Ez így nem mehet tovább!

Mit remélhetünk az elkövetkezendő évben/években? Hát örömteli dolgok eljövetelére aligha várhatunk. A magyar társadalom (nem csak a gazdaság!) már eddig is válságban volt, az egészség ügye különösen. A háziorvosok közösségét pedig maga alá temette az a romhalmaz, ami az ellátórendszer szétverésekor keletkezett.

A remény hal meg utoljára.

Gondoltuk, ennél rosszabb már nem jöhet, innen már csak felfelé vezethet az út. Hiszen mindenkinek még a szűklátókörű, csak a szavazatmaximalizálással törődő politikusainknak és a mammon bűvöletében vagdalkozó, haszonelvű pénzügyéreinknek is látniuk kell, hogy ez így nem mehet tovább. Hiába találják ki, hogy a legolcsóbban a háziorvosok maximális kizsákmányolása révén tudható le a társadalom egészségügyi ellátásának kérdése, ha nem lesz háziorvos. Hiába építenek áthághatatlan falakat (kapacitáskorlátozások és végeláthatatlan várakozási listák formájában) a betegek és a magasabb szintű ellátások közé, ha nem lesz senki az alapellátásban. Ezért bizakodtunk, hogy valamit tenni fognak. Olyant, amitől megjön az orvosoknak a kedve a háziorvosi életformához.

Mi - a hivatásunkat évtizedek óta gyakorló családorvosok - rövidesen kiégünk, megroppanunk, megrokkanunk, elhalunk. A fiatalok meg nem jönnek, hogy a helyünkre álljanak. Inkább mennek. Oda, ahol a képzettségüknek megfelelő munkát, munka- és életkörülményeket kínálnak nekik. Oda, ahol nem kell értelmetlen adminisztrációba fulladva éhbérért gályázniuk. Ahol nem kell minden percben választaniuk a között, hogy gyógyítanak, vagy eszement rendeleteknek tesznek eleget. Mégha választhatnának! De nem. Marad a szakadatlanul kínzó frusztráltság. Meg a pénzkeresési lehetőségek keresése. Mert a "finanszírozásból" már a rendelőt sem lehet fenntartani, nem hogy a családot.

A korlátolt felelőtlenség egyik eklatáns példája az, ahogy betiltották a más szakterületen dolgozó kollégák háziorvossá történő átképzésének programját. Akkor, amikor több ezer háziorvos a nyugdíjba vonulás/kényszerülés küszöbén áll. Akkor, amikor a pályakezdő orvosok nagyobb csapatokban húznak el, mint a vadlibák. Akkor, amikor a betöltetlen praxisok száma jól prognosztizálhatóan, exponenciálisan nő. Akkor, amikor nyilvánvaló és alig-alig elháríthatónak tűnő veszély az, hogy a magyar emberek jó része (elsősorban az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetűek) egészségügyi alapellátás nélkül marad - mert nem lesz háziorvos, aki ellássa a praxisokat, eltörölték annak lehetőségét, hogy a kórházi leépítések folytán utcára kerülő, sok év alatt kiképzett, nagy szaktudású kollégákat átképezzük háziorvossá. Inkább fussanak ők is világgá, vagy jelentkezzenek segélyért!

Ezzel a programmal eddig (a résztvevő orvosok pénzén!) négy-ötször annyi háziorvost képeztek az egyetemek családorvosi tanszékei, mint ahányat a reguláris rezidensi programmal (állami finanszírozással). Mit gondoltok, miért kellett a háziorvos-utánpótlás utolsó - így is elégtelen hozamú - forrását végképp elapasztani? Egy rosszul értelezett EU-s jogharmonizáció kedvéért! Fő, hogy egy bürokrata kipipálhatott egy feladatot a cheek-listáján. Igaz, hogy tévedni emberi dolog, de azt nem korrigálni akkor, amikor nyilvánvaló a hiba súlya, az már bűn. Márpedig erre minden hozzáértő minden lehetséges módon felhívta már az illetékesek figyelmét. Úgy látszik, nem érdekli a döntéshozókat, hogy lesz e egészségügyi alapellátás 6-8 év múlva. Igaz, nem ezen múlik a 2010-es választások sorsa (a bomba később fog robbanni). Akkor meg mit számít az egész?

A háziorvosok finanszírozásával kapcsolatban is a szűklátókörű nemtörődömség a meghatározó. Pedig már mindent velünk csináltatnak. A szakrendelések, ambulanciák 4-6 hetes előjegyzésekkel dolgoznak. Addigra mi már mindent kivizsgáltunk, meggyógyítottunk. Se a lumbágó, se a szinuszitisz, se a peptikus fekély, se a hipertireózis nem várhat másfél hónapig!

