A nem költségvetési formában működő eü.intézmények finanszírozási hátrányai
Az egészségügyi intézmények átalakulásának lehetősége közel egy évtizede foglalkoztatja a tulajdonos önkormányzatok vezetőit, azonban az elmúlt évekig csak nagyon kevesen választották a nem költségvetési formát. Az első ilyen próbálkozás a Dombóvári Kórház volt, akiknek a példáját közel egy évtizedig senki sem követte. Ennek egyik oka kétségtelenül az volt, hogy a fejlesztésekre kiírt pályázatokból rendre kimaradtak, mivel azokra gazdasági társaságok nem pályázhattak, így példájuk nem volt vonzó a munkájuk, irányítási módszerük iránt érdeklődő önkormányzatok számára. A másik ok, hogy lassan változott az a szemlélet, hogy az államnak a feladata az egészségügyi ellátás feltételrendszerének, és az ehhez szükséges forrásoknak a megteremtése. A kilencvenes évek közepére kialakult pénzügyi válság megoldásában is döntően ez a szemlélet volt az uralkodó, így a külső környezetben látták a probléma okát, és nem ismerték fel a vállalati irányítási rendszer elavultságát, és az ebből fakadó gazdálkodási rendellenességeket. Az 1996-ban elvégzett állami konszolidációban 31 egészségügyi intézmény vett részt, és ezeknek döntő hányada ismételt szereplője volt a 2003-ban meghirdetett, és végrehajtott konszolidációnak. (Igaz, az 1996-os konszolidáció nem volt valójában a szó klasszikus jelentése szerinti konszolidáció, hanem valójában kamatmentes hitelt jelentett. A 2003. évi viszont az volt, hiszen a támogatott intézményeknek - ha a vállalt kötelezettséget teljesítették - nem kellett a pénzt visszafizetniük.) Napjainkra azonban változott a szemlélet, annak az időközbeni felismerésnek köszönhetően, hogy a gondoskodó állami szerepvállalás korlátozott, és - a világon mindenütt az egészségügyben jelentkező problémákra - maguknak a szolgáltatóknak is meg kell találniuk a válaszokat, különben a fejlődésben elmaradnak, és a konkurrensek olyan előnyre tesznek szert, amit behozni nagyon nehezen tudnak. Szeretném hinni, hogy a szakma jeles képviselői felismerték, hogy a vállalatirányítási technikák szempontjából nagyon elavultnak tekinthető közintézményi rendszert fel kell váltani a gazdasági társaságok működtetése során alkalmazott technikákkal, módszerekkel, ami ugyan nem adja meg minden problémára a választ, de sok esetben jobb technikai-szervezeti hátteret biztosít az egészségügyi szektor menedzsmentjének problémájára. Ennek a bonyolult, és kívülálló számára (sajnos sokszor a benne dolgozóknak is) átláthatatlan egészségügyi rendszernek az irányításához szükséges eszközrendszer egyik eleme a közintézményi rendszert felváltó gazdasági társaságoknál kötelező pénzügyi, számviteli rendszer működtetése, mely alapját képezi az átlátható, számon kérhető gazdálkodásnak.
Tudjuk, hogy a költségvetési intézmények könyvelése gyakorlatilag alkalmatlan az intézmény gazdálkodásának áttekintésére, a döntések meghozatalához szükséges információk kinyerésére, melyről az ágazatban dolgozó vezetők szemérmesen hallgatnak. Az a megoldás, hogy az üzemgazdasági könyvelésre alapulóan kiépített controlling rendszertől várják a vezetők a megoldást, egy sajátos megoldása a problémának. Azt is tudjuk, - melyet a napi sajtóban megjelent híradások is megerősítenek, - hogy a közalkalmazotti lét előnyeit mára egyre jobban megismerő dolgozók nem szívesen állnak át a Munka Törvénykönyve által biztosított státuszra, mely érthető magatartás, ha végiggondoljuk, hogy mit veszíthetnek a dolgozók. A kötelező béremelést garantáló közalkalmazotti bértábla, - melynek semmi köze nincsen a valódi teljesítményhez, - a 13. havi bér pedig olyan kiváltság, ami beépült a dolgozók jövedelmébe, és nélküle jelentős pénzügyi veszteséget szenvednének el az egészségügyben dolgozók.
