Mennek az évek, és nem történik semmi – fakadt ki Bogsch Erik, a legnagyobb magyar gyógyszercég, a Richter Gedeon vezérigazgatója Már annak is örülne, ha hazai pályán a külföldi versenytársaival egyenlő feltételekkel versenyezhetne. Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója szerint Magyarország érdeke az, hogy mind több itteni központú nagyvállalata legyen, mert ezek a cégek lehetőség szerint a fejlesztéseiket is itt valósítják meg. A gyógyszergyár vezetőjének rossz véleménye van az egészségügyi reformról, és bosszantja, hogy nem tudja elérni azt, ami szerinte nemcsak a Richternek, hanem az országnak is jó lenne.
– Mit jósol a cégének 2009-re? – Sok a bizonytalanság, és nagyon nagy rugalmasságra lesz szükség, hogy értelmesen tudjunk reagálni a piaci változásokra. – Hogyan vették az első akadályt, a gázellátás akadozását? - Szerencsére a harmadik lépcsőhöz tartozunk, azaz eddig még nem kellett leállítani az üzemeket. Ha ez mégis bekövetkezne, a termékekből vannak jelentős raktárkészletek, tehát a Magyarországon forgalmazott gyógyszerekből nem lesz hiány. Más kérdés, hogy miután az a cég, amely nekünk a termeléshez a gőzt szolgáltatja, gázzal teremti elő az energiát. Az a kazán nem állítható át alternatív fűtésre, olajra. Ha a teljes korlátozás belépne, megbénulunk. Egy leállás esetén lehet további gond, hogy mit csinálunk a dolgozókkal, és az üzemek újraindítása is jelentős terheket okozna. – Mit hozott és mit vitt a Richternek az egészségügyi reform? – Bizonytalanságot, és olyan plusz adókat hozott, amely rendkívüli módon rontotta a cég versenyképességét. A Richter központja, a működés 90 százaléka Magyarországon van, így aránytalanul jobban sújtottak minket a gyógyszerpiacra rótt extra adók, mint a külföldi gyártókat, forgalmazókat. Ráadásul az előző két év rendkívül erős forintja is rontott a cég eredményességén. Óriás gond, hogy a kormány által 2008-ra ígért adócsökkentés nem történt meg. A beruházások visszafogására és létszámstopra kényszerültünk. – Mekkora adócsökkentéssel lett volna elégedett, hogy optimális legyen a piaci környezet a Richter számára? – Adó- és járulékterheknél mielőbbi, pár év alatt tízszázalékos csökkentés volna kívánatos. Másik része a személyi jövedelemadó, ahol a sávhatárokat kellett volna följebb tolni, mert most az alacsony jövedelműek is a magas sávban adóznak. – A gyógyszeripar, ha nem is önként dalolva, de jelentősen hozzájárult az egészségügyi reform sikeréhez, ön rendre szót emelt a gyógyszercégek megsarcolása ellen. Abban nyilván egyetértünk, hogy fontos a közkiadások kordában tartása, de akkor milyen más eszközt használt volna a kormányzat helyében? – Ha a mindenkori támogatási rendszerben a gazdasági korlátokat is figyelembe veszik, mint ahogyan ez más országokban történik, nem szállt volna el a gyógyszerkassza. Az alapkérdés továbbra is az, hogy mi jár a magyar betegnek a jelenlegi támogatási rendszerben, és ezt a mai napig nem rendezte az egészségpolitika. Mi már korábban is javasoltuk, hogy a biztosító vezessen be gyógyítási eljárásrendeket (terápiás protokollokat), hogy az orvosok a hatékony, ámde olcsóbb gyógyszerrel kezdhetnék a kezelést, és ha az nem működik alkalmazhatják a drágább szereket. Ha valaki sajnos nem tartozik az átlagba, akkor a pluszt a betegeknek akár kiegészítő biztosítások formájában külön meg kellene fizetni. – Mit gondol, mi az oka annak, hogy a kormányok nem hallgattak ezekre a javaslatokra? – Meg kellene kérdezni azokat, akik nem így döntöttek, mert a kiegészítő biztosítások bevezetésében teljes egyetértés volt. Adókedvezményekkel az emberek beterelhetők lettek volna az új rendszerbe, és persze mindemellett azt is el kellene magyarázni, hogy az egészségük is egy olyan kérdés, amire költeni kell. A megbukott pénztártörvényen is túl kellett volna lépni az említett kiegészítő biztosítások felé. Nem kell itt kitalálni semmi újat, a világon jól működő rendszerek vannak, ezeket minimális változtatásokkal lehet adaptálni a magyar viszonyokra. – Azt nem mondhatja, hogy a kormány nem alkalmazta az ön által javasolt adaptációt, a gyógyszer-gazdaságossági törvény éppen ilyen termék, hiszen a német, a szlovák és ki tudja még hány ország gyógyszerpiaci szabályaiból gyúrták össze. – De végül egy zagyvaság lett belőle. Nálunk minden olyan korlátozást bevezettek, amit más országokban csupán egyes elemeiben. – Azt azért nem vitathatja, hogy a közkiadásokat megfogta. – A kasszát azzal fogták meg, hogy a betegterhek növekedtek, mert csökkentek a támogatási kulcsok. Miközben ugyanolyan zavar van, és a hazai termelővállalatokra szinte megsemmisítő csapást mértek. Ez utóbbi sokkal nagyobb baj, mint amit nyertek a gyógyszerkaszában. – Úgy tűnik elege lett a reformokból. Semmi olyan nem történik, ami érdeminek ítél? – Nem rólam van szó, ha az ember olvas újságot, komoly közgazdasági szakértők mondják: a szükséges reformok, változtatások nem indultak el, és ez rendkívül káros. Mellesleg a konvergenciatanács ajánlásai is ilyenek voltak. Mennek az évek és nem történik semmi, pedig jó lenne, ha a politikusok fölvállalnák ezt a felelősséget. Nem kicsi bennem a frusztráció, de miként fordulhat elő az, hogy a kormány a 2007-es ígéretét nem tartja be, nevezetesen, hogy a gyógyszerpiaci megszorítások, a gyógyszerár-csökkentések megtakarításait visszaadja valamilyen formában a sikerhez hozzájárulóknak. Ez nem több két-hárommilliárdnál, ami a kassza egy százaléka. Ezek az érthetetlen kérdések, miközben a 12 százalékos adó kifejezetten a magyarországi gyártókat sújtja. Van egy csomó olcsó termékünk, ezeknek most még alacsonyabb lett az ára. Ezeken már annyira kevés a haszon, vagy már veszteségessé váltak, hogy kétséges a termék fenntarthatósága. Ha ugyanis ezek árbevételéből megfizetjük a 12 százalékos extraadót, odajutunk, hogy a Magyarországon a legalacsonyabb az eladott termékek haszonkulcsa. Minden más országban a hazai gyártás a motorja a növekedésnek, a spanyolországi, az amerikai, a német cégek ebből terjeszkednek más országokban. A Richter pedig az amerikai és a régiós piacokon szerzett profitból tartja el magát itthon. Mi ez, ha nem rossz gazdaságpolitika? A befektetői kört nem érdekli, hogy hol működünk, előbb-utóbb azt fogja mondani: települjön át az üzem oda, ahol olcsóbb, illetve kiszámíthatóbb a piaci környezet. Mindez nagy kárt okoz a Sanofi-Aventisnél vagy Tevánál is, csak ott sokkal markánsabban jelennek majd meg a következmények: ők nem fognak szólni, hanem fogják magukat, és elviszik a termelést egy másik országba, mert elegük van. – Elképzelhető, hogy a Richter is elviszi a hazai termelést más országba? – Csak a legvégső esetben. Bízzunk benne, hogy a problémáink orvosolhatóak, Magyarországon van az infrastruktúra, a tudásbázis, tehát maradnánk. Egyébként se vagyunk az a cég, amelynek még másik 35 országban van gyártókapacitása, és könnyen zár be gyárat, viszi odébb a termelést. – No és India, ott már van termelőüzem? – Lehetne, a hatóanyaggyártás áttelepíthető, minden más egyéb esetében meg kell fontolnunk, mert a gyógyszergyártáshoz más is fontos: például termékgyártási kultúra, a speciális szaktudás, a cég gyártási titkainak megőrizhetősége. – Iparpolitikát vagy védett gyógyszerpiacot szeretnének? – Nem