A nőgyógyászok már csak "maszekban" végzik a terhesgondozást. Közösen velünk. Mi intézzük a labor- és UH-vizsgálatokat, megcsináljuk az EKG-t, kezeljük a vashiányt, a húgyúti infekciókat, a cukorbajt, a hipertóniát, észleljük a toxémiát, táppénzben tartjuk a várandós kismamákat stb. A szülészek meg átveszik a díjazást. Ezt hívják munkamegosztásnak.

Az operatőr osztályok, egy napos sebészeti részlegek (beleértve a magánintézményeket is!) már csak kivizsgált, anamnézissel, terápiás előírással, gyógyszerekkel, beutalóval ellátott betegeket fogadnak. Én ingyen hajtom végre mindazt, amire utasítgatnak, ők meg kasszíroznak az elvégzett néhány perces beavatkozásért. A néhány sírás, esetleg pár napos hospitalizálás után az utókezelés, a posztoperatív tromboprofilax is, a gyógytorna megszervezése, a kontrollra szállítás intézése, (sokszor a varratszedés is) a mi feladatunk.

Nem is lenne ezzel semmi baj. Én alkalmasnak tartom magunkat mindeme feladat elvégzésére, épp csak időnk nincs rá. Pontosabban azoktól a szűrési, gondozási, kezdési feladatoktól veszi el az időt, ami pedig az alapfeladatunk lenne.

Persze meg lehetne oldani a problémát. Épp csak több háziorvos kellene, kisebb praxisok, kevesebb felesleges adminisztratív terhelés (TAJ-ellenőrzés, senki által nem vizsgált BNO kódok a recepteken, semmire sem jó ellátási okok a tételes jelentésben, KGY-, mozgássérült-, fogyatékossági, rokkantsági igazolások stb., stb.) és tisztességes bér mindezért a rengeteg munkáért. Annyi, ami mellett nem kellene másod-, harmadállásokat vállalni, indokolatlan betegigényeket kiszolgálni, orvosírnok helyett dolgozni, számítástechnikát saját kezűleg buherálni, akciós monitorokért, számítógépekért rohangászni stb. Ami mellett képződhetnénk (a betegeink és az általunk kiszolgált kollégáink javára), regenerálódhatnánk és rekreálódhatnánk, hogy legyen alapellátója az OEP-nek, adófizetője az APEH-nek. választópolgára a pártoknak és mellesleg szülője, gyereke, házastársa a családunknak.

Tartok tőle, hogy nem ebben az irányban haladnak a dolgok. Mára "stabilizációt" (értsd a kirabolt államkincstár feltöltése) is velünk - munkából és nem harácsolásból vagy segélyekből élőkkel fizettették meg, pedig még a Bokros-csomagot sem hevertük ki. Most meg itt a világválság. Újabb ürügy a sápolásra. A rákos daganat módjára túlburjánzó állam most is ott "spórol", ahol nem fáj a vezetőinek; egészségügyön, falusi iskolákon, kultúrán. Ebbe csak a nemzet pusztul bele. Ettől még a gazdaság, a pannon puma (értsd: a magyar vadkapitalista rablólovagok szabadcsapata) még nagyot ugorhatna. Sajnos, mostanában nemigen fog ugrálni. Olyan, globális hatalmat szerzett, kontrollálatlan fenevadak vétették el a lépést, amikhez képest a mi pumánk csak cincogó kisegér vagy inkább csótány. Persze a világot uraló bestiák - több milliárd ember kiszipolyozása révén fel fognak újra tápászkodni. Félek, hogy a legkegyetlenebbek erősebbek lesznek, mint valaha. Addig is romba döntenek mindent maguk körül ádáz viaskodásuk közben.

Azért haszna is lehetne a dolognak. Legalább erkölcsi értelemben. Meg talán a jövőre nézve is. Ha a külső fenyegetettség hatására összefognánk. Mi, maroknyian. Magyarok. A külső fenyegetés hatására minden épeszű közösség összezár, mert ez az egyetlen esély a kollektív túlélésre. Még a vad tulkok is így tesznek. Csak a mi nemzeti "elitünk", nem tudja ezt. Még most is fontosabb a számukra az, hogy ki legyen az úr a szemétdombon, mint az, hogy eldózerolják-e az egész kertet!

Hát akkor minek az eljövetelére várhatunk mostanában? Talán valami újnak, jobbnak a megszületésére a romokon. Csodára várunk. Mert rajtunk már más nemigen segíthet. Különben marad a testünket, lelkünket felőrlő, reménytelen, hősies helytállás a betegeinkért, a családjainkért, az önbecsülésünk foszlányaiért.

Dr. Csalay László

Forrás: Medicus Anonymus