EGY ÜGYELET A SOK KÖZÜL...

23 h. után nem volt több beteg, így lefeküdtünk...éjfélkor telefonáltak, hogy jött egy beteg...felöltöztem és kimentem...hallottam, hogy ott jajgat valaki bent a röntgenben...odamentem...egy fiatal nő -28 éves- hulla részegen, összehányt hajjal és ruhával ül a tolókocsiban és éppen "haldoklik", mert ellökték az utcán és a fenekére esett...és nagyon fáj...megkértem, hogy feküdjön föl az asztalra...nem tud...akkor álljon oda az állványhoz...állni sem tud...mondtam neki, hogy a tolószékben nem tudom megröntgenezni...na fejezzem be a baszogatását-mondja...megkérdeztem, de még mindig türelmesen, hogy mondja meg, hogy akkor miért jött be az éjszaka közepén, ha nem hajlandó legalább együttműködni...ezzel elértem annyit, hogy anyázások közepette felmászott az asztalra, mindezt kb. 5 perc alatt...a nadrágját (enyhe testszagok...) én szedtem le róla, és megcsináltam a felvételeket, majd elmentem előhívni őket...mire jövök vissza a sötétkamrából, hallom hogy ordibál:

- mégis meddig fog még itt basztatni ezen a rohadt kemény asztalon? Már itt fekszem egy órája, maga meg itt hagyott és elment aludni.

- Hova mentem én? Előhívtam a felvételeit. És kb. 10 perce van itt, amiből 5-öt alatt feküdt fel a röntgenasztalra.

- Aludni ment, látom a fején, hogy most kelt fel. Szép kis hely, itt mindenki alszik.

Kész, itt elborult az agyam, és kiküldtem a röntgenből, hogy azonnal menjen innen kifelé…mikor ment ki, még visszafordult, és a vérben úszó, kocsonyás, undorító szemeivel rámnézett és ezt kérdezte:

- hogy hívják magát?

- Majd ha kijózanodik, akkor visszajön és megkérdezi, hogy ki volt az ügyeletes röntgenasszisztens.

Mit éreztem? hogy mi a fészkes fenét keresek én itt? Ez a munkám? Ezért töltök itt ennyi plussz időt, ahelyett, hogy a családommal lennék? Ennyi pénzért? Amiből alig tudok megélni? Amiből csak adósságaim vannak? ÉN MUTATKOZZAK BE EGY RÉSZEG NŐNEK? ÉN ADJAM A NEVEM EGY BAROM SZÁJÁBA??? 15 év után először érzem azt, hogy ELÉG...NEM EZÉRT JÖTTEM IDE...és igaz, hogy vannak szép dolgok, van mikor azt érzem, hogy segítek, van mikor azt érzem, hogy ezért hálásak...de sajnos ez egyre kevesebb...

A várakozás rossz, a várakozás idegesítő, a várakozás idegtépő...

főleg ha az embernek, vagy ismerősének,vagy hozzátartozójának van valami baja...én is gyűlölök várakozni, de kénytelen vagyok...a bankban, a mobilcégnél...a tescoban...a boltban...a postán...az életben...mert muszáj...és eszembe nem jutna az előbb felsorolt helyeken kopogtatni, vagy bemenni egy zárt ajtón, mert azt gondolom, hogy ott senki nem dolgozik...igazán elmondhatom magamról hogy béketürő és empatikus egészségügyi dolgozó vagyok, nagyon át tudom élni a betegek érzéseit, fájdalmát...de az utóbbi időben elvesztettem a türelmemet...már gyesről visszatérve is riasztó volt szembesülni azzal, hogy 5 év alatt milyen gépiessé, futószalaggá vált az ellátás...az osztály, ahol dolgozom, két oldalról közelíthető meg...az egyik bejárat a váróteremből nyílik, itt várakoznak az ambuláns betegek...a másik ajtó az ambulanciáról nyílik...itt hozzák be a súlyos sérülteket...amit az ambuláns betegek nem látnak persze...ami valahol nyilvánvaló, hiszen nem kell mindenkinek végignézni, ahogy a mentőből betolnak vérző, haldokló, fulladó stb...súlyos sérülteket...volt egy ügyeletem...egy nagyon nehéz...nagyon fárasztó...egész nap "indokolatlan" vizsgálatokat végeztünk...elgondolkodtam azon, hogy milyen nevetséges sérülések miatt képesek az emberek este, éjjel, hétvégén bemenni az ügyeletre...persze ott mindig vannak...ezért kapják a pénzüket...szóval a kb. 80. kisujj, nagyujj, kislábujj stb. röntgen után hallottuk, hogy az ambulancián egy beteg megpofozott egy rezidens doktornőt, mert már 2 órája kellett várakoznia...mert egy öngyilkosság céljából begyógyszerezett beteg miatt, kicsit megállt a betegellátás...olyan fáradtság lett úrrá rajtam...itt vagyok már 18.órája és nagyon unom, nem akarok többet ügyelni, nem látom a szépségét, nem látom, hogy segítek...nem látják, hogy mi miért vagyunk...és akkor hoztak két sérültet...egy anyát és fiát...felrobbant otthon a kazánjuk...az egész testük megégett, a légutaik is...hozták őket röntgenre...hogy milyen állapotban van a tüdejük...sokáig ott voltak a röntgenben, mert közben még több vizsgálatot végeztünk...közben az ambuláns betegek a súlyos kézujj, lábujj stb sérüléseikkel odakint annyit érzékeltek, hogy nincs semmi mozgás...és akkor valaki benyitott az ajtón...csak álltam, mert nem is jutottam szóhoz...bevonult kb. 15 beteg és megkérdezte egy férfi, aki legelől állt: ITT NEM DOLGOZIK SENKI???? lepörgött előttem az egészségügyben eltöltött 15 évem, minden, a szakmai szerelmem, a hitvallásom...de mindez kevés volt az adott pillanatban...úgy éreztem magam, mint egy lábtörlő...sírni tudtam volna...az asztalon a két élet-halál közt lebegő ember...ennyit tudtam mondani: az asztalon két súlyos sérült fekszik...egyébként szeretném megkérdezni, hogy egy bankban be mernek-e kopogás nélkül menni egy csukott ajtón? válasz: ott legalább adnak sorszámot...mindezt úgy, hogy hozzámvágta a kérőlapját...ennyi volt a jelenet...sorszámot...az egészségügyben...ez jó...egy sűrgösségi ambulancián...szégyellem magam...nem kellett volna visszaszólnom...vártam, hogy fel leszek jelentve életemben először...nem történt meg...de ennél sokkal rosszabb, ami történt...nem érdekelt volna...valami megtört bennem...azóta nem imádom a munkámat...most nem vagyok empatikus...és igen, ha tehetném, most egy darabig be se tenném a lábam a kórházba...MERT EBBEN A ROHANÓ VILÁGBAN, AHOL SENKINEK SINCS IDEJE VÁRNI, MOST MÉG JOBBAN BELÉNK RÚGNAK AZ EMBEREK, MINT EDDIG...miért írtam le? mert valaki mindig van az ajtó, az ablak másik oldalán...és ő is ember...mint mindenki más..

http://madartoll.freeblog.hu/