akarunk iparvédelmet, csak tisztességes kiszámítható gazdasági és azon belül kiszámítható gyógyszerpolitikát, átláthatóságot a gyógyszer-támogatási rendszerbe történő befogadásában. Azt, hogy ne változzon évente az összes fontos szabály. – A pénzpiaci válság hogyan érintette a Richtert? – A hazai gyógyszerpiacon a válság már a 2007-ben a gyógyszer-gazdaságossági törvénnyel elkezdődött. A szükséges intézkedéseket, a beruházás-, a költségcsökkentéseket már akkor meg kellett lépnünk. De azt még nem tudjuk, hogy a most kialakuló reálgazdasági válság hogyan fogja sújtani a régiót, s benne a gyógyszeripart. Szerencsére nincs adósságunk, hitelünk, viszont jelentősek a pénzügyi tartalékaink. – Ön azt szokta mondani: az üzlet akkor jött létre, ha a vevő fizetett. Előfordult-e már hogy nem szállított valamelyik hazai kereskedőnek, patikának, mert nem volt pénze a vevőnek? – Magyarországon ilyen probléma még nincs, más országokban viszont előfordul. A régió egyéb országaiban viszont aki nem fizeti a számlát, annak nem szállítunk. – Noha a politikai döntéshozók szavában csalódtak, mégis 15 milliárdos stratégiai döntéssel új biotechnológiai üzemet telepítenek Debrecenbe. Mi szól mégis Magyarország mellett? - Két érv volt az ország mellett: itt vannak a szakemberek, köztük olyanok is, akiknek van biotechnológiai gyakorlatuk, a másik, hogy a know-how-t itt tudjuk a legnagyobb biztonságban. Egy technológiát, aminek jelentős szellemi értéke van, kockázatos kivinni olyan helyre, ahol nem biztos, hogy meg tudjuk őrizni. – Miért és miért most lép be a Richter a biotechnológiai piacra? – Mostanra alakult ki nagyjából kedvező környezetet, és jár le több szabadalom. Úgy gondoljuk, hogy itt a piacra lépési korlát, mind pénzben, mind szakmai tudásban magasabb, de ezt a Richter tudja teljesíteni. Ráadásul a biotechnológiai gyógyszereknek nagyobb a jövedelmezősége, mint az egyéb termékeknek. Tavaly két nagy gyógyszergyár jelentette be, hogy el fog indulni ezen a piacon, a Merck és az Astra-Zeneca. Lesznek versenytársak, de egy-egy hatóanyagból nem tízféle termék, hanem csak három-négy lesz. Ezek főleg onkológiai, immunológiai készítmények, tehát olyanok, amelyekre egyre nagyobb szükség van. Abban bízunk, hogy a kutatások mihamarabb eljutnak addig a pontig, ahol már személyre szabott terápiáról lehet beszélni. – Megéri majd a biztosítónak ezeket finanszírozni? – Ezeket a hatóanyagokat már támogatja a biztosító, csak éppen az eredeti készítmény magas ára miatt kevés beteg juthat hozzá. A Richter azokat hozza be a piacra, melyek szabadalma 2012-tól lejár. Az új szerek hosszú ideig nem hoznak hasznot, sőt árbevételt sem. Az első készítmény várhatóan 2014-ben jön ki a debreceni gyárból, addig a klinikai próbákat végzik. – A lengyel felvásárlási üzlet ugyan végül nem jött létre, de a példája is azt mutatja, hogy a Richter keresi az akvizíciós lehetőségeket, ugyanakkor most azt mondja, hogy a terjeszkedést jelenleg alapvetően nem akvizíciós módon képzeli el. Vagyis keresi a lehetőségeket, de ma nem lát olyan céget, amelyet érdemes lenne felvásárolni? – Mi azokat a lehetőségeket keressük, az eredeti termékek mellett, amelyek a vállalat értékét javítaná, de ez inkább már forgalomban lévő vagy előrehaladott fejlesztési fázisban lévő termékek kínálják. Mi azt gondoljuk, hogy egy cég igazi erejét a jó termékek adják. Ezért érdemes ezt erősíteni, a nagyobb hozzáadott értékű termékeket, mint például a biotechnológián alapulókat vagy egy új kombinációt, ami jobb, mint a meglévő, mert javítja a felszívódást. Ilyenek a nőgyógyászati termékeink, a fogamzásgátlóink, amelyekkel