás után hajlandóak voltak tenni, de nem sokat hallottunk belőle, mert egységes keverőpult volt, mely minden szobába sugározta a központilag szabályozott muzsikát. Érthető módon a szomszédos császárműtétnél nem feltétlenül jött jól a gondosan előkészített Buddha bár... A segítő szándék Mindez persze egyáltalán nem zavart volna, sokkal inkább bosszantott a szülésznők hozzáállása. A szomszédos szobában dekkoltak, onnan jött át teljesen rapszodikus időközönként az ügyeletesünk. Ahogy telt az idő, egyre nehezebben volt elviselhető a CTG által diktált mozdulatlansággal párosuló szülésznői szenvtelen arc. Egy óra elteltével végre megjelent a doktornő, kinek a Kedves jelezte, hogy nem tud egy helyben állni, és sokat segítene, ha nem lenne állandó rövidpórázon. Ez hatott: onnantól kezdve kedvére sétálhatott a folyosón, így sokkal jobban viselte a rátörő fájásokat.

A szomszédos szobában tereferélő szülésznők rosszindulata újra és újra betüremkedett a félig nyitva hagyott ajtón. Egy nagyobb sóhajtást követően bejött az egyik gyöngyszem, s megkérdezte, hogy tényleg ennyire fáj? Néhány perc múlva bejött egy másik segítő, hogy felhívja a figyelmet az EDA áldásos hatásaira. Miért akar hősanya lenni, miért nem kér EDA-t? Amikor én szültem a három gyermekemet, még nem volt EDA, de ma már biztosan kérnék. Nem volt mit reagálni ezekre a szavakra. Csendesen masszíroztam a Kedves hátát, s udvariasan jeleztem a tolakodó elemnek, hogy egyelőre nem élne a lehetőséggel...
Az idő múlásával arányosan rendre kikapcsoltak az érzékszervei. Az arcára kirajzolódott fájdalom már-már révületre emlékeztetett, csak nagyon korlátolt mértékben jutottak el hozzá a szavak.

A milliő

Az első tolófájások jelentkezésével együtt a doktornő is megjelent, hogy előkészítse a terepet a jövevény számára. Rövid időn belül a leválasztott ágydarab két szélén ott virított a középkori kínzóeszközre emlékeztető lábtartó, mintegy jelezve a kipréseléshez szükséges pozitúrát.

A tolófájás alatt megtelt a szoba: megjött a csecsemőorvos két asszisztensével, valahonnan beszivárgott egy mentős fiú is. Legnagyobb megrökönyödésemre valaki megkérdezte Katitól, hogy beleegyezik-e abba, hogy a srác végignézze a szülést. Abban a tudatállapotban szerintem még a nevét sem tudta volna megmondani, éppen ezért nagyon etikátlannak ítéltem meg a helyzetet.

A doktornő nagyon jól alkalmazkodott a helyzethez, felismerte, hogy a Kedvesnek bíztatásra van szüksége. Reagált a Kati jelzéseire, figyelmeztette, hogy mikor hatékony, és mikor kevésbé az erőfeszítése. Szakszerűen végezte a dolgát, nemcsak orvosként, de lelkit támaszként is jelen volt.

Az ünnepelt

Néhány tolóciklust követően megjelent a pihés fej, majd egy rövid nyissz, és máris ott volt az ünnepelt. Különös élmény volt. Valószerűtlen. Hosszú szövet fonta össze a hason pihegőt az anyjával, új élet lüktetett a szobában, puhán, nesztelenül.

Automatikusan elvettem a felém nyújtott vágóeszközt, hogy az utasításnak megfelelően egyetlen határozott mozdulattal elvágjam a kapcsot. Úgy éreztem magam, mint egy felpörgetett álomképben. Kívülről figyeltem a jelenetet, amint követem a csecsemőorvost a szomszédos terembe, hogy mindenféle vizsgálatnak vessék alá a vérem.

