2009. január 19., hétfő



Tiesto Somewhere Inside Of Me

2008. december 30.

Időnként




















Időnként írok, időnként olvasok.
Időnként beszélek, sokszor csak hallgatok.
S ezalatt írom jövőm fásult történetét,
S ezalatt olvasom szép-csúf múltam, mint egy regét
Melyet jelenem szaggatott szét.

Időnként írok, időnként csatázok.
Időnként elhiszem magamnak, hogy poéta vagyok;
S ezalatt rólad is elfeledkezem,
S ezalatt nyilaim tetemedből gyűjtögetem,
Önmagam igazság célpontjába helyezem.

Időnként írok, időnként meghalok.
Időnként szégyellik magukat miattam az angyalok.
S ezalatt lelkem ebben jól érzem,
S ezalatt önmagát tépi darabokba énem
Melytől sosem fáj, ha vérzem.

Időnként írok, Időnként olvasok
Időnként beszélek...
S egyre mélyebben hallgatok…
Bejegyezte: Forgó Viktória

2008. november 29.

Ébredés




















Csönd, csak szíved acsarkodik dacosan, s lelked rikoltozik némán.
Fejedben mégis csönd lakozik.
Nem mélázol, csak szeretsz és két világ között lebegsz.
Tudod, midőn, valaki a szemedbe tekint, nem láthat egyebet,
Mint, színes cukorka-hegyet.
Hisz’ az álomélet mézédes.
S ha ismerős hang csendül fel, mint halovány lágy dallam;
S ez a valaki valahányszor hozzád ér, mintha szellő simogatna…
Fuvallat lebegteti hajad, képzeleted tengerkékjébe fullad,
Majd kristálycseppek arcod ráncait cirógatva,
Özönvíz áztatta gondolatokban...
Megáll a csönd egy pillanatra.
De másodpercek töredéke múlva, szíved lopott darabjával illan tova,
Úgy érzed, mégse hagytad elragadni magadtól.
Reméled mindez pusztán csak hallucináció.
Később, ha felébredsz, a világ közepén találod magad,
Könnyekkel, vérző szívvel,
Kacagástól sugárzó tekintettel, kecsesen táncoló lélekkel.
Bejegyezte: Forgó Viktória
Címkék: , ,

2008. szeptember 21.

Nem szerettelek



Megőrizném gyarló vágyaim,
mert visszavonnak mosolygó szemeid,
s homályba veszett képzetekben
szeretetté egyesül a színlelt gyűlölet,
szertefoszlik a fájdalom, a sötét gondolat,
lelkem elűzi a riasztó démonokat.

Nem szerettelek Téged,
hisz’ beteges, őrült féltékenységem
a változtató ürességet várta…
kezedben lehettem volna rózsa talán,
kit borzongva lüktető szívvel megcsodálsz,
s érintésed selymében szirmaim bontogatnám.

Mikor átlépem álom nélküli álmaim,
már ott leszel,
míg el nem jön újra az a sötét, elborult este…,
majd ismét szerethetjük egymást békében,
szivárvány-csillogással beragyogva a világot,
utat mutatva csillagok hadának.
Bejegyezte: Forgó Viktória
Címkék:

2008. szeptember 10.

Börtönödben



















Nehéz rácsok omolnak
fakó hétköznapjaidra,
a halál csattogva
neszez a távolban.

Nincs ki megsegítsen,
támogassa rokkant sorsodat,
csak fekszel börtönödben,
éj-sötét magányodban.

A silbak hamisan énekel,
pihenteti az ostorcsapást
vérben ázó tetemeden...

Patkányok inalnak szerte,
ezernyi bogár és ábrándozás,-
bizakodva figyelik elmúlásodat.

Sokadszor borul gyászba
a folyton újjászülető napvirág,
átengedve terét újra
a változékony holdvilágnak.

Rideg érzelmek dulakodnak
sárga, nyálkás falakon,
szótlanságuk unottan inog
lángban izzó jajokon.

Pribékek kuncogása kéjjel
szorítják lelkedből énedet,
időtlen gyötrelmek tüzében,

kergeti sátáni vágyait,
apránként roncsolja ujjaid,
nyújtja feszülő tagjaid.

Aléltan heversz celládban,
hideg kövek karolnak...
erőtlen testeden verekedve
paraziták emésztenek.

Vörösen izzó bőrödön
fekete kelések terpeszkednek,
látod közeledő véged
visszajönni siető jövődön.

Nem jön, hiába várod
visszavet ismét verseid
groteszk vak tükrébe...

Álmaid gázkamrába fulladnak,
gondolatok keresik tetteid,
mely beleolvad mélységeibe.
Bejegyezte: Forgó Viktória
Címkék: ,

2008. szeptember 7.

Mozdulatlan



Heverek ágyamon - az unalom
mély árkokat vés orcámba,
melyektől eltorzul ábrázatom -
lelkemet sápadt fájdalom harapja.

Pózt változtatok finoman,
nehogy megerőltessem magam,
átadom lényem játékos dallamoknak,
hogy a hangjegyek elűzzék magányomat.

Gondolatok csapongnak elmémben,
mint Szaharában tomboló homokvihar
röpít szerteszét, szárnyait eregetve,
szemre szürke fátylat terít és megvakít.

Szenderedni nincs kedvem:
ramaty újra ébrednem,
mozdulatlan hever tetemem,
sorokat ró papírra kezem – éhezem…

Agyam tétlen -
elfelejtett enni-inni,
képtelen elaludni…

- Fulladozik gondolataiban… -
Bejegyezte: Forgó Viktória
Címkék:

2008. augusztus 31.

Elmúlás
















Utolsó nyári éjjel…
Már vártad az őszt figyelve.
Toporog a levegő bambán,
Fuvallat sem oson,
Csupán szótlan
Kötélvonásba fognak.

Ciripel a tücsök csapat,
Csöndes pihenőre vágyva.
Hold s Szaturnusz köröket lejt,
Mind közelebb úszik-kereng
Árny-fényáradatban.

Nyirkos levegő illata zubog,
Míg elkopik a bú s a bánat.
Ha a nyárból ősz dalol,
Avarszőnyegen bandukolsz...
Lábad alatt tipródik a múlt.

Árkot vájnak bőrödön a ráncok,
Arcodon mélabú a komorság,
Reszketeg-üveges pillantások
Kémlelik magasban a planétát
Akadálytalanul.
Bejegyezte: Forgó Viktória

2008. augusztus 30.

Szárnyakon



Magasan szárnyalsz
a fellegek között,
csak a szótlan magány
úszik szellemként
érzelmeid űzvén.

A határtalan tér
lángoló fáklyaként
perzseli fel jövődet,
napvirág kecsegteti
Ikaroszi lelkedet.

Életed tohonya
abroncsai nyikorogva,
összetörten megtorpannak,
s a változatlan fájdalmak
tüzébe elporladnak...
Bejegyezte: Forgó Viktória
Címkék:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)
Bejegyezte: dátum: 10:13

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)