Magánklinika, avagy nem mind arany...

Dr. Morcz

Nemhiába szajkózták szorgos sajtómunkások az érdekpárti miniszterek mondókáját arról, hogy az állami egészségügy (aminek a fenntartása egyébként az ő felelősségük lett volna) ezer sebből vérzik, és a megoldás a magántőke bevonása, a profitorientált eü. megjelenése. Alig van olyan eü. témájú blog, ahol ne jelennének meg az "én csak magánorvoshoz / nyugati országba járok kezeltetni magam" jellegű kommentek. A jelenség tagadhatatlan, kis hazánkban is virágzásnak indultak a magánvállalkozások. Még jelen sorok írója is próbálkozik ilyesmivel.

Csakhogy.

Garancia-e a magánklinika/rendelő/kórház arra, hogy a beteg jobb ellátást kap? Illusztrációként álljon itt egy beteg története, állami és privát szereplőkkel, amiben a hibákat kiemeltem. A történetért köszönet C*-nek.

A történet szenvedő alanya egy hetvenes évei elején járó, jó karban levő asszony, aki vagy 3 éve észlelte, hogy a jobb keze erősen remeg. Először (állami) reumatológiára küldték, mert korábban ugyanazon oldali vállfájdalma volt (amitől persze a kezének, főleg a fájdalom elmúlta után, nem kellene remegnie - 1. hiba). A reumatológus nem talált semmit, elküldte (állami rendelésre) ideggyógyászhoz. Az ideggyógyász úgy gondolta, a beteg remegésének az oka nem tisztázható (ez eddig ok, egyes esetekben az ún. hosszmetszeti követés segít), de további vizsgálatra nem küldte, kontrollra nem hívta vissza (2. hiba). Ezután kerestek fel ismerős javaslatára a *** Klinikát Budán (bocs, de nem szeretnék hitelrontási perbe keveredni). Itt egy idegsebész látta a beteget, de részletesen nem vizsgálta meg (3. hiba). A diagnózist azért eltalálta (Parkinson-kór), de a pontosabb kórisméhez (a Parkinsonnak több altípusa van), a teendők megítéléséhez részletes vizsgálat kellett volna. Az idegsebész anélkül, hogy előzetesen bármely gyógyszert kipróbáltak volna, a remegés súlyos voltára hivatkozva műtétet javasolt (4. hiba), amit persze ő végzett volna el (természetesen a saját állami munkahelyén, hálapénz reményében - etikailag kifogásolható). Miután a beteg úgy gondolta, hogy először mégis inkább egyéb kezelési módszerrel próbálkozna, az idegsebész olyan gyógyszert javasolt, ami nem elsősorban a remegés kezelésére alkalmas, és a Parkinson-kórnak csak késői szakában javasolják az adását, mert rendszeres szedése súlyos mellékhatásokat okozhat (5.hiba). A beteget két vizsgálatra küldte tovább a *** Klinika szervezésében: egy helyben elvégzett műszeres remegés-vizsgálatra (12.000 Ft, állami eü-ben Budapesten 0 Ft-ért 2-3 héten belül elérhető) és egy koponya MRI vizsgálatra (40.000 Ft, melyből az MRI-t elvégző intézet 20.000 Ft-ot kapott meg - az MRI egyébként Bp-en 6-8 hetes várakozással 0 Ft-ért elérhető, ebben az esetben sürgősségről szó sem volt, a remegés ekkor már 2 éve állt fenn). Mivel egyik esetben sem sürgős vizsgálatról volt szó, a fizetős vizsgálatra előjegyzés, különösen az MRI esetében, ahol a pénz felét egyszerűen eltették, szintén etikailag kifogásolható. Az eset közlője azt nem tartotta etikusnak megkérdezni, mennyit kért az idegsebész a vizitekért (összesen 3 vizit volt), de én megtettem. A *** Klinika információja szerint a 20 perces vizitért valamivel kevesebb, mint 10.000 Ft-ot kérnek el (ez önmagában nem kifogásolható, de a *** Klinika helyében én figyelnék arra, hogy az orvosaim megvizsgálják-e a beteget).

A beteg ezután döntött úgy, hogy fölkeresi az állami egészségügyben dolgozó C*-t, aki részletesen kikérdezte, megvizsgálta, leleteit áttekintette, kezelését megbeszélte, recepttel és a háziorvosnak szóló javaslattal ellátta. Az egy órás nettó idejű vizsgálatért (melyre munkaidő után került sor) ráutaló magatartás nélkül, a beteg kezdeményezésére kapott 5.000 Ft hálapénzt (etikailag kifogásolható), aminek nagyon örült.