A most zajló átalakulások során hasonlóproblémákkal kell szembenézni, mint amelyeket a köztisztviselőknél tapasztaltunk évekkel ezelőtt: akkor a köztisztviselői munkavállalókat kettéosztották. A nem közvetlenül a közigazgatásban dolgozókat kivették a törvény hatálya alól, és a Munka Törvénykönyvét alkalmazták rájuk. Ennek végrehajtásakor jelentős jövedelemvesztést szenvedtek el az alacsonyabb végzettségű, az úgynevezett kiszolgáló szervezeti egységekben dolgozók, ami az állományban nagy fluktuációt és elégedetlenséget okozott. A jogszabály változtatás szakmailag helyes volt, de az ágazatban dolgozók számára hirtelen történt a váltás, és nem tudtak alkalmazkodni hozzá. Gyakran azonban a váltást egyszerűen a jogszabályok hiányos ismerete miatt utasítják el, hivatkozva arra, hogy a dolgozók elbocsátása a Mt. hatálya alatt könnyebb, - ami persze egyáltalán nincs így. Az viszont tény, hogy a Mt. nem ír elő kötelező béremelést, kötelező pótlékot, nincs 13. havi illetményre kötelezettségvállalás, ami jelentős mozgásteret biztosíthat a gazdasági társaságoknak, viszont a dolgozóknak bizonytalanságot jelent a jövőre nézve. Ezzel szemben előnyként jelentkezik, hogy a piaci viszonyok az egészségügy területén is működnek, így a szakképzett dolgozók, - amennyiben jövedelemvesztés következne be, - akkor azonnal el tudnak más intézményben helyezkedni, és akár az utazás kellemetlenségeit is vállalják.
A kötelező bértábla hiánya egyes területeken azonban jelentős munkabér megtakarítást jelent (lásd portaszolgálat, takarítók, és egyéb kisegítő területek), mellyel élni is tudnak a gazdasági társasági formában működő intézmények, ha ma még ugyan csak korlátozott mértékben. A közintézményi forma felváltására gyakran elhangzó érv, hogy a fejlesztések támogatására szolgáló különböző banki hitelek felvétele gazdasági társaságnál mennyivel könnyebb, mint a közintézménynél. Azt azonban ne felejtsük el, hogy egy jelentős banki hitelhez ugyanúgy szükséges a tulajdonos beleegyezése, ami 100%-os tulajdonú gazdasági társaságnál ugyanúgy testületi határozatot igényel, mintha közintézményként működne a kórház. Igaz, a hitel fedezete ebben az esetben a kórház bevétele, és a hitelt felvevő is a kórház, míg utóbbinál az önkormányzat, amely sok esetben már nem tud több hitelt felvenni, hitelkeretének elérése miatt. Így a hitelképesség összességében valóban javul gazdasági társaság esetén. Gondolom szemérmességből nem beszélünk arról, hogy a gazdasági társaságoknál a vezetők jövedelmi szintje jóval magasabb a jelenlegi közintézményi bértáblánál.
Az ágazatban lévő vezetői állomány megújulásában a fizetések rendezése sokat segítene, amely mindaddig, amíg a többi területhez képest nem versenyképes béreket kínálunk, nem realitás. Igaz, a felelősség kérdése egészen más a gazdasági társaság vezetője szempontjából, de mint tudjuk, most igen sok esetben maguk a vezetők gondoskodnak a megfelelő jövedelmezőségükről, ami az általuk menedzselt kórházak szempontjából jóval nagyobb kiadást jelent, mintha legálisan kapnák meg. Tisztában vagyok azzal is, hogy sokszor elhangzó érv, mely szerint az egészségügy egy speciális terület, és ezért nem várható, hogy az új gazdasági vezetők sikeresek legyenek pályamódosításukat követően. Azt gondolom, hogy a felkészülést, tanulást követően, egy jól képzett gazdasági szakember számára az egészségügy sem lesz, nem lehet egy olyan terület, amit ne választanának, legfeljebb a tanulási időszak hosszabb lesz, illetve a kevésbé jó tanulási képességű emberek számára kudarcot hozhat. Tehát összességében igenis azt gondolom, hogy szükség van az ágazatban új szemléletű gazdasági szakemberekre, és ennek egyik előfeltétele a legálisan magas jövedelem elérése. A fentiek alapján azt gondolhatjuk, hogyha nem is oldja meg az egészségügy gondjait, de segít a gazdálkodási problémák megoldásában, ha a közintézményi formát felváltjuk a gazdasági társasági formával, és ebben az esetben egyre több közintézmény fog átalakulni. Ennek egyik jeleként értékelem, hogy a tavalyi évben számos átalakulásra került sor (Szombathely, Debrecen, Veszprém, Cegléd stb.).
