AZ ÉV, AMIKOR AZ ORSZÁG MEGSZÜNT MŰKÖDNI

2009. január 07.

Ha a boldog békeidőkbeli 2003 annak idején a töpörödés, avagy még inkább a töpörtyű éve volt, akkor a jobblétre szenderült 2008-ra igazán nehéz jelzőt találni. Ahogy azt valószínűleg mindannyian észrevettük, a boldog békeidők természetellenes felfúvódását követően 2006-ban és 2007-ben derekasan összementünk, így idénre és jövőre már nem sok töpörödnivaló maradt, újra felfúvódni pedig a hírhedt válság miatt nem lehet. Megfelelőbb jelző hiányában 2008 lehetne az az év, amikor Magyarország megszűnt működni, ám egyrészt az államapparátus még mindig produkál olyan idegrángásokat, amelyeket a felületes szemlélő akár rendeltetésszerű működésnek is hihet, másrészt a működés felfüggesztése nem most kezdődött. Mindamellett tavaly olyan közel sikerült kerülnünk a kék halálhoz, amire az elmúlt évtizedben nem volt példa. A népszavazással, koalíciós szakítással, Molotov-koktélokkal és világválsággal tarkított 2008-as év után jelen felállás szerint van egy napról napra túlélő kisebbségi kormányunk, ami a Nagy Túlélő szerint nem is kisebbségi (akkor mi, tán a legkisebb?), egy lélegeztetőgépen pihegő országgyűlésünk, egy lefejezett igazságszolgáltatásunk, egy kivéreztetett egészségügyünk és pár ezer csődközelben lévő önkormányzatunk. Ja, és ne felejtsük ki a permanensen szopóágon lévő magyar gazdaságot sem, amelynek most aktuális kormányzati hülyeség hiányában a világválság nyomott le egy maflást. Az általános fejetlenség közepette az alsóbbrendű intézmények működnek, ahogy tudnak, vagy ahogy arra egyre több példa van, egyszerűen feladják. Az a szerencsétlen tízmillió állampolgár és idetévedt pedig, aki valami tragikus tévedés miatt Magyarországon ragadt, próbál túlélni. Ebben végül is nagy gyakorlatunk van. 2009-ben szerencsére nem kell felkészülni nagy megrázkódtatásokra, a mostanra életünkké vált lejtmenet még jó ideig folytatódik. A kötelező válságkúra csak ideig-óráig fedheti el a kisebbségi, úgynevezett kormány távlattalanságát, a miniszterelnök és a köztársasági elnök szkanderére pedig fogadásokat se nagyon érdemes kötni, miközben az ország létfontosságú szervei az utolsókat rúgják. Mindez persze nem túl fontos a mindennapos csetepaték közepette, azokból pedig akad jó pár. A Nagy Túlélő még számtalan csatát vív és nyer meg 2010 tavaszáig, hogy akkor veszíthesse el a választásokat, ne 2009-ben. Sajnos az sem tölthet el minket nagy örömmel, hogy 15 hónap múlva nagy valószínűséggel az ellenzék vezére fehér lován, vagy legalábbis szamarán lovagol be az Országházba. A magyar politikai elitet saját bevallása szerint meghatározó degeneratív elhülyülés éppenséggel mostanság mintha épp a Fidesz környékén tombolna legerősebben. Ami azt illeti, az elmúlt fél évből nehéz erről a vidékről értelmes megmozdulást felidézni; a párt politikai Darwin-díjra legérdemesebb húzása minden bizonnyal az volt, amikor két hete a taktikai érzék teljes hiányával biztosítottak támogatásukról egy olyan sztrájkot, amiből addigra az egész országnak elege volt. Persze mindez csak a stratégia része: a legtisztább forrásból tudjuk, hogy a középkorú demokraták 2006-ban is simán nyerhettek volna választást, ha úgy akarják, csak épp a korrektség és az ország iránt érzett felelősség jegyében inkább a szocikra hagyták a közös munkával összehordott fekália elhordását. Miután a jelek szerint ez annyira mégse jött össze, a Fidesz talán most a 2010-es választások skippelésére játszik, elvégre lesznek ilyenek 2014-ben is, ha pedig addigra sem javul a helyzet, 2030 sincs már olyan messze. Pánikolnunk azért az újévi másnapossággal és depresszióval küzdve se kell, hiszen szerencsénkre vannak olyan ügyek, amelyekben az ősi ellentétek dacára a két oldal egymásra talál. Mit nekünk nyugdíjrendszer, egészségügy, önkormányzati rendszer, tömegközlekedés és gazdaság: az igazán fontos kérdésekben, mint a képviselői juttatások, avagy a médiatörvény, teljes az egyetértés. Utóbbi esetében maximum a magyar politikai élet Don Quijotéjével, a köztársasági elnökkel gyűlhet meg vezetőink baja, aki minden bizonnyal túl sok könyvet olvasott fiatalkorában, és valamiféle modern demokráciának képzeli Magyarországot, normálisan működő médiával és intézményrendszerrel. Hát nem az. Valójában már csak azt kell kivárnunk, hogy az igazán fontos ügyek véletlenül olyanok legyenek, amik számunkra is azok. Addig fél lábbal is átvészeljük 2009-et, meg a soron következő éveket, még ha úgy is kell kivakarnunk magunkat a ránk omló ország romjai alól. Stemler Miklós