A hazai egészségügyi kultúra típusai

Napjainkban a szervezetelmélet nem csupán a tudomány rangjára emelkedett, de kitermelte magából azokat a közismert és tekintélyt szerző személyiségeket, az úgynevezett "gurukat", akiknek a szavára ma a szakmából mindenki odafigyel.

Charles Handy az a személy, aki ennek a tudományágnak filozófiai mélységet adott. Az ír származású társadalom- és szervezetfilozófus, író, oxfordi görög és latin klasszikus műveltségével új látásmódot hozott a szervezetelmélet tudományába. Handy úgy találta, hogy a különböző tevékenységeket végző szervezetek eltérő értékrendeket fejlesztenek ki, más a munkavégzés módja, a belső atmoszféra, eltérő egyéniségű embereket vonzanak, más az öltözködési stílus, a berendezés.

Négy szervezeti kultúra-típust különböztet meg, jelképet talál hozzájuk és vezetői archetípust társít. A hatalomkultúra jelképe a pókháló, istene Zeusz, a főisten, vagyis egy olyan központi szereplő, akiből érzékelhetően hatalom és befolyás árad, aki a szervezet alapítója, vagy tulajdonosa. A zeuszi szervezetben a hatalom az erőforrás birtoklásából származik. Zeusz információt bocsájt rendelkezésre, cserébe profitot vár, kialakítja az informális együttműködések hálózatát, mozgatja a szálakat. Ebben a világban kevés a szabály, a döntések az aktuális erőviszonyok függvényei, nem az alá-fölérendeltségi viszonyok, hanem a kapcsolatok válnak fontossá. A hatalmat a kulcspozíciók megszerzésével biztosítják, a szervezet gyorsan reagál a környezeti változásokra, de ennek minősége a középpontban álló személy képességeitől függ.

A szerepkultúra istene Apollón, a rend és harmónia megtestesítője, a Napisten, akié tehát egy egész helyénvaló "igazgatói pozíció", jelképe pedig a görög templom. Tartóoszlopai a funkcionális területek, a kontrollt az ügyrendi szabályozás (munkaköri leírások, utasítások, jelentések, szolgálati út betartása) biztosítja. A tartóoszlopokat összefogó timpanon a felső vezetés, az egész szervezet erősen tagolt, bürokratikus, hierarchikus és centralizált. A szerep, a munkakör a domináns, nem pedig a személy, aki adott helyen és időben a szerepet betölti.

A feladatkultúra szimbóluma a halászháló, istene Pallasz Athéné, a katonai vezető, a kreatív szellemek (vö. Odüsszeusz) pártfogója, a városvédő, a gondolkodó. Ez projekt-irányultságú kultúra, leggyakoribb strukturális megjelenése a mátrix szervezet.

A személyiségkultúra istene a szabad és féktelen Dionüszosz, a bor, a szenvedély és a költészetnek is ihletet adó "szent őrület" istene; jelképe pedig a fényes pontokból álló csillaghalmaz. Központi alakjai kiemelkedő szaktudású személyiségek, akik szabadon kibontakoztathatják képességeiket. A szervezet a végsőkig leegyszerűsített, tagjai individualisták, vezetési stílusa a facilitáló vezetés. Az egyén bármikor kiléphet a teamből, a szervezet itt a kreatívok kiszolgálója. A hatalom forrása az ötlet, az innovációs készség.

Handy szerint korunk társadalmi problémája, hogy az oktatásban, a gazdaságban vagy az emberek értékrendjében bekövetkezett változások nem tükröződnek a szervezeti kultúrák hasonló megváltozásában. Jelen piaci körülmények között az egyéni tudás felértékelt jelentősége, a gazdasági növekedés, az egyedi ötletek és a szellemi tulajdon elismerése Athéné és Dionüszosz kultúrájának kedvez. Napjaink magasan képzett szakemberei nem fognak Apollónnak dolgozni, vagy ha igen, csupán kényszerből, vonakodva, aláásva ezzel a hagyományos bürokratikus szervezetek stratégiai céljainak elérését, és korlátozva a dolgozók egyéni lehetőségeit. Az apollóni szervezeti kultúrával szembeni ellenállás pedig egyre csak nő. Ezért ezeknek a szervezeteknek kisebb és rugalmasabb üzleti egységekre kellene bomlaniuk, amelyek könnyebben alkalmazkodnak, és nagyobb teret adnak az egyéni képességek kibontakoztatásának.

A hazai egészségügyben mind a négy kultúra-típus megtalálható, az arányok azonban igen eltérőek: jelentős hatalomkultúrát találunk az egyes kórházi osztályokat véve górcső alá; ha viszont általánosabb szinten, az egészségügyi intézményrendszer működését tekintjük, akkor szerepkultúráról beszélhetünk. Fellelhető a feladatkultúra is a kisebb magán szolgáltatók esetén, a magánszemélyi tulajdonban lévők azonban igencsak hatalomkultúrával vannak átszőve. A személyiségkultúra csupán a csoportpraxisok esetén valósul meg, ez azonban résztvevői számára többnyire mellékállás.

A jelen egészségügyi rendszert jellemző, merev hierarchia és nagyfokú bürokratizmus, a vele járó csekély anyagi és erkölcsi megbecsüléssel a frissen végzett, rugalmasan gondolkozó, anyagi és szakmai téren egyaránt önmegvalósításra vágyó szakembereket arra ösztönzi, hogy határainkon kívül találják meg Athéné vagy Dionüszosz kultúráját. Kijelenthetjük ezért, hogy amíg a hazai egészségügyi intézményrendszer Handy-i értelemben nem orvosközpontú, addig páciensközpontúvá is igen nehéz válnia. Ahhoz ugyanis, hogy kifelé jó képet mutathassunk, először mindig belül kell rendet rakni.

A hazai egészségügy - ha valóban változást akarunk - kultúra-váltásra szorul.

Rácz Ildikó Mária
Medicomplex Csoport
(Forrás: IME)