Alacsony, bájos és határozott nő volt a csecsemőorvos, az a fajta, akiben az első perctől megbízik az ember. Aggódva kérdeztem Tőle, hogy mi van Annával, hogy rendben talált-e mindent. Megkérem, hogy várjon egy kicsit, amíg alaposan megvizsgálom, utána mindent elmondok részletesen - jött a válasz, én meg szorongva álltam az egyik lábamról a másikra. Megmérték a súlyát, a magasságát, a reflexeit, vékony csöveket dugtak fel az orrán, hogy váladékot vegyenek ki a gyomrából (8/9 Apgart kapott).

Az orvos arckifejezéséből következtettem arra, hogy valami nem stimmel. Rövidesen jött is a magyarázat: nem pirult ki a bőre, látja apuka, valami miatt nem veszi fel az oxigént úgy, ahogy kéne. Nyugodjon meg, ilyesmi előfordul az újszülöttekkel, most elviszem további kivizsgálásokra, fél óra múlva tájékoztatni fogom. Azzal rövid, határozott mozdulatokkal becsavarta egy törülközőbe, és kisietett a helyiségből.

Visszasiettem a tett színhelyére. A Kedves meggyötört arccal nézett rám: hol van Anna? Hamarosan itt lesz, minden rendben, csak megvizsgálják!...

Teadélután

Az utolsó simítások elvégzése után végre magunkra hagytak. Az előre elkészített forró tea gőze nyugtatóan lengte be a szoba légkörét, én meg két mozdulattal elindítottam az automatizált SMS-folyamot, hogy értesítsük a legfontosabbakat az örömteli eseményről. Nem akartam arra gondolni, hogy mi van Annával. Nehéz órák álltak a Kedves mögött, megérdemli hát a nyugodt perceket. Ezen a csatán túlvagyunk, és ennek örülni kell, mert így erőt nyerünk a továbbiakhoz.

Miközben szürcsöltük a teát, felolvastam a folyamatosan érkező gratulációkat, és váltottunk néhány szót a legközelebbi családtagokkal. A jóhír Egyszercsak ott volt a csecsemőorvos. Sikerült stabilizálnom az állapotát, közölte kedvesen, valószínűleg valamilyen fertőzés miatt nem vette fel az oxigént, mostmár úgy tűnik, hogy minden rendben lesz. Hogy mi? Mi az, hogy stabilizálni?! Erről nem volt szó eddig, nem gondoltuk, hogy ilyen nagy ban vaj! Nyugodjanak meg, még adjuk neki a sűrített oxigént, és jól reagál a kezelésre, úgyhogy nincs gond. Hamarosan jelentkezem.

Hidegzuhanyként ért a hír, hogy stabilizálni kellett valamit, amire mi alapból úgy gondoltunk, mint a stabilitás mintapéldányára. Sápadtan nyugtattam a kétségbeesettet, hogy nincs gond, mindjárt köztünk lesz, nem kell aggódni, bizonyára ilyesmi gyakran előfordul. A rosszhír Egy negyedóra múlva ismét megjelent a csecsemőorvos. Elnézést kérek, hogy jó hírt közöltem az elmúlt alkalommal. Baj van az Anna keringésével, hívtam az újszülött-mentőt. Át fogják szállítani a Gottsegen György Kardiológiai Intézetbe. Ha kiderül, hogy nem a szíve okozza a keringési zavart, akkor onnan a II-es számú Gyerekklinikára viszik át, mert ebben az esetben vélhetőleg valamilyen komolyabb fertőzésre kell számítanunk. A fénykép Néhány perc múlva megjelent az elitosztag. Addigra már a folyosón álltam, a Kedves a lábadozóban feküdt. Legalább négyen érkeztek, hatalmas, inkubátorral felszerelt hordágyat taszítottak be azon az ajtón, mely mögött az életem feküdt. Csigalassúsággal teltek a percek, nem értettem, hogy miért nem jönnek már, miért nem viszik, miért nem mentik azonnal.

Egyszercsak kinyílt az ajtó, felhuzalozott baba feküdt az üvegbura mögött. Bementünk a tett színhelyére, az anyának adtak egy fotót, melyen egy piciny, elkékült test feküdt. Vártak néhány percet, majd gyors léptekkel elgurították a kiszakítottat. Finálé Pontosan egy éve történt mindez. Anna nagyér transzpozícióval született, melyet Dr. Saumeister Judit csecsemőorvos gyors és szakszerű reagálásának, valamint a Gottsegen György Kardilógiai Intézet munkatársainak hihetetlen profizmusának és elhivatottságának köszönhetően sikeresen meggyógyítottak.

Számtalanszor idéztük már fel a születés körüli bonyodalmak kronológiáját. A GOKI-ban történt események prioritása miatt a Szt. Margit kórházban történtekről csak ritkán beszéltünk. A GOKI-ról csak jó emlékeim vannak, a Szt. Margitról finomvegyesek. Következtetések Több következtetést is levontam a szülésre vonatkozóan:

Fogadott szülésznőre szükség van. Ha nem fizetsz előre, a vajúdás alatt fogod ütni a fejed a falba, hogy mégiscsak kellett volna! Az elveket félre kell tenni, ha a párodról és a gyermekedről van szó.

Ne hagyd magától alakulni a dolgokat. Előre végig kell gondolni mindent, és beszélni kell a megfelelő személyekkel ahhoz, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések. A szülésznő hozzáállása jellemzően radikálisan megváltozik, ha felkéred a szerepre, és nem ahogy esik úgy suppan alapon kerül oda. Nem mindenki elhivatott annyira, hogy juttatástól függetlenül jól végezze a dolgát.

Legyen fogadott nőgyógyászod, akire számíthatsz a szülésnél. A fogadott orvosnak kialakult kapcsolathálója van az intézeten belül, ami befolyást gyakorol a kollégáira és a szülésznőkre is.

A rátermett csecsemőorvos jelenléte rendkívül fontos. Életmentő lehet továbbá, ha kéznél van az inkubátor, és az életmentéshez szükséges apparátus.

A felkészületlen kismamák kiszolgáltatottá válnak. Lehetőleg stabil háttérre, információkra és magabiztosságra van szükség ahhoz, hogy ne nézzenek alapból hülyének. A Szt. Margit jó kórháznak számított, ennek megfelelően finomvegyesen volt jelen az emberséges, kedves nővér, és a szenvtelen, érdekorientált szülésznő.

Lelki transzpozíció

Megszületett. Egy órát örülhettünk maradéktalanul világrajöttének, ennyi idő alatt kiderült, hogy nem segít az inkubátor és a lélegeztető. A Kardiológiai Intézetben közölték, hogy kicsink nagyér transzpozícióban szenved, abban a különös szívbetegségben, mellyel a nagyerek szívbe való felcserélt csatlakozását jelölik.

Két hete kezdődött a harc, melynek még korántsincs vége. Ennek ellenére fontosnak tartok leírni néhány gondolatot, mely hasznos lehet a hasonló sorsú családok számára. Nagyon örültem volna, ha már a kezdetekkor olvashattam volna a nyavalyáról, mely Annánkat sújtotta.

A séta

A mai látogatást követően olyat tettünk, amit több, mint tizenhat napja elfeledtünk, hogy létezik: sétáltunk. A céltalanul őgyelgő öregekhez hasonlatos tempóban róttuk az Andrássy utat és eltűnődtünk az elmúlt napok kronológiáján. Tizenhatszor kelt fel a nap azóta, hogy megszületett, az első napok élményei kimerevített képekben maradtak meg bennem. A Kedves fájdalomtól eltorzult arca, a körvonalazódó fej búbja, a hüvelykujj-effektus, amikor egy tolófájás alatt ottfelejtettem az ujjam a szorító kéz és a vasrúd között, a semmiből előbukkanó csöppség, a tiltakozó sírás, az első hír arról, hogy Anna beteg, az anya ijedt arca, mikor először találkozik az inkubátorban fekvő picinyével, a babapótló fénykép, Környei doktor alakja, az ajtó, mely mögött az életemet mentik, a Mondat: "erre a babára nem lehet ráismerni, milyen szép színe van!", a második találkozás Vele, a kipirult arc.

Rettenetesen kinyúlik az idő, ha az élmény erős. Háromdimenziós állóképpé merevedik a pillanat, melyet feldolgozni egy éjszaka alatt nem lehet. A következő nap újabb állóképeket tartogat számomra, újabb megemészthetetlen élménymasszát. Így erjednek bennem össze a nappalok Dalí-szerű tűkkel szurkált csecsemőkké, vérben úszó pitvarokká és kamrákká.

Varázshegy

Thomas Mann Varázshegyéhez hasonlatosan, külön világot képvisel a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermekosztálya. A hosszú napokon át tartó látogatások következtében az ember gondolatvilága 5 dimenzióra töpörödik az intézmény 5 szintjének megfelelően.

Az emeletek a betegség szintjét jelző egységek: minél alacsonyabb szinten jár a beteg, annál közelebb áll a szabaduláshoz. A földszint a járóbeteg rendelő, első emelet az anyaszálló, a második a lábadozó, a harmadik az intenzív osztály, a negyedik a poszt-operációs intenzív, az ötödiken vannak a műtők. Minden szabály a szintekkel összhangban változik, ami a másodikon természetes, az a harmadikon tilos, a negyediken tabu. A szülőkre vonatkozó legfontosabb szabály a látogatási rend. A másodikon tudomásom szerint óvodaszerű szabad látogatás van, ezzel szemben a harmadikon meghatározott időpontokban, a negyediken pedig a helyzeti adottságoktól függően nézhető a poronty. A magassági szinttel arányosan kinyúlik ekképpen a folyósón töltött várakozási idő. A várakozás csevegést eredményez, lassú, óvatos puhatolózást. Mint minden, ez is menetrendszerűen zajlik. Egyetlenegy téma létezik, a gyermek állapota, fejlődéstörténete, kálváriája, kezelése. A szülő a beteg gyermek nyúlványaként elveszti mindennemű egyéb tulajdonságát: magánélete a gyermek, szakmája a gyermek, gondolata a gyermek, érzése a gyermek.

Magány

Minden újraértékelődik: a barátok, rokonok, ismerősök két kategória mentén tagozódnak újra, az érdeklődők és érdektelenek csoportjára. Az utóbbi elérhetetlen távolságra kerül, az előbbi pedig ott motoszkál a gyógyulni akarás vágya körül.

A betegségről való értesülést követő sokkból mindenekelőtt az élettárs, a rokonok és barátok, valamint a tetterő képes továbblendíteni. A legtermészetesebb reakció, hogy a fájdalommal együtt mérhetetlen magány szakad az emberre, mely egy idő után természetellenes módon rátelepszik minden gondolatára, érzésére és gesztusára. Csak Én létezek és a fájdalom, melyből kilépni nem áll módomban. Újra és újra elárasztják tudatomat az állóképek, melyet egy-két éjszaka nem áll módomban feldolgozni. Mintha kitéptek volna valamit a mellkasomból, s valahányszor e veszteségre gondolok, megszakad a szívem.

A betegségről való értesülést követően különböző tipikus fázisokon megy át a szülő. Az egyéni adottságok és persze a gyógyulás üteme határozza meg azt, hogy egyes fázis mennyi ideig tart, illetve sikerül-e a következő szakaszba lépni.

1 - Tagadás

A szülést követő második órában értesültem a diagnózisról. A szülészosztály folyósóján, a világ legrátermettebb csecsemős orvosa állt velem szemben, az a személy, ki először mentette meg Annánk életét: "Megcserélődött a nagy- és kis vérkör szívbe való csatlakozása. Azonnal műteni kell a babát, a Kardiológián marad". Azt hittem nem hallok jól, szédültem, ordítani tudtam volna, összeomlottam e szavak súlya alatt. Van azonban a pszichében egy semleges Tanú, egy jótékony segítő, ki azonnal felváltja az összeroppanó én-t a nehéz helyzetekben. Miközben visszhangzott bennem a miért pont én, miért pont most, miért pont velünk, miért pont Annát, a Tanú minden fontos információt megtudakolt a további lépések meghozatala érdekében. A Tanú csak akkor kerül előtérbe, ha hiszünk abban, hogy tudunk segíteni a helyzeten. Van egy gyermek, akiért felelek, akinek az életét kell megmenteni, akiért cselekedni fogok és tenni tudok, van egy anya, aki összeroppan a tehetetlen fájdalomtól, ha nem állok mellette.

2 - Elfogadás

A szülést követő napon látogattuk meg először Annát. Először végeztük el a kötelező rituálét, mely a lábzsáktól a köpenyen át a kéz megmosásáig és gondos fertőtlenítéséig terjed. A találkozáskor elhangzott egy mondat a világ legrátermettebb ápolójának szájából, melyet soha nem fogok elfelejteni: "A kismama nem sír, hanem iszik napi 6 liter folyadékot, hogy legyen teje". Minden szó a helyén volt. Legyen tartásunk, ne sajnáljuk magunkat, Annánknak segítségre van szüksége, melyet meg kell és meg tudunk adni. A kesergés nem megoldás, fájdalmunkat ne hozzuk be hozzá, ha jót akarunk Neki. Zavartan álltam a behuzalozott piciny test mellett.

Még akkor is hinni kell abban, hogy segíteni tudunk, ha valójában az orvosok és ápolók végzik az oroszlánmunkát! A tehetetlenség és a magány érzése ellehetetlenítheti a helyzetet: olyan szintű fizikai fájdalmat eredményez, amely nem ad teret a lelki felépülésnek. A tagadás középpontjában a miért pont velünk történik mindez életérzés áll. Választ kell adni a kérdésre, különben nem lehet átlépni a második szakaszba. Az egyéni világképtől a bűntudatig számos tényező hatása alatt formálódik a válasz.

Hosszú önmarcangolás eredményeképpen különböző misztikus és pragmatikus válaszokat adtunk a kérdésre, minden megközelítésben volt valami igazság. A bűntudattal nehéz bármit is kezdeni, nagyon sokat segíthet ha sikerül egy idealizált, erkölcsi választ is megfogalmazni. A Kedves mondta ki először, hogy azért történik mindez pont velünk, mert mi képesek vagyunk végigcsinálni. Megtaláltuk a választ, ezért fogadjuk el és járjuk végig az utat!

3 - Megküzdés

El sem tudom képzelni, hogy mit élnek át azok a szülők, akik hosszú hónapokig látogatják gyermeküket úgy, hogy közben semmi lényegi javulást nem tapasztalnak. A műtétet követően Annánk állapota napról napra szemmel láthatóan javult. Minden kis lépésnek rettenetesen örültünk, nagy lelkesedéssel újságoltam el barátainknak a fejleményeket. Rendkívül sokat segített, hogy a számunkra legkedvesebb emberek nem hagytak magunkra: gesztusokkal, üzenetekkel, látogatással adták tudtunkra, hogy együttéreznek velünk és imádkoznak Anna gyógyulásáért. Igyekeztem ápolni és fenntartani ezt a jótékony légkört, mely rendkívül sokat segít családunknak túlvészelni ezt a nehéz kezdetet.

Kezdetben legszívesebben nem meséltem volna senkinek a betegségről, a mi fájdalmunk, a mi nyomorunk, minek fárasztani másokat vele?! Azonban amikor többet megtudtam a betegségről és világossá vált, hogy van esély a gyógyulásra, elkezdtem tájékoztatni az érdeklődőket. Erőre van szükségünk, hogy a következő időszakban lányunk mellett lehessünk, nem szabad visszautasítani semmit, ami a gyógyulást elősegítheti!

A jelen

Anna túljutott a kritikus időszakon. Ha minden jól alakul, egy-két héten belül végre hazahozhatjuk.

Köszönet

Dr. Raft Miklós szülész-nőgyógyász szakorvosnak, hogy felismerte a magzat szív-ritmuszavarát. Dr. Saumeister Judit csecsemőorvosnak a gyors, professzionális és együttérző hozzáállásért. Dr. Környei László sebésznek és Dr. Fischer Krisztián aneszteziológusnak az életmentő katéteres beavatkozásért. Dr. Viberál Zsuzsa kardiológusnak a vigyázó szemekért, Dr. Hartyánszky István professzornak és Dr. Héthársi Balázs aneszteziológusnak a sikeres switch műtétért. Köszönet Molly, Kata, Piroska és a többi nővér szeretetteljes munkájáért, valamint a műtét alatt segítkező gondos kezeknek. Köszönet a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet munkatársainak professzionális és elhivatott hozzáállásáért!

http://www.crescendo.hu/