a Richter a világ három legnagyobb cég között van. A harmadik a generikus készítmények, ami ugyan nagyobb volumen, de jobb hatékonyság is kell. – Van olyan akvizíciós célpont, amelyhez a válság hatására most esetleg megnyílhat az út a Richter előtt? – A válság hozhat elő ilyet, de ez csak akkor lehet sikeres, ha nem haladja meg az anyagi lehetőségeinket. Lehet, hogy lesz jó lehetőség, de ezt nagyon nehéz lesz finanszírozni. A lényeg a szinergiákon és a stratégiába való illeszkedésen van. – Milyennek szeretné látni a Richtert tíz év múlva? – Tíz év múlva a Richternek kell, hogy legyen két új eredeti készítménye a központi idegrendszer gyógyításában. Emellett kell lennie egy erős biotechnológia bázisnak és generikus termékportfoliónak. – Mindez megtörténhet ebben a cégméretben, stratégiai tulajdonos bevonása nélkül? – Stratégiai, szakmai tulajdonos bevonását nem tervezzük, de stratégai együttműködéseket, a kockázatok és a költségek megosztását lehetővé tevő partnereket igen. Erre most is van példa, mert az amerikai Foresttel való együttműködés az idegrendszeri termékekben ilyen. – Az ön szavai is azt mutatják, hogy véget ért az erőltetett a fúziós hullám a gyógyszeriparban. – A fúziós folyamatoknál látszik, hogy a nagyság önmagában nem oldotta meg a problémákat. A kutatásfejlesztés hatékonyságát a nagyság nem oldja meg. A nagyobb cégeknek jobban fáj fejük, mert a méretükből adódóan a problémáik is nagyobbak. Nem tudtak annyi új készítményt törzskönyvezni, amennyivel kompenzálhatták volna a piacról kieső szerek veszteségét. Bizonyos terápiás területek telítődtek, egyes területeken igazán átütő, új készítményt nem lehet hozni (például a vérnyomás vagy fekélyellenes szerek esetében). A nagy cégek is a vegyes modell irányába mennek, egymás mellett van az eredeti és a generikus szer, még ha a cégcsoporton belül más-más is a neve. De egymás mellett több modell is működik. Ez volt a rossz a magyar privatizációban: nem próbáltunk ki egymás mellett több modellt. A Richtert a tőzsdén privatizálták, a Chinoin eladták szakmai befektetőnek, de emellett meg kellett volna próbálni más modelleket is. A Richter az egyetlen, stratégiai befektető nélküli hazai gyógyszergyár, holott az ország gazdasági érdeke, hogy legyenek hazai központtal működő nagy iparvállalatok. Ha más országokkal azonosak a feltételek, akkor nem Romániában, Lengyelországban csinálunk befektetést, hanem itt, mert itt a központ. Ezért is elszomorító, hogy az orvosok a külföldi gyógyszert írják föl, amikor még olcsóbb is a mi készítményünk. – Ez már nem annyira gazdasági kérdés, inkább orvos etikai kérdés. – Igen, ez az, de hogy idáig jutottunk, az gazdasági kérdés. Számomra megfoghatatlan, hogy ha valaminek ugyanaz az ára, akkor miért nem a magyart vásároljuk? Egy országnak fel kell ismernie, hogy mekkora érték a hozzáadott szellemi érték, és annak a megőrzése. – Az állam nemcsak szabályozóként tudja befolyásolni a Richter sorsát, hanem tulajdonosként is. E területen sikeresen tudta érvényesíteni a Richter az érdekeit. De ha ez sikerült, miért találnak süket fülekre a másik területen? – A Richter-privatizáció abszolút pozitív történet, hiszen az állami vagyon értéke hozzávetőleg harmincszorosára nőtt. Az állam tulajdonosként a működésbe soha nem szólt bele, hagyta, hogy a cég menjen a maga útján. Ebben az ügyben csak a legjobbat mondhatom a kormányokról. Éppen ezért is bosszant, hogy szabályozási, gazdaságpolitikai kérdésekben nem tudom elérni azt, ami a saját tulajdonosomnak, mint magyar államnak is érdeke lenne. Ez kudarc, és nagyon bánt, mert a pénz itthon maradhatna az országban.