2009. január 17., szombat


Werner Kurzlechner: Vita a racionálásról a Hartmannbund közgyűlésén








A Hartmannbund éves közgyűlésén folyamatos huhogás kísérte Ulla Schmidt szövetségi miniszter négyperces videoüzenetét, amelyben egyebek között a hiányról szóló vita feleslegességéről beszélt. Ez olaj volt a tűzre. Azonnal parázs vita kerekedet a racionálás kérdéseiről.

A résztvevők szerint a racionálás már régóta elkezdődött. Az orvosok nem képesek már úgy kezelni betegeiket, ahogyan az elméletileg lehetséges volna. A citromot már az 1990-es években, Horst Seehofer minisztersége idején kifacsarták. Az orvosok körében a „költségvetés” és a „regresszió” szitokszóvá vált.

A vita egyik fénypontja a Dr. Jörg-Dietrich Hoppe, a Szövetségi Orvosi Kamara elnöke és Prof. Dr. Jürgen Wasem egészségügyi közgazdász közötti csörte volt. Wasem kísérletet tett a „racionalizálás” és a „racionálás” közötti különbségtételre. A racionalizálás példája az olyan kórházi tevékenységeknek a nővérek általi átvétele, amelyek nem feltételeznek szükségképpen orvosi ismereteket.

Dr. Stefan Etgeton, a fogyasztóvédelmi központok szövetségének szakértője is ellenérveket hozott fel. Egy nyílt vita esetén minden lapot ki kellene teregetni a szükséglettervezésről és a forrásgazdálkodásról. Vissza kellene kérdezni, hogy valójában hány kórházra és gyógyszertárra van szükség valójában. Ha kitekintünk az ablakon, több gyógyszertárat látunk, mint pékséget.

Végül egyetértés született arról, hogy a racionálás dilemmáját offenzívan kell kezelni. A szövetségi orvosi kamara elnöke a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a svéd modellt, amelyben az egészségügyi szolgáltatásokat három kategóriába sorolják és priorizálják. Első kategória: a betegek túlélése és egészsége szempontjából szükséges szolgáltatások, amelyeket a betegpénztárak mindig kifizetnek. Második kategória: az életminőség szempontjából releváns és önkéntes kiegészítő biztosításokból fedezendő szolgáltatások. Harmadik kategória: a teljesen a szabad piac területéhez tartozó wellness-gyógyászat. (KB)


Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet - ESKI
Honlap: http://www.eski.hu


Nincsenek megjegyzések: