Az általános orvosok és a szakorvosok díjazása 14 OECD tagországban

Minden OECD tagország különös gondot fordít arra, hogy a különböző orvosi területek képviselői megfelelő számban álljanak lakosságuk rendelkezésére, és jóllehet az egészségügyi rendszerek növekvő számban foglalkoztatnak egészségügyi szakembereket, mégis sok tagországban jelentkezik orvoshiány. Az orvosi tevékenység díjazása és körülményei a szakemberek számára vonzó, illetve visszatartó tényezők lehetnek. Az egészségügyi szakemberek javadalmazása jelenti az egészségügyi szolgáltatások egyik legnagyobb költségtényezőjét, és kritikus kérdés a döntéshozók számára, hogy mennyire sikerül a költségek visszaszorítása mellett az ellátás hatékonyságát, hozzáférhetőségét és színvonalát biztosítani. Így a különböző ösztönzők – hagyományos (fizetés, szolgáltatásonkénti díjazás, fejkvóta) és új (teljesítmény szerinti díjazás) módszerek variálásával tettek kísérletet az összetett feladatokon alapuló célkitűzések megvalósítására.

A tanulmány 14 tagország általános orvosainak (GP-k) és szakorvosainak díjazását ismerteti és hasonlítja össze az OECD 2007-es Egészségügyi Adatbázisa alapján. A vizsgálatban szereplő országok a következők: Ausztria, Kanada, a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Magyarország, Izland, Luxemburg, Hollandia, Svájc, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. A GP-kre és a szakorvosokra vonatkozó adatok elkülönítve kerültek bemutatásra. A jövedelemszintek országok közötti összehasonlításánál vásárlóerő-paritáson számított USA dollárt vettek alapul, és a jövedelemszinteket az egyes országok dolgozóinak átlagkeresetéhez viszonyították.

Mindezek alapján kitűnt, hogy nagy eltérések mutatkoznak a különböző országok GP-inek díjazásában, de a szakorvosok díjazásának eltérései még ezt is meghaladják. A GP-k fizetése az átlagkereset kétszeresét éri el Finnországban és a Cseh Köztársaságban, de három és félszerese is lehet, mint ezt az USA és Izland statisztikái mutatják.

A specialisták díjazása még nagyobb eltéréseket mutat. Míg a fizetésben részesülő szakorvosok az átlagkereset másfél, kétszeresét keresik Magyarországon és a Cseh Köztársaságban, addig a Hollandiában, az USA-ban és az Ausztriában magánpraxist folytató szakorvosok jövedelme az átlagkereset öt-hétszeresét is elérheti.

A jövedelemszintek országok között mutatkozó eltérései részben a finanszírozás különböző módszereinek tulajdoníthatóak (fix fizetés vagy szolgáltatásonkénti díjazás a magánorvosok esetében), de meghatározó még egyebek között a GP-k kapuőri szerepköre, a különböző munkaterhelés és a lakosság orvosokkal való ellátottsága is.

Mindemellett a GP-k és a szakorvosok jövedelemviszonyainak országonkénti összehasonlítása rávilágított arra, hogy az utóbbi évtizedben a szakorvosok tevékenységének díjazása szinte mindenütt gyorsabban emelkedett, mint az általános orvosoké, és ezzel nőtt a különböző területen dolgozó orvosok jövedelme közötti szakadék. Mindez nagy valószínűséggel járult hozzá a szakorvosok létszámának az utóbbi évtizedben a legtöbb országban tapasztalt növekedéséhez, és az esetleg fellépő GP-hiánnyal kapcsolatos aggodalmak megalapozottá válásához. (ZLL)


Forrás:
http://www.oecd.org/dataoecd/51/48/41925333.pdf