Egészségpolitika a balti államokban a rendszerváltás után

Az elmúlt két évtizedben az egészségügyi reformok a legtöbb európai országban a politikai figyelem központjában álltak. Különösen a volt szovjet államokban folytak éles viták a reformok felé vezető legoptimálisabb útról. Ezek az államok egy hierarchikus struktúrából egy piacorientált modellé alakították át társadalmukat, és más európai országokhoz képest radikálisabb társadalmi változáson mentek át.

Az 1990-es évek elején a balti államok (Észtország, Litvánia, Lettország) a centralizált Szemasko egészségügyi modellt örökölték. A rendszerváltás után mindhárom ország célja egy költséghatékony és magas minőségű egészségügyi rendszer elérése volt. A 90-es évek során ezekben az országokban számos törvényt alkottak az egészségügyi rendszer finanszírozása és szervezése tekintetében, és Lettország kivételével egy társadalombiztosításon alapuló rendszert hoztak létre. Valamennyi balti ország először radikális decentralizációba kezdett, majd később ezt a finanszírozás nagyobb centralizációja irányában módosította, de a korábbihoz képest jóval kisebb mértékben.

Mindhárom balti állam megcélozta az alapellátás és a kórházi szolgáltatások reformját és jelentős elmozdulást ért el az EU15 átlagai felé. Mindez észlelhető a 100 ezer lakosra jutó háziorvosok számának növekedésében, a 100 ezer lakosra jutó kórházi ágyak csökkenésében és a kórházi ellátás átlagos idejének csökkenésében. Bár a balti országok közeledtek az EU15 szintjéhez az egészségügyi összkiadások és az egy főre jutó egészségügyi kiadások terén 1992 és 2004 között, 2004-ben ezen kiadások arányai még csak 61% ill. 35% voltak az EU15-höz képest. Ezek a számok az elkövetkezendő feladatok súlyára mutatnak rá, bár nyilvánvaló a lemaradás gyors behozására való törekvés. Ez különösen érvényes Lettországra mind az egészségügyi összkiadások, mind az egy főre jutó egészségügyi kiadások vonatkozásában, Lettországra és Litvániára pedig az egy főre jutó egészségügyi kiadások vonatkozásában. Észtország jobb helyzetben volt több indikátor tekintetében 1992-ben (egy főre jutó egészségügyi kiadások, kórházi ágyak stb.), és megtartotta fölényét 2004-ben a 100 ezer lakosra jutó kevesebb kórházi ágyak, a rövidebb ápolási idő és a nagyobb mértékű járóbeteg ellátás terén.

A balti államok hasonló kihívásokkal néztek szembe egészségügyi rendszerük megreformálásában 1992 óta. Valamennyien súlyos gazdasági problémákat tapasztaltak és radikális reformokat kellett bevezetniük nehéz gazdasági körülmények között, politikai instabilitás közepette. Mindemellett valamennyien ellenállásba ütköztek az egészségügyi reformok megvalósításában. Ugyanakkor mindhárom ország egészségügyi ágazata pénzügyi alapokban részesült a Világbanktól, az EU Phare Alaptól és a Soros Alapítványtól. Ezek a tényezők hozzájárultak a fejlődés közös mintáihoz a balti államokban, de léteznek különbségek is ezen országok a fejlődésében.

A különbségek közt a legfigyelemreméltóbbak között található az Észtország kórházi szektorában végbemenő változások. Észtország kedvezőbb gazdasági helyzete – amely magasabb egy főre jutó GDP-ben fejezhető ki Litvániával és Lettországgal szemben – kedvezőbb környezetet biztosított a reformok elindításához. Emellett a reformok erős támogatást élveztek, megfelelő együttműködés állt fenn az észt Egészségügyi Minisztérium és az Egészségbiztosítási Pénztár között. A jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások kedvezően hatottak az egészségügyi reformra, elősegítetvén a hatékonyság és az új irányítás fogalmainak bevezetését az egészségügyi ágazatban. Észtország földrajzi helyzete szintén kedvező hatással lehetett fejlődésére. Néhány területen mutatott kiválósága (pl. e-government) kapcsolatba hozható Finnországgal való kulturális és földrajzi közelségével. Az egészségügyi dolgozók lényegesen magasabb fizetése Észtországban Litvániához és Lettországhoz képest pozitív hatással lehetett a reformok megvalósításában. Az egészségügyi reformok pozitív lezajlásához hozzájárulhatott még a korrupció alacsonyabb fokú elterjedése is a többi balti államhoz képest.

Figyelemreméltó még, hogy a 2007-es Euro Health Consumer Index Észtországot emelte ki az európai országok közül, amely kiválóan szerepelt a pénzügyi kapacitáson belül hasznosított pénz értéke terén. Az egészségügyi indikátorok rangsorában Észtország a 29 európai ország közül a 12. helyen szerepelt, míg Litvánia és Lettország a 26. ill. a 29. helyen végzett. Észtország jobb eredményt mutatott a kimenetelek indikátoraiban és a gyógyszerek hatékony pénzügyi igazgatásában.

Lettországban a reform folyamat jelentős kihívásokkal néz szembe (pl. a folyamatosság hiánya a kormány gyakori változása miatt, a reformok támogatásának hiánya), ennek ellenére a lett egészségügy fontos változásokat ért el az 1992-2004-ig tartó időszakban. Ezek közt a legjelentősebb a háziorvosi ellátás hatalmas mértékű növekedése volt, bár a 100 ezer lakosra jutó ellátás még mindig alacsony a másik két államhoz viszonyítva. Lettországhoz hasonlóan Litvániában is gyakori volt a kormány változása, és az egészségpolitika fejlődése nélkülözte a stabilitást 1992 után. Észtországhoz képest a reformok későn kezdődtek és kevésbé zökkenőmentesen zajlottak le. Szakadék áll fenn a hivatalos dokumentumokban felvázolt egészségpolitika és annak megvalósítása között, az egészségügyi reform hatékonysága is megkérdőjelezhető.

Összefoglalóul elmondható, hogy tekintélyes elmozdulás figyelhető meg az 1990-es évek elejétől a balti országok egészségügyében a nyugat-európai minták felé. Bár sok behoznivaló van még hátra az EU15 szintjének eléréséhez, megjegyzendő, hogy 2004-ben a valós GDP növekedés 7-8,3%-ig terjedt a balti államokban, míg az EU25 átlaga 2,4% volt. (SZL)

Forrás:
Vaida Bankauskaitea, Julia S. O’Connor: Health policy in the Baltic countries since the beginning of the 1990s
Health Policy, Volume 88, Issues 2-3, December 2008

2009-01-06 11:36:44