Az iparűzési adó problémája
A 1990. évi C. törvény a helyi adókról szabályozza a helyi iparűzési adó kérdését. A helyi iparűzési adó alóli mentességek, kedvezmények a közösségi jogharmonizáció követelményei miatt 2007. december 31-ével megszűntek. Így 2008. január 1-től azok a vállalkozások is kötelesek az iparűzési adót megfizetni, amelyek korábban kedvezményt vagy mentességet kaptak a helyi önkormányzatoktól. Így ma már nem járható az az út, hogy a helyi önkormányzattól az egészségügyi vállalkozások az adómentességet kérjék. (Ez alól egy esetben van kivétel, - az önkormányzati rendeletben megállapított feltételek szerint - ha vállalkozó adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió forintot. Ezt a határt azonban az egészségügyi vállalkozók szinte kivétel nélkül átlépik.) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a maximálisan kiszabható összeg: 2,0%, melynél lehet kevesebbet is meghatározni, de ez nem jellemző az általam ismert önkormányzatoknál. Az iparűzési adó eltörlésére tett lépéseink során gyakran elhangzott válasz az volt, hogy nem lehet egy ágazattal kivételt tenni. Amikor azonban a jogszabályt elolvassuk, azt látjuk, hogy számos kilobbizott kivételt találunk, hiszen nem minden gazdasági társaságnak kell iparűzési adót fizetnie. Adómentesek az alábbi adóalanyok: a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság a közhasznú tevékenysége után, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv, és a költségvetési szervnek nem minősülő nevelési-oktatási intézmény abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége - illetve költségvetési szerv esetében eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége - nem keletkezett.
A fentiek alapján megdőlt az az érv, hogy nem lehet kivételt tenni az adózók között, így joggal tesszük fel a kérdést, hogy miért nem lehet az egészségügyi szektort egészében beleilleszteni a nem fizető vállalkozások közé, ahogyan azt az oktatással is tették, nem téve kivételt annak működési formája szerint. Ez már csak azért is fontos kérdés, mert az egészségügyi intézmények közül a non-profit formában működőknek sem kell iparűzési adót fizetniük, így a most átalakuló közintézmények sem véletlenül választják ezt a működési formát. Nem vagyok adószakértő, de amikor elolvastam az iparűzési adóra vonatkozó jogszabályt, illetve a magyarázatot, akkor azt találtam, hogy abban a jogalkotók főleg adóköteles iparűzési tevékenységről, piaci és építőipari tevékenységre alkották meg a jogszabályt, melyek nem kimondottan az egészségügyre jellemző tevékenységek. Még inkább zavarba jövünk, hogy miért kell iparűzési adót fizetnie az egészségügyi szolgáltatónak, ha elolvassuk, hogy mi az adóalap kiszámításának módszere. A jogszabály azt mondja, hogy az adó alapja - főszabály szerint - az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és a közvetített szolgáltatások értékével, valamint az anyagköltséggel. Így, ha keressük, hogy mi az értékesített termék összege, amit az egészségbiztosítási pénztártól kapott összegből le kell vonni, akkor nem találjuk meg ennek a számításnak a módszerét, mivel ilyen nem létezik. Az Adó kódex-ben számos számítási módszert találunk, de az egészségügyre nincs ilyen útmutatás.
Szakképzési hozzájárulás
A szakképzési hozzájárulás a gazdasági társaságokra vonatkozó további kiadási elem, amelyet a 2003. évi LXXXVI. Törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról, illetve a 13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet pedig szabályoz. A szabályozás tartalmazza a szakképzési hozzájárulás fizetésének módját, elszámolásának metodikáját. A szakképzési hozzájárulás megfizetéséből fakadó többlet kiadás az egészségügyi vállalkozások számára fedezetlen összeget jelent, de nem minden esetben. A 2003. évi LXXXVI. Törvény 2. § 1. pontja ugyanis szabályozza, hogy kikre terjed ki a fizetési kötelezettség, míg az 5. pont kimondja, hogy nem köteles szakképzési hozzájárulásra:
"b) az egészségbiztosítási szervvel szerződést kötött nem költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltató a közfeladat ellátása során kifizetett bérköltsége tekintetében.
(6) Az egészségbiztosítási szervvel szerződést kötött, nem költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltató bérköltségét a közfeladatra és nem közfeladatra fordított munkaórák arányában kell megosztani a szakképzési hozzájárulási kötelezettség kiszámításához."
A 2003. évben született jogszabály a fentiek alapján tehermentesíti az egészségügyi vállalkozók jelentős részét, mutatja, hogy igenis lehet az ágazat számára kedvező döntést hozni.
A 13. havi bér külön finanszírozásának problémája
A Magyar Közlöny 2007/60. számában megjelent, "Az egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról" szóló szabályozás rendelkezik a Munka Törvénykönyve hatálya eső dolgozók 13. havi bér fizetésének rendjéről. A jogszabály módosítása alapján havonta kell a 13. havi munkabért meghatározni és kifizetni. A 2007. évi XXXIII törvény 8. paragrafusa szerint: "A tizenharmadik havi illetmény részleteinek 2007. júliusa és decembere közötti kifizetéséhez nyújtott központi költségvetési támogatást a helyi önkormányzatok részére az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 101. § (7) bekezdésében meghatározott közterhek beszámításával csökkentett összegben (nettó módon) kell folyósítani." Így 2007. július 1.-től az önkormányzati intézmények a 13.-havi bér 1/12.-t részét az önkormányzatokon keresztül megkapták, majd 2008. január első napjaiban a maradék hónapokra járó összeget is. A probléma azoknál az intézményeknél jelentkezik, akik nem költségvetési intézményként működnek, és számukra a központi forrásban megjelölt 13. havi bér kifizetésének módját nem szabályozták. Így az összeghez hozzá sem tudtak jutni, normatív finanszírozásukat pedig az előző évek gyakorlatának ellentmondva nem növelték 2008-ban.
A béremelési hozzájárulás
A 2008. évi költségvetési törvényjavaslat második ütemű szavazása eredményeként az Országgyűlés elfogadta a közszféra jövő évi keresetemelkedésének garanciális elemeit. Ennek értelmében a közalkalmazotti illetménytábla 5%-kal emelkedik, a pótlékalap 2%-kal, 20 000 forintra nő. A törvény értelmében az új illetményeket 2008. január 1-i hatállyal kell megállapítani, és az ebből adódó kiadási többleteket a központi költségvetés - felmérés alapján - közvetlenül megtéríti mind az önkormányzati költségvetés által, mind az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott intézményeket és feladatokat érintően.
A 2008. július 1-t követő béremelés finanszírozása
A fentiek alapján talán már nem meglepő, hogy újabb, a közfeladatot ellátó ágazat szektorsemlegességét megszégyenítő döntés született, mely során 2008. június hónapban egyszeri, bruttó havi 15 000 forint kifizetésére nyújtott a kormány fedezetet a közintézmények. A 162/2008 (VI.19) Korm. Rendelet a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2008. évi eseti kereset-kiegészítéséről szabályozza ezt a kérdést.
Összefoglalás
Az anyagban felvázolt problémák és az azok kapcsán feltett kérdéseim arra irányulnak, hogyan történhetett 2007. és 2008. évben számos olyan központi negatív diszkrimináló döntés a gazdasági társasági formában működő intézményekkel szemben, amelyeket utólag sem lehet megmagyarázni, miközben az egészségügyi szolgáltatók átalakulását támogató kormányzati szándékot többször kinyilvánították. Önmagában az a tény, hogy a gazdasági társaságoknak olyan kiadás megszüntetését, mint az iparűzési adó, nem sikerült eddig a pénzügyi döntéshozókkal elfogadtatni, előre vetíti, hogy lesz miért kiállniuk a jövőben. Igaz, akik még csak most szeretnének átalakulni, azok előtt ott van a lehetőség, hogy non-profit és ne a forprofit társasági formát válasszák, mivel a non profit gazdasági társaságoknak legalább iparűzési adót nem kell fizetniük. A normatív díjak befagyasztásán keresztüli béremelési fedezet elmaradását azonban ezek a társaságok sem lesznek képesek kompenzálni.
A kérdés ezek után már csak az marad: van-e értelme átalakulni gazdasági társasággá? Hosszú távon, a rendszer egészét figyelembe véve igen, érdemes átalakulni, de az rövidtávon az átalakulás jelentős hátrányt okoz.
Dr. Tóth Ildikó,
Medicomplex csoport (Forrás: IME)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése